!

tárgy

Wass Albert: A funtineli boszorkány
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Czóbel Minka: Az erdő hangja
Szabó Magda: Abigél
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Stephen King: A ragyogás
Stephen King: Álomcsapda
Stephen King: Végítélet
Beney Zsuzsa: Se tűz, se éj
Andrus Kivirähk: Ördöngös idők
Fekete István: Téli berek
Lázár Júlia: Az ismeretlen
C. J. Sansom: Kard által
Szabó Lőrinc: Szabó Lőrinc összes versei
David Mitchell: Szellemírók
Shan Sa: A gójátékos
Szabó Magda: Régimódi történet
Stephenie Meyer: Twilight – Alkonyat
Agatha Christie: A karácsonyi puding
Agatha Christie: Úti célja ismeretlen
P. L. Travers: A csudálatos Mary visszatér
Orhan Pamuk: Hó
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Stephen King: Állattemető
C. S. Lewis: Az ezüst trón
Karinthy Frigyes: Jelbeszéd
Irvine Welsh: Trainspotting
Szabó Magda: Disznótor
George R. R. Martin: Kardok vihara
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál
Margaret Atwood: Fellélegzés
Tutsek Anna: Cilike rövid ruhában
Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset
Móra Ferenc: Dióbél királyfi
Jeanette Winterson: A szenvedély
Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el…
Berkesi András: Játék a tisztességgel
Bálint Ágnes: Madárfürdő
Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén
Christoph Ransmayr: A repülő hegy
Moldoványi Zsuzsa (szerk.): Hóc, hóc, katona
Szergej Lukjanyenko: Ugrás az űrbe
Marti Leimbach: A szerelem erejével
Felix Salten: Hopsz és társa
Bánk Zsuzsa: Az úszó
Lackfi János: Öt seb
Oscar Wilde: A boldog herceg
Kiss Ottó: Visszafelé hull a hó
Devecsery László: Mesék a mellényzsebemből
Bree DeSpain: The Dark Divine – Fekete bárány
Anthony Horowitz: Krokodilkönnyek
Agatha Christie: A sittafordi rejtély
Brückner Judit: A Tüskés család
Vihar Judit (szerk.): Ezer magyar haiku
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Utassy József: Hóemberség
Csoóri Sándor: Párbeszéd, sötétben
Desmond Bagley: Lavina
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Jo Nesbø: Hóember
Walt Disney – Winnie the Pooh – Boldog karácsonyt
Barnás Ferenc: Másik halál
Benedek Elek: A szép Katarina
David Mitchell: Felhőatlasz
Alma Katsu: Halhatatlan
Stephen King: 11/22/63
Mette Jakobsen: Minou szigete
Ann Aguirre: Menedék
Szabó Tibor Benjámin: Kamufelhő
CLAMP: Shirahime-Syo
Fábián Janka: Karácsony a Ligetben
Eowyn Ivey: A hóleány
Alekszandr Szergejevics Puskin: Alekszandr Szergejevics Puskin legszebb versei
Marconnay Tibor: Éltem, hogy írjak
R. J. Palacio: Csodácska
Salla Simukka: Vérvörös
Grecsó Krisztián: Megyek utánad
Mark Lawrence: Bolondok hercege
Rachel Renée Russell: Jéghercegnő
John-Henri Holmberg (szerk.): Valami a tekintetében
Agatha Christie: A karácsonyi puding esete
Ann Leary: Egy jóravaló ház
Jo Nesbø: Vér a havon
Papp Dóra: Tükörlelkek
M. C. Beaton: Agatha Raisin és a karácsonyi búcsúcsók
Szűcs Katalin: Könny-kristályok
Térey János: A Legkisebb Jégkorszak
Bereményi Géza: Versek
Jostein Gaarder: Anna világa
Nicola Yoon: Minden, minden
Donnie Eichar: Halálhegy
John Cure: A fekete esernyős férfi
Paul Bright – Brian Sibley – Jeanne Willis – Kate Saunders: Micimackó a legjobb mackó
Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia
Jodi Picoult: Apró csodák
W. Bruce Cameron: Egy kutya hazatér
Joanna Nylund: Sisu
Róbert Katalin (szerk.): Meghitt pillanatok
Carol Souya: Évszakok
1 hozzászólás

Idézetek

>!
Ninácska 

Olyan szép az érintetlen havas táj, mint valami hatalmas fehér kelme.

57. oldal

Kapcsolódó szócikkek:
>!
ptagi P

Nagy, puha csend terült a házra, az erdőre, a hegyekre. Szinte hallani lehetett a hóhullást odakint, ahogy hullott, hullott, sűrűn és puhán, szünet nélkül.

I. Az urszubeli lány, 3. fejezet

Kapcsolódó szócikkek:
3 hozzászólás
>!
ptagi P

Aki kényelmes szobában, meleg kályha mellett ismeri csak a telet, az el sem képzelheti, milyen az, amikor az ember éhesen és összekoccanó fogakkal küszködik a hóban, hegyen föl, hegyen le, vad fenyőerdők között, kegyetlen messzeségben emberlakta helytől. Mikor az izzadság ráfagy az ember bőrére, s ahogy szuszog, a tüdeje pattan szét a hideg levegőtől. Mikor minden lépésnél derékig süpped az ember azokon az úttalan utakon, s nemcsak a havat, nem csupán a hideget kell ügyelni, de a plájt magát is, az összevissza csavarodó gerinceket, hogy el ne tévedjen a rengetegben.

II. Kunyhó a Komárnyikon, 2. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: hideg · · tél
>!
Kek P

Érd előtt, beékelve egy végtelen kocsioszlopba, délutáni sötét a télben, és éles pirosak benne a sötétben, a féklámpák rubinja villódzó nyakék. Hóesés. A kopott ablaktörlők morogva, rángatózva tolták le az üvegről a sűrű, fehér lebbencset.

121. oldal (Mint a szart)

Szabó Tibor Benjámin: Kamufelhő Hűtlen apák könyve

Kapcsolódó szócikkek:
>!
Destinee

     – Hééé! – kapta fel Virág a fejét, és az égboltra meredve pislogott. – Esik a hó!
    Mindannyian felnéztünk: az eget összefüggő, szürkésfekete felhőtakaró borította, amiből gyéren szállingózni kezdett a hó. Hivatalosan is beállt a tél, és lefagyott ujjakkal, a földön elolvadó pelyheket bámulva rájöttem, még soha nem tudtam magam mögött szomorúbb őszt. Nem. Még tizedikben sem. Akkor Cortez járt valakivel, és semmit nem tehettem. Idén velem akart járni. És elszúrtam.

355. oldal, November 30., kedd (Ciceró, 2011)

>!
Dorka_

A csizmája bokáig érő lyukakat fúrt a hó sima, fehér takarójába, de léptei egyetlen hangot sem adtak. Sansa zúzmarás cserjék és vékony, sötét fák között kóborolt, és azon tűnődött, vajon nem álmodik-e még mindig. Az arcát sodródó hópelyhek érintették, könnyedén, mint egy szerelmes csókjai, és elolvadtak az arcán. Megállt a kert közepén, a síró asszony földön fekvő törött és félig eltemetett szobra mellett, az ég felé fordította az arcát, és behunyta a szemét. Érezte a havat a szempilláin, és érezte az ajkán. Deres ízét érezte. Az ártatlanság ízét. Az álmok ízét.

1139. oldal, Sansa

Kapcsolódó szócikkek: · Sansa Stark · tél
Hirdetés
>!
Kek P

Ma betakar mindent a hó,
Lelked fehér – nem hivalkodó.

50. oldal (Karácsony)

Kapcsolódó szócikkek:
>!
Kkatja P

Sehol semmi nesz, csak lépteim puha ropogása a tiszta hóban és ebeim izgatott loholása, csaholása, nyüszögése, amint megszimmantottak valamilyen rágcsálót a buckává változott bokrok havas subája alatt. Finom hóvihar kerekedett. A hatalmasra hízott pelyhek, mint megannyi gyapotlabdacs, függőlegesen hullottak alá, nem oldalról hajtatva, ami az északkeleti szélvihar sajátja. Megültek a kutyák szőrén, a vállamon, kesztyűmön. Oly sűrűn estek, hogy az út túlsó végét már alig kivehetőre festették. Az egész világ a vihar fehérébe burkolódzott, ebbe a vattaszerű bolyhos tisztaságba nehéz volt beleképzelni, hogy alatta bármi mocskos és rút is rejtezhetnék.

222. oldal

Kapcsolódó szócikkek:
>!
sirszalhasogato P

A Sasfészekre hó hullt alá.
A hópelyhek lágyan és hangtalanul lebegtek, mint az emlékek. Ez ébresztett volna fel? A hó már vastagon fedte az odalent elterülő kertet, betakarta a füvet, fehérbe vonta a bokrokat és a szobrokat, lehúzta a fák ágait. A látvány réges-régi hideg éjszakákba, gyerekkorának hosszú nyarába röpítette vissza Sansát.
(…)
Megállt a kert közepén, a síró asszony földön fekvő törött és félig eltemetett szobra mellett, az ég felé fordította az arcát és behunyta a szemét. Érezte a havat a szempilláin, és érezte az ajkán. Deres ízét érezte. Az ártatlanság ízét. Az álmok ízét.
Amikor ismét kinyitotta a szemét, már térdelt. Nem emlékezett rá, mikor rogyott le. Úgy tűnt, mintha az ég szürkéje halványabb árnyalatot öltött volna. Hajnal – gondolta. Egy újabb nap. Egy újabb új nap. A régi napokra éhezett. Azokért imádkozott. De kihez imádkozhatott volna? Tudta, hogy a kertet valaha Istenerdőnek szánták, de a talaj olyan vékony és köves volt, hogy a varsafa nem tudott gyökeret verni. Istenerdő istenek nélkül. Üres, mint én.
(…)
Munkához látott.
A hó hullott, a kastély pedig nőtt-nődögélt. Már két fala volt; körülbelül bokamagasságig értek, de a belső valamivel magasabbra épült, mint a külső. Bástyák, fiatornyok, öregtornyok, lépcsők, kerek konyha, szögletes fegyverraktár, a nyugati fal belső oldalán istállók. Amikor nekiállt, még csak egy vár volt, de nem kellett hozzá sok idő és Sansa rádöbbent, hogy Derest mintázza.

665-666. oldal, Sansa VII (Alexandra, 2004)

Kapcsolódó szócikkek: Deres · · Sansa Stark
>!
SophieOswald

Hull, hull a hó, apró, sűrű pelyhekben. Belepi az utcát, a házfödeleket, a vasrácsot a kert előtt, mindent hófehér lepellel borít be. A járókelő emberek mintha be volnának cukrozva.

40. oldal, VII. A nagy L

Kapcsolódó szócikkek: