Hangay Emília (Mili) személy

– Csak nem! – csapta össze a két tenyerét Terka asszonyság. – De ha előre tudta, hogy ilyen nyughatatlan természete van annak a leánynak, akkor miért nem figyelmeztette a fiát, méltóságos asszonyom?
– A jó pedellus sem súgja meg előre az öntelt diáknak, hogy miféle leckét eszelt ki számára a tanár – felelt titokzatos mosollyal Erdődy grófnő. – S úgy tűnik, ez a Hangay lány bizony remek tanár! Olyan, aki a legcsípősebb leckét sem fél feladni az én fiamnak, aki bizony akármilyen lángelme is… ezt lássuk be, Terkám, sajnos cseppet sem tiszteli azokat, akik szoknyát hordanak.

Mikor a pap engedélyt adott a csókra, Richárd felhajtotta a fátylamat, amiben nekem is segédkeznem kellett, ám ettől valahogy mélységes szomorúság fogott el.
Ezt akartam, erről álmodtam, erre vágytam régóta, de nem így! – üvöltött bennem az elkeseredett harag.
Richárd látta, hogy könnyel telik meg a szemem, és a piszok fráter mindjárt ki is olvasta a gondolataimat.
– Tudom – súgta közel hajolva, majd miután gyors, könnyű csókot lehelt az ajkamra, még hozzátette: – Bocsásson meg nekem!

– […] Szóval – a grófnő továbbra is Márikát szemlézte, ám közben már hozzám beszélt – ő volna az, akit komornájának szeretne kinevelni, kedves?
– Mindig is izgattak a lehetetlennek tűnő kihívások – feleltem magabiztosan.
– Mivel néhány hét múlva hozzámegy a fiamhoz, ebben cseppet sem kételkedem.

– Hallja ezt, drága férjuram? – néztem fel Richárdra annál a résznél, mely így szólt: „Ha te engem, szint oly híven szeretnél / Mélyebb lenne, nagyobb lenne szerelmünk a tengernél.”
– Hallom én, Mili, hogyne hallanám – bólintott csendesen, majd olyat tett, amire álmomban sem gondoltam volna. Először is kivonta karját az enyémből, a közelünkben álló pincér tálcájáról leemelt egy pezsgőspoharat, és a fülembe súgta: – Az én strófám azonban a harmadik, amire pedig most maga figyeljen! – és ezzel középre perdülve zengő hangon énekelni kezdte, hogy: – „Én vagyok a falu rossza egyedül, egyedül. / Engem ugat minden kutya messziről. / Sem az anyám, sem az apám nem volt rossz, / Csak egyedül, csak egyedül, magam vagyok a gonosz.”

Hogy utánam jött, azt észre sem vettem, csak mikor a szobám kilincsét érintve ujjai a kezemre simultak. Megfordultam, ő fölém hajolt, s aztán…
Azután lett, aminek lennie kellett…