háború esemény

A háború: Béke
A szabadság: Szolgaság
A tudatlanság: Erő

Magyarországon mindig háború volt – vagy a szó szoros értelmében, vagy pedig a megszállás háborús viszonyait tekintve; ugyanígy itt a fordulat óta is mindegyre háborús állapotok uralkodnak, sistereg az utcán a gyűlölet, minden ideiglenes, kétes, instabil, az ember állandóan készen áll, hogy valami módon kihúzzák a lába alól a talajt, a megélhetési viszonyok tűrhetetlenek, a mentalitás, az önsajnálat, a „megváltásra” való várakozás, a tehetetlenség, a hazugság, és újra a hazugság tűrhetetlen légkört teremt.

2002

– Igazság. – Thoros ajka halvány mosolyra húzódott. – Emlékszem az igazságra. Élveztem az ízét. Minden az igazságról szólt, amikor még Beric vezetett minket… legalábbis ezzel áltattuk magunkat. A király emberei voltunk, lovagok és hősök… ám némely lovag sötét, s telve van félelemmel, hölgyem. A háború mindünket szörnyeteggé tesz.

744. oldal

A háború tehát az erőszak ténye, mellyel az ellenséget saját akaratunk teljesítésére kényszeríteni igyekszünk.

13. oldal (Göttinger Kiadó, 1999)

– Olvastam valamilyen királyról – s máris kijavította –, igen, angol királyról, akinek hat felesége volt, és egyiket lefejeztette. Mondja, Zoltán bácsi, akkor is tisztelni kell a királyt, ha ilyeneket csinál?
– Fogas kérdés – mondta a férfi. – Magadban eldöntheted, fennhangon már kevésbé, mert esetleg téged is lefejeztet.
– Ha nem tisztelem, akkor is köteles vagyok háborúba menni, ha küld, lelőnek és meghalok, és ez igazságtalanság olyan királyért, akit nem tisztelek.
– Ezen ne törd a fejed. A huszadik században nem kerülhet sor háborúra. A vitás kérdéseket elintézik a diplomaták, van már telefon és vasút.

Én magam így gondolkoztam erről a dologról: katona vagyok, mert így rendelte a törvény, annak az országnak a törvénye, amelyik belőlem szabad embert csinált. Amelyik országban nagyszerű és boldog életet élhettem, házat építhettem és magam mellé vehettem Anikót. Amely ország vadőrré tett, és biztosította számomra, hogy Andriskából embert nevelhetek. Ennek az országnak a törvénye behívott katonának, fegyvert adott a kezembe, és én esküt tettem erre a fegyverre. Megesküdtem, hogy megvédem a törvényt és a hazát. Én már tudtam akkor, hogy mit jelent ez a szó: „haza”, mert hiszen csak három évet töltöttem el életemből úgy, hogy az ország, amelyikben éltem, a hazám is volt. Ha csak az országról lett volna szó, talán én is úgy gondolkoztam volna, mint sokan mások, akik azt mondták, hogy nekik mindegy az egész háború. De itt a hazáról volt szó, és a haza a szabadságot jelentette, a házat a Belcsujban, a vadőri állást, a puskát. Anikót, és kicsi Andrist. És én ezért azt mondtam magamban: katona vagyok, tehát háborúzni fogok. S aki reám lő, azt én lelövöm. S aki felém közeledik az ellenség ruhájában, azt is lelövöm. S ha támadni kell, hát támadni fogok, s azon leszek, hogy minél messzebbre kergessem az ellenséget a Belcsujtól. Mert az ember vagy csinál valamit, vagy nem. De amit csinál, azt egészen kell csinálja. Hát én elhatároztam, hogy a háborút egészen fogom csinálni, mert ezzel tartozom azoknak, akiktől a szabadságot kaptam.

Van az úgy, hogy a férfiember szereti a háborút, egynémely dolgoktól mégis visszaretten.

229. oldal - Glaurung kimúlása (Európa, 2012)

– Vannak rajtunk kívül más shide-látók is, Barrons? – kérdeztem.
Bólintott.
– Az jó, mert szükségünk lesz rájuk. – Háború készülődött, éreztem a csontjaimban. Egy háború, amely véget vet minden háborúnak.
És az emberiség még csak nem is tud róla.

298. oldal

– Szóval ennek is vége. Mindennek mindig vége van, és állandóan újat kell kezdeni. Gyűlölöm ezt a háborút. Ha egyszer megérem, hogy vége lesz, nem akarok mást, csak élni egy nagycsaládban, és eljárni dolgozni, amíg meg nem öregszem. Nem akarok soha többé félni.

182. oldal

Hogy akkor egyszer megúsztam, azt a törzsorvosnak köszönhetem, aki megvizsgált engem. Ahogy ott feszítettem előtte anyaszült meztelen, a nevem és a foglalkozásom iránt érdeklődött, és azt mondta: „Úgy, úgy, szóval maga »a« Kästner!” Megjegyzése nem kecsegtetett túl sok jóval. De amikor a később monoklit viselő, ősöreg sorozóőrnagytól megtudtam, hogy alkalmatlannak találtattam és kimustráltak, rögtön sejtettem, hogy a doki keze van a dologban. Máskülönben besorozhatott volna irodai szolgálatra vagy a konyhára díszegyenruhában krumplit pucolni. Ahogy az embernek vannak olyan barátai is, akik nem hajlandók őt többé megismerni, úgy az egyensúly kedvéért léteznek olyanok, akiket az ember nem is ismer.

36. oldal (Berlin, 1945. március 2.)