háború esemény
Idézetek
[…] a Vezérnek folyamatos háborúra van szüksége. Állandó félelemben kell tartania a népét az ellenségtől, hogy megkapja a hatalmat, amire vágyik. Az emberek élni akarnak, hát lemondanak a szabadságról és polgári jogaikról. Mindez persze csak akkor történhet meg, ha valóban az a meggyőződésük, hogy az ellenség mindenütt ott van, ők pedig bármelyik pillanatban meghalhatnak.
239. oldal
Michael Moore: Hülye fehér ember 74% és egyéb sajnálatos adalékok az amerikai nemzet állapotához
Párizs minden évszakban lélegzetelállítóan szép város, de én csak a vérfoltokra emlékszem. A fronton, a lövészárok-háborúban ki a karját, ki a lábát vagy a szemét veszítette el, ezek a sebesültek olyan elhagyottam kószáltak az utcán, mint a kísértetek. Csak a fehér kötésekre emlékszem a férfiakon, a nők karján pedig a gyászszalag feketeségére.
374-375. oldal
Murakami Haruki: 1Q84 88% Ezerkülöncszáznyolcvannégy
– Az ott nem karmazsinvörös – mondta Ser Brynden. – Nem is Tully-vörös, a folyó iszapjának vöröse. Az ott vér, gyermekem, amely bemocskolja az eget.
– A mi vérünk vagy az övék?
– Volt valaha olyan háború, amelyben csak az egyik fél vérzett?
Hősi halottak
Megragadták pajzsaik, rinocérosz-vértjeik,
kardok összecsapnak és kavarognak a harckocsik.
Két felhő a két sereg, zászlók fedik a Napot,
páncélokon nyíl kopog, csörtetnek a harcosok.
Az élő fal meginog, bomlik, mállik a sereg,
jobboldalt sebzett lovak, baloldalt lótetemek.
Süpped a kocsi-kerék, szorosan feszül a fék,
jade-pálcám emelem, a dörgő dob győzi még.
Vonaglik a zivatar, tajtékzik a borzalom,
kegyetlen halált halunk, széthullunk a parlagon.
Ki eljött, nem tér haza, ki elmegy, nem ér haza,
messze síkra vitt az út, fölfal minket a csata.
Hoztak hosszú kardokat és óriás ijjakat,
vágták ellenség fejét, ijesztő komor csapat.
Valódi vitézek ők, vakmerő hős hadverők,
félelmet nem ismerők s elhulltak a harc alatt.
Ha testük már nem is él: lelkük mennyekben mulat,
királyi parancsokat szellemeknek osztogat.
29. oldal
Farkasok ordítanak a szobánkban. Micsoda tél ez. Micsoda nélkülözések már most, mikor még nem is érint bennünket közvetlenül a háború, és már megint cukor sem kapható, a legelemibb élelmiszerek rettentő drágák és kaphatatlanok tejtől tojásig, krumpliig.
486. oldal
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 95% 1935-1946
világháború fn Tört Az emberiség nagy részét sújtó háború. = I. világháború 1914–1918 között lezajlott, világméretűvé szélesedett konfliktussorozat a Központi Hatalmak (Németország, Osztrák-Magyar Monarchia) és az antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország), vmint a hozzájuk csatlakozott szövetségeseik között. A Központi Hatalmak oldalán lépett be a háborúba 1914-ben Törökország és 1915-ben Bulgária. Az antanthoz csatlakozott a megtámadott Szerbia és Belgium, még ugyanabban az évben Japán, 1915-ben Olaszország, 1916-ban Románia és Portugália, végül 1917-ben az USA, Görögország, Kína és több dél-amerikai állam. – Németország külpolitikája, gazdasági és haditengerészeti terjeszkedése különösen a Közel-Keleten (Drang nach Osten) s a többi gyarmati probléma, a germán-szláv ellentétek a Balkánon és a két politikai és katonai szövetség fegyverkezési versenye a balkáni háborúk (1912-1913) után olyan feszült helyzetet teremtett, amelyben a legkisebb incidens is elég volt, hogy konfliktussá fajuljon. 1914. jún. 28-án az annektált Szarajevóban Gavrilo Príncip, egy titkos szervezet tagja meggyilkolta Ferenc Ferdinánd főherceget, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, s ez az esemény kirobbantotta a háborút. Egy hónappal később az Osztrák-Magyar Monarchia, miután megérkezett a II. Vilmos biztatására elküldött elfogadhatatlan ultimátumára a negatív válasz, hadat üzent Szerbiának. A szövetségi rendszer mozgásba jött, a két szemben álló tábor országai mozgósítottak, és néhány héten belül háborúban álltak egymással, kivéve Olaszországot, amely bár az 1882-ben megkötött német-osztrák-olasz hármasszövetség tagja volt, semlegesnek nyilvánította magát. Németország „villámháborút” kívánt folytatni: központi helyzetét kihasználva azt tervezte, hogy néhány hét alatt megsemmisíti a francia hadsereget (Schlieffen-terv), majd minden erejét összevonva megtámadta Oroszországot, amely roppant kiterjedése miatt igen nehezen volt mozgósítható. II. Vilmost és kancellárját, Bethmann-Hollweget, vmint Moltke vezérkari főnököt Nagy-Britannia hadüzenete, amelyre nem számítottak, talán még jobban meglepte, mint az, hogy Olaszország cserbenhagyta szövetségeseit. 1914. A német terv kudarca. A németek, megsértve a belga semlegességet, elfoglalták Liége-t (aug. 7-17.), majd Charleroi-t (aug. 21-23.) és Monst (aug. 23.). Tovább támadva csatát nyertek Lotaringiában (Morhange) és az Ardennekben (aug. 20-23.), majd a francia és a segítségükre érkezett angol hadsereget előbb az Aisne-ig, aztán a Marne folyótól D-re szorították vissza. Szept. 6-13. között a marne-i csatában azonban Joffre – Gallieni, Párizs kormányzója segítségével – sikeresen megállította az inváziót. A vereség miatt Moltkét Falkenhayn váltotta fel a főparancsnoki poszton (szept. 14.). A „futás a tengerig” (átkaroló hadmozdulatok a La Manche csatorna felé és a "flandriai zűrzavar") harcai után, amelyekben kiemelkedő szerepet játszott Foch, aki Joffre nevében összehangolta a belgák, az angolok és a franciák ellenállását, a front egy 750 km-es, az Északi-tengertől Svájcig húzódó vonalán megmerevedett. Orosz frontok. A K-Poroszországban indított orosz offenzívát Hindenburg a tannenbergi csatában visszaverte (aug. 26.). Galíciában azonban bevették Lvovot (szept. 3.) és a Kárpátokig nyomták vissza az osztrák-magyar seregeket, ahol aztán szintén beállt a front (nov.). Szerbiában az átmeneti osztrák-magyar sikerek, majd szerb ellentámadás után a Drina-Száva-Duna vonalon ugyancsak állóháború alakult ki. Háború a tengeren. Az antant, amely Nagy-Britanniának köszönhetően helyzeti fölényben volt, megszerezte az Északi-tenger feletti uralmat, és blokád alá vette a Központi Hatalmakat. A csendes-óceáni német hajóraj (M. von Spie), miután a Coronel-foknál (Chile) még győzött a britek felett (nov. 1.), egyedül maradt a tengeren, s a Falkland-szigeteknél megsemmisítő vereséget szenvedett (dec. 8.). 1914 mérlege. Németország nem tudta kierőszakolni a remélt gyors döntést Ny-on, s kétfrontos háborúra kényszerült, de megőrizte kezdeményező szerepét. Franciaország gazdag É-i és K-i tartományai német megszállás alá kerültek, emberi és gazdasági tartalékai fogyóban voltak. 123 kohóüzeméből 93-at elveszített, vasércének 90%-a, szénbányáinak 40%-a idegen kézre került. Teljesen új típusú háború kezdődött, amely minden oldalon az egész lakosságot sújtotta és gazdasági, diplomáciai, főleg pedig katonai téren hosszúnak és totálisnak ígérkezett. 1915. A bizonytalanság éve. Miután a német hadvezetés tudomásul vette, hogy a Schlieffen-terv kudarcot vallott, elhatározta, Oroszország ellen koncentrálja az erőit, s addig tartja a frontot Ny-on. Máj.-ban a német és az osztrák-magyar csapatok a galíciai Gorlicénél döntő csapást mértek az oroszokra, akik kénytelenek voltak kiüríteni Lengyelországot és szept.-re egy Rigától a román határig (Csernovci) húzódó vonalon álltak fel ismét. Balkán. A már Szuezt fenyegető török erők elvonására és elszigetelésére, az oroszok megsegítésére a Krímben az antant febr.-ban nagy támadást indított a Dardanellák ellen, amely azonban márc.-ra kifulladt. Bulgária hadba lépése (okt. 5.) megpecsételte Szerbia sorsát. Az országot elfoglalták a német-bolgár-osztrák-magyar csapatok, a szerb hadsereg és kormány Korfura menekült. Okt.-ben antant csapatok szálltak partra Thesszalonikiben. A semleges Görögország két táborra szakadt: antant pártiakra (Venizelosz kormányfő) és német pártiakra (Konstantin király, II. Vilmos sógora). A Ny-i front. A franciák próbálkozásai, hogy „rést” törjenek a Párizstól 90 km-re levő fronton, és felszabadítsák az elfoglalt területeket, nem jártak sikerrel. A Champagne-ban (febr., márt., szept.) és Artois-ban (máj., szept.) indított támadások, főleg a francia gyalogság körében igen sok emberáldozatot követeltek, de azzal, hogy visszatartották a német erők kétharmadát, hozzájárultak az orosz összeomlás megakadályozásához. Háború a tengeren és egyéb frontokon. A tengeri blokád megtörését és a brit kereskedelmi és utánpótlásvonalak elvágását célzó búvár hajóharc kezdetét 1915. febr.-ban jelentették be hivatalosan, bár már 1914 vége óta folyt. Az amerikai utasokat is szállító Lusitania óceánjáró elsüllyesztését (máj. 7.) követő amerikai tiltakozások nyomán Németország, ha nem akart még egy ellenfelet, egyelőre kénytelen volt korlátozni a búvárhajók tevékenységét. Máj. 20-án Olaszország a háború utánra kialkudott területi nyereség reményében hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, s így egy újabb front alakult ki É-Itáliában, Trentinótól a Karszt-hegységig húzódva. Júl.-ban a britek elfoglalták Német Délnyugat-Afrikát. 1915 mérlege. Németország, bár nagy területi nyereségeket könyvelhetett el a K-i fronton, Oroszországot nem tudta teljesen kiiktatni: a cár háromszor is visszautasította a németek különbéke-ajánlatát. Az antant vállalkozásai nem hoztak eredményt és elengedhetetlennek látszott számukra, hogy erőfeszítéseiket összehangolják. Ez irányban Joffre érte el az első eredményt a Chantillyben tartott szövetségközi konferencián (dec.). 1916. A nyugati front. A német hadvezetés újabb fordulattal Ny-ra összpontosította erőit, s a francia hadsereggel próbált meg végezni, mely a főellenségnek tekintett Nagy-Britannia készséges eszköze volt a kontinensen. A verduni erődítményrendszer ellen indított nagyszabású támadásnak nem elsősorban a területszerzés, hanem az ellenfél felőrlése volt a célja (febr. 21.-aug.). A franciák azonban Pétain és Nivelle tábornok parancsnoksága alatt sikeresen álltak ellen, s a németek nem tudtak jó pozíciókat elfoglalni. Mangin ellentámadásai (okt.-dec.) teljesen felszabadították a várost (Douaumont és Vaux visszavétele). Joffre-ot és Haige-t a verduni harcok nem akadályozták abban, hogy júl.-tól okt.-ig egy különösebb nyereség nélküli, de nagy véráldozattal járó offenzívát hajtsanak végre a Somme folyónál; a britek ez alkalommal használtak első ízben tankot (Flers, szept. 15.). A keleti front. A verduni helyzet enyhítésére és azért, hogy a somme-i antant támadást lehetővé tegyék, az oroszok Bruszilov tábornok vezetésével Galíciában és Bukovinában indítottak offenzívát (jún.-aug.), mintegy 400 km szélességben, 60-120 km mélységben áttörték a frontot, amely szept.-re újra megmerevedett. 1916. aug.-ban Románia hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, és betört Erdélybe. Hadba lépése az antant oldalán veszélyeztette Németország búza- és kőolajellátását. Falkenhaynt leváltották és Románia ellen küldték, helyére Hindenburg került. Verdunnél pedig védekező állásba vonultak. Szept.-ben a Központi Hatalmak támadásba mentek át Erdélyben, dec.-re elfoglalták Bukarestet, s csak a Szeret folyónál álltak meg, miáltal egész Románia megszállás alá került. A felőrlő háború zsákutcája. A Korfu szigetén újjászerveződött szerb hadsereg Macedóniában nov.-ben elfoglalta Monastirt. A Közép-Keleten Hidzsáz királya, Husszein, az angol Lawrence hathatós közreműködésével fellázította Arábiát a törökök ellen. Ez utóbbiak azonban Kut al-Amaránál (ápr. 28.) kapitulációra kényszerítenék a briteket, és újabb támadást intéztek Szuez ellen. Németországban Bethmann-Hollweg kancellár ellenzéke, attól tartva, hogy a Birodalom ellenségeinek száma megnövekszik, megakadályozta a korlátlan búvárhajóharc újrakezdését. Scheer admirális nyílt tengeri flottája a jütlandi (skagerraki) csatában megütközött Jellicoe brit „Grand Fleet”-jével (máj. 31.), de viszonylagos sikerük ellenére nem tudták megtörni a blokádot, ezért ettől kezdve csak a tengeralattjárók tömeges alkalmazásával próbálkoztak. 1916 mérlege. Németország, verduni kudarca ellenére, még kezében tartotta a kezdeményezést és igyekezett a döntést kicsikarni. Mindkét tábor jelentős veszteségeket szenvedett, a parancsnoki posztokon is változások történtek. Németország minden reménye Hindenburgban öltött testet, Franciaországban pedig Joffre kénytelen volt átadni helyét Nivelle-nek (dec.). 1917. A nyugati front. A németekkel szemben, akik takarékossági szempontból megrövidítették vonalaikat (febr.), Nivelle megnyerte az angolokat egy nagy offenzíva gondolatának, amely a franciaországi front áttörésével végre eldöntené a háborút. Eredmény: a Chemin des Dames vidékén elszenvedett, nagy botrányt keltő vereség (ápr. 16.), amely súlyos válságot idézett elő Franciaországban, mind a hadseregben, mind a hátországban. Pétain, aki máj. 15-én váltotta fel Nivelle-t, leküzdötte a válságot, Verdunnél (aug.) és Malmaisonnál (okt.) is sikeres korlátozott támadásokat indított. Az Ypres körüli (jún.-nov.) brit támadás Passendale elfoglalását eredményezte, Cambrai-nál (nov.) első ízben vetették be tömegesen a harckocsikat. Tűzszünet az orosz fronton. Az első pétervári forradalom a cár lemondásával végződött. Lvov herceg, majd Kerenszkij kormánya (márt., ill. aug.) megkísérelte folytatni a háborút, de az orosz hadsereg Bukovinában felbomlott (júl.), és a németek bevették Rigát (okt. 3.). A bolsevik hatalomátvétel után (nov. 7.) tárgyalásokat kezdtek a különbékéről. Első lépésként dec. 15-én fegyverszünetet írtak alá. Az olasz front. A németek által is nagymértékben segített osztrák-magyar offenzíva során Caporettónál áttörték a frontot (okt. 24.), az olaszok a Piave vonaláig vonultak vissza, ahol egy francia-brit hadtest segítségével rendezték soraikat. – A Közép-Keleten a britek elfoglalták Bagdadot (márc. 11.) és Jeruzsálemet (dec. 9.). A német tengeralattjáró-offenzíva. Németország, hogy Nagy-Britanniát térdre kényszerítse, febr. 1-jén korlátlan búvárhajó támadást indított. Válaszul ápr. 6-án az USA hadba lépett Németország ellen. A Szövetséges és Társult Hatalmak (antant) kereskedelmi flottája óriási veszteségeket szenvedett (900 000 t, amit még a II. világháborúban sem tudtak túlszárnyalni), a német tengeralattjárók a tél kezdetéig folytatták akcióikat (130 szolgálati hajóból 70 a tengeren), de Nagy-Britanniát nem tudták legyőzni. 1917 mérlege. A németek kiiktatták az orosz frontot, de a korlátlan tengeralattjáró-háború nem hozott átütő sikert. Franciaországban a haderők válságát követő erkölcsi és politikai krízis arra késztette Poincarét, hogy nov.-ben a keményvonalas Clémenceau-t bízza meg kormányalakítással. Az USA katonailag még nem avatkozott be, de hajózási, gazdasági és pénzügyi téren jelenléte máris megmutatkozott. 1918. A nyugati front. A német hadvezetés még a nyár előtt, vagyis mielőtt az amerikaiak nagyobb számban megérkeznének Európába, ki akarta csikarni a döntést Franciaországban. Mivel szüksége volt a K-i fronton küzdő mintegy 700 000 emberre, békeszerződés aláírására kényszerítette Ukrajnát és Oroszországot, (Breszt-Litovszk, febr. 9. és márt. 3.), majd Romániát (Bukarest, máj. 7.). A német offenzíva Pitardiában indult meg márt. 21-én, 20 km-es rést ütött a francia és a brit hadsereg között és Amiens-t fenyegette. A veszély láttára Lloyd George és Clémenceau Doullens-ben márt. 26-án Focht nevezte ki közös és teljhatalmú főparancsnoknak, aki Haig és Pétain akcióját koordinálva megmentette Amiens-t. A vezérlő tábornoknak ezután sikerült kivédeni Ludendorff további támadásait Flandriában (ápr.), a Chemin des Dames-tól a Marne-ig (máj.), Noyontól Montididier-ig (jún.), végül Champagne-ban (júl.). A sorozatos kudarcok felőrölték a németek erejét, s kicsúszott a kezükből a kezdeményezés. Foch, akinek már Pershing tábornok 16 amerikai hadosztálya is rendelkezésére állt, sorra indította az ellentámadásokat, s számolta fel a háromszögeket Villers-Cotterets-nél (júl. 18.), Picardiában (aug. 8.), majd a Meuse-től a tengerig (szept.), a németeket Gand, Cambrai és Sedan irányába visszavonulásra kényszerítene. Hindenburg, aki megvált Ludendorfftól, nov. 4-én általános visszavonulást rendelt el a Rajnáig és 7-én fegyverszünetet kért az antanttól. Nov. 11-én a Ny-i fronton megszűntek a harcok. Győzelem a Balkánon és a többi fronton. A francia Franchet d'Esperey tábornok, aki jún.-ban Szalonikiben az antant keleti hadseregének (franciák, szerbek, görögök, angolok és olaszok) élére került, szept. 15-én döntő támadást indított Macedóniában. Miután Bulgáriát fegyverszünetre kényszerítene (szept. 29.), seregei bevonultak Szófiába (okt. 16.) és Belgrádba (nov. 1.), behatoltak Romániába, s már Törökországot és Ausztriát fenyegették. Az olaszok nagyarányú győzelmet arattak az osztrák-magyar csapatok felett (okt. 24), ami annyira megrendítette a bomlófélben levő birodalmat, hogy nov. 3-án Padovában aláírta a fegyverszünetet. Palesztinában a britek szept.-ben mentek át támadásba: elfoglalták Bejrútot, Damaszkuszt és Aleppót (okt. 25.). 30-án a törökök aláírták a mudroszi fegyverszünetet. Nov. 14-én a németek K-Afrikában is letették a fegyvert. – A tengeri háború befejezése. 1918-ban a Szövetséges és Társult Hatalmak eredményesen vették fel a harcot a német búvárhajók ellen, amelyek bár 2,7 millió tonna hajóteret elsüllyesztettek, nem tudták megakadályozni 2 millió amerikai katona Franciaországba szállítását. 1918. nov. 21-én a német mélytengeri flotta (176 tengeralattjáró) megadta magát a briteknek. Veszteségek a polgári lakosság és a katonaság köréből. Az összes emberáldozatok száma kb. 9 000 000. Franciaország: 1 390 000; Németország: 1 950 000. Ausztria-Magyarország: kb. 1 000 000; Belgium : 44 000; Bulgária: 100 000; Kanada: 62 000; USA; 114 000; Nagy-Britannia: 780 000; Olaszország: 530 000; Románia: kb. 600 000; Oroszország: kb. 1 700 000; Szerbia: 400 000; Törökország: 400 000. A békeszerződések. Az USA magatartása, az egyetértés hiánya a Szövetséges és Társult Hatalmak között és a közép-európai forradalmak hátráltatták és bonyolították a béketárgyalásokat, végül az alábbi szerződések jöttek létre: a versailles-i szerződés Németországgal (1919. jún. 28.), a Saint-Germain-en-Laye-i szerződés Ausztriával (1919. szept. 10), a neuillyi szerződés Bulgáriával (1919. nov. 27.), a trianoni szerződés Magyarországgal (1920. jún. 4.), a sévres-i szerződés Törökországgal (1920. aug. 10., Törökország nem ratifikálta), a rapallói olasz-jugoszláv szerződés (1920. nov. 12.). Az Oszmán Birodalom összeomlása folytán keletkezett kelet-európai problémákat csak 1921-ben (rigai szerződés) és 1923-ban (lausanne-i szerződés) rendezték, a lengyel-szovjet háború (1920) és a görög-török háború (1921-1922) után.
= II. világháború. 1939 és 1949 között lezajlott háború(k), egyfelől a szövetséges hatalmak (Lengyelország, Nagy-Britannia és a Brit Nemzetközösség országai, Franciaország, Dánia, Norvégia, Hollandia, Belgium, Jugoszlávia, Görögország, később a SZU, az USA, Kína és a latin-amerikai államok többsége), másfelől a tengelyhatalmak (Németország, Olaszország, Japán és szövetségeseik: Magyarország, Szlovákia, Románia, Finnország stb.) között. Kirobbanásának oka alapvetően Hitler azon szándéka, hogy kiszabadítsa a harmadik birodalmat a versailles-i békediktátum (1919) szorításából, és Európát erőszakos úton hatalma alá hajtsa. Ennek érdekében Hitler ismét bevonult a Rajna bal partjára (1936), majd annektálta Ausztriát (Anschluss) és Csehszlovákia egy részét (1938). Franciaország és Anglia Münchenben 1938-ban elfogadta a helyzetet, ezzel erőpolitikájának további folytatására ösztönözték Hitlert. Birtokba vette egész Csehszlovákiát (1939. márc.), megszerezte magának Olaszország támogatását (máj.); biztosította a Lengyelország felosztásáról szóló szerződésben (Molotov-Ribbentrop paktum, aug. 28.) a SZU jóindulatú semlegességét. 1939. szept. 1-jén, Lengyelország lerohanásával kezdetét vette a II. világháború. A kezdetben európai háború 1941 végétől, amikor az USA és Japán is hadba lépett, világméretűvé szélesedett. Két fő szakaszra oszlott: az első, 1942 őszéig, a német és japán hódításoké, ezt a második szakaszban a szövetségesek ellentámadásai és győzelmei követték. Olaszország 1943-as kiválása után Németország és Japán 1945-ben kapitulált.
A TENGELYHATALMAK HÓDÍTÁSAI (1939-1942)
Villámháború K-en és Ny-on (1939-1941)
– Lengyelország és Finnország. A Wehrmacht – miközben Franciaország részéről csupán félénk tiltakozó demonstrációra futotta – 26 nap alatt megsemmisítette a lengyel hadsereget (szept. 1-27.). Lengyelországba szept. 17-én a Vörös Hadsereg is bevonult, területén szept. 28-án a Birodalom és a SZU osztozkodott: ez utóbbi megszerezte a jogot, hogy a balti államokra is kiterjessze fennhatóságát. A SZU nov. 30-án támadást intézett Finnország ellen, mert az megtagadta szovjet támaszpontok létesítését. A finnek részleges katonai sikereket értek el, végül azonban el kellett fogadniuk a szovjet békefeltételeket (1940. márc.).
– Hollandia, Belgium és Franciaország. A K-i ellenfelektől megszabadult Hitler Ny-on indított támadást. Előbb Dániát (1940. ápr. 9.), majd Norvégiát rohanta le, nem törődvén a francia-brit intervencióval Narviknál és Namsosnál. Máj. 10-én a Wehrmacht általános támadást kezdett Hollandiában és Belgiumban, Sedannál áttörte a francia frontot, és máj. 15-én, ill. 28-án megadásra kényszerítene a holland és belga erőket. Jún. 10-én Olaszország hadat üzent Franciaországnak és Nagy-Britanniának, 14-én a németek bevonultak Párizsba. Reynaud utóda, Pétain fegyverszünetet kért, ezt a németekkel 22-én Réthondes-ban, az olaszokkal 24-én Rómában írták alá. Közben 18-án, Londonban De Gaulle bejelentette, hogy elutasítja a fegyverszünetet, és a harc folytatására szólította fel a franciákat. A nyár folyamán a Szabad Franciaország mozgalomhoz csatlakoztak Egyenlítői Afrika, a Csendesés az Indiai-óceán francia gyarmatai.
– Az angliai csata. Egyedül Anglia – ahol 1940. máj. 10-én Churchill váltotta fel Chamberlaint – szállt sikerrel szembe a Luftwaffe ismétlődő támadásaival.
– A diplomáciai tevékenység fokozódása. Miután De Gaulle 1940. szept.-ben az angol flotta támogatásával megpróbálta elfoglalni Dakart, de kísérlete kudarccal végződött, a Pétain-kormány és Nagy-Britannia egy modus vivendit biztosító szerződést kötött (Chevalier-Halifax paktum). Nagy-Britannia szorosabbra fűzte kapcsolatait az USA-val, amely mind inkább feladta semlegességét, bár a háborúba egyelőre nem lépett be: hadifelszerelést (50 rombolót) küldött Londonnak és bevezette az általános hadkötelezettséget (szept.). Roosevelt újraválasztása után Washington 1941-től korlátlan hitelt nyújtott Nagy-Britanniának. Németország 1940. szept. 27-én háromhatalmi egyezményt írt alá Olaszországgal és Japánnal, ehhez nov.-ben csatlakozott Magyarország. Emellett okt.-ben Hitlernek Hendaye-ben nem sikerült elérnie Francónál, hogy a Wehrmacht szabadon átvonulhasson Spanyolország területén, és a legyőzött Franciaország katonai szövetségét sem tudta megszerezni Pétaintől. Németország 1940 végén bevonult Romániába; ez megrontotta a Berlin és Moszkva között addig szívélyes viszonyt.
– Hadműveletek a Balkánon. Hitler a SZU megtámadása előtt le akart számolni balkáni ellenségeivel és vissza akarta szerezni pozícióit. Olaszország ugyanis 1940. okt. 28-án, Görögország megtámadása után, szorult helyzetbe került, és nem tudta megakadályozni Kréta brit elfoglalását, tengeri flottája Tarantónál (nov.) súlyos vereséget szenvedett. A Wehrmacht 1941. márc.-ban elfoglalta Bulgáriát, ápr. 6-án bevonult Jugoszláviába és Görögországba. Jugoszlávia és Görögország néhány hét alatt kapitulálni kényszerült, a britek pedig kiürítették Krétát.
– A háború Afrikában és a Közel-Keleten. Az olaszok kiverték a briteket Szomáliából (1940. aug.), később azonban egész K-afrikai gyarmatbirodalmukat elveszítették: Hailé Szelasszié visszatért Addisz-Abebába (1941. ápr.), Aosta hercege kapitulált Amba Alagiban (máj.). Líbiában a Wavell tábornok vezette brit csapatok Benghazin túlra verték vissza az olaszokat (1940. dec.-1941. febr.). Hitlernek ismét segítséget kellett nyújtania szövetségesének, a Rommel parancsnoksága alatt álló Afrika-korps az egyiptomi határig szorította vissza a briteket. A brit katonák – a Szabad Franciaország támogatásával – elfoglalták a Dentz tábornok – Pétainhez hű maradt – csapatai által védelmezett Szíriát és Libanont (jún. 8.-júl. 14.). A távol-keleti helyzet. Az 1937 óta Kínával hadban álló Japán 1939-ben Nankingban Japán támogatását élvező kormányt juttatott hatalomra. A kínai ellenállás vezetője, Csang Kai-sek nem tudta megszüntetni a japán fennhatóságot. Franciaország arra kényszerült, hogy területi engedményeket tegyen Tokiónak Tonkinban (1940. aug.), majd Indokínában (1941. júl.).
– Háború a tengeren. A francia és olasz flotta semlegesítése után továbbra is fennmaradt az angol flotta (Royal Navy) fölénye. A német flotta szórványos sikerei ellenére (a Royal Oak [1939. okt.] és a Hood [1941. máj.] elsüllyesztése) súlyos veszteségeket szenvedett: elsüllyedt a Graf von Spee csatahajó (1939. dec., Montevideo); csapdába esett a Scharnhorst és a Gneisenau a bresti kikötőnél; odaveszett a Bismarck, a Prinz Eugennek pedig menekülnie kellett, szintén Brestnél (1941. máj.).
A tengely utolsó győzelme (1941. jún.-1942. nov.)
– Moszkvától Sztálingrádig: a villámháború vége. 1941. jún. 22-én megkezdődött a Barbarossa-terv (a német hadsereg-főparancsnokság által kidolgozott hadműveleti terv [1940. dec.] a SZU lerohanására) megvalósítása. Tizenkét – olasz, finn és román egységekkel megerősített – német hadsereg, háromezer páncélos és ugyanannyi repülőgép több mint 1500 km-es frontvonalon támadta meg a SZU-t. Elfoglalta Belorussziát, Ukrajnát és a balti államokat, és dec. 22-én a német páncélosok 22 km-re megközelítették Moszkvát, amelyet a Vörös Hadsereg ellentámadása és a kemény tél mentett meg. Ekkor állították meg először az ekkor már Hitler személyes parancsnoksága alatt álló (dec. 19.) német haderőt. (A SZU szept. óta jelentős anyagi támogatást kapott az USA-tól). 1942 tavaszán Hitler újra indította a támadást: a Wehrmacht meghódította a Krím-félszigetet és a Donyec-medencét, előretört a Don-kanyarban és aug. 21-én az Elbrusznál elérte a Kaukázust. Közvetlenül ezt megelőzően a VI. német hadsereg (Paulus) a Volgáig jutott és elfoglalta Sztálingrád egy részét (szept.). A Vörös Hadsereg nov. 19-én ellenoffenzívát indított és bekerítette Paulus hadseregét, majd febr. 2-án megadásra kényszerítene.
– Líbia és Egyiptom. A britek – miután El-Angheiláig visszaszorították az Afrika-korpsot (1941. dec.) – újra meghátrálni kényszerültek Rommel előtt, előbb Tobrukig (1942. febr.), majd ennek bevétele után El-'Alameinig. Ebből a helyzetből indította Montgomery azt a híres ellentámadást (okt. 23.), amely Rommelt védekezésre kényszerítene.
– Japán előrenyomulása a Csendes-óceánon. Japán az 1941. dec. 7-i, Pearl Harbor elleni támadásával érzékeny csapást mért az USA tengeri haderejére, ezért az USA belépett a háborúba. 10-én a japánok a Maláj-félsziget mellett, a nyílt tengeren megtorpedózták a Prince of Wales és a Repulse nevű brit csatahajókat. Így elhárult az akadály az elől, hogy elfoglalják Thaiföldet, továbbá a Guam-, a Wake- és a Gilbert-szigeteket (dec.). Meghódították a Fülöp-szigeteket és Malajziát (1942. jan.), azután Indonéziát (Jávát és Szumátrát [márc.]), az Ausztrália elleni támadás kiinduló pontját. Szingapúr és Rangoon eleste után (febr. 15.-márt. 7.) É-on az Aleut-szigeteken, D-en a Salamon-szigeteken (Bougainville, majd Guadalcanal [júl.]), később Új-Guineában támadtak. Nyolc hónap leforgása alatt Tokió a Csendes-óceán legnagyobb hatalmává vált, óriási kőolajkészleteken kívül ellenőrzése alá került a világ kaucsuktermelésének 90%-a. Ezalatt az amerikaiak válaszlépésre készültek. Nimitz tengernagy flottájával két ízben, a Korall-tengeren és a Midway-szigeteknél tengeri és légi ütközetben vereséget mért a japánokra. Ezzel elhárította az Ausztrália elleni japán támadás veszélyét. Az aug. 7-i amerikai partraszállás Guadalcanalban már a távol-keleti hadszíntér erőviszonyainak gyökeres fordulatát jelezte.
– A német tengeralattjáró-offenzíva. Az Atlanti-óceánon, akárcsak 1917-ben, erőteljes német tengeralattjáró-támadások folytak. 1942-ben több mint 8 millió tonnányi szövetséges hajót süllyesztettek el. Az év vége azonban itt is fordulatot hozott a háború menetében.
– A szövetségesek közötti kapcsolatok. Az USA hadba lépését megelőzően Roosevelt és Churchill kiadta az Atlanti Chartát (1941. aug.), amely a világ jövőjével kapcsolatos nagy problémákra vonatkozó egyeztetett álláspontjukat tartalmazta. Moszkva és London szintén kifejezte egymás iránti szolidaritását. 1942. jan. 1-jén 26 állom írta alá az Egyesült Nemzetek Szervezetének kiáltványát: kötelezték magukat arra, hogy nem kötnek különbékét a Tengellyel. London és Washington közös hadvezetést hozott létre (Vezérkari Vegyes Bizottság) és – a jelentős japán győzelmek ellenére – úgy döntött, hogy megnyitja a Sztálin által javasolt második európai frontot. Erre a feladatra Eisenhower tábornokot nevezték ki az atlanti-óceáni szövetséges haderő főparancsnokává (aug.).
A SZÖVETSÉGESEK GYŐZELME (1942 ŐSZE-1945. SZEPT.)
– A tengelyhatalmak kiszorítása Afrikából. 1942. nov. 8-án a szövetségesek partra szálltak Marokkóban és Algériában. Az afrikai francia hadsereg Darlan tábornok utasítására, 10-én Algírban, 11-én Rabatban aláírt fegyverszünet után csatlakozott a szövetségesekhez. Montgomery, el-alameini győzelmét követően (1942. okt.) 1943. febr.-ban bevonult Tunéziába. A két szövetséges haderő egyesülése Tunisz felszabadításához, vmint az afrikai német-olasz csapatok kapitulációjához vezetett a Bon-foknál (1943. máj. 12.).
– A háború irányítása a szövetségesek kezében. Roosevelt és Churchill a casablancai konferencián (1943. jan. 14-27.) a tengelyhatalmak feltétel nélküli megadását jelölte meg hadicélként. Az európai partraszállás tervei, vmint ezeknek a szovjet offenzívákhoz igazítása a katonai és politikai tevékenység állandó egyeztetését követelte, ami a szövetséges hatalmak közti számos tárgyaláson történt meg, nevezetesen Washingtonban (máj.), Quebecben (aug.), Moszkvában (okt.), Kairóban (nov.) és Teheránban (nov. 28.-dec. 1.), ahol Sztálin, Roosevelt és Churchill döntést hozott az 1944. évi haditervről. Olaszország kapitulációja. Szicíliában a szövetségesek panaszállása (1943. júl. 10.) Mussolini bukásához vezetett: a király letartóztatta, és Badogliót nevezte ki a helyébe. Badoglio szept. 3-án Siracusában tűzszüneti egyezményt írt alá a szövetségesekkel, okt. 13-án pedig hadat üzent Németországnak. Alexander szövetséges csapatai 1944. jún. 4-én szabadították fel Rómát.
– Sztálingrádtól Lvovig: a Vörös Hadsereg ellentámadása. A sztálingrádi győzelem után (1943. febr.) a szovjet hadsereg általános ellentámadást indított, a frontvonal egy év alatt a Donyectől (1943. márt.) a Dnyeszterig haladt előre (1944. ápr.). Rosztov felszabadítása és a Kurszknál vívott elkeseredett harcok (1943 nyara) után a Vörös Hadsereg elérte a Dnyepert (okt.) és felszabadította Kijevet (nov. 6.). Leningrád felmentése (1944. jan.) után a szovjetek benyomultak Romániába és Galíciába, és elérték Tarnopolt.
A szövetségesek győzelme Európában (1944. jún.-1945. máj.)
– Nyugati front. 1944. jún. 6-án a szövetségesek partra szálltak Normandiában, néhány héttel később elérték Párizst (aug. 25.). Szept. 15-én Belgium felszabadult, nov.-ben felszabadították Metzet, Strasbourgot és Mulhouse-t; a Wehrmacht dec. 16-i offenzívája az Ardennekben azonban egy hónapra visszavetette a szövetséges előnyomulást. A szövetséges hadak 1945. márc. 7-én Remagennél keltek át a Rajnán, bekerítették a Ruhr-vidéket, benyomultak Bajorországba és Szászországba, elérték az Elbát, és csak ápr. 18-án álltak meg 80 km-re Prágától.
– Keleti front. A Hitler elleni, 1944. júl. 20-i puccs kudarcával csaknem egyidejűleg a szovjet hadsereg jún. 23-án Finnországtól Galíciáig felújította az általános támadást. Varsó előtt, a Visztulánál álltak meg, ahol a lengyelek felkelést indítottak (aug.), közben Sztálin – szakítva a londoni emigráns kormánnyal – a lublini kormányra bízta a Vörös Hadsereg által felszabadított lengyel területeket. Ez utóbbi D-en elfoglalta Romániát és Bulgáriát (amely a fegyverszünet aláírását követően szept.-ben csatlakozott a szövetségesek táborához), egyesült Tito partizánjaival Belgrádnál (okt. 20.), Magyarországon azonban, amelyet 1944. okt.-ben szálltak meg a németek, a németek heves ellenállásába ütközött (nov.-dec.). A németek a Balkán-félszigetet kiürítették, a britek partra szálltak Görögországban. 1945. jan.-ban a szovjetek benyomultak Kelet-Poroszországba, hatalmukba kerítették Varsót (jan. 17.), meghódították Lengyelországot, elérték Sziléziát és átkeltek az Oderán. Febr. 13-án szovjet kézre került Budapest, ezt követte Bécs ápr. 12-én, Drezda 24-én. Máj. 2-án Zsukov és Konyev csapatai Berlinben voltak. Hitler ápr. 30-án öngyilkosságot követett el.
– A német kapituláció. 1945. ápr. 25-én és máj. 3-án a szövetséges és a szovjet csapatok az Elbánál, Torgaunál és Wismarnál találkoztak. Máj. 7-én Reimsben és 8-án Berlinben Dönitz tengernagy (Hitler kinevezett utóda) parancsára a Wehrmacht feltétel nélkül letette a fegyvert. Szövetséges offenzívák a Távol-Keleten (1943-1944). A britek a kínaiak megsegítésére Burmában nyitottak frontot, míg az amerikaiak csendes-óceáni japán szerzeményeket támadtak meg, és 1943. febr.-bon visszaszerezték Guadalcanalt, majd partra szálltak az Aleut-szigeteken (máj.), Új-Guineában (jún.-szept.) és a Gilbert-szigeteken (nov.). Ezután MacArthur tábornok elvágta a japánok visszavonulási útvonalát (1944 eleje), míg Nimitz tengernagy tengeri haderői visszahódították a Marshall-szigeteket (Kwajalein, 1944. febr.), és elfoglalták a Mariam-szigeteket (jún.). A szövetségesek győzelme Japán ellen (1944-1945). A Leyte-öbölben megsemmisült a japán flotta (1944. okt.). A szövetséges támadás célja ezután Japán megközelítése volt (Iwo Jima-szigetek és Okinawa, febr.-ápr.). A Fülöp-szigetek visszavételével (1945 eleje) a csendes-óceáni amerikai offenzíva véget ért. A szárazföldön következtek döntő jelentőségű szövetséges sikerek: Stilwell tábornok csapatai bevonultak Akyabba, Mandalay-be (jan., márc.), végül Rangoonba (máj.), kiűzve Burmából a japánokat. Az amerikaiak ledobták Hirosimára és Nagaszakira az atombombát (aug. 6. és 9.). A SZU aug. 8-án hadat üzent Japánnak, a Vörös Hadsereg felvonult Mandzsúriában, ahol elfoglalta Mukdent. 26-án az amerikaiak partra szálltak Japánban, és szept. 2-án a tokiói kikötőben, az amerikai Missouri nevű csatahajón aláírták a japán birodalom megadásáról szóló okmányt.
JALTA, POTSDAM ÉS A BÉKESZERZŐDÉSEK (1945-1947).
A három győztes nagyhatalom Jaltában (1945. febr.) és Potsdamban (júl.) hozott döntései hosszú évekig súlyos teherként nehezedtek Európára. E tárgyalásokon, ahová Franciaországot nem hívták meg, döntöttek többek között Lengyelország és Németország háború utáni sorsáról. Berlin különleges státust kapott. 1945. ápr. 25-én a San Franciscó-i konferencia létrehozta az Egyesült Nemzetek Szervezetét, amelynek alapító okmányát jún.-ban hirdették ki. 18 hónapig tartó tárgyalásra volt szükség, hogy 1947. febr. 10-én Párizsban az Egyesült Nemzetek Szervezete, Finnország, Magyarország, Románia, Olaszország és Bulgária aláírja a békeszerződést. Japánt az USA demilitarizálta és fennhatósága alá vonta. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (a SZU és Kína kivételével) 1951-ben kötötte meg Japánnal a San Franciscó-i szerződést; az utolsó békeszerződést 1955-ben Ausztriával írták alá.
EMBERI VESZTESÉGEK
Több mint 40 millió halott, ebből kb. 6 millió faji, 4 millió politikai okokból deportált Németországban. Franciaország kb. 605 000 (205 000 katona és kb. 400 000 polgári személy, ebből 180 000 deportált); Németország 5 millió (?) ebből 4 és fél millió (?) katona (beleértve Ausztriát); Belgium 88 000; Bulgária 20 000; Kanada 41 000; Kína 1 millió 300 ezer katona (15 millió mozgósítottból); USA 310 000; Finnország 90 000; Görögország 160 000; Nagy-Britannia (és gyarmatai) 388 000); Magyarország kb. 430 000; Olaszország 310 000; Japán 3 millió (ebből 600 000 polgári személy); Új-Zéland 12 000; Hollandia kb. 210 000; Lengyelország kb. 6 millió (?); Románia kb. 460 000; Csehszlovákia 415 000; Dél-afrikai Köztársaság 8500; SZU kb. 20 millió; Jugoszlávia kb. 1,5 millió.
FRANCIAORSZÁG A HÁBORÚBAN (1942-1944)
Az É-afrikai szövetséges partraszállást követően 1942. nov. 11-én a németek, megsértvén az 1940. évi fegyverszüneti egyezményt, megszállták a szabad zónát. Ezalatt az olaszok elfoglalták Nizzát és Korzikát, a francia flotta pedig kénytelen volt nov. 27-én Toulonban elsüllyeszteni magát. Az 1942. ápr. óta kormányelnök Pierre Laval kezdeményezésére létrehozták a Németország javára működő és dolgozó rendőrséget, ill. kötelező munkaszolgálatot (1943. jan.-febr.). Ezzel egy időben megszerveződött az ellenállási mozgalom, amelynek erőfeszítéseit az 1943. jan.-ban megalakított Nemzeti Tanács koordinálta; a felfegyverzett partizánok (maquis) akciókat hajtottak végre (márc.-ápr.). A németek azonban fokozták a terrort, amit a Gestapo irányított (megtorló akciók, ellenállók és zsidók letartóztatása, deportálása koncentrációs táborokba). A normandiai partraszállással egy időben tragikus vérengzéseket követtek el Tulle-ben és Oradour-sur-Glane-ban (1944. jún.). Ugyanakkor a Vichy-rendszer összeomlott; Pétain és Laval kénytelen volt Németországba menekülni (1944. aug.). Algírban 1942. dec. 24-én megölték a szövetségesekkel tárgyaló Darlant, és Giraud került a helyére. Az utóbbi – De Gaulle-lal együtt – a Nemzeti Felszabadítás Francia Bizottságának az elnöke lett (1943. jún. 3.), majd miután felszabadította Korzikát, lemondott erről a tisztségéről és 1944. ápr.-ig csak a katonai, főparancsnoki funkcióját tartotta meg. Az elnöki poszton egyedül maradt De Gaulle nemzetgyűlést hívott össze (1943. nov.), elismerte Szíria és Libanon szuverenitását, és 1943. jan. 30-án Brazzaville-ben meghatározta a francia gyarmatok emancipációjának elveit. A szövetségesek normandiai partraszállását megelőzően a Nemzeti Felszabadítás Francia Bizottsága Algírban a Köztársaság Ideiglenes Kormányának nyilvánította magát (1944. jún. 3.); aug. 31-én a nem sokkal azelőtt felszabadult Párizsba tette át székhelyét.
1082-1087. oldal