Hérodotosz személy
Idézetek
A haditengerészet cenzorai különösen érzékenyek voltak a helységnevek iránt, akár volt katonai jelentőségük, akár nem. Hiszen ez a legbiztosabb. Egy ízben, amikor már kissé dühített a cenzúra, leadtam Herodotosznak a görögök és a perzsák i. e. 480-ban vívott szalamiszi csatájáról írott beszámolóját, s minthogy helységnevek szerepeltek benne – noha klasszikus formájukban – a haditengerészet cenzorai megölték az egész történetet.
11. oldal, Bevezetés
John Steinbeck: Volt egyszer egy háború 85% Haditudósítások
A pártatlanság, és vele együtt minden hiteles történetírás akkor született, amikor Homérosz éppolyan fontosnak tartotta megénekelni az akhájok tetteit, mint a trójaiakét, s Hektór dicsőségét éppúgy zengte, mint Akhilleusz nagyságát. Ez a homéroszi pártatlanság és ahogyan ez Hérodotosznál is visszhangzik, aki azért fogott műve megírásába, hogy „a nagy és csodálatos tettek, melyeket a görögök és a barbárok vittek végbe, hír nélkül el ne múljanak”, mindmáig az általunk ismert legmagasabb rendű objektivitást képviseli. Nem csupán arról mond le, hogy csak saját népe, csak az az oldal érdekelje, amelyen áll – ami napjainkig minden nemzeti történetírás jellemzője –, hanem elveti a győzelem vagy vereség alternatíváját is – ami a modernek elgondolása szerint magának a történelemnek „objektív” megítélését fejezi ki –, és nem enged beavatkozást annak eldöntésébe, hogy mi érdemes a halhatatlanságot jelentő dicséretre. Valamivel később, a legnagyszerűbb formában Thuküdidésznél, megjelenik a görög történetírás egy másik erőteljes eleme, amely szintén az objektivitást segíti elő. Ez csak a polgárok egymás közötti beszélgetést hihetetlen mértékben biztosító poliszbeli élet hosszas tapasztalatai után kerülhetett előtérbe. A szüntelen beszélgetések során a görögök rájöttek, hogy közös világunk rendszerint végtelen számú, különböző nézőpontból vehető szemügyre, melyekhez a legváltozatosabb vélekedések kapcsolódhatnak.
59. oldal
Hannah Arendt: Múlt és jövő között Nyolc gyakorlat a politikai gondolkodás terén
A „történetírás atyjától”, a görög Hérodotosztól (i. e. kb. 484—425) tudjuk: Babilonban minden ott honos nőnek kötelességévé tették, hogy életében egyszer Melitta templomában adja oda magát egy idegen férfinak — megszabott összegért. A pénz természetesen a templom, illetve papjai jövedelmét gyarapította.
9. oldal
De hogy a perzsa demokrácia valóban így működött volna, azt nem tudhatjuk, mivel Hérodotosz némelyik kijelentése úgy hangzik, mintha egy hatvanas évekbeli hobó beszélne, aki jól beszívott afgán hasisból, és olyasmiket mondana, amiket egy másik csontrészeg hippitől hallott egy hegyoldali jurtában.
60. oldal
Otto English: Hamisított történelem 72% Hogyan formálták a világot a múlt hazugságai?
Bár a mediterrán gazdaságban ötezer éve fontos szerepet játszik az olajfa, Hérodotosz az i.e. 5. században azt írta, hogy Athénen kívül sehol máshol nem nő. Az olajfa ritkasága miatt alkalmas volt a települések helyének kijelölésére, és jelentőségét mutatja, hogy bálványaikat eleinte olajfából faragták, és csak később kőből.
141. oldal
A Hérodotosz leírta szkíták az első nomád nép, amelynek történetéről, életmódjáról megbízható értesüléseink vannak. Sok olyan nomád szokást Hérodotosz írt le először, amelyről aztán az elkövetkezendő másfél ezer év nomádjainál sokat hallunk még. Ilyen az ivócsésze készítése az ellenség koponyájából (a Belső-Ázsia keleti végén levő hiungnuknál ugyanerről fogunk majd értesülni), az eskükötésnek vérszerződéses formája, a lóáldozat, az arc meghasogatása gyásznál stb. A hérodotoszi szkíták a későbbi görög-római, majd európai civilizáció számára a nomádok prototípusai lettek, akárcsak a hiungnuk, mint látni fogjuk, a kínaiak számára.
Az i. e. 5. század közepén egy bizonyos halikarnasszoszi illetőségű ember Szüthiába indult, hogy értesüléseket gyűjtsön I. Dareiosz király i. e. 514-es, a Fekete-tenger északi részére vezetett sikertelen hadjáratáról. Ugyanarról a Dareioszról van szó, akinek, mint tudjuk, uralkodása alatt törtek ki a görög-perzsa háborúk, és akiről azt mesélték, hogy megharagudván a flottáját szétszóró tengerre, megkorbácsoltatta az engedetlen elemet (Athon-foknál, 492-ben).
A halikarnasszoszit Hérodotosznak hívták.
112. oldal
A régészeti kutatások bebizonyították, hogy a szkíták temetkezési szertartásain
rendszeresen égettek kendermagot; a rituális és élvezeti célú kenderfogyasztásról már Hérodotosz (i. e. XV sz.) görög történetíró is említést tett, azt állítva, hogy a „a szkíták fogták ezeket a kendermagvakat, bebújtak kis gyékénysátraikba, a magokat vörösen izzó forró kövekre szórták; majd az így kövekre szórt magok olyan füstöt és szagokat eregettek, amit még egy görög aromafürdő sem lett volna képes elnyomni. A szkíták óriási élvezetüket lelték ebben az illatfelhőben”. 2000 évvel később bebizonyosodott, hogy Hérodotosz nem hazudott.
Hérodotosz, a Kr. e. 5. században élt történetíró arról számolt be, hogy már az ókori Perzsiában is alkalmazták Sloan módszerének egyik változatát, ha el akarták kerülni a csoportgondolkodás csapdáját. Minden alkalommal, amikor egy adott csoport józanul valamilyen döntésre jutott, valamivel később részegen is megvitatták a kérdést.
202-203. oldal