Hamlet személy
Idézetek
Egy sírnál az ember többé-kevésbé ugyanazt gondolja, mint mindenki más, és ez – ha az ékesszólást félretesszük – nemigen különbözik attól, ahogyan Yorick koponyájáról Hamlet elmélkedik. Nem nagyon lehet olyat gondolni és mondani, ami ne annak lenne egy változata, hogy „hány ezerszer cipelt a hátán”. A temető általában arra figyelmeztet, milyen szegényesen és banálisan gondolkodunk erről a témáról.
16. oldal
Kizökkent az idő; – ó, kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.
1. fejezet, 5. szín
„Uram, még egyszer mondom. Most nem vagyok Girhes Jack. A porondon vagyok Girhes Jack. Ahogy maga sem bányász most, hanem csak egy barátaival söröző fiatalember.”
„Nem, uram, én most is bányász vagyok. Nézze, itt az igazolványom.”
„Ember, maga azt követelné Hamlettől, hogy előadás után otthon is koponyával a kezében közlekedjen?”
22. oldal, A vézna
Hiszen nincs se jó, se rossz a világon, gondolkodás teszi azzá, ugyebár, ahogy Hamlet mondaná, a kedvenc irodalmi karakterem, az örökké tipródó, töketlenkedő, haragot, szerelmet váltogató, halogató sértett herceg.
199. oldal, Az aljasság mértana
Borges nekilátott, hogy rögtönzött antológiát állítson össze híres szerzők rossz soraiból. A gyűjteményben helyett kapott Keatstől az, hogy Baglyot nem óvott tolla, reszketett, Shakespeare-től meg ez: Nagybátyám! Ó, az én próféta lelkem! (Borges úgy vélte, a „nagybátyám” költőietlen, Hamlet szájába nem való szó, jobban illett volna hozzá az „Atyám fivére” vagy "Anyám ura"), Webster darabjából, az Amalfi hercegnőből ez: A csillagok teniszlabdái vagyunk csak, valamint Milton Visszanyert paradicsomának zárósorai: Jézus annakutána Názárethbe az anyjához visszament , mert (Borges szerint) afféle keménykalapos angol gentlemannek tüntették fel Jézust, aki hazamegy a mamához teára.
26. oldal
| → |
|---|
A Publishers Weeklyben interjú olvasható Calire Messuddal A nő az emeletről (The Woman Upstairs) című könyve kapcsán, melyben a jobbára „ellenszenves” főhős, Nora keserű, reményvesztett és meglehetősen dühös az élete alakulása miatt. Az írónak felteszik a kérdést: „Én nem szívesen lennék Nora barátja, maga igen? A látásmódja szinte elviselhetetlenül zord.” És lám, meg is érkeztünk. Itt egy olvasó, aki szeretett volna összebarátkozni a könyvben szereplő karakterekkel, de nem tetszett neki, amit talált.
Mesud azonban válaszával visszavágott kérdezőjének:
„Az ég szerelmére, miféle kérdés ez? Maga össze akarna barátkozni Humbert Humberttel? Össze akarna barátkozni Mickey Sabbathtal? Saleem Sinaival? Hamlettel? Krapppal? Ödipusszal? Oscar Waóval? Antigonéval? Raszkolnyikovval? Vagy a Javítások bármelyik karakterével? Vagy a Végtelen tréfa bármelyik karakterével? Vagy bármelyik karakterrel bármiből, amit Pynchon valaha is írt? Vagy Martin Amis? Vagy Orhan Pamuk? Vagy legyen szó Alice Munróról? Ha azért olvas, hogy barátokat szerezzen, akkor nagy bajban van. Azért olvasunk, hogy rátaláljunk az életre, annak minden lehetséges változatára. A releváns kérdés nem az, hogy ő vajon potenciális barát-e a számomra, hanem az, hogy élő karakter-e.”
121. oldal