hegy helyszín
Idézetek
Az élet egy hegyoldal. Amíg fölfelé halad az ember, a csúcsra néz, és boldognak érzi magát: de mihelyt fölér, tüstént észreveszi a lejtőt s a végcélt, amely nem más, mint a halál. A felmászás lassú, a lefelé haladás annál gyorsabb.
115. oldal
Milyen jó is lehet hegynek lenni! Egy hegy sohasem keveredik bajba, és nem vállal olyan feladatot, amelyet képtelen megoldani.
191. oldal
De van valami, ami csodálatosabb, mint az öregek meséi, csodálatosabb, mint a könyvek meséi, és ez: az óceán titkos történetei. Kék, zöld, szürke, fehér vagy fekete; sima, borzolt vagy tornyosuló; nem, az óceán nem néma. Egész életemben figyeltem, hallgattam és jól ismerem. Eleinte csak egyszerű kis meséket mondott, nyugodt partok és közeli kikötők történetét, de az évek során barátságosabb lett és más dolgokról is beszélt; különösebb, távolabbi és régebbi dolgokról. Időnként, alkonyatkor a láthatár szürke ködje szétvált, hogy látni engedje a túlsó utakat; néha, éjszakánként a tenger mély vize tiszta és áttetsző lett, hogy látni engedje a mélység útjait. És ez a látvány ugyanúgy mutatta a múlt és a lehetséges jövendő útjait, mint a jelen útjait, mivel az óceán ősibb, mint a hegyek, és az Idő álmait, emlékeit hordozza.
A fehér hajó
Az idő nem olyan, mint egy folyó: nem lehet rajta végigtekinteni forrástól a torkolatig. Inkább az ablakon lefolyó vízcsepphez hasonlít, amely szeszélyes patakként kanyarog lefelé, amerre csak az üveg láthatatlan egyenetlenségei térítik. A jelen az a pont, ahol a gömbölyű vízcsepp éppen van. A jelen mindig csak a pillanat. Ide sűrűsödik a változás: nem lehet tudni, merre kanyarodik majd a csepp, kettéoszlik-e, vagy megáll egy akadály előtt. A pillanat megfoghatatlan, ahogy a vízcsepp is eltűnik, ha hozzáérünk. A fénykép és a vers mégis megcélozza a megörökítését, s ha lemásolni nem is sikerül, egy-egy emléket, gondolatot, érzést megőriz a papír.
Ha utazik az ember, talán még jobban érzi a pillanatok megismételhetetlenségét. Tudja, hogy csak egyszer látja életében a tájat, az út menti fát, a tópartot. Érzékszervei is élesebben működnek, hogy minél többet elraktározhasson magában. Meghallja a legkisebb szelet, az eső hangját, reggel a madarakat az erdőszélen.
Északon utazni semmi mással nem fogható élmény. Ott éreztük először azt, hogy nemcsak a gondolataink, a szemünk is kitör a rabságból, amelyhez délen szokott. Az erdőnek ott tényleg nincs vége, a rétek fölött nem húzódik távvezeték, a tó egyik szigete mögött egy másik fekszik, nem beépített part.
A finn tóvidék titokzatosságával, a lappok hazája végtelenségével fogott meg bennünket.
A tavak öblei szinte elbújnak a hatalmas fenyők között, vizük is sokszor barna és átláthatatlan az évezredek alatt beleoldódott faanyagtól. A szigeteken szőnyegként terül el a gyapjúsás, fehér pihéiket tarkára festi minden este a nap. A fenyvesek alján mindenhol patak, halk, lassú vízfolyás csobog.
Lappföldön óriás lápok veszik körbe a csupasz hegyeket. A mocsarak madarat nevelnek, medvét és jávorszarvast rejtenek, kínálják a finom gyümölcsöt: az áfonyát, a mocsári hamvasszedret. Az igazi fátlan tundrák felett pedig mintha az ég is távolabb lenne.
Szabadság és képzelet. Végtelen tér…
Számunkra ez Finnország és a csodálatos Lappföld varázsa.
Előszó
Kerekes György – ifj. Kerekes György: Lappföld Képek, gondolatok
Régen a tenger megszállottja voltam csak, de mára a hegyek és az erdő rajongójának is mondhatom magam. A hegy nem csak egy megmászandó, élettelen szikla. A hegynek lelke van. A hegy őrzi az időt. A hegy méltóságos. Tiszteletet ébreszt és erőt áraszt. A hegyhez meg kell érni, akárcsak az erdőhöz.
225. oldal 11. Nem félek a mélységtől (Jaffa, 2019)
Tamás Rita: Ne pánikolj, sportolj! 92% Utam az összeomlástól a harmóniáig
A hegyeknek nincs memóriájuk, nem ítélkeznek. Abban, hogy a csúcsra felérünk, van valami tisztaság. Magad mögött hagyod a világod, s csak azt viszed, amire szükséged van. A magamfajták számára ez a megváltás.
103. oldal