háború esemény

Eric Knight: Légy hű magadhoz
Eric Knight: Lassie hazatér
George Orwell: 1984
Kurt Vonnegut: Hókuszpókusz
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
George Orwell: Az oroszlán és az egyszarvú I-II.
Mary Westmacott: Az óriás kenyere
Fekete István: Hú
Zilahy Lajos: Két fogoly
Marcus Tullius Cicero: Philippicák Marcus Antonius ellen
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Szabó Magda: Abigél
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Robert Harris: Sztálin élt, Sztálin él, Sztálin élni fog!
Robert Jordan: A Világ Szeme I-II.
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Louis-Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére
Darvasi László: A világ legboldogabb zenekara
Darvasi László: Szerezni egy nőt
Berkesi András: Sellő a pecsétgyűrűn
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Raana Raas: Kiszakadtak
Pablo Urbányi: Isten állatkertje I.
John Fire (Lame Deer) – Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán
Robert Fulghum: A harmadik kívánság
Nelson DeMille: Visszatérés Vietnamba
Agatha Christie: Életem
Harry Mulisch: A menny felfedezése
Umberto Eco: A rózsa neve
Augusto Roa Bastos: Embernek fia
George R. R. Martin: Varjak lakomája
Robyn Young: A Testvériség
Frank Herbert: A Dűne Káptalanház
Bernard Cornwell: Az utolsó királyság
Trevanian: Sibumi
Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
Friedrich Dürrenmatt: Zűrvölgy
Charles Bukowski: A kezdő
Hszinran: Égi szerelem
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Jiři Drašnar: Forradalmakról, titkos társaságokról és a genetikai kódról
William Wharton: Madárka
James Luceno: A gonosz útvesztője
Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály
Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Arkagyij Babcsenko: Jelenetek egy háborúból
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Wass Albert: Jönnek! / Adjátok vissza a hegyeimet!
Axel Munthe: San Michele regénye
Susanna Clarke: A Hollókirály
Joseph Boyden: Három nap az út
Oscar Wilde: Lord Arthur Savile bűne
Aharon Appelfeld: Egy élet története
Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
Móricz Zsigmond: Erdély I-III.
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Umberto Eco: Az új középkor
Victor Hugo: A nyomorultak
Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.
Publius Cornelius Tacitus: Tacitus összes művei
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek
George R. R. Martin: Királyok csatája
Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca
Elie Wiesel: A hajnal
Adalbert Stifter: Bécs és a bécsiek, életből vett képekben
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Robert Merle: Állati elmék
Robert Merle: Két nap az élet
Lois Lowry: Az emlékek őre
Márai Sándor: A teljes napló 1945
Biblia
Robert Merle: Mesterségem a halál
Robert Merle: A sziget
Antoine de Saint-Exupéry: Éjszakai repülés
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Duncan Shelley: A leszboszi cápa
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések
H. G. Wells: Emberek a Holdban
Krasznahorkai László: A Théseus-általános
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Henryk Sienkiewicz: Kereszteslovagok
Elliot Aronson: A társas lény
Thomas Wharton: Szalamandra
Jodi Picoult: A nővérem húga
Lev Tolsztoj: Háború és béke
Graham Greene: A csendes amerikai
John Steinbeck: Lement a Hold
Borisz Paszternak: Zsivago doktor
Oriana Fallaci: A harag és a büszkeség
Umberto Eco: Öt írás az erkölcsről
Orson Scott Card: Végjáték
Szilvási Lajos: Kipárnázott kaloda
J. M. Barrie: Pán Péter
George R. R. Martin: Trónok harca
Colleen McCullough: Tövismadarak
Simone de Beauvoir: Egy jóházból való úrilány emlékei
Fritz Riemann: A szorongás alapformái
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák
A. S. Neill: Summerhill
Zsoldos Péter: Távoli tűz
Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb ez a nap
T. H. White: Üdv néked, Arthur, nagy király
Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása
Daniel Katz: Amikor nagyapám átsíelt Finnországba
Anne Rice: A Kárhozottak Királynője
David Gemmell: Legenda
Stanisław Lem: Szénanátha
Márai Sándor: Az igazi
Anatole France: Angyalok lázadása
L. M. Montgomery: Anne gyermekei a háborúban
William Makepeace Thackeray: Hiúság vására
John Hersey: Harangot Adanónak
Michael Moore: Hülye fehér ember
Borisz Vasziljev: A hajnalok itt csendesek
Ignazio Silone: Bor és kenyér
Herman Wouk: Háború
Carl von Clausewitz: A háborúról
James Graham: Az alkoholizmus titkos története
Karl Bruckner: Szadako élni akar
Ursula K. Le Guin: Égi eszterga
Heinrich Böll: Biliárd fél tízkor
Szathmári Sándor: Hiába
Agatha Christie: Gloriett a hullának
Agatha Christie: N vagy M
Salamon Pál: A Sorel-ház
Jólesz György: Zsófi és az elfelejtett barátság
Richard Yates: A szabadság útjai
André Schwarz-Bart: Igazak ivadéka
Ágai Ágnes: A titkokat az ujjaimnak mondom el
Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban
Jeanette Winterson: A szenvedély
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!
Norman Mailer: Az éjszaka hadai
John Steinbeck: Volt egyszer egy háború
John Steinbeck: Késik a szüret
Claire Kenneth: Randevú Rómában
Berkesi András: Akik nyáron is fáznak
Agatha Christie: A ferde ház
Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz
Örkény István: Jeruzsálem hercegnője
Erich Maria Remarque: Győztesek és legyőzöttek
Erich Fromm: A rombolás anatómiája
Montesquieu: Perzsa levelek
Kemény Zsigmond: A rajongók
Salamon Gábor – Zalotay Melinda (szerk.): – Hány óra van? – Úgy érted, most? / „What time is it?” "You mean now?"
Joseph Heller: Képzeljétek el
Terry Deary: Kőkemény kőkorszak
George Orwell: Hódolat Katalóniának
Alexandre Dumas: Luisa San Felice
Roger Martin du Gard: A Thibault család
Zlata Filipović: Zlata naplója
Thury Zsuzsa: Apollónia kisasszony vendégei
Thomas Pynchon: Súlyszivárvány
J. G. Ballard: A Nap birodalma
Kovács Gábor: Az özvegyégetés
Salamon Gábor – Zalotay Melinda (szerk.): Szerintem ezt a bort már valaki megitta egyszer – I Think This Wine Has Been Drunk Before
Aleksandar Zograf: Pszichonauta
Moldova György: A Szent Imre-induló / Elhúzódó szüzesség
Ámosz Oz: Hogyan gyógyítsuk a fanatikust
Vaszil Bikov: Ki tudja, visszatérsz-e?
Georges Bataille: Az erotika
Joseph Goebbels: Napló
Sükösd Mihály: Hemingway világa
Joe Haldeman: Örök háború
Körmendi Ferenc: A budapesti kaland
Oscar Wilde: Sóhaj a mélyből
Lengyel Dénes: Magyar mondák a török világból és a kuruc korból
Szun-ce: A háború művészete
Raana Raas: Árulás
Titus Livius: A római nép története a város alapításától
Don DeLillo: Fehér zaj
Ayi Kwei Armah: A szépek még nem születtek meg
Horváth Viktor: Török tükör
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok
Gobbi Hilda: Közben…
Thuküdidész: A peloponnészoszi háború
Tótfalusi István (szerk.): Bukfencező múzsa
Carlo M. Cipolla: Allegro ma non troppo
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Sánta sors
Maki Murakami: Gravitation 1.
Alexandre Dumas – Adolf Mützelburg: A világ ura I-II.
Toui Hasumi: Bukottak holdja
Carol Shields: Kőbe vésett történet
Heinrich Böll: Ádám, hol voltál?
Rónaszegi Miklós: Az indián hercegnő
Heather Graham: A szürkekabátos
Heather Graham: A szökevény
Heather Graham: Az ellenség
Heather Graham: A boszorkány
Heather Graham: Szerelem és viszály
Konsztantyin Szimonov: Nappalok és éjszakák
Gál György Sándor: Honthy Hanna
S. D. Perry: Resident Evil – Underworld
Akutagava Rjúnoszuke: A hottoko álarc
Ruth Andreas-Friedrich: Berlini napló
Szép Ernő: Emberszag
Jiří Šotola: A pofon
George Orwell: Esszék
Randall Wallace: Pearl Harbor
H. G. Wells – Egon Friedell – K. W. Jeter: Utazások az időgéppel
Jack London: A Vaspata
Antoine de Saint-Exupéry: A hadirepülő
Ben Myers: System of a Down
Liviu Rebreanu: Akasztottak erdeje
Hermann Imre: Az antiszemitizmus lélektana
Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526
Henri Barbusse: A tűz
Poór János (szerk.): A kora újkor története
Immanuel Kant: Az örök béke
Bertolt Brecht: A háromgarasos regény
Tony Wolf: Mesél az erdő az állatokról, törpékről, óriásokról, csodatündérekről, manókról és sárkányokról
Kovács Vilmos: Holnap is élünk
Emmanuel Todd: A birodalom után
Bernard Lewis: Iszlám
Modern nyugati haiku
Steve Berry: Alexandria link
Vlagyimir Bogomolov: Negyvennégy augusztusában
Caius Sallustius Crispus: C. Sallustius Crispus összes művei
Fodor Ákos: Gonghangok
Edda
Heinrich Böll: Egy szolgálati út vége
Magyar Larousse enciklopédia I-III.
Lucius Annaeus Seneca: Seneca prózai művei I-II.
Gimes Katalin (szerk.): A fagyöngyös gyilkosság
Kate Morton: Felszáll a köd
Berkesi András: Siratófal
Karen Traviss: Star Wars: A klónok háborúja
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel
A. J. P. Taylor: Az első világháború képes krónikája
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Hajnády Zoltán: Lev Tolsztoj világa
Fábián Janka: Emma fiai
Leonard Bernstein: A megválaszolatlan kérdés
Erich von Däniken: Az istenek érkezésének napja
Roy Jenkins: Churchill I-II.
Albert Einstein – Sigmund Freud: Háború, de miért?
Gerald Suster: Generálisok
Aszlányi Károly: Hét pofon / Aludni is tilos
Kosztolányi Dezső: Füst
Han-san: A bölcs vigyor
Johan Huizinga: Erasmus
Samuel P. Huntington: A katona és az állam
Kurt Vonnegut: Timequake
Appianos: Róma története
Nagy Lajos: Pincenapló
Fejtő Ferenc: Rekviem egy hajdanvolt birodalomért
Iulius Caesar: Iulius Caesar feljegyzései
Catrin Collier: Magda lánya
Raana Raas: Hazatérők
Dennis Lehane: Viharsziget
Thomas Bernhard: A Hold kardja alatt
Rotterdami Erasmus: Beszélgetések
Konrád György: A városalapító
Katus László: A középkor története
José Saramago: Az elefánt vándorútja
Tiziano Terzani: A vég nekem a kezdet
Mary Ann Shaffer – Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
Márai Sándor: A teljes napló 1950–1951
David Frost: Ballépések könyve
Kondor Vilmos: A budapesti kém
Platón: Törvények
Mitch Albom: Csak egy kis hit kell
Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc
Szergej Lukjanyenko: Ugrás az ismeretlenbe
Harai Dénes: Katonadolog?
Steven Pressfield: Az afgán hadjárat
Rodric Braithwaite: Moszkva 1941
Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja
Karen Marie Moning: Keserű ébredés
Ryszard Kapuściński: Futballháború
Donászy Magda: Csálé Kati
Lénárd Sándor: Apám
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 52.
Csernus Mariann: Eszterlánc
Indro Montanelli – Marco Nozza: Garibaldi
William Styron: A nagy menetelés
Michael A. Stackpole: Született harcosok
Örkény István: Négyeskönyv
Robert Dallek: Befejezetlen élet
Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Mauro Boselli – Maurizio Colombo: Dampyr: A Sötétség Gyermeke 2. – Éjjeli horda
Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történelem – 1789–1914
Pálfalvi Lajos (szerk.): Huszadik századi lengyel novellák
Robert Harris: Fatherland
Al Ghaoui Hesna: Háborúk földjén
Justin Cronin: A szabadulás
Gárdos Péter: Hajnali láz
Mitták Ferenc – Mitták Péter: Ötezer év, ezer híres történelmi személy
Jerome M. Vereb: II. János Pál pápa: Minden napra egy gondolat
Hirano Kohta: Hellsing 10.
G. Edward Griffin: A világ rák nélkül
Makszud Ibragimbekov: Hadd maradjon velünk!
Guido Knopp: Sztálingrád
Egedy Gergely: Ausztrália története
Xenophón: Xenophón történeti munkái
William Wharton: Srapnel
Montesquieu: Montesquieu hagyatékából
Felix Salten: Renni
Kiss Zoltán László: Magyarok a békefenntartásban
Ernest Hemingway: Vándorünnep / Tavaszi zuhatag / Az ötödik hadoszlop / Cikkek, vallomások
Tersánszky Józsi Jenő: Tíz taktus története
Cornelius Nepos: Híres férfiak
Tatár Imre: Út a semmibe
drMáriás: Nem élhetek Milošević nélkül
Dáné Tibor: Delatyni házunktája
Adam Mickiewicz: Pan Tadeus vagy az utolsó birtokbafoglalás Litvániában
John Green: Katherine a köbön
Vaszil Bikov: Az ő katonái
XXIII. János pápa: Pacem in terris
Hans Habe: Ha elesnek mellőled ezeren…
Ságvári Ágnes: Mert nem hallgathatok
Nyanaponika Thera: Satipaṭṭhāna
Hans Hellmut Kirst: Farkasok
Erich Kästner: Notabene 45
Danielle Trussoni: Angelology – Az átok
Laini Taylor: Daughter of Smoke and Bone
Paula McLain: The Paris Wife
Mátyás Ferenc – Z. Szalai Sándor (szerk.): Szép versek 1970
Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Testvériség
Murakami Haruki: 1Q84
Kuczka Péter (szerk.): Galaktika 108.
Mihail Solohov: Emberi sors / Idegen vér
Kertész Imre: Mentés másként
Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban
Polübiosz: Polübiosz történeti könyvei I-II.
Kosztasz Aszimakopulosz: Rabok nemzedéke
Elizabeth Hoyt: Vágyakozás
Umberto Eco: A prágai temető
Csü Jüan: Csü Jüan versei
Déry Tibor: Kyvagiokén
Osho: Hírnév, vagyon és becsvágy
Donald Rayfield: Sztálin és hóhérai
Melinda Nadj Abonji: Galambok röppennek föl
Örkény István: Lágerek népe / Emlékezők
Sebastian Barry: Kánaán földjén
R. Scott Bakker: The Darkness That Comes Before
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Agneta Pleijel: Lord Sohamár
Örkény István: Április
John Scalzi: Vének háborúja
Janne Teller: Ha háború lenne nálunk
Balázs József: Az ártatlan
Paula Mclain: A párizsi feleség
Csiki László: A szótolvaj
Leila Meacham: Rózsák
Agota Kristof: Le grand cahier
Andreas von Bülow: A CIA és szeptember 11-e
André Maurois: A hallgatag Bramble ezredes
Nemere István: Háború Japán ellen
Mahábhárata
Kalmár Tibor: Kulisszatitkok
David Mitchell: Felhőatlasz
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe
A. J. Quinnell: Bosszú
Máté Gábor: A sóvárgás démona
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj
David Grossman: A világ végére
Rajnáné Sághy Gabriella: Egy ház Budán
Puzsér Róbert: A hét mesterlövésze I.
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág
Terry Pratchett: Időtolvaj
Marissa Meyer: Cinder
J. R. R. Tolkien: Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről
Vaszil Bikov: A kőbánya
Javier Cercas: Szalamiszi katonák
Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek
James S. A. Corey: Leviatán ébredése
Brian W. Aldiss: Szuperállam
Viktor Pelevin: S. N. U. F. F. – Utøpia
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Árulás
Amir Gutfreund: A mi holokausztunk
Ludovico Ariosto: Az eszeveszett Orlando I-II.
Simon Réka Zsuzsanna: Ahány király, annyi mese
Bob Marley: A jövő a kezdet kezdete
Denis Avey – Rob Broomby: Szökés Auschwitzba
Terry Pratchett: Az Igazság
Ulf Lüdeke: Terence Hill
Alan Bradley: De mi került a pitébe?
Slavenka Drakulić: Balkán expressz
Simone Elkeles: Chain Reaction – Láncreakció
Darvasi László: A 3 emeletes mesekönyv
Mark Lawrence: Tövisek Császára
Richard J. Evans: A Harmadik Birodalom hatalmon
Ford Madox Ford: Vannak, akik nem…
Jojo Moyes: Akit elhagytál
Natasha Solomons: A Tyneford-ház
Hallgrímur Helgason: A nő 1000 fokon
Sabine Ebert: A bába döntése
Gazda József: Így tudom, így mondom
Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje
Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
Jászberényi Sándor: Az ördög egy fekete kutya
Háy János: Napra jutni
Robert Merle: Utolsó nyár Primerolban
J. R. R. Tolkien: The Letters of J. R. R. Tolkien
Andrzej Sapkowski: Baptism of Fire
George R. R. Martin – Elio M. García, Jr. – Linda Antonsson: A tűz és jég világa
Stephen Graubard: Az elnökök
George R. R. Martin – Elio M. García, Jr. – Linda Antonsson: The World of Ice and Fire
Louise Penny: Csendélet
Max Hastings: 1914
Camilla Läckberg: Eltitkolt életek
Ram Oren: Gertruda esküje
Maurice Druon: Franciaország nőstényfarkasa / Liliom és oroszlán
Kadosa Árpád: Viszontlátásra, hadnagy úr!
Pierce Brown: Vörös lázadás
Robert Yugovich: Hontalan hazafi
Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje
Peter V. Brett: A Sivatag Lándzsája
Cat Winters: Fekete madarak árnyékában
Afonso Cruz: Kokoschka babája
Sebastian Faulks: Madárdal
Luis Carlos Montalvan – Bret Witter: Új élet Keddtől!
Bihari Péter: 1914 – A nagy háború száz éve
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Anne Frank: Mesék és történetek a hátsó traktusból
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
Nógrádi Gábor: Emmike nem semmike
Matthew Quick: Forgive Me, Leonard Peacock – Bocsáss meg, Leonard Peacock!
Anne-Laure Bondoux: Csodák ideje
Joe Haldeman: Örök béke
Richard J. Evans: A Harmadik Birodalom háborúban
Mitchell Zuckoff: A rejtett völgy
Kurt Vonnegut: Palm Sunday
Etty Hillesum: An Interrupted Life
Joe Abercrombie: Half a King – Az uralkodó
Napóleon: Az uralkodás művészete
J. D. Salinger: Rozsban a fogó
Horváth László Imre: A hajó, ami nőket szállított
David Gemmell: A Hatalom utolsó Kardja
Nagy Lajos: Falu
Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs
Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók
Tan Twan Eng: Esőcsináló
Matthew Stover: Töréspont
Anna Erelle: A dzsihád jegyese
Mary Chamberlain: A dachaui varrónő
John Williams: Stoner
Kazuaki Takano: Genocide
Helen Bryan: A háború jegyesei
Irène Némirovsky: Suite française – Francia szvit
Patricia Barr – Adam Bray – Daniel Wallace – Ryder Windham: Star Wars – Minden ami Star Wars
Christopher Clark: Alvajárók
Bíró Szabolcs: Lángmarta dél
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Chuck Wendig: Utóhatás
Burger István (szerk.): Galaktika 308.
Yuval Noah Harari: Sapiens
Caius Sallustius Crispus: C. C. Sallustius' épen maradt minden munkái
Kubiszyn Viktor: Oroszrulett
Matt Haig: Én és az emberek
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Terry Hayes: Nevem Pilgrim
Jeffrey Archer: Ütött az óra
Ferenc pápa: Kedves Ferenc pápa!
Jim Shepard: Áron könyve
Richard Sakwa: Háború a határon
Száraz Miklós György: Apám darabokban
Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban
Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima
Pierce Brown: Hajnalcsillag
William R. Forstchen: Egy másodperccel később
Colin Duriez: Tolkien és C. S. Lewis
A. G. Riddle: Az Atlantisz-gén
Daniel Wallace: Sithek könyve
Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz
Andrej Nikolaidis: Az eljövetel
Győrffy Ákos: A hegyi füzet
Lawrence Anthony – Graham Spence: Babilon bárkája
Doró Viktória (szerk.): A hulladék új élete
Greg Rucka: Az ébredés előtt
Pablo Neruda: Óda a költészethez
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016
Sylvain Neuvel: Alvó óriások
Susan Abulhawa: Hajnal a tiltott kertben
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek
Renée Ahdieh: Harag & hajnal
Jussi Adler-Olsen: Más bőrében
Richard Flanagan: Keskeny út északra
K. T. Zelenay: Digitális Messiás
Sara Pennypacker: Pax
Török Dalma (szerk.): A valóság valószínűtlen lett
Jojo Moyes: Tengernyi szerelem
Mia Couto: Az oroszlán vallomása
Konok Péter: Történetek a kerítés tövéből
Carlos Ruiz Zafón: Marina
Susan Meissner: Szerencsés csillagzat
Jason Hazeley – Joel Morris: The Ladybird Book of the Mid-Life Crisis
James Luceno: Katalizátor
Jeffrey Archer: Egy igaz férfi
Gordon R. Dickson: Dorsai!
Robin O'Wrightly: Emlékkönny
Alexander Freed: Zsivány Egyes
Nógrádi György: Szerencsénk volt, túléltük…
Diane Ackerman: Menedék
Robert Seethaler: Egy egész élet
Susan Abulhawa: Az ég és a víz kékje
Yuval Noah Harari: Homo Deus
Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk
Ralf Rothmann: Tavasszal meghalni
Michael Chabon: Ragyog a hold
Kim Stanley Robinson: New York 2140
Josh Malerman: A végzet tébolyult kereke
Izolde Johannsen: Gránátok a becsületért
Németh Gábor: Ez nem munka
Fábián Janka: Az utolsó boszorkány történetei 2.
Philip K. Dick: A végső igazság
Michael Reaves – Steve Perry: MedStar I: Harctéri sebészek
Rose Tremain: Gustav-szonáta
Julian Fellowes: Belgravia
Makkai János: A természetes béke Európában
Marie Rutkoski: The Winner's Crime – A nyertes bűne
Lucy Strange: A fülemüleerdő titka
Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék
J. S. Carol: Gyilkos társas
Kurt Meyer: Gránátosok
Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni
Sarah J. Maas: Empire of Storms – Viharok birodalma
Andrzej Sapkowski: A tó úrnője
Abbas Khider: Die Orangen des Präsidenten
George Mann: Lélekdoboz
Dave Eggers: Atyáitok?
Csunderlik Péter – Pető Péter: Top 10-es történelmi slágerlisták
Lynne Reid Banks: The Indian in the Cupboard
Al Jourgensen – Jon Wiederhorn: Ministry
Carlos Ruiz Zafón: Lelkek labirintusa
Roger Crowley: Kalmárköztársaság
Mörk Leonóra: A porcelánlány
Majoros Nóra: Pityke és prém
Ben Coates: Why the Dutch are Different
Auður Ava Ólafsdóttir: Hegek
Francesca Haig: A tűz hajója
Benyák Zoltán: Az utolsó emberig
T. L. Greylock: The Blood-Tainted Winter
Robin O'Wrightly: Város a föld alatt
Kate Quinn: Alice hálózata
R. M. Romero: Karolina és a krakkói babakészítő
Cristina De Stefano: Oriana
Csernus Imre: A harcos
Bertalan Ferenc – Csoma Vilmos – Kovács Dezsőné – Makoldi Mihályné – Perjés Antalné: Olvasókönyv 2
Michael Ondaatje: A háború fényei
Sarah Waters: A kis idegen
George R. R. Martin: Tűz & Vér
Zachary Mason: Void Star
Fehér Boldizsár: Vak majom
Elizabeth Letts: A tökéletes ló
Zdeněk Svěrák: Mezítláb a tarlón
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai
Leah Fleming: Lány az olajfák alatt
Papp Márió: Így sakkoztak ők
Elie Wiesel: Sages and Dreamers
Gordon Doherty: Assassin's Creed – Odisszea
Ransom Riggs: Napok térképe
Lucy Strange: A világítótorony legendája
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének
Kate Quinn: A vadásznő
Titus Livius: Róma története a Város alapításától (I-XX. könyv)
Budai Lotti: Édes ébredés
Porkoláb Imre: A stratégia művészete
Tapodi Brigitta: A hajtű
Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem
Kováts Judit: Hazátlanok
James Jackson: A háttérhatalom
Ed McDonald: Kárhozat
Catherynne M. Valente: Űropera
Borsa Brown: Sapho
Elina Hirvonen: Elfogy az idő
Drew Williams: Gazdátlan csillagok
Javier Marías: Berta Isla
Eoin Dempsey: Fehér rózsa
Alwyn Hamilton: A vég hősnője
Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak
Elizabeth Gilbert: New York lányai
Pierce Brown: A sötétség kora I-II.
Rose Tremain: Zene és csend
Christelle Dabos: Bábel emlékezete
Steve Berry: Máltai csere
Marjane Satrapi: Persepolis
James S. A. Corey: Tiamat dühe
Leigh Bardugo: Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés
Alex Capus: Léon és Louise
Szabó Magda: Daloljanak itt angyalok
Németh Krisztina: A hazara
Caroline Criado Perez: Láthatatlan nők
Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson – Kelly Link – Robin Wasserman: Az árnypiac kísértetei
Szűts Zoltán: Versszelídítés
Emma Donoghue: A rokon
Elif Shafak: A szerelem 40 szabálya
Angela Petch: A toszkán titok
R. J. Hendon: Gyomláló
Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege
Django Wexler: A birodalom ágyúi
Titus Livius: Róma története a Város alapításától (XXI-XXX. könyv)
Maëlle Brun: Brigitte Macron
Marjorie Liu: Monstress: Fenevad 3. – Rejtek
Eva García Sáenz de Urturi: A fehér város csöndje
Fonda Lee: Jáde város
Karin Fossum: Den som frykter ulven
Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma
Tompa Andrea: Haza
Karen Swan: Titok Párizsban
David Grossman: To the End of the Land
John Wagner – Malcolm Shaw – Joe Collins – Pat Mills – Peter Harris – Kelvin Gosnell – Gerry Finley-Day: Judge Dredd: Dredd bíró aktái 01
Jens Henrik Jensen: Tisztító tűz
David Gemmell: A Vaskezű lánya
Steven Erikson: A sötétség kohója I–II.
Deborah Harkness: Az idő rabjai
Wu Ming-Yi: Az ellopott bicikli
Fonda Lee: Jáde háború
Camilla Läckberg: Ezüstszárnyak
Tom Phillips: A világ hülyéi
Daniel Mason: A tél katonája
Limpár Imre: 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet
Alan Hlad: Szárnyra kelt remény
Barack Obama: Egy ígéret földje
Brian McClellan: A birodalom vére
Heather Dune Macadam: 999 fogoly
Bauer Barbara: A fekete rózsa
Vigdis Hjorth: A tanárnő dala
Mihail Sadoveanu: Háborús történetek
Django Wexler: A pokoli zászlóalj
Hallgrímur Helgason: Házvezetési tanácsok bérgyilkosoknak
Kathryn Hennessy (szerk.): Könyvek, amelyek megváltoztatták a történelmet
Alex Pavesi: Nyolc nyomozó
Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943
Visky András: Mire való a színház?
Janet Skeslien Charles: A párizsi könyvtár
Baráth Katalin: Afázia
Szelle Ákos: Veszettül
Anne Swärd: A láthatatlan menyasszony
Simon Sebag Montefiore: Vöröslő ég a Don felett
Berényi Anna: Richter
Tamzin Merchant: A Kalaposok
Bronka Nowicka: Megetetni egy követ
Ruby Saw: Savages – Vadak
Alex De Campi: The Scottish Boy
Sara Raasch: These Rebel Waves – Lázadó hullámok
Kate Hewitt: Szerelem a múltból
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
Jen Calonita: Bírnod kell a célig
Steve Berry: A Kaiser hálója
Karl Ove Knausgård: Ősz
Hilary McKay: Hamarosan látjuk egymást
Ruff Orsolya: Volt egy ház
Danyi Zoltán: A rózsákról
Fiona Valpy: Emlékek tengere
Colum McCann: Apeirogon
Sarah Bourne: Ella's War
Krasztev Péter (szerk.): Roma hősök
Keti Thür: Lelked rajta 1.
Marko Kloos: Mentőakciók
Jason Aaron – Noelle Stevenson – CM Punk: Thor: A mennydörgés istennője
Szili István: Matula János igaz története
Timár György: Hármasoltár
Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete
Sztehlo Gábor: Háromszázhatvanöt nap
A. M. Howell: Az elveszett titkok kertje
Natalie Haynes: Ezer hajó
Narine Abgarjan: Élni tovább
Susan Meissner: A háború utolsó esztendeje
Szergej Geraszimov: Harkivi napló
Nógrádi Gábor: Alattunk a kincs
Andrej Kurkov: Szürke méhek
Simon Sebag Montefiore: Éjszaka Moszkvában
Roberto Ricci: Maszkokról és föstenyekről
Tim Marshall: A földrajz hatalma
Werner Herzog: Dereng a világ
Jason Aaron – Al Ewing – Daniel Kibblesmith – Gerry Duggan: A Birodalmak háborúja
Péntek Orsolya: Vénusz jegyében
Petra Rautiainen: Hamuba rajzolt föld
Jeva Szkaliecka: Nem tudod, mi a háború
Rojik Tamás: A generális talizmánja
On Sai: A gyógyítók
Craig Whitlock: Afganisztán-iratok
Tarjányi Péter – Dosek Rita: Dominó
Selma M. Yonus: Vuggesang for liten kriger / تهويدة لمحارب صغير
Javier Marías: Tomás Nevinson
Miklya Luzsányi Mónika: Mohács özvegye
Kate Atkinson: A léhaság szentélyei
Vida Gábor: Senkiháza
Karády Anna: A háború tengerén
Ken Follett: A világosság fegyverei
!

by Monitor News Desk


Idézetek

Zora85>!

A háború csak a győztesnek hajt hasznot, a békével viszont mindenki jól jár.

271. oldal

Kapcsolódó szócikkek: béke · háború
Chöpp >!

Mindig elfelejtem, milyen szép a háború a magasból.

174. oldal

Kapcsolódó szócikkek: háború
nagytimi85>!

A háborúnak nem lenne szabad játékká válnia.

Kapcsolódó szócikkek: Eddard Stark · háború
kmaria>!

[…] a Vezérnek folyamatos háborúra van szüksége. Állandó félelemben kell tartania a népét az ellenségtől, hogy megkapja a hatalmat, amire vágyik. Az emberek élni akarnak, hát lemondanak a szabadságról és polgári jogaikról. Mindez persze csak akkor történhet meg, ha valóban az a meggyőződésük, hogy az ellenség mindenütt ott van, ők pedig bármelyik pillanatban meghalhatnak.

239. oldal

Michael Moore: Hülye fehér ember és egyéb sajnálatos adalékok az amerikai nemzet állapotához

Kapcsolódó szócikkek: ellenség · félelem · háború · hatalom · szabadság
Nocharity>!

Háborút folytatok a művészetért!

10. oldal, Egyes szám

Kapcsolódó szócikkek: háború · művészet
Rita_Sándor>!

Párizs minden évszakban lélegzetelállítóan szép város, de én csak a vérfoltokra emlékszem. A fronton, a lövészárok-háborúban ki a karját, ki a lábát vagy a szemét veszítette el, ezek a sebesültek olyan elhagyottam kószáltak az utcán, mint a kísértetek. Csak a fehér kötésekre emlékszem a férfiakon, a nők karján pedig a gyászszalag feketeségére.

374-375. oldal

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Kapcsolódó szócikkek: háború · Párizs
nagytimi85>!

– Az ott nem karmazsinvörös – mondta Ser Brynden. – Nem is Tully-vörös, a folyó iszapjának vöröse. Az ott vér, gyermekem, amely bemocskolja az eget.
– A mi vérünk vagy az övék?
– Volt valaha olyan háború, amelyben csak az egyik fél vérzett?

Kapcsolódó szócikkek: Brynden Tully · háború · üstökös · vér
BZsofi P>!

Hősi halottak

Megragadták pajzsaik, rinocérosz-vértjeik,
kardok összecsapnak és kavarognak a harckocsik.
Két felhő a két sereg, zászlók fedik a Napot,
páncélokon nyíl kopog, csörtetnek a harcosok.
Az élő fal meginog, bomlik, mállik a sereg,
jobboldalt sebzett lovak, baloldalt lótetemek.
Süpped a kocsi-kerék, szorosan feszül a fék,
jade-pálcám emelem, a dörgő dob győzi még.
Vonaglik a zivatar, tajtékzik a borzalom,
kegyetlen halált halunk, széthullunk a parlagon.
Ki eljött, nem tér haza, ki elmegy, nem ér haza,
messze síkra vitt az út, fölfal minket a csata.
Hoztak hosszú kardokat és óriás ijjakat,
vágták ellenség fejét, ijesztő komor csapat.
Valódi vitézek ők, vakmerő hős hadverők,
félelmet nem ismerők s elhulltak a harc alatt.
Ha testük már nem is él: lelkük mennyekben mulat,
királyi parancsokat szellemeknek osztogat.

29. oldal

Kapcsolódó szócikkek: háború
Hajnalcsillag>!

Farkasok ordítanak a szobánkban. Micsoda tél ez. Micsoda nélkülözések már most, mikor még nem is érint bennünket közvetlenül a háború, és már megint cukor sem kapható, a legelemibb élelmiszerek rettentő drágák és kaphatatlanok tejtől tojásig, krumpliig.

486. oldal

Kapcsolódó szócikkek: éhínség · háború · II. világháború
Inimma>!

világháború fn Tört Az emberiség nagy részét sújtó háború. = I. világháború 1914–1918 között lezajlott, világméretűvé szélesedett konfliktussorozat a Központi Hatalmak (Németország, Osztrák-Magyar Monarchia) és az antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország), vmint a hozzájuk csatlakozott szövetségeseik között. A Központi Hatalmak oldalán lépett be a háborúba 1914-ben Törökország és 1915-ben Bulgária. Az antanthoz csatlakozott a megtámadott Szerbia és Belgium, még ugyanabban az évben Japán, 1915-ben Olaszország, 1916-ban Románia és Portugália, végül 1917-ben az USA, Görögország, Kína és több dél-amerikai állam. – Németország külpolitikája, gazdasági és haditengerészeti terjeszkedése különösen a Közel-Keleten (Drang nach Osten) s a többi gyarmati probléma, a germán-szláv ellentétek a Balkánon és a két politikai és katonai szövetség fegyverkezési versenye a balkáni háborúk (1912-1913) után olyan feszült helyzetet teremtett, amelyben a legkisebb incidens is elég volt, hogy konfliktussá fajuljon. 1914. jún. 28-án az annektált Szarajevóban Gavrilo Príncip, egy titkos szervezet tagja meggyilkolta Ferenc Ferdinánd főherceget, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, s ez az esemény kirobbantotta a háborút. Egy hónappal később az Osztrák-Magyar Monarchia, miután megérkezett a II. Vilmos biztatására elküldött elfogadhatatlan ultimátumára a negatív válasz, hadat üzent Szerbiának. A szövetségi rendszer mozgásba jött, a két szemben álló tábor országai mozgósítottak, és néhány héten belül háborúban álltak egymással, kivéve Olaszországot, amely bár az 1882-ben megkötött német-osztrák-olasz hármasszövetség tagja volt, semlegesnek nyilvánította magát. Németország „villámháborút” kívánt folytatni: központi helyzetét kihasználva azt tervezte, hogy néhány hét alatt megsemmisíti a francia hadsereget (Schlieffen-terv), majd minden erejét összevonva megtámadta Oroszországot, amely roppant kiterjedése miatt igen nehezen volt mozgósítható. II. Vilmost és kancellárját, Bethmann-Hollweget, vmint Moltke vezérkari főnököt Nagy-Britannia hadüzenete, amelyre nem számítottak, talán még jobban meglepte, mint az, hogy Olaszország cserbenhagyta szövetségeseit. 1914. A német terv kudarca. A németek, megsértve a belga semlegességet, elfoglalták Liége-t (aug. 7-17.), majd Charleroi-t (aug. 21-23.) és Monst (aug. 23.). Tovább támadva csatát nyertek Lotaringiában (Morhange) és az Ardennekben (aug. 20-23.), majd a francia és a segítségükre érkezett angol hadsereget előbb az Aisne-ig, aztán a Marne folyótól D-re szorították vissza. Szept. 6-13. között a marne-i csatában azonban Joffre – Gallieni, Párizs kormányzója segítségével – sikeresen megállította az inváziót. A vereség miatt Moltkét Falkenhayn váltotta fel a főparancsnoki poszton (szept. 14.). A „futás a tengerig” (átkaroló hadmozdulatok a La Manche csatorna felé és a "flandriai zűrzavar") harcai után, amelyekben kiemelkedő szerepet játszott Foch, aki Joffre nevében összehangolta a belgák, az angolok és a franciák ellenállását, a front egy 750 km-es, az Északi-tengertől Svájcig húzódó vonalán megmerevedett. Orosz frontok. A K-Poroszországban indított orosz offenzívát Hindenburg a tannenbergi csatában visszaverte (aug. 26.). Galíciában azonban bevették Lvovot (szept. 3.) és a Kárpátokig nyomták vissza az osztrák-magyar seregeket, ahol aztán szintén beállt a front (nov.). Szerbiában az átmeneti osztrák-magyar sikerek, majd szerb ellentámadás után a Drina-Száva-Duna vonalon ugyancsak állóháború alakult ki. Háború a tengeren. Az antant, amely Nagy-Britanniának köszönhetően helyzeti fölényben volt, megszerezte az Északi-tenger feletti uralmat, és blokád alá vette a Központi Hatalmakat. A csendes-óceáni német hajóraj (M. von Spie), miután a Coronel-foknál (Chile) még győzött a britek felett (nov. 1.), egyedül maradt a tengeren, s a Falkland-szigeteknél megsemmisítő vereséget szenvedett (dec. 8.). 1914 mérlege. Németország nem tudta kierőszakolni a remélt gyors döntést Ny-on, s kétfrontos háborúra kényszerült, de megőrizte kezdeményező szerepét. Franciaország gazdag É-i és K-i tartományai német megszállás alá kerültek, emberi és gazdasági tartalékai fogyóban voltak. 123 kohóüzeméből 93-at elveszített, vasércének 90%-a, szénbányáinak 40%-a idegen kézre került. Teljesen új típusú háború kezdődött, amely minden oldalon az egész lakosságot sújtotta és gazdasági, diplomáciai, főleg pedig katonai téren hosszúnak és totálisnak ígérkezett. 1915. A bizonytalanság éve. Miután a német hadvezetés tudomásul vette, hogy a Schlieffen-terv kudarcot vallott, elhatározta, Oroszország ellen koncentrálja az erőit, s addig tartja a frontot Ny-on. Máj.-ban a német és az osztrák-magyar csapatok a galíciai Gorlicénél döntő csapást mértek az oroszokra, akik kénytelenek voltak kiüríteni Lengyelországot és szept.-re egy Rigától a román határig (Csernovci) húzódó vonalon álltak fel ismét. Balkán. A már Szuezt fenyegető török erők elvonására és elszigetelésére, az oroszok megsegítésére a Krímben az antant febr.-ban nagy támadást indított a Dardanellák ellen, amely azonban márc.-ra kifulladt. Bulgária hadba lépése (okt. 5.) megpecsételte Szerbia sorsát. Az országot elfoglalták a német-bolgár-osztrák-magyar csapatok, a szerb hadsereg és kormány Korfura menekült. Okt.-ben antant csapatok szálltak partra Thesszalonikiben. A semleges Görögország két táborra szakadt: antant pártiakra (Venizelosz kormányfő) és német pártiakra (Konstantin király, II. Vilmos sógora). A Ny-i front. A franciák próbálkozásai, hogy „rést” törjenek a Párizstól 90 km-re levő fronton, és felszabadítsák az elfoglalt területeket, nem jártak sikerrel. A Champagne-ban (febr., márt., szept.) és Artois-ban (máj., szept.) indított támadások, főleg a francia gyalogság körében igen sok emberáldozatot követeltek, de azzal, hogy visszatartották a német erők kétharmadát, hozzájárultak az orosz összeomlás megakadályozásához. Háború a tengeren és egyéb frontokon. A tengeri blokád megtörését és a brit kereskedelmi és utánpótlásvonalak elvágását célzó búvár hajóharc kezdetét 1915. febr.-ban jelentették be hivatalosan, bár már 1914 vége óta folyt. Az amerikai utasokat is szállító Lusitania óceánjáró elsüllyesztését (máj. 7.) követő amerikai tiltakozások nyomán Németország, ha nem akart még egy ellenfelet, egyelőre kénytelen volt korlátozni a búvárhajók tevékenységét. Máj. 20-án Olaszország a háború utánra kialkudott területi nyereség reményében hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, s így egy újabb front alakult ki É-Itáliában, Trentinótól a Karszt-hegységig húzódva. Júl.-ban a britek elfoglalták Német Délnyugat-Afrikát. 1915 mérlege. Németország, bár nagy területi nyereségeket könyvelhetett el a K-i fronton, Oroszországot nem tudta teljesen kiiktatni: a cár háromszor is visszautasította a németek különbéke-ajánlatát. Az antant vállalkozásai nem hoztak eredményt és elengedhetetlennek látszott számukra, hogy erőfeszítéseiket összehangolják. Ez irányban Joffre érte el az első eredményt a Chantillyben tartott szövetségközi konferencián (dec.). 1916. A nyugati front. A német hadvezetés újabb fordulattal Ny-ra összpontosította erőit, s a francia hadsereggel próbált meg végezni, mely a főellenségnek tekintett Nagy-Britannia készséges eszköze volt a kontinensen. A verduni erődítményrendszer ellen indított nagyszabású támadásnak nem elsősorban a területszerzés, hanem az ellenfél felőrlése volt a célja (febr. 21.-aug.). A franciák azonban Pétain és Nivelle tábornok parancsnoksága alatt sikeresen álltak ellen, s a németek nem tudtak jó pozíciókat elfoglalni. Mangin ellentámadásai (okt.-dec.) teljesen felszabadították a várost (Douaumont és Vaux visszavétele). Joffre-ot és Haige-t a verduni harcok nem akadályozták abban, hogy júl.-tól okt.-ig egy különösebb nyereség nélküli, de nagy véráldozattal járó offenzívát hajtsanak végre a Somme folyónál; a britek ez alkalommal használtak első ízben tankot (Flers, szept. 15.). A keleti front. A verduni helyzet enyhítésére és azért, hogy a somme-i antant támadást lehetővé tegyék, az oroszok Bruszilov tábornok vezetésével Galíciában és Bukovinában indítottak offenzívát (jún.-aug.), mintegy 400 km szélességben, 60-120 km mélységben áttörték a frontot, amely szept.-re újra megmerevedett. 1916. aug.-ban Románia hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, és betört Erdélybe. Hadba lépése az antant oldalán veszélyeztette Németország búza- és kőolajellátását. Falkenhaynt leváltották és Románia ellen küldték, helyére Hindenburg került. Verdunnél pedig védekező állásba vonultak. Szept.-ben a Központi Hatalmak támadásba mentek át Erdélyben, dec.-re elfoglalták Bukarestet, s csak a Szeret folyónál álltak meg, miáltal egész Románia megszállás alá került. A felőrlő háború zsákutcája. A Korfu szigetén újjászerveződött szerb hadsereg Macedóniában nov.-ben elfoglalta Monastirt. A Közép-Keleten Hidzsáz királya, Husszein, az angol Lawrence hathatós közreműködésével fellázította Arábiát a törökök ellen. Ez utóbbiak azonban Kut al-Amaránál (ápr. 28.) kapitulációra kényszerítenék a briteket, és újabb támadást intéztek Szuez ellen. Németországban Bethmann-Hollweg kancellár ellenzéke, attól tartva, hogy a Birodalom ellenségeinek száma megnövekszik, megakadályozta a korlátlan búvárhajóharc újrakezdését. Scheer admirális nyílt tengeri flottája a jütlandi (skagerraki) csatában megütközött Jellicoe brit „Grand Fleet”-jével (máj. 31.), de viszonylagos sikerük ellenére nem tudták megtörni a blokádot, ezért ettől kezdve csak a tengeralattjárók tömeges alkalmazásával próbálkoztak. 1916 mérlege. Németország, verduni kudarca ellenére, még kezében tartotta a kezdeményezést és igyekezett a döntést kicsikarni. Mindkét tábor jelentős veszteségeket szenvedett, a parancsnoki posztokon is változások történtek. Németország minden reménye Hindenburgban öltött testet, Franciaországban pedig Joffre kénytelen volt átadni helyét Nivelle-nek (dec.). 1917. A nyugati front. A németekkel szemben, akik takarékossági szempontból megrövidítették vonalaikat (febr.), Nivelle megnyerte az angolokat egy nagy offenzíva gondolatának, amely a franciaországi front áttörésével végre eldöntené a háborút. Eredmény: a Chemin des Dames vidékén elszenvedett, nagy botrányt keltő vereség (ápr. 16.), amely súlyos válságot idézett elő Franciaországban, mind a hadseregben, mind a hátországban. Pétain, aki máj. 15-én váltotta fel Nivelle-t, leküzdötte a válságot, Verdunnél (aug.) és Malmaisonnál (okt.) is sikeres korlátozott támadásokat indított. Az Ypres körüli (jún.-nov.) brit támadás Passendale elfoglalását eredményezte, Cambrai-nál (nov.) első ízben vetették be tömegesen a harckocsikat. Tűzszünet az orosz fronton. Az első pétervári forradalom a cár lemondásával végződött. Lvov herceg, majd Kerenszkij kormánya (márt., ill. aug.) megkísérelte folytatni a háborút, de az orosz hadsereg Bukovinában felbomlott (júl.), és a németek bevették Rigát (okt. 3.). A bolsevik hatalomátvétel után (nov. 7.) tárgyalásokat kezdtek a különbékéről. Első lépésként dec. 15-én fegyverszünetet írtak alá. Az olasz front. A németek által is nagymértékben segített osztrák-magyar offenzíva során Caporettónál áttörték a frontot (okt. 24.), az olaszok a Piave vonaláig vonultak vissza, ahol egy francia-brit hadtest segítségével rendezték soraikat. – A Közép-Keleten a britek elfoglalták Bagdadot (márc. 11.) és Jeruzsálemet (dec. 9.). A német tengeralattjáró-offenzíva. Németország, hogy Nagy-Britanniát térdre kényszerítse, febr. 1-jén korlátlan búvárhajó támadást indított. Válaszul ápr. 6-án az USA hadba lépett Németország ellen. A Szövetséges és Társult Hatalmak (antant) kereskedelmi flottája óriási veszteségeket szenvedett (900 000 t, amit még a II. világháborúban sem tudtak túlszárnyalni), a német tengeralattjárók a tél kezdetéig folytatták akcióikat (130 szolgálati hajóból 70 a tengeren), de Nagy-Britanniát nem tudták legyőzni. 1917 mérlege. A németek kiiktatták az orosz frontot, de a korlátlan tengeralattjáró-háború nem hozott átütő sikert. Franciaországban a haderők válságát követő erkölcsi és politikai krízis arra késztette Poincarét, hogy nov.-ben a keményvonalas Clémenceau-t bízza meg kormányalakítással. Az USA katonailag még nem avatkozott be, de hajózási, gazdasági és pénzügyi téren jelenléte máris megmutatkozott. 1918. A nyugati front. A német hadvezetés még a nyár előtt, vagyis mielőtt az amerikaiak nagyobb számban megérkeznének Európába, ki akarta csikarni a döntést Franciaországban. Mivel szüksége volt a K-i fronton küzdő mintegy 700 000 emberre, békeszerződés aláírására kényszerítette Ukrajnát és Oroszországot, (Breszt-Litovszk, febr. 9. és márt. 3.), majd Romániát (Bukarest, máj. 7.). A német offenzíva Pitardiában indult meg márt. 21-én, 20 km-es rést ütött a francia és a brit hadsereg között és Amiens-t fenyegette. A veszély láttára Lloyd George és Clémenceau Doullens-ben márt. 26-án Focht nevezte ki közös és teljhatalmú főparancsnoknak, aki Haig és Pétain akcióját koordinálva megmentette Amiens-t. A vezérlő tábornoknak ezután sikerült kivédeni Ludendorff további támadásait Flandriában (ápr.), a Chemin des Dames-tól a Marne-ig (máj.), Noyontól Montididier-ig (jún.), végül Champagne-ban (júl.). A sorozatos kudarcok felőrölték a németek erejét, s kicsúszott a kezükből a kezdeményezés. Foch, akinek már Pershing tábornok 16 amerikai hadosztálya is rendelkezésére állt, sorra indította az ellentámadásokat, s számolta fel a háromszögeket Villers-Cotterets-nél (júl. 18.), Picardiában (aug. 8.), majd a Meuse-től a tengerig (szept.), a németeket Gand, Cambrai és Sedan irányába visszavonulásra kényszerítene. Hindenburg, aki megvált Ludendorfftól, nov. 4-én általános visszavonulást rendelt el a Rajnáig és 7-én fegyverszünetet kért az antanttól. Nov. 11-én a Ny-i fronton megszűntek a harcok. Győzelem a Balkánon és a többi fronton. A francia Franchet d'Esperey tábornok, aki jún.-ban Szalonikiben az antant keleti hadseregének (franciák, szerbek, görögök, angolok és olaszok) élére került, szept. 15-én döntő támadást indított Macedóniában. Miután Bulgáriát fegyverszünetre kényszerítene (szept. 29.), seregei bevonultak Szófiába (okt. 16.) és Belgrádba (nov. 1.), behatoltak Romániába, s már Törökországot és Ausztriát fenyegették. Az olaszok nagyarányú győzelmet arattak az osztrák-magyar csapatok felett (okt. 24), ami annyira megrendítette a bomlófélben levő birodalmat, hogy nov. 3-án Padovában aláírta a fegyverszünetet. Palesztinában a britek szept.-ben mentek át támadásba: elfoglalták Bejrútot, Damaszkuszt és Aleppót (okt. 25.). 30-án a törökök aláírták a mudroszi fegyverszünetet. Nov. 14-én a németek K-Afrikában is letették a fegyvert. – A tengeri háború befejezése. 1918-ban a Szövetséges és Társult Hatalmak eredményesen vették fel a harcot a német búvárhajók ellen, amelyek bár 2,7 millió tonna hajóteret elsüllyesztettek, nem tudták megakadályozni 2 millió amerikai katona Franciaországba szállítását. 1918. nov. 21-én a német mélytengeri flotta (176 tengeralattjáró) megadta magát a briteknek. Veszteségek a polgári lakosság és a katonaság köréből. Az összes emberáldozatok száma kb. 9 000 000. Franciaország: 1 390 000; Németország: 1 950 000. Ausztria-Magyarország: kb. 1 000 000; Belgium : 44 000; Bulgária: 100 000; Kanada: 62 000; USA; 114 000; Nagy-Britannia: 780 000; Olaszország: 530 000; Románia: kb. 600 000; Oroszország: kb. 1 700 000; Szerbia: 400 000; Törökország: 400 000. A békeszerződések. Az USA magatartása, az egyetértés hiánya a Szövetséges és Társult Hatalmak között és a közép-európai forradalmak hátráltatták és bonyolították a béketárgyalásokat, végül az alábbi szerződések jöttek létre: a versailles-i szerződés Németországgal (1919. jún. 28.), a Saint-Germain-en-Laye-i szerződés Ausztriával (1919. szept. 10), a neuillyi szerződés Bulgáriával (1919. nov. 27.), a trianoni szerződés Magyarországgal (1920. jún. 4.), a sévres-i szerződés Törökországgal (1920. aug. 10., Törökország nem ratifikálta), a rapallói olasz-jugoszláv szerződés (1920. nov. 12.). Az Oszmán Birodalom összeomlása folytán keletkezett kelet-európai problémákat csak 1921-ben (rigai szerződés) és 1923-ban (lausanne-i szerződés) rendezték, a lengyel-szovjet háború (1920) és a görög-török háború (1921-1922) után.
= II. világháború. 1939 és 1949 között lezajlott háború(k), egyfelől a szövetséges hatalmak (Lengyelország, Nagy-Britannia és a Brit Nemzetközösség országai, Franciaország, Dánia, Norvégia, Hollandia, Belgium, Jugoszlávia, Görögország, később a SZU, az USA, Kína és a latin-amerikai államok többsége), másfelől a tengelyhatalmak (Németország, Olaszország, Japán és szövetségeseik: Magyarország, Szlovákia, Románia, Finnország stb.) között. Kirobbanásának oka alapvetően Hitler azon szándéka, hogy kiszabadítsa a harmadik birodalmat a versailles-i békediktátum (1919) szorításából, és Európát erőszakos úton hatalma alá hajtsa. Ennek érdekében Hitler ismét bevonult a Rajna bal partjára (1936), majd annektálta Ausztriát (Anschluss) és Csehszlovákia egy részét (1938). Franciaország és Anglia Münchenben 1938-ban elfogadta a helyzetet, ezzel erőpolitikájának további folytatására ösztönözték Hitlert. Birtokba vette egész Csehszlovákiát (1939. márc.), megszerezte magának Olaszország támogatását (máj.); biztosította a Lengyelország felosztásáról szóló szerződésben (Molotov-Ribbentrop paktum, aug. 28.) a SZU jóindulatú semlegességét. 1939. szept. 1-jén, Lengyelország lerohanásával kezdetét vette a II. világháború. A kezdetben európai háború 1941 végétől, amikor az USA és Japán is hadba lépett, világméretűvé szélesedett. Két fő szakaszra oszlott: az első, 1942 őszéig, a német és japán hódításoké, ezt a második szakaszban a szövetségesek ellentámadásai és győzelmei követték. Olaszország 1943-as kiválása után Németország és Japán 1945-ben kapitulált.
A TENGELYHATALMAK HÓDÍTÁSAI (1939-1942)
Villámháború K-en és Ny-on (1939-1941)
– Lengyelország és Finnország. A Wehrmacht – miközben Franciaország részéről csupán félénk tiltakozó demonstrációra futotta – 26 nap alatt megsemmisítette a lengyel hadsereget (szept. 1-27.). Lengyelországba szept. 17-én a Vörös Hadsereg is bevonult, területén szept. 28-án a Birodalom és a SZU osztozkodott: ez utóbbi megszerezte a jogot, hogy a balti államokra is kiterjessze fennhatóságát. A SZU nov. 30-án támadást intézett Finnország ellen, mert az megtagadta szovjet támaszpontok létesítését. A finnek részleges katonai sikereket értek el, végül azonban el kellett fogadniuk a szovjet békefeltételeket (1940. márc.).
– Hollandia, Belgium és Franciaország. A K-i ellenfelektől megszabadult Hitler Ny-on indított támadást. Előbb Dániát (1940. ápr. 9.), majd Norvégiát rohanta le, nem törődvén a francia-brit intervencióval Narviknál és Namsosnál. Máj. 10-én a Wehrmacht általános támadást kezdett Hollandiában és Belgiumban, Sedannál áttörte a francia frontot, és máj. 15-én, ill. 28-án megadásra kényszerítene a holland és belga erőket. Jún. 10-én Olaszország hadat üzent Franciaországnak és Nagy-Britanniának, 14-én a németek bevonultak Párizsba. Reynaud utóda, Pétain fegyverszünetet kért, ezt a németekkel 22-én Réthondes-ban, az olaszokkal 24-én Rómában írták alá. Közben 18-án, Londonban De Gaulle bejelentette, hogy elutasítja a fegyverszünetet, és a harc folytatására szólította fel a franciákat. A nyár folyamán a Szabad Franciaország mozgalomhoz csatlakoztak Egyenlítői Afrika, a Csendesés az Indiai-óceán francia gyarmatai.
– Az angliai csata. Egyedül Anglia – ahol 1940. máj. 10-én Churchill váltotta fel Chamberlaint – szállt sikerrel szembe a Luftwaffe ismétlődő támadásaival.
– A diplomáciai tevékenység fokozódása. Miután De Gaulle 1940. szept.-ben az angol flotta támogatásával megpróbálta elfoglalni Dakart, de kísérlete kudarccal végződött, a Pétain-kormány és Nagy-Britannia egy modus vivendit biztosító szerződést kötött (Chevalier-Halifax paktum). Nagy-Britannia szorosabbra fűzte kapcsolatait az USA-val, amely mind inkább feladta semlegességét, bár a háborúba egyelőre nem lépett be: hadifelszerelést (50 rombolót) küldött Londonnak és bevezette az általános hadkötelezettséget (szept.). Roosevelt újraválasztása után Washington 1941-től korlátlan hitelt nyújtott Nagy-Britanniának. Németország 1940. szept. 27-én háromhatalmi egyezményt írt alá Olaszországgal és Japánnal, ehhez nov.-ben csatlakozott Magyarország. Emellett okt.-ben Hitlernek Hendaye-ben nem sikerült elérnie Francónál, hogy a Wehrmacht szabadon átvonulhasson Spanyolország területén, és a legyőzött Franciaország katonai szövetségét sem tudta megszerezni Pétaintől. Németország 1940 végén bevonult Romániába; ez megrontotta a Berlin és Moszkva között addig szívélyes viszonyt.
– Hadműveletek a Balkánon. Hitler a SZU megtámadása előtt le akart számolni balkáni ellenségeivel és vissza akarta szerezni pozícióit. Olaszország ugyanis 1940. okt. 28-án, Görögország megtámadása után, szorult helyzetbe került, és nem tudta megakadályozni Kréta brit elfoglalását, tengeri flottája Tarantónál (nov.) súlyos vereséget szenvedett. A Wehrmacht 1941. márc.-ban elfoglalta Bulgáriát, ápr. 6-án bevonult Jugoszláviába és Görögországba. Jugoszlávia és Görögország néhány hét alatt kapitulálni kényszerült, a britek pedig kiürítették Krétát.
– A háború Afrikában és a Közel-Keleten. Az olaszok kiverték a briteket Szomáliából (1940. aug.), később azonban egész K-afrikai gyarmatbirodalmukat elveszítették: Hailé Szelasszié visszatért Addisz-Abebába (1941. ápr.), Aosta hercege kapitulált Amba Alagiban (máj.). Líbiában a Wavell tábornok vezette brit csapatok Benghazin túlra verték vissza az olaszokat (1940. dec.-1941. febr.). Hitlernek ismét segítséget kellett nyújtania szövetségesének, a Rommel parancsnoksága alatt álló Afrika-korps az egyiptomi határig szorította vissza a briteket. A brit katonák – a Szabad Franciaország támogatásával – elfoglalták a Dentz tábornok – Pétainhez hű maradt – csapatai által védelmezett Szíriát és Libanont (jún. 8.-júl. 14.). A távol-keleti helyzet. Az 1937 óta Kínával hadban álló Japán 1939-ben Nankingban Japán támogatását élvező kormányt juttatott hatalomra. A kínai ellenállás vezetője, Csang Kai-sek nem tudta megszüntetni a japán fennhatóságot. Franciaország arra kényszerült, hogy területi engedményeket tegyen Tokiónak Tonkinban (1940. aug.), majd Indokínában (1941. júl.).
– Háború a tengeren. A francia és olasz flotta semlegesítése után továbbra is fennmaradt az angol flotta (Royal Navy) fölénye. A német flotta szórványos sikerei ellenére (a Royal Oak [1939. okt.] és a Hood [1941. máj.] elsüllyesztése) súlyos veszteségeket szenvedett: elsüllyedt a Graf von Spee csatahajó (1939. dec., Montevideo); csapdába esett a Scharnhorst és a Gneisenau a bresti kikötőnél; odaveszett a Bismarck, a Prinz Eugennek pedig menekülnie kellett, szintén Brestnél (1941. máj.).
A tengely utolsó győzelme (1941. jún.-1942. nov.)
– Moszkvától Sztálingrádig: a villámháború vége. 1941. jún. 22-én megkezdődött a Barbarossa-terv (a német hadsereg-főparancsnokság által kidolgozott hadműveleti terv [1940. dec.] a SZU lerohanására) megvalósítása. Tizenkét – olasz, finn és román egységekkel megerősített – német hadsereg, háromezer páncélos és ugyanannyi repülőgép több mint 1500 km-es frontvonalon támadta meg a SZU-t. Elfoglalta Belorussziát, Ukrajnát és a balti államokat, és dec. 22-én a német páncélosok 22 km-re megközelítették Moszkvát, amelyet a Vörös Hadsereg ellentámadása és a kemény tél mentett meg. Ekkor állították meg először az ekkor már Hitler személyes parancsnoksága alatt álló (dec. 19.) német haderőt. (A SZU szept. óta jelentős anyagi támogatást kapott az USA-tól). 1942 tavaszán Hitler újra indította a támadást: a Wehrmacht meghódította a Krím-félszigetet és a Donyec-medencét, előretört a Don-kanyarban és aug. 21-én az Elbrusznál elérte a Kaukázust. Közvetlenül ezt megelőzően a VI. német hadsereg (Paulus) a Volgáig jutott és elfoglalta Sztálingrád egy részét (szept.). A Vörös Hadsereg nov. 19-én ellenoffenzívát indított és bekerítette Paulus hadseregét, majd febr. 2-án megadásra kényszerítene.
– Líbia és Egyiptom. A britek – miután El-Angheiláig visszaszorították az Afrika-korpsot (1941. dec.) – újra meghátrálni kényszerültek Rommel előtt, előbb Tobrukig (1942. febr.), majd ennek bevétele után El-'Alameinig. Ebből a helyzetből indította Montgomery azt a híres ellentámadást (okt. 23.), amely Rommelt védekezésre kényszerítene.
– Japán előrenyomulása a Csendes-óceánon. Japán az 1941. dec. 7-i, Pearl Harbor elleni támadásával érzékeny csapást mért az USA tengeri haderejére, ezért az USA belépett a háborúba. 10-én a japánok a Maláj-félsziget mellett, a nyílt tengeren megtorpedózták a Prince of Wales és a Repulse nevű brit csatahajókat. Így elhárult az akadály az elől, hogy elfoglalják Thaiföldet, továbbá a Guam-, a Wake- és a Gilbert-szigeteket (dec.). Meghódították a Fülöp-szigeteket és Malajziát (1942. jan.), azután Indonéziát (Jávát és Szumátrát [márc.]), az Ausztrália elleni támadás kiinduló pontját. Szingapúr és Rangoon eleste után (febr. 15.-márt. 7.) É-on az Aleut-szigeteken, D-en a Salamon-szigeteken (Bougainville, majd Guadalcanal [júl.]), később Új-Guineában támadtak. Nyolc hónap leforgása alatt Tokió a Csendes-óceán legnagyobb hatalmává vált, óriási kőolajkészleteken kívül ellenőrzése alá került a világ kaucsuktermelésének 90%-a. Ezalatt az amerikaiak válaszlépésre készültek. Nimitz tengernagy flottájával két ízben, a Korall-tengeren és a Midway-szigeteknél tengeri és légi ütközetben vereséget mért a japánokra. Ezzel elhárította az Ausztrália elleni japán támadás veszélyét. Az aug. 7-i amerikai partraszállás Guadalcanalban már a távol-keleti hadszíntér erőviszonyainak gyökeres fordulatát jelezte.
– A német tengeralattjáró-offenzíva. Az Atlanti-óceánon, akárcsak 1917-ben, erőteljes német tengeralattjáró-támadások folytak. 1942-ben több mint 8 millió tonnányi szövetséges hajót süllyesztettek el. Az év vége azonban itt is fordulatot hozott a háború menetében.
– A szövetségesek közötti kapcsolatok. Az USA hadba lépését megelőzően Roosevelt és Churchill kiadta az Atlanti Chartát (1941. aug.), amely a világ jövőjével kapcsolatos nagy problémákra vonatkozó egyeztetett álláspontjukat tartalmazta. Moszkva és London szintén kifejezte egymás iránti szolidaritását. 1942. jan. 1-jén 26 állom írta alá az Egyesült Nemzetek Szervezetének kiáltványát: kötelezték magukat arra, hogy nem kötnek különbékét a Tengellyel. London és Washington közös hadvezetést hozott létre (Vezérkari Vegyes Bizottság) és – a jelentős japán győzelmek ellenére – úgy döntött, hogy megnyitja a Sztálin által javasolt második európai frontot. Erre a feladatra Eisenhower tábornokot nevezték ki az atlanti-óceáni szövetséges haderő főparancsnokává (aug.).
A SZÖVETSÉGESEK GYŐZELME (1942 ŐSZE-1945. SZEPT.)
– A tengelyhatalmak kiszorítása Afrikából. 1942. nov. 8-án a szövetségesek partra szálltak Marokkóban és Algériában. Az afrikai francia hadsereg Darlan tábornok utasítására, 10-én Algírban, 11-én Rabatban aláírt fegyverszünet után csatlakozott a szövetségesekhez. Montgomery, el-alameini győzelmét követően (1942. okt.) 1943. febr.-ban bevonult Tunéziába. A két szövetséges haderő egyesülése Tunisz felszabadításához, vmint az afrikai német-olasz csapatok kapitulációjához vezetett a Bon-foknál (1943. máj. 12.).
– A háború irányítása a szövetségesek kezében. Roosevelt és Churchill a casablancai konferencián (1943. jan. 14-27.) a tengelyhatalmak feltétel nélküli megadását jelölte meg hadicélként. Az európai partraszállás tervei, vmint ezeknek a szovjet offenzívákhoz igazítása a katonai és politikai tevékenység állandó egyeztetését követelte, ami a szövetséges hatalmak közti számos tárgyaláson történt meg, nevezetesen Washingtonban (máj.), Quebecben (aug.), Moszkvában (okt.), Kairóban (nov.) és Teheránban (nov. 28.-dec. 1.), ahol Sztálin, Roosevelt és Churchill döntést hozott az 1944. évi haditervről. Olaszország kapitulációja. Szicíliában a szövetségesek panaszállása (1943. júl. 10.) Mussolini bukásához vezetett: a király letartóztatta, és Badogliót nevezte ki a helyébe. Badoglio szept. 3-án Siracusában tűzszüneti egyezményt írt alá a szövetségesekkel, okt. 13-án pedig hadat üzent Németországnak. Alexander szövetséges csapatai 1944. jún. 4-én szabadították fel Rómát.
– Sztálingrádtól Lvovig: a Vörös Hadsereg ellentámadása. A sztálingrádi győzelem után (1943. febr.) a szovjet hadsereg általános ellentámadást indított, a frontvonal egy év alatt a Donyectől (1943. márt.) a Dnyeszterig haladt előre (1944. ápr.). Rosztov felszabadítása és a Kurszknál vívott elkeseredett harcok (1943 nyara) után a Vörös Hadsereg elérte a Dnyepert (okt.) és felszabadította Kijevet (nov. 6.). Leningrád felmentése (1944. jan.) után a szovjetek benyomultak Romániába és Galíciába, és elérték Tarnopolt.
A szövetségesek győzelme Európában (1944. jún.-1945. máj.)
– Nyugati front. 1944. jún. 6-án a szövetségesek partra szálltak Normandiában, néhány héttel később elérték Párizst (aug. 25.). Szept. 15-én Belgium felszabadult, nov.-ben felszabadították Metzet, Strasbourgot és Mulhouse-t; a Wehrmacht dec. 16-i offenzívája az Ardennekben azonban egy hónapra visszavetette a szövetséges előnyomulást. A szövetséges hadak 1945. márc. 7-én Remagennél keltek át a Rajnán, bekerítették a Ruhr-vidéket, benyomultak Bajorországba és Szászországba, elérték az Elbát, és csak ápr. 18-án álltak meg 80 km-re Prágától.
– Keleti front. A Hitler elleni, 1944. júl. 20-i puccs kudarcával csaknem egyidejűleg a szovjet hadsereg jún. 23-án Finnországtól Galíciáig felújította az általános támadást. Varsó előtt, a Visztulánál álltak meg, ahol a lengyelek felkelést indítottak (aug.), közben Sztálin – szakítva a londoni emigráns kormánnyal – a lublini kormányra bízta a Vörös Hadsereg által felszabadított lengyel területeket. Ez utóbbi D-en elfoglalta Romániát és Bulgáriát (amely a fegyverszünet aláírását követően szept.-ben csatlakozott a szövetségesek táborához), egyesült Tito partizánjaival Belgrádnál (okt. 20.), Magyarországon azonban, amelyet 1944. okt.-ben szálltak meg a németek, a németek heves ellenállásába ütközött (nov.-dec.). A németek a Balkán-félszigetet kiürítették, a britek partra szálltak Görögországban. 1945. jan.-ban a szovjetek benyomultak Kelet-Poroszországba, hatalmukba kerítették Varsót (jan. 17.), meghódították Lengyelországot, elérték Sziléziát és átkeltek az Oderán. Febr. 13-án szovjet kézre került Budapest, ezt követte Bécs ápr. 12-én, Drezda 24-én. Máj. 2-án Zsukov és Konyev csapatai Berlinben voltak. Hitler ápr. 30-án öngyilkosságot követett el.
– A német kapituláció. 1945. ápr. 25-én és máj. 3-án a szövetséges és a szovjet csapatok az Elbánál, Torgaunál és Wismarnál találkoztak. Máj. 7-én Reimsben és 8-án Berlinben Dönitz tengernagy (Hitler kinevezett utóda) parancsára a Wehrmacht feltétel nélkül letette a fegyvert. Szövetséges offenzívák a Távol-Keleten (1943-1944). A britek a kínaiak megsegítésére Burmában nyitottak frontot, míg az amerikaiak csendes-óceáni japán szerzeményeket támadtak meg, és 1943. febr.-bon visszaszerezték Guadalcanalt, majd partra szálltak az Aleut-szigeteken (máj.), Új-Guineában (jún.-szept.) és a Gilbert-szigeteken (nov.). Ezután MacArthur tábornok elvágta a japánok visszavonulási útvonalát (1944 eleje), míg Nimitz tengernagy tengeri haderői visszahódították a Marshall-szigeteket (Kwajalein, 1944. febr.), és elfoglalták a Mariam-szigeteket (jún.). A szövetségesek győzelme Japán ellen (1944-1945). A Leyte-öbölben megsemmisült a japán flotta (1944. okt.). A szövetséges támadás célja ezután Japán megközelítése volt (Iwo Jima-szigetek és Okinawa, febr.-ápr.). A Fülöp-szigetek visszavételével (1945 eleje) a csendes-óceáni amerikai offenzíva véget ért. A szárazföldön következtek döntő jelentőségű szövetséges sikerek: Stilwell tábornok csapatai bevonultak Akyabba, Mandalay-be (jan., márc.), végül Rangoonba (máj.), kiűzve Burmából a japánokat. Az amerikaiak ledobták Hirosimára és Nagaszakira az atombombát (aug. 6. és 9.). A SZU aug. 8-án hadat üzent Japánnak, a Vörös Hadsereg felvonult Mandzsúriában, ahol elfoglalta Mukdent. 26-án az amerikaiak partra szálltak Japánban, és szept. 2-án a tokiói kikötőben, az amerikai Missouri nevű csatahajón aláírták a japán birodalom megadásáról szóló okmányt.
JALTA, POTSDAM ÉS A BÉKESZERZŐDÉSEK (1945-1947).
A három győztes nagyhatalom Jaltában (1945. febr.) és Potsdamban (júl.) hozott döntései hosszú évekig súlyos teherként nehezedtek Európára. E tárgyalásokon, ahová Franciaországot nem hívták meg, döntöttek többek között Lengyelország és Németország háború utáni sorsáról. Berlin különleges státust kapott. 1945. ápr. 25-én a San Franciscó-i konferencia létrehozta az Egyesült Nemzetek Szervezetét, amelynek alapító okmányát jún.-ban hirdették ki. 18 hónapig tartó tárgyalásra volt szükség, hogy 1947. febr. 10-én Párizsban az Egyesült Nemzetek Szervezete, Finnország, Magyarország, Románia, Olaszország és Bulgária aláírja a békeszerződést. Japánt az USA demilitarizálta és fennhatósága alá vonta. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (a SZU és Kína kivételével) 1951-ben kötötte meg Japánnal a San Franciscó-i szerződést; az utolsó békeszerződést 1955-ben Ausztriával írták alá.
EMBERI VESZTESÉGEK
Több mint 40 millió halott, ebből kb. 6 millió faji, 4 millió politikai okokból deportált Németországban. Franciaország kb. 605 000 (205 000 katona és kb. 400 000 polgári személy, ebből 180 000 deportált); Németország 5 millió (?) ebből 4 és fél millió (?) katona (beleértve Ausztriát); Belgium 88 000; Bulgária 20 000; Kanada 41 000; Kína 1 millió 300 ezer katona (15 millió mozgósítottból); USA 310 000; Finnország 90 000; Görögország 160 000; Nagy-Britannia (és gyarmatai) 388 000); Magyarország kb. 430 000; Olaszország 310 000; Japán 3 millió (ebből 600 000 polgári személy); Új-Zéland 12 000; Hollandia kb. 210 000; Lengyelország kb. 6 millió (?); Románia kb. 460 000; Csehszlovákia 415 000; Dél-afrikai Köztársaság 8500; SZU kb. 20 millió; Jugoszlávia kb. 1,5 millió.
FRANCIAORSZÁG A HÁBORÚBAN (1942-1944)
Az É-afrikai szövetséges partraszállást követően 1942. nov. 11-én a németek, megsértvén az 1940. évi fegyverszüneti egyezményt, megszállták a szabad zónát. Ezalatt az olaszok elfoglalták Nizzát és Korzikát, a francia flotta pedig kénytelen volt nov. 27-én Toulonban elsüllyeszteni magát. Az 1942. ápr. óta kormányelnök Pierre Laval kezdeményezésére létrehozták a Németország javára működő és dolgozó rendőrséget, ill. kötelező munkaszolgálatot (1943. jan.-febr.). Ezzel egy időben megszerveződött az ellenállási mozgalom, amelynek erőfeszítéseit az 1943. jan.-ban megalakított Nemzeti Tanács koordinálta; a felfegyverzett partizánok (maquis) akciókat hajtottak végre (márc.-ápr.). A németek azonban fokozták a terrort, amit a Gestapo irányított (megtorló akciók, ellenállók és zsidók letartóztatása, deportálása koncentrációs táborokba). A normandiai partraszállással egy időben tragikus vérengzéseket követtek el Tulle-ben és Oradour-sur-Glane-ban (1944. jún.). Ugyanakkor a Vichy-rendszer összeomlott; Pétain és Laval kénytelen volt Németországba menekülni (1944. aug.). Algírban 1942. dec. 24-én megölték a szövetségesekkel tárgyaló Darlant, és Giraud került a helyére. Az utóbbi – De Gaulle-lal együtt – a Nemzeti Felszabadítás Francia Bizottságának az elnöke lett (1943. jún. 3.), majd miután felszabadította Korzikát, lemondott erről a tisztségéről és 1944. ápr.-ig csak a katonai, főparancsnoki funkcióját tartotta meg. Az elnöki poszton egyedül maradt De Gaulle nemzetgyűlést hívott össze (1943. nov.), elismerte Szíria és Libanon szuverenitását, és 1943. jan. 30-án Brazzaville-ben meghatározta a francia gyarmatok emancipációjának elveit. A szövetségesek normandiai partraszállását megelőzően a Nemzeti Felszabadítás Francia Bizottsága Algírban a Köztársaság Ideiglenes Kormányának nyilvánította magát (1944. jún. 3.); aug. 31-én a nem sokkal azelőtt felszabadult Párizsba tette át székhelyét.

1082-1087. oldal