Hirosimai atomrobbanás esemény

Hirosima
– …A karomban halt meg, és közben azt mondta: „Nem akarok meghalni”. Ilyen a halál. Mindegy milyen egyenruhát viselnek a katonák. Mindegy, milyen jók a fegyverek. Arra gondoltam, ha mindenki látta volna, amit én láttam, soha többé nem lenne háború.

216. oldal

– Ha nem számítjuk a bombát, augusztus 6-a bizonyára nagyon szép nap volt Hirosimában.

42. oldal

Lépett egyet felém; a jobb szemében Hirosima villogott, a bal szemében Nagaszaki. Biztos vagyok benne, hogy ha teheti, megöl.

69. oldal

“Hachiro Komiyama was in Hiroshima that day,” the priest recalls. “He was carrying two buckets of water on the ends of a bamboo pole over his shoulder to take to his fishing boat. He saw a big flash of light, and was knocked into the sea. He was able to escape on his boat but as he hurried away, he watched flames roar up over the city. When he came back to Shiraishi, he told us this story. Later he found out he had radiation sickness. There was another islander who worked for the National Railroad at Hiroshima Station. That morning while the employees were doing their morning exercises outside, they saw that very big light. He also got radiation poisoning. They’ve passed on now.”

The Buddhist Priest

    1945. augusztus 6-a délutánján Karl Wirtz azzal rontott be hozzám, hogy atombombát dobtak le Hirosimára. Eleinte nem akartam elhinni, mert meg voltam győződve, hogy az atombomba megépítése több milliárd dollárt emésztene fel, és így is csak több évi megfeszített munkával valósítható meg. Lélektanilag is elképzelhetetlennek tetszett a gondolat, hogy az Amerikában élő fizikusok – kiket oly jól ismertem – ilyen terv megvalósításához nyújtottak volna segédkezet.

264. oldal A kutató felelőssége (1945-1950)

Ezt adjátok össze: egy nagy amerikai egyetem a józan ész nevében felhagy a futballal. Üresen tátongó stadionjait bombagyárrá alakítja. Ennyit a józan észről…
Az én alma máteremről, a chicagói egyetemről volt szó. 1942 decemberében, jóval mielőtt odakerültem, a Stagg Field lelátója alatt tudósok kikényszerítették az uránium első láncreakcióját a Földön…
[…]
Ötvenhárom év múlva, 1995. augusztus 6-án, egyetemem kápolnájában emlékgyűlést tartottak a Hirosima japán városra ledobott első atombomba felrobbantásának ötvenedik évfordulóján. A jelenlévők közül én sem voltam híve a csecsemőhalandóságnak.
Leon Seren volt az egyik szónok. Valamikor réges régen ő is részt vett az élettelen sportlétesítmény alatti sikeres kísérletben. Ehhez mit szóltok: bocsánatot kért miatta!
Kár, hogy nem mondta meg neki valaki, hogy ha az ember fizikus azon a bolygón, ahol a legeszesebb állatok annyira utálnak élni, sose mentegetőzzék semmiért…

At the entrance to the museum, an entire wall is covered with a panorama of Hiroshima before the bomb blast, showing an elegant city of timber houses, waterways, and bridges. This is contrasted with a photo of the city a short while after eight fifteen a.m. on August 6, 1945, the moment the first atomic bomb, “Little Boy,” was detonated 1,800 feet above Shima Hospital, causing a “beautiful flash of light.” The city was incinerated. Tens of thousands of people were killed instantly; an estimated 146,000 died in the subsequent days and weeks. After the mushroom cloud dispersed, the black rain fell.

Hiroshima

His abiding memory, she said, was of the terrible smell that hung over the city.

Hiroshima

Hiroshima was selected as the first target for the United States’ new weapon partly because it was a busy military port, but also because the surrounding hills would concentrate the blast of the bomb—as was also the case in Nagasaki. The bomb dropped on Hiroshima used uranium; the larger bomb that fell on Nagasaki used plutonium.

Hiroshima