!

híd helyszín

Szabó Magda: Katalin utca
Mark Helprin: Téli mese
Jeanette Winterson: A szenvedély
Mike McAlary: Cop Land
Janusz Wolniewicz: Az Ucayali delfinjei
Tom Snyder: Route 66 – Vízum nélkül
Bereczki Gábor (szerk.): Hozott isten, holdacska!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme – Álomország
Száraz Miklós György: Andalúziai kutyák
Rupáner-Gallé Margó: Malom a tóparton
Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra
Tóth Ernő – Hajós Bence (szerk.): Hidak Tolna megyében
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Idézetek

>!
MisssBee

Dávid csak nézte a hidat, és arra gondolt, hogy az emberek mennyi hibát követnek el egy élet során, hány ilyen kis csatornát hagynak maguk mögött, hány hidacskát bontanak le, s választanak el ezzel családokat, barátokat egy életre, milyen hajlamosak a könnyebbik utat választani, megalkudni, kerülni és elkerülni, megfontolatlanul, mígnem késő lesz.

138. oldal

Kapcsolódó szócikkek: barátság · család · híd
>!
kis_macko

A városba érve megpillantom az Öböl-hidat. Olyan, mintha egy szaggatott vonalat húzott volna valaki a víz fölött, a közepéről hiányzik néhány hídelem. Láttam az 1906-os földrengés után készült fényképeket. Megrendítő volt a pusztítás, el sem tudtam képzelni, milyen lehetett élőben.
Hát többé már nem kell erőltetnem a képzeletemet.

198. oldal, 26. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: híd · Penryn Young
>!
Uzsonna 

    Szeretem a hidakat. A hídról úgy pillantunk körbe, mintha hegycsúcsról, kilátóból, az Idő tornyából tekintenénk alá. Fölényt, rálátást biztosít. A folyón vagyunk, és mégsem. A víz hömpölyög, de mi nem sodródunk az árral. A hídon merengővé, álmodozóvá leszünk. A víz fölött jókedvünk derűvé, rettegésünk aggodalommá csendesül.

38. oldal, Ponte Sisto

Kapcsolódó szócikkek: híd
5 hozzászólás
>!
Uzsonna 

Minden híd lenyűgöz, legyen roskatag bürü vagy kontinenseket összekötő gigászi építmény. A híd szövetség, a bizalom jele, mint a szivárvány az isteni lény és az ember közt. A híd mindig határon helyezkedik el, idegen világok érintkezési felületén, ahol az ismerkedés és összeütközés folyamata megindul. Ráadásul a híd a határ jeles pontja: kapuja. Átjáró a „mi” világunkból az „ő” világukba. Hogy mi a „mi”, és mi az „ők”? Mikor mi. Élők és holtak. Teverén inneniek és túliak. Hunok és antihunok. És hogy mikor mi a híd? Az még egyszerűbb. Híd minden.

39. oldal, Ponte Sisto

Kapcsolódó szócikkek: híd
2 hozzászólás
>!
Uzsonna 

A hidak az öröklét képzetét keltik bennünk. Legyen bármilyen kicsiny és roskatag, egy híd pusztulása megrendít. Akik megélték az elmúlt század háborúit, azt állítják, lerombolt hidat látni majdnem olyan megrendítő, mint emberi holttestet.

40. oldal, Ponte Sisto

Kapcsolódó szócikkek: híd
>!
Inimma

Ki a fene akarna a hídnál élni? Itt az élet szürke, akár maga az acélszörnyeteg.

Még a legtündöklőbb napon is rád telepszik ez a rém. A nagyasszony egyik vastag bokáját a New Jersey-i oldalon döfte a vízbe. Itt kilátszott a vas is. A New York-i bokát beton borította. A cipő a vízszintnél volt látható. Egyesek szerint ez is mutatja, hogy a Város különb New Jerseynél. Nincs olyan városi asszony, aki egyetlen mezítelen lábujját is beledugná abba a mocsokba.

A New Jersey-i oldalon lakók pedig nem is csak a lábujjukat mártották bele a sodródó mocsokba. Néha felfrissülés gyanánt meg is mártóztak benne… Freddy kölyökkorában, egy forró nyári napon, amikor olyan hőség volt, hogy az ember szinte érezte az olvadó, szürke festék szagát, fogadásból fejest ugrott ebbe a vízbe. Egy dollárt nyert. Végül is a folyó szennye kijön a vízzel, viccelődtek.

A Hudson folyó ezen a szakaszán nem is igazi folyó. Ez is New York egyik hazugsága. A Hudson itt nem más, mint egy tengerág, amelyen tengervíz folyik fölfelé. Csak később találkozik egy igazi, édesvizű folyóval, mely West Pointból folyik lefelé. De bármi is – folyó vagy öböl –, az élet a híd alatt, szürke egy élet volt.

A hatalmas szörnyeteg festése soha nem ért véget. Festők jöttek, munkához láttak, s dolgoztak mindennap húsz éven keresztül, majd elvonultak anélkül, hogy befejezték volna. Örökkévaló munka volt. Mihelyt végeztek az óriással, a másik végén kezdhették elölről. A rozsda, akár egy gyilkos. Elemészti a hidakat. Mint Manhattan másik oldalán a Williamsburgot. A helyhatóság hibájából évekre leálltak ennek a Merklinhez hasonló szerkezetű hídnak a festésével, és az kezdett az East folyóba szakadni.

***

Ha egy ember a hídi életet éli, ismeri a híd dolgait is. Vannak hírhedt helyek, melyek környékén a kisgyerekek előbb látnak öngyilkosságot, mint járni tudnának.

Igen, a hídhoz ez is hozzátartozik. Mindig akad valaki, aki azzal fenyegetőzik, hogy leugrik. Hatalmas dugót csinál, és amikor a zsaruk a helyszínre érnek, általában hagyja lebeszélni magát. Azért minden évben akad egy-két balek, aki ugrik is. Aki abból a magasságból a vízbe csapódik, abból nem sok marad. Ez is hozzátartozott a hídélethez. Híd. Jelenthet életet és halált is. A fenébe is, Staten Islanden egész éjszaka ingyen piálhat az ember a komp melletti csehóban, ha fel tudja sorolni azt a féltucat embert, aki leugrott a Verrazano hídról, és életben maradt. Kettő közülük zsaru volt. A harmadik azért ugrott, mert megbukott a rendőrvizsgán.

Tizennegyedik fejezet 108-109. o.

Kapcsolódó szócikkek: híd · Hudson folyó · New York · öngyilkosság
Hirdetés
>!
schummyka

Rivertontól nyugatra figyeljük meg az utolsó szivárvány alakú vasbeton hidak egyikét, melyet ezesetben pazar és újszerű kommentárokkal láttak el. Hivatalos nevén Brush Creek Marsh Arch bridge, az utazók csak Graffiti-hídnak nevezték évekig. Az emberek nem szokták egymást dicsérni errefelé, de ez a híd mintha csak a tomboló érzelmek naplója lenne. A híd léte a közelmúltban veszélybe került, de az Állam Route 66 Egyesülete megmentette, így most mi is áthajthatunk rajta.

36. oldal, Route 66 útikalauz - Kansas (JLX, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: híd
1 hozzászólás
>!
schummyka

Készüljünk fel a megrázkódtatásra, mikor szembesülünk a harmincnyolc – ívből álló híddal az Észak-Kanada-folyó felett. Számos igazi 66-os magyarázat van arra, hogy miért állították össze a hidat 38 kis ívből. Egyesek a gyakori áradásokat, mások az itteni nehézpáncélos-konvojokat emlegetik, megint mások acélhiányt stb. A valóság azonban az, hogy minden egyes ív pont akkora, amelyet az autópálya-felügyelet kezdetleges gépei akkoriban a helyükre tudtak emelni. Persze, ha nekünk a masírozó tankok tetszenek jobban, azt fogadjuk el. Az utazás részben abból állt, hogy a beadott sztorik közül azt hintjük tovább otthon, amelyiket csak akarjuk.

53. oldal, Route 66 útikalauz - Oklahoma (JLX, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: híd · Oklahoma
1 hozzászólás
>!
KingucK P

A hídra már emlékezett. Mikor először futottak át hídon Budapest felé, megijedt. Ez volt az első hosszú utazása, olyan, ami közben folyón keltek át, most érzékelte első ízben életében, hogy víz felett járnak a vonattal. Már messziről látta felbukkanni a folyót, aztán ráfutottak a hídra, és a traverzek között csörömpöltek előre. Felsikoltott, sírni kezdett. Nem a víztől félt, fel se tudta fogni, hogy a híd leszakadhat, a zaj rémítette meg, a csattogás, amely a híd előtt még nem volt, és a híd után azonnal megszűnt. A következő folyó előtt Held lefektette az ülésre, és még mielőtt ráfutottak volna a hídra, rászorította két kezét Henriett fülére. Apja tenyerei közül pislogott ki, fületlen, feszült arccal, de akkor is iszonyodott és potyogott a könnye, pedig a két tenyér nagyjából kiszűrte a zajokat. A Vízivárosba, az új lakáshoz, Pesten is át kellett jutniuk a Dunán, és bár a kocsi, amivel jöttek, nem csattogott, Held a biztonság kedvéért itt is befogta a fülét. Henriett, mikor később, már nagyobbacska korában beszéltek neki erről, egyszer odament a tükörhöz, és megnézte magát betapasztott füllel. Mindjárt elkapta a kezét, volt a mozdulatban valami groteszk, de félelmetes is. „Ilyen a rettegés – gondolta Henriett –, egy arc, amelynek a rémülettől már nincs is füle.”

51. oldal, Ezerkilencszázharmincnégy

Kapcsolódó szócikkek: Budapest · Duna · folyó · Held · Henriett · híd · Pest · Víziváros · vonat
>!
TribeBubu

Mindezt reggel írom. Annak a borotvának az élén egyensúlyozva, amelyiknek az egyik oldala az ébrenlét, a másik az álom; azon a vékony ezüsthorizonton, ahol közvetlenül elalvás előtt lebeg az ember, vagy mielőtt teljesen magához térne ébredés után. Neil Gaiman az egész életét ott éli. Megírja a történeteit, és elküldi erről a vékony ezüst-horizontról, amelynek hídján mi, többiek csak napjában kétszer kelünk át. Gaiman a troll, aki a híd alatt él; szövegbuborékokba leheli ki azokat a látomásokat, amik a mi szemünk előtt csak pillanatokra villannak fel, hogy aztán rögtön el is felejtsük őket. Álmok arról, amit szerettünk és amit elveszítettünk, álmok, amelyek élénkebbek az életünknél, álmok, amelyek elárulják magukról, hogy valójában nem is álmok, amelyekből aztán nyugtalanító kérdések fakadnak, amik rabul ejtenek bennünket, de végül felszabadítják a lelkünket, feltéve persze, ha elég bátrak vagyunk, hogy meghallgassuk a válaszokat.

7-8. oldal — ELŐSZÓ — STEVE ERICKSON (Cartaphilus, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: álom · bátorság · híd · Neil Gaiman · troll