Göncölszekér tárgy
A Göncölszekér nem tekinthető „hivatalos” csillagképnek, a Nagy Medve csillagkép 7 fényes csillaga alkotja.
Idézetek
Ha én most meghalok itt, igazán le fog hullani egy csillag az égről, ahogy azt gyerekkoromban hittem? Hát persze hogy le fog hullani, magam is teljes csillagrendszer vagyok. Ha meghalok, velem hal egy nyári délután a Nyitra-parton, egy kicsit meghal velem a Lánchíd is, a Göncölszekér is, a kenyér íze is, és meghal minden titkom.
9. oldal (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1969)
Vaszilij Alekszejevics Krigin: Tejút*
Csillagokhoz kötve most –
erejük fogy egyre föntről:
fölöttem ragyog a Göncöl** –
mesét hallok, jó korost:
„Egyszer valaki lejött,
égi úton, le a földre,
hadd érkezzenek időben
boldogságos Göncölök…”
Nem tudom már, mint gyerek
kitől hallottam emígyen:
„…Síkos volt az égi útja:
boldogság meg szertecsúszva.
Ebben nem vagyok bünös,
ahogy szoktak, járt a vándor,
ne kergesd hát te se máshol,
mert a boldogság önös.”
Mi lesz, sorsom merre fut?
Legnehezebb pillanatban –
boldogságomat kutatva –
ösztökél a vén Tejút.
Fábián László fordítása
* Moksa mordvin nyelven a Tejutat darvak útjának nevezik.
** Moksa mordvin nyelven a Göncölszekér a nagy merítőkanál.
43. oldal
Valentyina Misanyina (szerk.): Пизелонь каштаз / Berkenyekoszorú Válogatás a legújabb mordvin lírából
Találkozik a holddal. Éppen telihold volt. A hold mellett egy ember áll. Az is mozog, éppen szembe Diával. Egyik kezében sulykot tart, nem olyan csontsulykot, amivel a havat verik le az emberek a subájukról, vagy amilyen a jurákoknak van a hó eltakarítására, hanem olyan sulyok van a kezében, amilyennel a dobot verik. Amikor Dia megáll a hold előtt, azt mondja neki az az ember:
– No, Dia! Ismerlek téged, te vagy Dia. Merre tartasz?
– Hát te hová mész, Hold férje? Merre tartasz?
– Megyek meglátogatni tartományomat. […] az én népem száma éppen hétezer-hét. Látod azt a hetet, az a Göncöl-szekér, s azon kívül van még hétezer csillag. Hát te merre mész?
– Éppen ezért jöttem, hogy megtudjam, hány csillag van az égen, hogy mindent tudjak.
218-219. oldal, Enyec mesék, Csillagmítosz
Hajdú Péter (szerk.): Tundraföldi öreg Szamojéd mesék
A Sarkcsillag hátborzongató fénnyel ragyogott be szobám északi ablakán át. Ott sütött végig a sötétség hosszú óráin keresztül. És az idő őszre fordultával, amikor az északi szelek tomboltak és jajongtak, s a mocsár vöröslevelű fái csak ok tudják, miről pusmogtak egymás között, a kora reggeli órákban a sarlóvá fogyatkozott hold alatt én az ablaknál ültem, és figyeltem a csillagokat. A szikrázó Cassiopeia csavarjaitól lejjebb, amint az órák múlóban voltak, mialatt a Göncölszekér felkapaszkodott a páraáztatta mocsári fák mögül, amelyek hajladoztak az éjszakai szélben. Pirkadat elott az Arcturus hunyorított vörösen a temető fölül az alacsony dombocskán, és a Coma Berenices csillámlott különösképp messzi a misztikus keleten; de amíg a Sarkcsillag le nem bukott mindig ugyanarról a helyről a fekete égbolton, visszataszítóan hunyorgott; mint egy őrült figyelő szeme, mely számos furcsa üzenetet igyekszik közvetíteni, de nem emlékeztet másra, mint hogy valaha képes volt közvetíteni egy üzenetet.
Polaris
Nem ismert fel egy csillagképet sem és ez felszabadító érzés volt. Tragikus, hogy az emberek annyira rabjai a mintázatoknak, hogy még a csillagokat is ennek rendelik alá. Mint a Göncölszekér – gyerekkorában úgy találta, hogy varázslatosan hangzik, olyan, akár egy drágakövekkel kirakott, szikrázó négyesfogat egy Disney-filmből, de amikor megtanulta felismerni az égbolton, leginkább egy bevásárlókocsihoz hasonlította. Egymástól minden bizonnyal milliónyi mérföldre lévő hét csillag, amiket az emberek egy bevásárlókocsivá kényszerítenek össze. Vagy egy igencsak olcsó babakocsivá.
136. oldal
Sötét az erdő. Kivirágzott végtelen, derengő, kék bolthajtása az égnek. Felhő nincs, a Fiastyúk maga köré gyűjtötte már csibéit, a Göncölszekér zörgése nem hallatszik le, …
A […] Göncölszekér az északi féltekén mindig látható az éjszakai égbolton. Soha nem bukik le a horizont mögé, hanem a Sarkcsillag körül köröz, mint egy hatalmas óramutató. Keringési pályája alapján éjjel megtudhatjuk az időt, és azt is jelzi, hogy melyik évszakban járunk.
81. oldal
Stephen Skinner: Szakrális geometria A kód megfejtése
A nép Bába motollája vagy Göncöl térítője néven is ismeri a Sarkcsillagot. A Stella Polaris tulajdonképpen a Kis Medve vagy Kis Göncöl csillagkép legfényesebb csillaga (alfája). A Kis Göncöl „taligája” is jól felismerhető az égbolton. Erősen hajlott rúdját a nép úgy magyarázza, hogy a nagy terü alatt „fődűtt” s akkor görbült volna el. Tündérasszony szekerének, más vidékeken Tündérasszony palotájának is nevezik.
276. oldal
Szőcs Istvántól még azt is megtudjuk:
„A méz, mint mindennek a <legjava> értelmű kifejezés is használatos. Magyardécse községben hallottam, hogy a <határnak a míze> (legszebb, legjobb része). Ugyanott a méz szót – míz alakban – <uterus> értelemben is használták."
Lám, itt is összeáll a kép: a méz a termékenység, a nász nedűje. Ez az oka, hogy a kultikus méz, a világ legjava a kozmosz közepén, vagyis a Hegytetún terem, és ennek őstopográfiai okai vannak.
Tehát a magyar hagyományi is ismeri a geocentrista ősvilág klasszikus égbemászási útvonalát, tán izgalmasabb módon, mint hinnénk. Akad egy erről árulkodó, sosem vizsgált fragmentum, a mézországba vezető titkos égi ösvényről:
„Tállyán vala az ég kapuja, s a Göncöl vállán át lehetett az öregistenhez jutni…"
Tehát a Göncöl vállán jutsz az Öregistenhez, vagyis az égközépre. Ez a periférikusnak tetszőn utalás az ősideológia meglétének kromoszómamintája, tehát a legfontosabb világközép felfogás boldog birtokosai lehettünk. Hagyományunk (mese, népdal stb.) helyszíne nem a fantázia parttalan világa, miként azt velünk gondoltatják: ugyanabban az egyetemes, ősi, zárt, filozofikus struktúrában zajlanak eseményei, melyben például a Kalevala történései:
„Hold fölött, a nap alatt el,
Göncöl válla közt haladt el;
Észak udvarába ére…”