!

hanyatlás fogalom

Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia
Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása
Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó
Joshua Foer: Einsteinnel a Holdra
Bálint György: Búcsú az értelemtől
Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel
Szabó Péter: Válaszd a boldogságot!
Judith Pollack: Óhaza
Irvin D. Yalom: Szemben a nappal
Robin Hobb: Bolond kötelesség I-II.
Póka-Pivny Béla: Csonka Franciaország két integritási harca és Szent Jeanne d'Arc

Idézetek

>!
Morpheus

Tehát az életünk egyfolytában vagy egyre jobbá válik, vagy ellenkezőleg, egyre rosszabb irányt vesz. Ott kezdődik a hanyatlás, ahol a fejlődés véget ér.

130. oldal

Szabó Péter: Válaszd a boldogságot! 15 egyszerű módszer, hogy jobban érezd magad

Kapcsolódó szócikkek: fejlődés · hanyatlás
>!
zyzmut 

Két héttel azután, hogy Andzsuba érkeztünk, a belvárosban megállította az utcán öt vörös karszalagos önkéntes. Az ilyen őrök folyamatosan járták a várost, és figyelték, nem szegi-e meg valaki az emberek életét szabályozó milliónyi észak-koreai törvény egyikét – például farmert hord, férfi létére túl hosszú a haja, nőként nyakláncot visel vagy külföldi parfümöt használ. Ezek mind szocializmusellenes viselkedésnek, az erkölcsi hanyatlás és a kapitalista dekadencia jelképeinek minősültek.
Az önkéntesek olykor nagy buzgalmukban kifejezetten erőszakosan, arrogánsan viselkedtek. A legutálatosabb húzásuk az volt, hogy a reggeli csúcsforgalomban elkapták azokat, akik úgy jöttek el otthonról, hogy elfelejtették kitűzni a ruhájukra a Nagy Vezér képét, ezt a kerek kis kitűzőt ugyanis minden észak-koreai felnőttnek a szíve fölött kellett viselnie. Ha valakit rajtakaptak, komoly bajba került. Senki sem mondhatta, hogy „egyszerűen megfeledkezett” a Nagy Vezérről.
Aznap reggel anyám bűne az volt, hogy történetesen nem szoknyát, hanem nadrágot viselt nyilvános helyen. Ez tilos volt, mivel az ország vezetői kinyilvánították, hogy a koreai nőknek nem való a nadrágviselet. Az önkéntesek körbevették, és faggatni kezdték, miért van nadrágban. Mivel nem akart feltűnést, kifizette a büntetést, aztán még le is fizette őket, hogy a kihágásnak ne legyen nyoma a személyi igazolványként szolgáló könyvecskéjében.
Anyám magabiztosan fizette le az embereket. Nem volt ebben semmi szokatlan, amíg le nem bukott az ember. Észak-Koreában gyakran a kenőpénz az egyetlen eszköz, amivel el lehet érni, hogy működjenek a dolgok, vagy megkerüljünk egy szigorú törvényt vagy valami ideológiai képtelenséget.

40-41. oldal

Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel Szökésem Észak-Koreából

Kapcsolódó szócikkek: hanyatlás
>!
Fisu P

Ez a könyv, amely egy nagy nemzet történetének a mi mostani szomorú körülményeinkhez hasonló időszakát állítja az olvasó elé, teljesen méltó a magyar közönség figyelmére, mert megkapó módon mutat reá mennyire hasonlóak különböző nemzeteknél és különböző történeti korszakokban a hanyatlás és erőtlenség. valamint az energia-kifejtés alapvető tényezői. Egy útmutatással többet nyerünk általa arra nézve, hogy mit kell kerülnünk, mire építhetünk. Azt persze nem áll módunkban kieszközölni, hogy egy Jeanne d'Arc jelenjen meg körünkben; de éppen ez a romantikus szempontból legmegkapóbb jelensége a francia szabadságharcnak hordja annyira magán a korszak bélyegét, hogy nem is juthat eszünkbe analógiáját keresni. Módszerünk egészen más: mi egy általános lelki átalakulás erkölcsi erőire akarunk támaszkodni és bár ennek jelei csak igen lassan bontakoznak ki, nincs okunk az emberiség fejlődés-törvényeinek előbb-utóbb várható hatása iránt kétségbe esni. Amit e könyvből tanulhatunk az a nemzeti erények és hibák sorsdöntő befolyása a történeti evolúcióra. Ebből azután mindenki levonhatja a következtetést. Jeanne d'Arc hatása is leginkább abban állott, hogy a rossz hajlamokat visszaszorítani, a jókat éleszteni tudta. Ebben az öntudatosabb korban nekünk ezt magunknak kell elvégeznünk. Erre nyerünk buzdítást ebből a könyvből, amiért is azt a közönség figyelmébe melegen ajánlom.
Budapest, 1930. február hóban.
APPONYI ALBERT GRÓF

Kapcsolódó szócikkek: hanyatlás
>!
MrMagpie

Az élet egyensúly. Hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, amikor naivan élünk egyik napról a másikra. Eszünk, alszunk, s mindennap abban a hiszemben fekszünk le, hogy másnap majd újra felkelünk, az étel és a pihenés újra és újra feltölt majd minket erővel. Arra számítunk, hogy a sebeink begyógyulnak, s a fájdalmunk enyhül az idő múlásával. Még akkor is azt reméljük, hogy az életünk visszazökken a megszokott egyensúlyba, és halad tovább, amikor szembesülünk vele, hogy akadnak sebek, amelyek lassabban hegednek be, hogy létezik gyötrelem, amely nappal enyhül, majd az éj lehulltával újult erővel tér vissza, s hogy többé már az alvás sem pihentet igazán. Egyszer csak kibillen a kényes egyensúly, és minden elkeseredett erőfeszítésünk ellenére megkezdődik lassú hanyatlásunk. Testünk, amely korábban ellátta és meggyógyította magát, eltűnik, helyette kapunk egy másikat, amely csak küzd és foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, ami valaha volt.

202. oldal, II. kötet

Kapcsolódó szócikkek: hanyatlás
>!
pável P

Október 24
Sajnos, csak nagyon hézagos tudósítások érkeztek Athénből, a káromkodás elleni nemzetközi kongresszus munkájáról. A főbb előadásokból csak egy-két mondatot idéztek a riportok és mindössze arra a vitára terjeszkedtek ki egy kissé részletesebben, hogy azért éri-e a világot annyi baj, mert az emberek sokat káromkodnak, vagy megfordítva. Hogy a kongresszus miképpen döntött ebben a nagy kérdésben, arról már nem értesülünk. Arról sincs tudomásunk, hogy milyen eredménnyel végződött az értekezlet. Igaz ugyan, hogy az eredmény majd csak később válik észrevehetővé.
A nemes célkitűzésű kongresszust egyébként nagyon megnyugtathatta volna egy kitűnő kis könyv, melyet nem ártott volna nyilvánosan felolvasni. Robert Graves, a híres „Claudius”-regények szerzője írta körülbelül másfél évvel ezelőtt, „A káromkodás jövője” címen. Graves úgy találja, hogy a káromkodás alkonyodóban van. Ennek egyik főoka, szerinte az, hogy ma olyan intézményeket tartunk szentnek, melyek nem adnak lehetőséget a színes, ízes káromkodásokra: például a Népszövetséget, vagy egyes pártszervezeteket. A Népszövetség még káromkodási tárgynak is gyenge, – állapítja meg lemondóan a kiváló angol író. A káromkodás végnapjainak másik oka a felvilágosodás erős terjedése. Ma már a világ legprűdebb emberei, az angolok is elég nyíltan és gátlástalanul társalognak a legkényesebb tárgykörökről. Az életnek bizonyos jelenségei nem jelentenek többé társalgási tabut – már pedig a művészi káromkodást éppen a szigorú tilalmak termékenyítik. Teljesen értéktelen és hatástalan az a káromkodás, ami társalgási közhelyekből áll. Graves őszintén sajnálja a káromkodás hanyatlását és ebben az érzésében magam is osztozom.A káromkodás nem mindig kegyeletsértő. Egyrészt csak az esetek kis hányadában érint teológiai vonatkozásokat, másrészt bármiről szóljon is, nem a betűt kell nézni benne, hanem a szándékot. Ez pedig rendszerint nagyon ártalmatlan. A káromkodás alapvető célja a hirtelen fellobbanó indulat tömör és plasztikus szavakba foglalása: tehát a lírai műfajokhoz tartozik. Azt hiszem, az epigrammához áll a legközelebb. Graves „a szegény ember költészetének” nevezi és ebben sok az igazság. Az igazi, spontán káromkodás nem szolgál gyakorlati célokat, nem akarja a szerző vagy előadó presztízsét emelni, vagy a címzett becsületét sérteni, vagy éppen a cselekedeteit befolyásolni. Az igazi káromkodás se nem gorombaság, se nem felszólítás vagy megbízás. Én például, ha időnként káromkodom, sohasem akarom ezzel a Beszkár-t rábírni, hogy több kocsit járasson a főbb útvonalakon. Ez súlyos visszaélés volna a műfaj szellemével. A magas színvonalú káromkodás, mint Graves is megállapítja, nem akar mást szolgálni, mint az örök szépséget. Pillanatnyi ihletben születik, szív van benne és lelkesedés. Még az ismert, bevett formulákat is friss motívumokkal, finom ötletes árnyalatokkal gazdagítja a tehetséges káromkodó. Egész egyéniségét beleviszi a rövid, de átérzett szövegbe: úgy káromkodik, ahogy a madár dalol. Az athéni kongresszuson elpanaszolták, hogy Görögországban és Olaszországban káromkodnak a legtöbbet. Ez is csak annak bizonyítéka, hogy ezekben az országokban még él az igazi görög-római szellem. Ez a szellem nem vetett gátat az egészséges indulatoknak – de ugyanakkor művészi formába is öntötte őket. Szabadon élni és szépen élni: ez volt az antik humanizmus lényege. A szabad és szép élethez hozzátartozott a szabad és szép káromkodás is. E műfaj később még egyszer felvirágzott a reneszánsz idejében. Az angol reneszánsz legnagyobb képviselője, Shakespeare, utolérhetetlen volt a káromkodásban is – klasszikus örökség! Később a latin országokban a mesterkélt és tekintélytisztelő barokk szellem, a germán népeknél pedig a fagyos, szigorú puritanizmus elsorvasztotta e műfaj robusztus lendületét. Jellemző a mai viszonyokra, hogy alig négyszáz évvel az angol reneszánsz után, az angolszászok legsúlyosabb káromkodása a „Damn!” (átkozott) szó. Szegény Falstaff, ha tudná, hová süllyedtek utódai! A délvidékiek őrzik már csak a tiszta, antik hagyományokat. A finoman cizellált és mégis üdítően erőteljes olasz káromkodásokat magam is sokszor élvezem odalent. Az erős káromkodás-ellenes kampány nem sokat tudott elérni, pedig még a bankok pénztárhelyiségeiben is kifüggesztették a „Ne káromkodjunk!” felírást – bizonyára jól tudják, miért? Jóleső érzéssel
említhetem meg, hogy mi, magyarok is tudunk még frissen, színesen káromkodni. Csendes, műértői élvezettel hallgatom néha a fuvarosok ízes, ritmikus epigrammáit és magam is szívesen beállnék ilyenkor a kórusba, ha nem vennék tolakodásnak. Jól tudom, hogy e megnyilatkozásokat újabban a törvény üldözi, de hát, sajnos, az élet apró kellemességei általában tilosak. A világ egyre jobban tiszteli a tilalmakat és ezért van manapság már szinte elvi jelentősége egy-egy jól sikerült kutyateremtettének.

Kapcsolódó szócikkek: hanyatlás
>!
Gy_János

Az évek múlásával a tinédzserkori halálfélelmet elnyomja a fiatalkor két jelentős életfeladata, a pályaválasztás és a családalapítás. Három évtizeddel később azután, amikor gyermekeink kirepülnek, és felsejlik szakmai karrierünk végpontja, ránk tör az életközepi válság. A halálszorongás ismét nagy erővel támad. Életünk delelőjén az előttünk álló útra tekintve rádöbbenünk, hogy az többé nem emelkedik, hanem lefelé, a hanyatlás és enyészet felé kanyarog. Ebben a pillanatban a halál miatti aggodalom befészkeli magát az elménkbe. Nem könnyű minden pillanatot a halál teljes tudatában megélni. Ez ugyanolyan lehetetlen, mint belenézni a napba. Mivel nem élhetünk rettegésbe dermedve, különféle módszereket eszelünk ki a halálszorongás ellen. Gyermekeinken keresztül kivetítjük magunkat a jövőbe; gazdagok leszünk, híresek, még nagyszerűbbek; kényszeres védelmi rituálékat alakítunk ki, vagy mindenekfelett hiszünk a végső megmentőben. Egyesek – feltétel nélkül bízva önnön sebezhetetlenségükben – hősként élnek, gyakran nincsenek tekintettel sem a saját biztonságukra, sem másokéra. Vannak, akik a halál fájdalmas elszigeteltségét összeolvadással próbálják enyhíteni: egy szeretővel, egy üggyel, egy közösséggel, egy isteni lénnyel. A halálszorongás a szülője minden vallásnak, hiszen így vagy úgy mind végességünk gyötrelmét igyekszik csökkenteni. Isten – kultúrától függetlenül – nem pusztán a halandóság fájdalmát lágyítja az öröklét ígéretével, de félelmetes elszigeteltségünket is csillapítja, és világos tervrajzzal szolgál az értelmes élethez. A haláltól való szorongástól azonban a legszilárdabb, legtiszteletreméltóbb védekezés ellenére sem szabadulhatunk meg teljesen: mindig velünk van, elménk egy eldugott zugában leselkedik ránk. Talán igaza van Platónnak, amikor azt mondja, énünk központi magját nem tudjuk becsapni.

Irvin D. Yalom: Szemben a nappal A haláltól való rettegés legyőzése

Kapcsolódó szócikkek: életközepi válság · hanyatlás · Midlife crisis
Hirdetés
>!
Magistra_Könyvkiadó KU

A város hanyatlása – amely már az én gyermekkoromban is érezhető volt, bár a lakosság többsége akkor még átmenetinek gondolta és reménykedett a jobb idők visszatérésében – különös módon az egyház ténykedésének eredménye volt. A Hallowstone-i lelkész, bizonyos Mr. Fenton ugyanis még valamikor az 1830-as évek elején olvasott egy cikket valamelyik teológiai folyóiratban arról, milyen istentelen dolog a vasútnak elnevezett új találmány, amely valójában az ördög műve és halálos veszélyt jelent az emberiségre. A cikk szerzője, mint azt Mr. Fenton lépten-nyomon idézte, a Bibliából vezette le, hogy ha Isten azt akarta volna, hogy az ember ilyen sebességgel legyen képes haladni, akkor a maga végtelen bölcsességében bizonyára szárnyakkal teremtett volna bennünket, mivel azonban nem így történt, abból egyértelműen és cáfolhatatlanul következik, hogy a vasút, mint közlekedési eszköz, maga a megtestesült istenkáromlás, ráadásul azok a szerencsétlenek, akik minden figyelmeztetés ellenére mégis a közlekedésnek ezt az új módját választják, olyan láthatatlan belső sérüléseket szenvednek a hatalmas sebességtől, hogy az utazás után nem sokkal búcsút is fognak mondani a földi árnyékvilágnak.
A vasútról persze Hallowstone-ban is hallott mindenki, de Mr. Fenton szavainak senki nem szentelt nagyobb figyelmet egészen addig, amíg egy napon mérnökök és földmérők nem érkeztek Sir Anthony Hamiltonhoz, akinek családja évszázadok óta birtokolta a Hallowstone környéki földeket. Az öreg Sir Anthony már évek óta egyedül élt a várostól két mérföldre álló kastélyában, nem járt sehová és ő sem hívott meg soha senkit – a környékbeli pletykák szerint a család az öregúr folyamatosan romló elmeállapotát akarta elrejteni a világ elől azzal, hogy egy komornyik és egy ápolónő társaságában gyakorlatilag bezárták a vidéki rezidenciára. Az egyetlen látogató, aki mégis bebocsátást nyert a magas falak mögé, sajnálatos módon éppen Mr. Fenton volt, aki kötelességének érezte, hogy lelki támaszt nyújtson a beteg öregembernek. Ezek után el lehet képzelni, milyen fogadtatásra találtak a vasúttársaság képviselői a kastélyban: a szellemileg már teljesen leépült Sir Anthony a végtelenül korlátolt és maradi Mr. Fenton hatására szóba sem állt velük, hanem kerek perec kijelentette, hallani sem akar arról, hogy a Liverpoolt az északi országrésszel összekötő új vasútvonal az ő birtokán haladjon keresztül. Mr. Fenton, aki természetesen jelen volt a találkozón, nyomban papírra is vetette az elutasító nyilatkozatot, amelyet Sir Anthony azonnal aláírt és átnyújtott – a pletykák szerint egyenesen odahajított – a vasúttársaságot képviselő két mérnöknek. A szerencsétlenek persze hüledeztek, próbálták magyarázni, hogy a vasút a jövő egyetlen lehetséges útja, Sir Anthony azonban meghallgatni sem volt hajlandó őket, végül pedig már azt rikácsolta, hogy ha nem hagyják el azonnal a kastélyt, a kutyákat fogja rájuk uszítani – a kastély egyik cselédje legalábbis így mesélte másnap a hallowstone-i kocsmában.

Kapcsolódó szócikkek: hanyatlás
>!
ibzenke

Ujja, száraz gyújtósfa-ujja előbújt a ponchója alól, s az Alvaradók palotája felé mutatott, az egyetlen emeletes ház felé ebben a falunak nevezett szikkadt sárkupacban: a barokk homlokzat mintha tévedésből került volna ide, elhagyott kulisszaként. Sok száz évvel ezelőtt valaki azt hihette, hogy ez itt a Kánaán; amikor pedig rájött, hogy tévedett, az éppen fölépült palotára tüstént ráköszöntött a lassú hanyatlás.

277. l.

Kapcsolódó szócikkek: hanyatlás
>!
Bla IP

Mégsem feltétlenül a demográfiai hullám okozza majd a legnagyobb gondot: az erkölcsi (antiszociális viselkedés elharapózása, családi modell vonzerejének csökkenése, csökken az önkéntes szervezetekben való tagság, gyengül a munkamorál, csökken tanulás iránti hajlam), kulturális hanyatlás lehet a gond. A Nyugat jövője attól függ, képes-e megbirkózni ezekkel a problémákkal.

Kapcsolódó szócikkek: hanyatlás
5 hozzászólás
>!
Gy_János

Minden neurotikus egyénben van halálszorongás, ami extenzív terápiával átdolgozható. Ezt az átdolgozást a terapeuta úgy mozdíthatja elő, hogy a páciens tüneteit és áttételes érzéseit a halál leküzdésére tett kísérletekként értelmezi. A halált nem lehet kihagyni az önfeltárásból, hiszen az érett felnőtt egyik legfontosabb feladata éppen az elmúlás és a hanyatlás elfogadása.

Kapcsolódó szócikkek: hanyatlás