Grace Sutter személy

Rachel Gibson: Valentin-nap és egyéb őrültségek

Idézetek

Annie04>!

– Rob – szólt rá az édesanyja –, ha szépen megkérlek, mondanál asztali áldást?
A fia úgy bámult rá, mintha arra kérte volna, hogy fejen állva szavaljon franciául. Letette a villáját.
– Azt akarod, hogy imádkozzak? – értetlenkedett. – Itt és most?
Grace arcáról nem olvadt le a mosoly, miközben szúrós pillantást vetett a fiára.
– Hát persze, drágám.
Rob lehajtotta a fejét, és összeszaladt a dús szemöldöke. Kate túlságosan nem lepődött volna meg, ha a férfi valami olyasmivel rukkol elő, hogy Jó kaja, jó husi, Istenünk, hagyj enni!
De nem így történt.
– Áldd meg, Urunk, az ételt, mely az asztalunkra került – mondta Rob, majd rövid szünet után hozzátette: – És add, hogy ne legyünk tőle rosszul, ne akadjon a torkunkon, és ehhez hasonlók… Ámen.
– Ámen – mondta Kate is, miközben ajkait összepréselve visszafojtotta a nevetést.
– Ámen.
– Ámen. Köszönöm, Rob.
– Szívesen, anya…

Kapcsolódó szócikkek: Grace Sutter · Rob Sutter
Viktória_Erdei P>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Maga is síel, Kate?
– Nem. Én nem tudok síelni.
– Ha itt lesz a jövő télen, Rob megtaníthatja.
[…]
– Vigyáznék én magára, Kate. Szép finoman kezdenénk hozzá. – Itt gonoszul felcsillant a Kte-re szegeződő szeme. – Szép lassan haladnánk, aztán egy kicsit bekeményítenénk.
Kate várta, hogy Grace rászóljon a fiára, és összeszidja a pajzán célozgatásért, de hiába.
– Igen, szép lassan kell haladni, az nagyon fontos – helyeselt Grace, majd a fia kezére játszva hozzátette: – És fontos a jó felszerelés is.
– Bizony, nem valami jó buli a síelés, ha nincs hozzá megfelelő felszerelésünk – tódította Rob, majd a borospohárért nyúlt, de a tekintete továbbra is Kate-re szegeződött. – Egyszer majd megmutatom magának az enyémet.

173. oldal, 10. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Grace Sutter · Kate Hamilton · Rob Sutter
Iloonka>!

– Harminchat éves vagy – mondta az anyja, majd miután vizet töltött a kancsóba, hozzátette: – És három hét múlva harminchét leszel.
– Jövőre pedig harmincnyolc. Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte Rob, pedig nagyon jól tudta.

Kapcsolódó szócikkek: Grace Sutter · Rob Sutter
Gaby_Kiss>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Ma már másképp mennek a dolgok-mondta.-Ma már biztonságos kell, hogy legyen a szex…
– Azt hiszem, amiatt kár aggódnunk. Én ugyanis akkor szeretkeztem utoljára, amikor először szavaztam George Bushra, te pedig majdnem ötven évig éltél házasságban ugyanazzal a nővel.[…] És ne félj én már nem lehetek terhes!
– Atyaisten!

250. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Grace Sutter · Stanley Caldwell