gyermek fogalom
Idézetek
Van ez a dolog, hogy tizenegy évesen
megfordul a fejünkben, hogy akár lehetnénk
öngyilkosok is a maradék gyógyszereiddel
(sok gyógyszer maradt utánad), de már akkor is
van annyi eszünk, hogy tudjuk, ezek arra nem jók.
Szóval ami arra nem volt jó, hogy téged
életben tartson, arra sem jó, hogy minket
megöljön. Ezt most praktikus okokból
nem állítjuk párhuzamba az ún. szeretettel.
Okos gyereknek lenni a legrosszabb.
37. oldal, VAN
[…] mindent, amit tettem, szeretetből tettem… abból a természetes szeretetből, amit egy anya érez a gyerekei iránt. Ez a legerősebb szeretet a világon, és a leghalálosabb is. Nincs olyan szipirtyó a földön, mint egy gyerekeit féltő anya.
254. oldal
Mert amikor az ember még gyerek, arra vágyik, hogy felnőjön, és mindent maga dönthessen el, de felnőttként rájövünk, hogy ez a legrosszabb az egészben. Hogy állandóan véleményt kell formálnunk, elhatározni, melyik pártra szavazunk, melyik tapéta tetszik, milyen a szexuális érdeklődésünk, melyik joghurt tükrözi leginkább a személyiségünket. Mindent ki kell választani, és minket is kiválasztanak, minden másodpercben, állandóan.
201. oldal
Miért van az, hogy manapság, ha körbenéztek a zene birodalmában, akkor sokkal több japán, kínai, koreai zenésszel találkoztok – karmesterrel, szólistával –, mint húsz, huszonegy, harminc évvel ezelőtt? Miért? Ez mind Shin’ichi Suzukinak köszönhető, aki kitalált egy olyan módszert a zene tanítására, amellyel nem szégyenítik meg a gyerekeket. Nem tudom, hogy ti hogyan tanultatok zongorázni vagy hegedülni, de a gyerekek többsége, vagyis azok, akik a tradicionális módszerekkel tanultak, abban a pillanatban, amikor szabadok, soha többé nem ülnek le egy zongorához. Soha többé nem vesznek fel egy hegedűt. Suzuki módszerének lényege, hogy mindig csak azt kell a gyereknek említeni, amit jól csinál. Az igazat kell mondani, de kell valamit találni, amit a gyerek tökéletesen csinál. Tehát mondjuk, én vagyok a gyerek, és rossz billentyűt ütök le, amikor skálát játszom, viszont a karjaimat vízszintesen tartom, és úgy ülök, ahogy kell. A tanár azt mondja, hogy nagyon jól ülsz. Tökéletesen egyenes a hátad, vízszintesen tartod a karjaid, remek!
A gyerekre nem kell mérgesnek lenni és nem kell neki azt mondani, hogy „Nahát, nem gyakoroltál, hogy lehet így skálát játszani?!” Amikor valakire mérgesek vagyunk, amikor valakit megszégyenítünk, akkor arra tanítjuk azt az illetőt, hogy elkerüljön minket. És elkerülje azt a szituációt, amikor ez megtörténhet. Ezért a tradicionális zenetanítás arra tanította a gyerekeket, hogy amint lehet, elkerüljék a zenélést. Suzuki módszerében nincs büntetés, tehát nem űzi el a tanár a gyerekeket attól, amit tanít nekik.
47-48. oldal
Minden szülő azt hiszi, a gyereke zseni… de az enyém tényleg az.
15. oldal, Budapest: Fekete Sas Kiadó, 2001
A gyerekek olyanok, mint a vak utasok: nem látják, mi vár rájuk az út során.
130. oldal
– Mi újság az iskolában, Noahnoah? – kérdezi az öreg.
Mindig mindent tudni akar az iskoláról, de nem úgy, mint a többi felnőtt, akiket az érdekel, tud-e Noah viselkedni. Nagyapó azt akarja tudni, viselkedik-e az iskola. Sajnos jóformán szinte soha.
– A tanárunk arra kényszerített minket, hogy írjunk egy fogalmazást arról, mik akarunk lenni, ha nagyok leszünk – meséli Noah.
– Mit írtál?
– "Először inkább arra koncentrálnék, hogy kicsi vagyok.”
– Nagyon jó válasz.
– Ugye? Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.
– Ezt írtad?
– Igen.
– Mit mondott a tanárod?
– Azt, hogy nem értettem meg a feladatot.
– Mire te?
– Hogy ő nem értette meg a választ.
– Szeretlek – mondja nagyapó lehunyt szemmel.
40-41. oldal
Gyerek akartam lenni. Vagy madár. Sajnos egyik se foglalkozás. Így lettem levéltáros.
10. oldal
[…] a gyerekek határtalan kegyetlenségekre képesek. Csak nem szeretünk erre gondolni.