Gyulai Emánuel személy

Csabai Márk: A hatlövetű

Idézetek

Cicu>!

– Miért nem segítetek? Nem látjátok, hogy meg fog ölni ez az eszelős? – nyögtem feléjük, és kezdtem teljesen összezsugorodni a fájdalomtól.
– Ugyan, ahogy elnézem az urat, szerintem már rég megölt volna, ha ez lenne a terve, és egyébként is nő vagyok, mit tehetnék? Fenyegessem meg a rúzsommal, hátha allergiás rá? – szólt Imola, én meg persze tovább szenvedtem Oszi szorításában.

152. oldal

Cicu>!

– Figyelj, tündérfiú! Tiszta sor, hogy nincs nálad a pénz – mutatott körbe a lakáson széttárt kezekkel az Agy. – Ezt veheted úgy, hogy kipipáltuk, mivel ha nálad lenne a lóvé, nem az IKEA-ból rendezted volna be a kecót! Tényleg, összeszámoltad már, hány tiplit vertél be?
– Ha nőből is ennyi lett volna, már nem élnék – sóhajtottam.

17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Béki Konrád 'az Agy' · Gyulai Emánuel · IKEA · tipli
Cicu>!

Míg én a sárga csekket, addig ő a kínaiakat nevezte sárga veszedelemnek. Addigra már jól tudtam, Wolf nem volt rasszista, csak mindenkit másodosztályú állampolgárnak tekintett, aki még sámlival sem érte el a két métert.

238. oldal

Cicu>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Tudod, minek a rövidítése a BP? – fordult hátra Wolf is.
– Gondolom, Budapesté! – vágtam rá.
– A BP errefelé azt jelenti, hogy burzsuj pöcs, te baromarc! Ehhez tartsad magad, meg a játékszabályokhoz. Ne nézz senkire, ne szólj be, ne ítélkezz. Ha nem bántasz másokat, itt nem bánt senki, hiába állítja az ellenkezőjét bárki is. Ha ügyelsz ezekre a dolgokra, akkor is túlélhetsz itt egy napot, ha éppen hátat fordítunk neked.

97-98. oldal

Cicu>!

Meg kell, hogy mondjam, aggasztó, mikor a halántékodon megérzed a kilenc milliméteres csókját.

237. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gyulai Emánuel
Cicu>!

– Itt van a pénzünk, ebben a rohadt városban – a háta mögé intett –, csak ki kell ásni a ganéból!
– Hogy érted, hogy ki kell ásni a ganéból? – kérdeztem, és akárhogy próbáltam, nem tudtam megérteni, mire céloz; akárcsak az Icában, ahol először hallottam a kocsmai nyelvújító egylet tagjainak a szájából a kisspicc szakzsargont, aminek a jelentése nem más, mint: Kicsit akarok csak spicces lenni, ezért csakis kisfröccsöt iszom, mert vár az asszony.

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Béki Konrád 'az Agy' · Gyulai Emánuel
Cicu>!

A harmadik kerületi villa alagsorában ülve azon gondolkodtam, hogy pályát tévesztettem, amikor írásra adtam a fejem. Én azt hittem, írni jó és jövedelmező. De annak fényében, hogy a háromszintes putri belső medencéje nagyobb volt, mint az én egész birodalmam plusz a bankszámlám, rá kellett jönnöm, hogy az írás maximum csak jó, de nem kifizetődő.

175. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gyulai Emánuel
Cicu>!

Misi belépett a helyiségbe, és a falba süllyesztett gardrób felé bicegett, majd felvágta az ajtaját.
– Mi az, Narniába viszel minket? – vigyorogtam, s közben elemeltem az arcomról a jeget, ami a kezem melegétől olyan veszélyesen megolvadt a zacskójában, mint az Északi-sark teszi napjainkban.

186. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gagyizós Misi · Gyulai Emánuel
ladybird>!

Én vagyok Emánuel, pontosabban Gyulai Emánuel, az író tag, akit láthattál már egy-két jelentéktelen újság hasábján, valahol a paleolit diéta-receptek és a Kik azok az ismeretlenek, akik elhaláloztak a lépcsőházban? rovat között.

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gyulai Emánuel · paleolit-diéta
Cicu>!

Ketten maradtunk Imolával. A lány a kiosztott pofon ellenére még mindig riadtnak tűnt.
– Jól vagy? Kérsz egy teát? – kérdeztem, miközben megsimítottam a vállát, és a konyha felé távoztam.
– Mi vagyok én, hogy teával kínálgatsz, valami öregasszony? Tudod jól, hogy nálam mi a gyógyír az ijedségre. Az A megoldás: egy jókora adag szíverősítő, mindegy, hogy ez éppen szex vagy éppen tömény, esetleg azok keveréke, vagy jöhet a B terv, ami nincs, mert csak az A terv lehet érvényben – magyarázta, és sarkon fordult.

173. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Benkő Imola · Gyulai Emánuel