Hamlet személy
Idézetek
A Durazzo-palota a legérdekesebb. Jó képek vannak itt, köztük Paolo Veronese Krisztusa, kinek Magdolna törölgeti megmosott lábát. Magdolna oly szép, hogy félő: bizonyosan elcsábítják újra. Sokáig álltam előtte – ah, nem tekintett föl! Krisztus úgy áll ott, mint a vallás Hamletje: Go to a nunnery!
126-127. oldal - Münchentől Génuáig - XXXIII. fejezet
Mindenki Hamlet. Minden fiú, minden lány. Minden színész Hamlet. Alacsony, langaléta, kövér, sovány, szakállal, napszemüvegben, farmerben, frakkban. Kastélyban, börtönben, Lengyelországban, Afrikában vagy a Hársfa utcában. Ki sajátíthatná ki a kesergést a világ értelmetlenségén, a csalódást a barátokban, a szerelemben, a viaskodást a halál gondolatával, az idealizmust, a lázadást, a vágyat az erkölcsi rendre, az igazság győzelmére.
54. oldal
– Szegény Jellicoe – mondta Psmith, mint a Yorickra emlékező Hamlet –, a hálóban nyomja az ágyat a derék; szelid volt élte s úgy vegyültenek az elemek benne, hogy fölkelhete a természet s világnak mondhatá: „Ez férfi volt”, ám Dunster elvtárs lövése mégis leteríté a hőst. Épp most hallám a vészhírt.
– Smith meg én – magyarázta Dunster – együtt jártunk elemibe. Sejtelmem se volt, hogy itt találom.
– Csodálatos, felzaklató találkozás volt – mondta Psmith –, miként a leleményes Odüsszeusz és hű ebe, Argosz találkozása, amelyről kétségkívül értesültél a klasszikusokban lapozgatva. Én voltam Odüsszeusz, Dunster pedig a hű ebet személyesítette meg.
– Látom, még mindig annyit szövegelsz, mint régen – jegyezte meg a hű eb, bajuszkezdeményét cirógatva.
– Többet – sóhajtott fel Psmith –, többet.
97. oldal, XIV. fejezet - Mike megbízást vállal (Ciceró, 2018)
| → |
|---|
az, amiben Plátó és Jézus óta osztozunk,
a szellemi talaj: irreleváns; fürdünk a képek
gépileg gerjesztett hullámaiban, tobzódunk a bármikor
előhívható Műagy infó-Szemirámisz-palotájában;
jó, hát a gyerekeink már Han Solót néznek és
olvasnak Hamlet helyett és biztosan másképp
fogják értelmezni a Faustot, mit bánom!
Férfihang a kilencvenes években
Gömöri György: Őszi magánbeszéd Versek 1954–1996
Pár évvel ezelőtt láttam a tévében egy műsort a frankfurti operaház Aida-felújításáról. Radames régész vagy valami hasonló lehetett, irodájában az íróasztala mellől egy koponyát ásott elő, és Hamlet módjára, kezében a koponyával énekelte a „Celeste Aidát”. Később megjelent Aida, aki ebben a rendezésben takarítónőként lépett fel – nekem ennyi elég is volt. Nemcsak nevetségesnek és ízléstelennek éreztem, de Verdi megsértésének is, mert a rendező a zseniális mű zenei dimenzióit egyszerűen kíséretté redukálta. Az volt a benyomásom, nem is igazi színházat akart, csak feltűnést.
136-137. oldal
HAMLET:
[…] Használja fövegét; fejrevaló az.
OSRICK:
Köszönöm, fenség: ma nagyon meleg.
HAMLET:
Sőt nagyon hideg van, tessék elhinni: felyülről fú a szél.
OSRICK:
Valóban, uram, meglehetősen hideg van.
HAMLET:
De mégis, úgy tetszik, rekkenő a hőség – az én mérsékletemhez.
OSRICK:
Roppantul, uram; igen rekkenő – mintha – nem is tudok mit mondani, hogyan. – De, uram, őfelsége jelentenem hagyta önnek, miszerint ő nagy fogadást tett önnek fejére. Az ügy, fenség, ez…
HAMLET:
Kérem, ne feledje… (Int, hogy tegye fel kalapját)
Mellesleg megemlítendő, hogy a Hamlettel való identifikáció, azaz a dán királyfi nevének, alakjának, tragédiájának „affektbetont” volta – tapasztalataink szerint – különösen azoknál az egyéneknél szerepel„ akik még serdülés előtt árvaságra vagy különösen – mint Hamlet – félárvaságra jutottak.
81. oldal, A Moravcsik-féle asszociációs vizsgálatok a pszichiátriai diagnosztikában (Lazi, 2001)