hó tárgy
Idézetek
Esik a hó
Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye –
de reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!
Hideg volt. A jóisten a torkát köszörülte, és ritkás hópelyheket krákogott ki a piszkosszürke égből.
II. kötet, 282. oldal (Európa Könyvkiadó, 2012)
Szeretem, amikor reggel kinyitom a szemem, és hirtelen fogalmam sincs, miért tűnik másnak a világ. Aztán leesik: minden csöndes. Nem dudálnak a kocsik. Nem járnak a buszok. Az ablakhoz szaladva pedig látom, hogy mindent fehér takaró borít. A járdát, a fákat, a parkoló autókat, a párkányokat. És ha ez tanítási nap történik, és kiderül, hogy nem kell iskolába menni – nos, nem számít, hány éves vagyok, állati jó érzés fog el. Soha nem leszek az a felnőtt, aki esernyővel szitkozódva botorkál a hóesésben. Soha.
174. oldal
Csendet rakott a hó a tájra, nagy, fehér csendet, és ennek a csendnek hátán pengve táncolt a szánkók csengőinek gyöngyöző kacagása.
A havazás elállt, eloszlottak a hófelhők is, a hold erősen sütött, mint egy kínai lampion, a háztetők gyönyörű havasak voltak, de ahogy letekintettem a városra, én nem csak a füstöt eregető kéményeket és a fehér tetőket láttam, hanem a hóbunda alatt a cserepeket, a cserepek alatt pedig a házak padlásait is, az egymásba nyúló, egymáshoz simuló zegzugos odúkat, a házhajak alatt megbújó rejtélyes és csodálatos emberi barlangokat, ahol kislánykoromban olyan nagyon szerettem bóklászni, láttam az irdatlan gerendákkal szabdalt bonyolult tereket, a derék- és combvastagságú gerendákat, láttam a porbundával, mint selymes tengeri iszappal fedett utazóládákat, vesszőkosarakat, törött lábú székeket, az öreg könyvek és üvegek szürkésfekete kupacait, láttam, hogy a hóval borított cserepek belül szürkék és porosak, pókhálók és a por bolyhai lógnak róluk, hézagaik üres darázsfészkekkel vannak tele, de azt is láttam, hogy a cserepek kívül gyönyörű fehérek, hogy terítette őket a Jóisten az ő ünnepi abroszával, láttam, hogy az összes tető, az egész város reménykeltően szép és ünnepélyes, és akkor arra gondoltam, hogy talán nem csak a szivárvány, hanem a hó is a szövetség jelképe.
279. oldal
Egy kevésbé ismert népi mondóka:
Ködös Márton után
Enyhe telet várhatsz,
Havas Márton után
Farkast soká láthatsz.
Szent Erzsébet- napja
Tél elejét szabja,
Az András-napi hó
A vetésnek nem jó.
Novemberi szél dudál,
kabát alá kukucskál.
Kilopja a meleget, befújja a hideget.
33. oldal
Labáth Ferencné: Mi van ma? Jeles napok ünnepekről, hagyományokról