Hóborc személy
Idézetek
– Nem láttál errefelé valakit aznap este? – kérdezte Harry.
– Nem figyeltem – felelte drámai hangon Myrtle. – Hóborc annyira kiborított, hogy meg akartam ölni magam. Aztán persze eszembe jutott, hogy már… hogy már…
– Hogy már meghaltál – segítette ki Ron.
Myrtle felzokogott, majd a levegőbe emelkedett. Fejest ugrott a vécécsészébe, fél vödörnyi vizet fröcskölve látogatóira.
149-150. oldal, A felirat a falon (Animus, 2001)
– A pattanásost kihagytad – sziszegte a fülébe Hóborc.
Hisztis Myrtle keservesen zokogva kimenekült a teremből. Hóborc nyomban utána eredt.
– Ragyás Myrtle, ragyás Myrtle! – csúfolódott, és penészes mogyorót hajigált a lány után.
129. oldal
A nagyteremben felállított tizenkét karácsonyfán díszek egész arzenálja függött, a világító magyalbogyóktól az igazi, huhogó aranybaglyokig, a lovagi páncélokat pedig egy furfangos bűbájjal rávették, hogy karácsonyi dalokat énekeljenek, ha valaki elmegy mellettük. Mindenki egyetértett abban, hogy maradandó élmény meghallgatni a „Mennyből az angyal”-t egy üres sisak előadásában, ami a szövegnek csak a felét tudja. Fricsnek többször el kellett kergetnie Hóborcot, aki azzal szórakozott, hogy bevette magát egy-egy páncélba, és maga költötte, otromba szövegeket kornyikált a kihagyott sorok helyén.
374. oldal, A váratlan feladat (Animus, 2001)
– Hóborc – morogta rekedten –, a Véres Bárónak jó oka van rá, hogy láthatatlan maradjon.
A szellem kis híján a földre pottyant ijedtében. Mikor összeszedte magát, alázatosan leereszkedett a lépcsőfokok fölé.
– Jaj, bocsánat, báró úr. Az én hibám, nem láttam fővérességedet… Hogy is láthattam volna, hiszen láthatatlan!
253-254. oldal, 16. fejezet - A csapóajón túl
Harrynek elakadt a lélegzete, és ezzel nem volt egyedül. A hátsó falon át vagy húsz kísértet libegett be a szobába. A szürkésfehér, félig átlátszó lények beszélgetésbe mélyedve úsztak át a szobán, jószerével ügyet sem vetve a gólyákra. Úgy tűnt, vitatkoznak valamiről. Egyikük, egy köpcös szerzetesnek tűnő kísértet, így szólt társaihoz:
– Azt mondom, borítsunk fátylat a múltra. Adjunk neki még egy esélyt…
– Ugyan már, kedves Fráter, hány esélyt adjunk még Hóborcnak? Szégyent hoz valamennyiünkre, ráadásul még csak nem is tisztességes kísértet…
111. oldal
– Tudom, hogy itt vagy, akkor is, ha nem látlak. Mi vagy te, szellemecske, kósza lelkecske vagy csúnya-rosszcsont nebulovacska?
Beszéd közben felemelkedett a magasba, és onnan pislogott le arra, ahol a jövevényeket sejtette.
– Szólnom kellene Fricsnek. Úgy bizony, szólnom kellene neki, hogy láttam valakit, akit nem láttam.
253. oldal, A csapóajtón túl (Animus, 2001)