George Santayana személy
George Santayana: amerikai filozófus (a pragmatizmus kiemelkedő képviselője), író, költő, esszéista (1863. december 16. — 1952. szeptember 26.) Ő mondta, hogy „Azok, akik képtelenek emlékezni a múltra, arra vannak ítélve, hogy megismételjék.” és „Csak a halottak látták a háború végét.”
Idézetek
Ehhez fűzte századokkal később a spanyol születésű amerikai filozófus, George Santayana: Vannak könyvek, amelyekben a lábjegyzetek vagy valamelyik olvasó kézzel írott széljegyzetei még a szövegnél is érdekesebbek. A világ is ilyen könyv.
177. oldal
Heidegger?
Nyelvi epilepszia.
Nekem nem kell se este,
se reggel.
Russell a matematikában
kereste a bölcsészetet.
De tévedett.
Dewey mondja: a tudomány
ne legyen moralista.
Így lett a tudós piszkos,
az atombomba tiszta.
Alfred J. Ayer.
Az ő fejében nem pezseg
az ájer.
Santayana.
Az ember őt ajánlja.
418. oldal (A század filozófusai)
A néhány esztendeje Torontóban elhunyt dr. Berzsenyi Ödön budapesti ügyvéd, régi iskola szerinti, tökéletes úriember volt a maga nemében. Barátai Kanadában és azelőtt a recski haláltáborban egyforma tisztelettel néztek fel reá. Tíz, vagy gyakrabban tizenkét órai kőtörés vagy taligázás után, a recski munkanap végezetével, az éhségtől hallucinálva és kimerültségtől remegve ültünk össze a sötétben, hogy szellemi életünket fenntartsuk. Apró előadásokkal vigasztaltuk és erősítettük egymást. Mindenki arról beszélt, amihez a legjobban értett. Miután magyarok voltunk, előadásaink elsősorban költészetre, irodalomra, történelemre korlátozódtak. Időnként azonban, ha nagyon ritkán is, sor került a filozófiára.
Egy ilyen alkalommal, amikor a XX. század lényegét és benne tulajdon sorsunkat próbáltuk, nem nagy sikerrel megvizsgálni, Berzsenyi Ödön, aki egyébként nem volt hajlamos filozófálásra, hirtelenében tömör értékítélettel szolgált: „Az etika és az esztétika nem két, hanem egy és ugyanaz a dolog.” Állítását, úgy emlékszem, senki sem értette meg, magam sem, de nem ellenkeztünk, mert paradox és váratlan propozíciója valahogy mégis igaznak tűnt. Nem felejtettem el. Sok évvel később, mikor Ludwig Wittgenstein Tractatusát olvastam, nem kis meglepetés ért, hogy az etika és esztétika azonosságáról szóról szóra ugyanezt a mondatot írta le, mint amelyet Berzsenyitől hallottam. (Berzsenyi nem beszélt angolul, nem olvasott filozófiai műveket és szovjet hadifogságból egyenest Recskre került. Wittgenstein könyveit semmi módon nem ismerhette.)
Nemrég harmadik forrásból szerezhettem tudomást ugyanerről. George Santayana The Sens of Beauty (A szépség értelme) című munkájából idézem a következő passzust:
„Végső analízisben minden erkölcsi ítélet, melyhez eljutunk, esztétikai eredetű… Becsület, igazságosság, lelkiismeretesség, szellemi tisztaság: valamennyi esztétikai gyönyörűséget ad nékünk… míg, ha ezek hiányát látjuk valakiben, szükségszerűen undor érzünk, és minden undor esztétikai undor… Görög szóval ezt az állapotot hívjuk Kálokágáthiának, az erkölcsi tisztaságot követelő szépérzéknek, mely az emberi természet alighanem legszebb virága.”
190. oldal
Akik nem emlékeznek a múltra – írta a filozófus George Santayana 1905-ben –, arra kárhoztatnak, hogy megismételjék. Elegendő csak a tévét bekapcsolni, hogy lássuk az iszonyatos ismétléseket, a leckéket, amelyekből nem tanultunk, és azt, hogy a XXI. század szép lassan a XX. század rossz utánzatává válik.
387. oldal, Ötödik rész - A visszatérés (GABO, 2018)