Grace Eversleigh személy

– Lopott egy csókot.
– Azt – mondta a férfi vidáman előrehajolva – önként adta.

122. oldal

– Elárulta egyáltalán az anyja nevét?
– Nem hinném – sóhajtott Grace, mert az egyértelmű kérdések megnehezítették, hogy úgy tegyen, mintha nem is venne részt ebben a beszélgetésben.
– Édes istenem – borzongott meg az özvegy, és tekintetébe őszinte rémület költözött. – Lehet, hogy katolikus!
– Rengeteg katolikussal találkoztam – mondta Grace, most, hogy egyértelművé vált, hiába igyekszik elterelni a témát. – Furcsa volt – dünnyögte. – Egyiknek sem volt szarva.

Nem számított, hogy ő kicsoda. Akkor sem fogja elengedni ezt a lányt.

297. oldal

– Ez az útonállók sorsa.
– És élvezi? – Grace még magát is meglepte, mind a kérdéssel, mind azzal, hogy ennyire kíváncsi a válaszra.
A férfi csak vigyorgott.
– Az utasok kirablását?
Grace bólintott.
– Attól függ, ki utazik a kocsiban – mondta halkan. – Önt igen nagy élvezet volt nem kirabolni.
– Nem kirabolni? – Ekkor megfordult, és a jég, ami már megrepedt, most végképp megtört.
– Nem vettem el semmit, nem igaz?
– Lopott egy csókot.
– Azt – mondta a férfi vidáman előrehajolva – önként adta.
– Mr. Audley…
– Tényleg szeretném, ha Jacknek szólítana – sóhajtott fel.
– Mr. Audley – ismételte Grace. – Én nem… – gyorsan körbenézett, majd sokkal halkabban, hadarva azt suttogta: – Én nem… tettem meg… azt, amit mondott, hogy igen.
A férfi lustán mosolygott.
– Mikor lett a csók ennyire veszélyes szó?

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Mi mindent kell megtanulnunk gyorsan csinálni – mondta Jack nagyot sóhajtva.
Grace felnézett, és a villa megállt félúton a szája felé. Egy kis darab tojás placcsanva esett vissza a tányérjára. A lány arca határozottan lángolt.
– Nem arra gondoltam – mondta Jack elégedetten, hogy a lány gondolatai abba az irányba kalandoztak el. – Szent ég, azt sosem csinálnám gyorsan.
A lány ajkai szétnyíltak. Nem éppen O-t formáztak, de azért meglehetősen vonzó kis oválist.
– Hacsak nem muszáj, persze – tette hozzá elnehezedett szemhéjjal és izzó tekintettel. – Amikor döntenem kell a gyorsaság és az önmegtartóztatás kö…
– Mr. Audley!
Jack elégedett mosollyal dőlt hátra.
– Kíváncsi voltam, mikor fog megszidni.
– Nem elég hamar – suttogta Grace.

155-156. oldal

– Amelia volt szíves hazakísérni, amikor… nem voltam erőmnél.
– Ez igen nagylelkű volt tőle – mondta Grace kimérten.
Thomas mérgesen nézett rá. A lány úgy festett, mint aki mindjárt elneveti magát.
Grace megköszörülte a torkát.
– Fontolóra vette már, hm, hogy rendbe tegye magát?
– Nem! – csattant fel a férfi határozottan gúnyosan. – Kifejezetten élvezem, hogy ápolatlan tökfilkónak látszom.

179. oldal

Grace Eversleigh már öt éve élt Wyndham hercege özvegyének társalkodónőjeként, és ez idő alatt több mindent is megtanult munkaadójávál kapcsolatban. A legtalálóbb a következő: a kegyelmes asszony szigorú, követelőző és gőgös külszíne nem aranyból való szívet rejtett.

7. oldal

– Átkozottul rossz.
Grace hátrahőkölt.
– Na de Amelia!
Amelia gondterhelten ráncolta a homlokát.
– Jól használtam a szót?
– Nem tudhatom.
– Ó, ugyan már, nem mondd, hogy te nem gondoltál valami hasonlóan hölgyhöz méltatlanra!
– Sosem mondanám ki.
Amelia rosszallóan nézett rá.
– De gondoltad.
Grace érezte, hogy a szája széle megremeg.
– Istentelen kár.
– Pokolian kellemetlen, ha engem kérdezel
[…]
– De azért rosszul hangzik.
– Átkozottul rosszul – mondta Grace mosolyogva, megpaskolta Amelia kezét.
Amelia felsóhajtott.
– Istentelen kár.
– Csak ismételjük önmagunkat – jegyezte meg Grace.
– Tudom– mondta Amelia mély átéléssel. – De ez kinek a hibája? Nem a miénk. Minket túlságosan óvtak.
– Nos, ez – jelentette ki Grace nagyvonalúan – csakugyan istentelen kár.
– Pokolian kellemetlen, ha engem kérdezel.
– Mégis mi az ördögöt hordanak össze itt maguk ketten?
Grace nagyot nyelt, és lopva Ameliára pillantott, aki hasonlóan riadt arccal bámult a mostmár teljesen éber özvegyre.

316-317. oldal

– Emlékezzen vissza a kérdéses estére, Miss Eversleigh. A holdfényre, a lágy szellőre.
– Nem is volt szellő.
– Tönkreteszi az emlékeimet. – mondta a férfi panaszosan.

– Előbb utóbb úgyis meg kell ismerned – jegyezte meg Elizabeth.
– Nem igazán – válaszolt Amelia keserűen. – Mennyi szoba is lehet Belgraveben? Kétszáz?
– Hetvenhárom – dünnyögte Grace.
– Hetekig is elbolyonghatok a kastélyban anélkül, hogy találkoznánk – mondta Amelia. – Sőt évekig.