Házatlan Csiga helyszín

Christopher Moore: Ördögöd van

Idézetek

amnaen>!

MAVIS SAND, A Házatlan Csiga tulajdonosa, oly sokáig élt együtt a feje fölött lebegő Halál Fantomjával, hogy lassan már úgy gondolt rá, mint mondjuk egy kényelmes, ősrégi pulcsira. Már régóta megbékélt a Halállal, a Halál pedig, viszonzásképpen, apránként lelefarigcsált valamit Mavisből, ahelyett hogy azonnal elvitte volna.
    Életének hetven éve során a Kaszás megszabadította jobb tüdejétől, epehólyagjától és vakbelétől. Majd szemlencséi következtek, némi szürke hályoggal körítve. Ezután aortális szívbillentyűjére került a sor. Ennek helyére Mavis berakatott egy acélból és műanyagból készült ketyerét, ami pont úgy nyílt és csukódott, mint az önműködő ajtók a Spórol-hat nevű vegyeskereskedésben. Később a Kaszás haja legjavát is elirigyelte, és Mavisnek poliészter parókát kellett viselnie, ami irritálta a fejbőrét.
    Valamennyi foga kihullott, a hallását is majdnem teljesen elveszítette, és végképp nyoma veszett ezüst tízdollárosokból álló, teljes gyűjteményének. (Jóllehet, a pénzérmék eltűnéséért inkább rosszcsont unokaöccsét gyanúsította, mintsem a Halált.)
    Harminc évvel ezelőtt kivették a méhét, még abban az időben, amikor a sebészek olyan nagy gyakorisággal kapkodták ki az uterusokat, mintha valamilyen díjért versengtek volna, következésképpen ezért sem a Halált okolta.
    Méhének elvesztése után Mavisnek bajsza nőtt, amit minden reggel szépen leborotvált, mielőtt elindult, hogy kinyissa a kocsmát. Egy acéltokokba ágyazott fémgolyókból álló protézis segítette, hogy eltotyogjon a bárpult mögött. A Kaszás a csípőjét is tönkretette, de meghagyta neki a lehetőséget, hogy előzőleg egy hadtestnyi cowboynak és kubikosnak szerezhessen vele örömöt.
    Az évek során a Kaszás oly sok mindentől megfosztotta Mavist, hogy nem félt már semmitől. Ha eljön majd az az idő, mikor el kell mennie arra a másik világra – gondolta –, biztos olyan érzés lesz, mint szép lassan becsusszanni egy gőzölgő, forró vízzel teli kádba.

Kapcsolódó szócikkek: Házatlan Csiga · Mavis Sand
amnaen>!

Errefelé Slick McCall a nyolcgolyós biliárd vitathatatlan királya volt, már akkor is, mikor a kocsmát még nem is hívták Házatlannak. Régebben a helyet ötven évig Farkaslesnek nevezték, míg Mavis bele nem fáradt a részeg környezetvédők gajdolásába, akik erősködtek, hogy a kanadai erdei farkas veszélyeztetett faj, és hogy ő ezzel a kocsmával valamiképpen szentesíti a meggyilkolásukat. Egy nap fogta a bejárat fölött lógó, kitömött farkasfejet, elcipelte az Üdvhadsereghez, aztán megbízott egy helybeli művészt, hogy alkosson egy óriási meztelencsiga-fejet üveggyapotból. Kitette az új cégért, és várta, mikor tűnik már föl néhány lökött állatvédő a Mentsétek Meg a Meztelen Csigákat Társaságtól, hogy tiltakozzon. Erre azonban nem került sor. Ha üzletről vagy éppen politikáról van szó, a közvélemény mindig is hihetetlenül elnéző a gusztustalan, nyálkás dolgokkal szemben.

Kapcsolódó szócikkek: Házatlan Csiga · Mavis Sand · Slick McCall · Üdvhadsereg