Henry Davis személy
A változások kora című regénysorozat vörös hajú főszereplője. Naiv, álmodozó és önérzetes elárvult istállós fiú. Nehezen találja a helyét a világban. Legnagyobb álma, hogy feleségül vehesse a grófkisasszony Sarah-t, ám az idáig vezető út sokkal küzdelmesebb mint elsőre látszik.
Természeténél fogva vonzza a bajt. Hosszú utazásai során egyre több fény derül ismeretlen múltjára, melyek sok jelenbeli esemény okozói is.
Idézetek
Tudta, hogy bármelyik lehet ellenség, de éppúgy szövetséges is, csak ki kellett derítse, ki hová tartozik.
537. oldal, 34. fejezet - Henry
– Tudsz te kártyázni? – kérdezte Charlotte aggodalmasan.
– Hát persze – válaszolt Henry méltatlankodva. Annak idején épp eleget játszottak a Stewart ház személyzetével esténként, vagy a Carolina II fedélzetén, hogy erre a kérdésre magabiztosan igent tudjon mondani. Letette a poharat a legközelebbi kis asztalra, megigazította a frakkját, majd elindult a gróf után.
– Én előre félek – súgta oda Anna Charlotte-nak.
– Ezt hallottam! – szólt vissza Henry az ajtóból, de tovább nem foglalkozott a két lánnyal.
– Nem lehetne, hogy hagysz itt békében meghalni? – kérdezte. […]
– Ugyan, Mr. Davis. Kár volna épp ma, ilyen napsütéses időben.
A következő körben Henry volt, aki a játék túlzott hevében emelt a már így is magas téten, aminek az lett az eredménye, hogy Lord Bradford is bedobta a lapjait.
– Nem azt mondta, hogy csak egy kis paraszt? – fordult a férfi vörösödő fejjel Jacobhoz. A fiatalember vállat vont. Henry látta rajta, hogy kezd összezavarodni.
– Nem vagyok paraszt – emelte fel a fiú fenyegetőn a mutatóujját. Lord Bradford nem felelt, csak apró szemeit összehúzva szippantott egyet a szivarjából, majd kecskeszakállát simogatva figyelte a játékot.
– Ennyit nekem sem ér meg a dolog – sóhajtott fel Jacob. Henry arcán megkönnyebbült vigyor jelent meg, miután ellenfele is feladta. – Mutasd meg a lapjaidat! – intett neki Jacob bosszúsan. Henry engedelmeskedett. – De hiszen semmid sem volt! – hüledezett Jacob.
– Kínos érzés, mi? Legyőzött a kis paraszt – szólalt meg Henry elégedetten hátradőlve a széken.
8. fejezet