Grover Roosevelt személy

Olyan férfihez menjen, aki elkíséri az úton a következő ötven-hatvan évben. Kinyitja az ajtót, fogja a kezét, elkészíti a kávéját, bedörzsöli a krémet a sarka repedéseibe, olyan piedesztálra emeli, amely megilleti magát. Az arcát és a szőke haját veszi el, vagy akkor is szeretni fogja, amikor ötven évvel öregebb lesz?

Mindnyájan úgy töltjük napjainkat, hogy koszos, homályos, karcos, sőt néhányan törött lencsén keresztül szemléljük a világot. De ez itt – a botkormányra ütött –, ez kirántja az embert a lencsék mögül, így néhány röpke pillanatra tisztán láthat.

48. oldal

– Háromezer-hatszáz méter magasra emelkedünk, majd mintegy nyolcvan kilométeren keresztül délkeletnek repülünk, a San Juan-völgy felett, a Strawberry-tó felé. Amikor már látjuk a tavat, északkeletnek fordulunk, a High Uintas Vadrezervátum fölött repülünk át, majd leszállunk Denverben. A repülési idő valamivel több lesz, mint két óra. Dőljenek hátra, pihenjenek, és nyugodtan mászkáljanak a kabinban. Az ételfelszolgálás és a szórakoztatás is azonnal kezdődik.
A szardíniáknak is több helyük volt, mint nekünk.
Grover benyúlt az ajtózsebbe, hátranyújtott két zacskó pirított mandulát, és énekelni kezdett:
– I’ll fly away.

30. oldal

– Szóval, miután leszállunk… a terminálra érünk vagy dutyiba?
Grover megint csak nevetett.
– Nem tudják, hogy maguk ezen a gépen vannak, ezért kétlem, hogy bárki várná és letartóztatná magukat. Ha mégis, majd azt mondom, elraboltak, és szeretném, ha vád alá helyeznék magukat.
Ashley rám nézett.
– Ettől máris jobban érzem magam.

34. oldal