George Orwell személy

Mindenkinek a legjobbakat.
Üdvözlettel, George Orwell

371. oldal, I. kötet, Defetizmus és a német propaganda

Orwellibb ez a világ, mint Orwell valaha is képzelte volna.
Korántsem megrovólag mondom ezt. Orwelli volt ez a világ mindig, csak soha nem tudták a benne élők, mindig valami mást, többet képzeltek magukról. De hát ma egészen nyilvánvalóan apokaliptikus időket élünk. Az apokalipszis nem misztika: maga a realitás. Feltárul, aminek fel kell tárulnia: a valóságos emberi működés.

171. oldal

A Nyugat gyorsan halad Huxley Szép új világának irányába, a Kelet pedig már most Orwell 1984-e. De a két rendszer egymás felé tart.

314. oldal

Csak lazán, okosan, és máris könnyebb! Olvastad az 1984-et? Abban mondja az egyik főszereplő: A kis szabályokat be kell tartani… és akkor a nagyokat meg lehet szegni!

174. oldal

    Tesi után elrohantam olvasókörre, ahová utolsóként érkeztem. Már mindhárman jelen voltak. Kardos, Karcsi és Flóra is.
    – Elnézést – ültem fel az asztalra, és előhúztam a táskámból a jegyzeteimet. – Orwell – mondtam, körbepillantva a többieken. Kardos összefont karral bólintott, és néma csendben hallgatta meg az előadásom, amit leginkább az Állatfarmról írtam, mert azt már kiolvastam, de az 1984-ről is tettem említést, bár még bőven van belőle.
    Szakkör végére sikerült a depressziós hangulatomat ráragasztanom mindenkire: Flóra magába roskadva ült, és azt hiszem, a „világon” gondolkozott, Karcsi pislogás nélkül meredt előre, Kardos pedig sóhajtva méregetett.
     – Ez igazán… meggyőző volt – mondta végül.
     – Köszönöm – mosolyogtam.

233. oldal, Október 11., hétfő (Ciceró, 2011)

De Orwell hazafisága (és hagyománytisztelete) 1940-ben messze fölébe emelkedett demokratikus osztálytudatának. 1944-ben az angol társadalom osztálytagozódásáról írva megjegyezte: „Sokatmondó, hogy a katasztrófa pillanataiban az arisztokrata származású, konzervatív Churchill tudta a legjobban egyesíteni a nemzetet.” (Az is sokatmondó, hogy 1947-ben Orwell Winston Smithnek nevezte 1984 című regényének hősét. Winston Smith 1945-ben született. És első alkalommal úgy lázad fel a sötétség és az elnyomás ellen, hogy a „múltra” emeli a poharát.)

196. oldal - Fennmaradás

A mai világban nem biztos, hogy meg tudod őrizni a szabadságodat. Lehet, hogy erre már csak az agyad egy része marad meg. Orwell mondott egy nagyon jó mondatot, hogy „az univerzális hazugság korában az igazságkimondása forradalmi tett”. Manapság már akkor is hősnek számítasz, ha kimondod az igazságot.

237. oldal

Április 18-án miután Anne elment Németországba, Orwell bizalmas hangú levélben tárta fel az érzelmeit:
Szeretném tudni, nagy bűnt követtem-e el azzal, hogy közeledtem hozzád. Bizonyos szempontból persze botrányos, hogy egy olyan valaki, mint én, lépéseket tegyen olyan valaki felé, mint te, de a megjelenésedből azt gondoltam, hogy nemcsak magányos és boldogtalan vagy, de olyan valaki is, aki a szellemén keresztül éli meg az életet, és talán érdekelné egy ilyen férfi, aki sokkal idősebb, és nincs is túl jó állapotban… Valójában azt szeretném meg-kérdezni, szeretnél-e egy író özvegye lenni. Ha a dolgok többé-kevésbé úgy maradnak, ahogy eddig voltak, akkor sok móka lenne benne; lehet, hogy kapnál szerzői jogdíjat is, és érdekes lenne kiadni a publikálatlan dolgokat.
Már számtalanszor úgy volt, hogy meghalok, de mindig tovább éltem… Azt hiszem, nemzőképtelen is vagyok – legalábbis soha nem született gyerekem, bár soha nem vizsgáltattam ki magam, az annyira gusztustalan. Ha viszont te valaki mástól akarnál gyereket, engem nem zavarna, mert bennem nemigen van fizikai féltékenység…. Te fiatal vagy és egészséges, jobbat érdemelsz, mint én; ha viszont nem találsz ilyen embert, és ha úgy tekintesz magadra, mint aki alapvetően özvegy, akkor rosszabbul is járhatsz – már feltételezve, hogy nem undorodsz tőlem. Ha még tíz évig élek, azt hiszem, meg tudok még írni három jó könyvet… de békét, nyugalmat akarok, és valakit, aki szeret…
Nemigen maradt már más az életemben, mint a munka, és hogy Richardot el tudjam indítani az életbe. Csak néha annyira magányos vagyok. Száz meg száz barátom van, de nincs egyetlen nő sem, akit érdekelnék, és bátorítana.
Orwell a korát emlegeti, azt, hogy nem egészséges, és gyakorlatilag megígéri, hogy nemsokára meghal. A házasság helyett inkább özvegységet kínál, meg azt a lehetőséget, hogy a munkái publikálhatók. Hab a tortán, hogy még azt is bevallja, nemzőképtelen (bár ebben nem lehetett biztos) és hogy meg-csalta Eileent. Clifford Chatterley módjára még azt is felajánlja jövőbeli menyasszonyának, hogy mással nemzzen gyermeket. Ez a furcsa, nyomorult, egyáltalán nem rokonszenves nyilatkozat Franz Kafkának – aki szintén tüdőbeteg volt – a menyasszonyához, Felice Bauerhez írott, gyötrődő leveleit idézi, melyben Kafka a szánakozásra épít, megvallja legrosszabb tu-lajdonságait, és mintegy teszteli menyasszonyát, hogy meddig képes őt elviselni: „Le akarlak húzni magamhoz… le a szörnyű elaggottságba, amit képviselek… Ennek ellenére magadra veszed-e a keresztet? Leborulok előtted, és könyörgök, hogy taszíts el: minden más mindkettőnk számára csak a pusztulást jelentheti.”
Ha számításba vesszük váratlanul zajló lánykéréseit, a saját jövőjéről adott zord képet és kísérleteit, hogy rábeszélje a nőket a házasságra, nem csoda, hogy Orwell nem talált feleséget. Az Állatfarm hirtelen és váratlan sikere azonban változást hozott ebbe az érzelmi zűrzavarral teli életbe.

Orwell gyerekkorától szerette a robbantásokat és szívesen kísérletezett velük […] Az önkéntes haderő lehetőséget adott Orwellnek arra, hogy élete legnagyobb robbantását megrendezze. Warburg beszámolója szerint mozsárágyújuk, egy kivalló páncéltörő fegyver „úgy volt megtervezve, hogy ki lehetett lőni vele egy font súlyú műanyag bombát 400 yardnyi távolságra úgy, hogy még meglehetősen pontosan célba talált”. Amikor Orwell rossz bombát töltött az ágyúba, és kiadta a tűzparancsot, a mozsárágyút tartó katonának kihullott elöl az összes foga, egy másik katona pedig 24 órán át eszméletlen volt. Orwell őrmester kétségtelenül nagyobb veszélyt jelentett a saját katonáira, mint a láthatatlan ellenségre.

233. oldal

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Orwell kiosztotta Nancy Cunardot, egy hajómágnás lányát is, aki divatos, őszintétlen levelekkel bombázta az írót, hogy rávegye, mondja el véleményét az „Íróink állásfoglalása a spanyol polgárháborút illetően” című, republikánusok mellett szóló kiadványában. Orwell egyik levelében rá nem jellemző durvasággal fejezi ki dühét és keserűségét:

„Legyen szíves, ne küldözgesse nekem ezt a szart… Én nem a maga kis buzijai közül való vagyok, mint Spender meg Auden. Hat hónapot töltöttem Spanyolországban, csaknem egyfolytában harcoltam. Jelenleg is viselem a golyó nyomát a testemen, és nem fogok hülyeségeket beszélni a demokrácia védelméről meg a hősökről… Valószínűleg magának van elég pénze és megfelelően van informálva… és megfontolta, amikor a „demokrácia” (értsd: kapitalizmus) védelmének nevezett zenebona részese lett azért, hogy segítsen a spanyol munkásosztályt eltaposni és így közvetett módon a saját koszos kis jutalékát védeni.„

200. oldal