gyász fogalom
Idézetek
Van egy titok a gyász körül. Igazából nyílt titok, mert aki már átélte, tudja, hogy így van, de attól még titok. A gyász sosem múlik el. Az idő nem gyógyítja be. Teljesen soha. Egy idő elteltével – pár hónap, talán pár év után – a gyász behúzódik az elme legsötétebb zugába, de továbbra is ott ólálkodik megfoghatatlanul. Bármit is teszünk vagy érzünk, mindenbe beszivárog; és olyankor bukkan fel, amikor egyáltalán nem számítunk rá. Álmunkban kísért.
211. oldal
Egyik nap sorban álltam a postán – nagyon hosszú sor szokott nálunk toporogni. Odajött hozzám egy fiatal lány, és megmutatta, hogy az oszlop mögött is van egy ablak, amit senki sem lát, ezért ott kevesen vannak. Odakísért, maga elé engedett. Csak ketten voltunk. Abban a pillanatban elhívták a postásnőt. Napraforgók voltak a kezemben. Nézte a lány, „Milyen szépek”, mondta kicsit tűnődve, „de még szebbek a kikericsek”. Én hozzáfűztem: „Legelget a tehén / S lassan megmérgeződik”. Mondta a következő sort, Apollinaire; nevettünk. Elkezdtem a másik kedvenc versemet, amit a réten, a kikericses nagyréten szoktam mondogatni magamnak: „Letéptem ezt a hangaszálat”, mire a lány: „Már tudhatod az ősz halott”. Folytattam: „E földön többé sohse látlak”, megint ő: „Ó idő szaga hangaszálak” , én befejeztem: „És várlak téged tudhatod” . Egymásra néztünk. Tűnődtem, tudja-e, ki vagyok – és hogy gyászolok. Vagy ő is gyászol? Mind a ketten? Két idegen beszélgethet így a postán?
158-159. oldal, "Letéptem ezt a hangaszálat"
A gyász olyan, mint az ember lánya. Eleinte állandóan velem volt, belém kapaszkodott, soha nem engedett el, egy másodpercre sem. Követelte a testem, a figyelmem. Aztán olyan lett, mint egy kislány, aki több órán át békén hagyott, amíg más helyeken kószált. Most olyan a gyász, mint egy tinédzser. Aki állandóan ott van, akit soha nem felejtek, de aki egy másik életet él, és hagyja, hogy én is éljem az enyémet, és aki egyszer-egyszer a legértelmetlenebb követelésekkel áll elő.
259. oldal
Hiába nyitottabb ma a társadalom a korábban tabunak számító kérdésekben, az érzelmi küzdelmekre adott stigma ma is erős. Szinte bárkivel leállunk csevegni az egészségi állapotunkról (el tudjuk képzelni, hogy a házastársunk eltitkolja, hogy refluxgyógyszert szed?), de még a nemi életünkről is, ha azonban szóba hozzuk a szorongást, a depressziót vagy a feldolgozhatatlan gyászt, akkor beszélgetőtársunk arcáról valószínűleg azt olvashatjuk le: el akarok tűnni ebből a helyzetből, de sürgősen.
No de mitől félünk annyira? Ha egy sötét sarkokba kukucskálva felkapcsoljuk a lámpát, nem csak a csótányok rebbennek szét. A szentjánosbogarak is szeretik a sötétet. Szépség is lakozik ott. De azt csak akkor látjuk meg, ha be is nézünk oda.
Első rész, 1. fejezet - Idióták
A gyász ki tud fogni az emberen. Sok órán keresztül nyugodni hagy, és amikor az ember lelke lehiggadt, hirtelen elé ugrik, mint egy csontváz a vidámparki szellemvasúton, és arcul csapja a gyász összes fájdalmával.
24. oldal