Gáspár személy

Christopher Moore: Biff evangéliuma

Idézetek

FreeAngel P>!

Két apró csészét helyezett az asztalra, és elkezdte tölteni a teát.
– Hé, tökfej! – kiáltottam. – Kiöntöd azt a rohadt teát!
    Gáspár elmosolyodott, és letette a csészét az asztalra.
– Hogyan adhatok neked teát, ha már tele a csészéd?
– Hö? – kérdeztem ékesszólón. A példázatok sosem voltak az erősségeim. Ha mondani akarsz valamit, mondd ki. Így persze Józsua meg a buddhisták voltak nekem a tökéletes haverok a maguk egyenes beszédével.
    Gáspár töltött magának teát, majd nagy levegőt vett, és lehunyta a szemét. Egy egész perc is eltelt, mire kinyitotta.
– Ha már eleve mindent tudsz, hogyan taníthatlak? Ki kell ürítened a csészédet, hogy önthessek neked teát.

207. oldal

Christopher Moore: Biff evangéliuma Aki Jézus gyerekkori haverja volt

Kapcsolódó szócikkek: Biff · Gáspár · Józsua · tanulás · tudás
FreeAngel P>!

Jobbára ültünk. A jelek szerint azért kerültük meg a fél világot, hogy megtanuljunk ülni, mozdulatlanul hallgatni a világegyetem zenéjét. Hogy megszabaduljunk az éntől (nem az egyéniségtől, hanem az éntől), ami megkülönböztet minket más lényektől. – Amikor ülsz, ülj! Amikor lélegzel, lélegezz! Amikor eszel, egyél! – mondogatta Gáspár, azt értve ez alatt, hogy lényünk minden része a pillanatban létezzen, tökéletesen tudatában a „most”-nak; se múlt, se jövő, se semmi ne válasszon el attól, ami van.

207. oldal

Christopher Moore: Biff evangéliuma Aki Jézus gyerekkori haverja volt

Kapcsolódó szócikkek: Biff · Gáspár · tanulás
FreeAngel P>!

– Gondolj a bőrödre úgy, mint ami összeköt a világgal, nem pedig elválaszt tőle – mondogatta nekem Gáspár, próbálva megtanítani a megvilágosodás lényegére, miközben ő is elismerte, hogy ezt nem lehet megtanítani. Csak a módszert. Gáspár aztán tudott ülni.

208. oldal

Christopher Moore: Biff evangéliuma Aki Jézus gyerekkori haverja volt

Kapcsolódó szócikkek: Biff · Gáspár · megvilágosodás
FreeAngel P>!

…Felállíttatta velünk a cölöpöket egy sorba, úgy féllépésnyire egymástól, majd azt mondta, ugorjunk fel az egyikre, és ott álljunk meg. A délelőtt azzal telt, hogy felvakartuk magunkat az udvar durva kövéről, de végül csak ott egyensúlyoztunk fél lábon egy-egy cölöpön.
– És most? – kérdeztem.
– Most semmi – felelte Hármas. – Csak álljatok.
    Hát álltunk. Órákig. A nap átvágott az égen, a lábam és a hátam sajogni kezdett, és megint leestünk, Hármas pedig újfent ránk ripakodott, hogy ugrás vissza. Mire leszállt az est, már órákig tudtunk állni leesés nélkül. Akkor Hármas azt mondta:
– Most ugorjatok át a következő oszlopra!
    Hallottam, hogy Józsua mélyet sóhajt. Elnéztem a cölöpöket, és már láttam, miféle fájdalom vár ránk, ha ezt az egészet végig kell ugrálni. Józsua állt mögöttem az utolsó cölöpön, így neki kellett arra ugrani, amin én álltam. Nem csak hogy át kellett ugranom a következő cölöpre és ott megállni, de mindezt úgy, hogy közben nem döntöm fel azt, amelyikről elugrok.
– Most! – csattant fel Hármas.
    Ugrottam… és elvétettem. A cölöp kibillent alólam, fejjel értem a kőre. Fehér fény villant a szemem előtt, és tűz nyilallt a nyakamba. Mielőtt összeszedhettem volna magam, Józsua zuhant rám. – Kösz – hálálkodott, hogy puha zsidóra esett, és nem kemény járókőre.
– Fel! – kommandírozott Hármas.
    Felállítottuk az oszlopokat, és megint felugrottunk. Ezúttal mindkettőnknek elsőre sikerült. Aztán vártuk a parancsot a következő ugrásra. Felkelt a hold, mi meg néztük a cölöpöket, azon merengve, meddig tart, mire végigérünk, meddig várat minket Hármas, és nem tudtunk nem gondolni arra, hogy Gáspár kilenc évig ült. Nem emlékeztem, mikor éreztem utoljára ekkora fájdalmat, ami nem semmi, ha az embert már egy jak is megtaposta. Próbáltam elképzelni, mennyi fáradtságot és szomjúságot bírok ki, mire leesem, amikor Hármas megszólalt:
– Elég. Menjetek aludni!
– Ennyi? – kérdezte Józsua. Ahogy leugrott a cölöpről, összerándult. – Minek állítottunk fel húsz cölöpöt, ha csak hármat használunk?
– Minek gondoltál húszra, amikor egyszerre csak egyen tudsz állni? – kérdezett vissza Hármas.
– Pisálnom kell – mondtam.
– Pontosan – bólintott a szerzetes.
    Na, ez a buddhizmus.

209-210. oldal

Christopher Moore: Biff evangéliuma Aki Jézus gyerekkori haverja volt

Kapcsolódó szócikkek: Biff · buddhizmus · Gáspár · Józsua
FreeAngel P>!

    Gáspár a legtöbb kérdésemre azt felelte, „Menj ülni!”, a neheztelésem pedig azt jelentette, hogy nem tudok megszabadulni az énemtől, vagyis nem jutok sehová a meditálással. Józsua viszont tökéletesen ki volt békülve azzal, amit csináltunk. Órákig ült mozdulatlanul, majd úgy ugrott fel a cölöpökre, mintha egy óráig melegített volna.
– Hogy csinálod? – kérdeztem tőle. – Hogy tudsz semmire gondolni úgy, hogy nem alszol el?
    Az én megvilágosodásomnak főként ez állta útját. Ha túl sokáig ültem, elaludtam, és horkolásom visszhangja a templomban zavarta a többiek meditációját. Az ajánlott kúra erre a zöldtea nagy mennyiségű fogyasztása volt, ami tényleg ébren tartott, csakhogy a gondolattalan állapot helyett egyfolytában a hólyagom járt az eszemben. Egy év sem kellett, és elértem a tökéletes hólyagtudatot. Józsua persze teljesen megszabadult az énjétől, ahogy kellett.

210-211. oldal

Christopher Moore: Biff evangéliuma Aki Jézus gyerekkori haverja volt

Kapcsolódó szócikkek: Biff · Gáspár · Józsua · meditáció · megvilágosodás