Garion személy
Idézetek
Garion felemelte és egy gyors, lökésszerű mozdulattal kinyújtotta a kezét.
– Tolás! – kiáltotta, és megérezte az energia áramlását, majd rögtön utána az ismerős morajlást.
A szikla megbillent, majd tompa döndüléssel visszaállt a helyére ugyanúgy, ahogy előző nap reggel volt. Garion kimerülten rogyott térdre.
– Tolás? – ismételte a szót hitetlenkedve Belgarath.
– Azt montad, toljam meg.
– Azt mondtam, told meg. Nem azt mondtam, hogy mondd azt: tolás!
– De működött. Mit számít, milyen szót mondok?
– Ez stílus kérdése – mondta az öregember fájdalmas arckifejezéssel – A tolás olyan… gyerekesen hangzik.
Garion erőtlenül fölnevetett.
– Meg kell őriznünk a méltóságunkat, fiam – folytatta Belgarath fennhéjázóan – Ha állandóan olyanokat mondunk, hogy „tolás”, „nyomás”, meg hasonlókat, senki nem fog minket komolyan venni.
tizenkettedik fejezet
Az első dolog, amire Garion Faldor farmjából emlékezett, a konyha volt. Egész hátralevő életében különös, meleg érzés bizsergett végig rajta, ha egy konyhában járt, hallotta a jellegzetes zajokat és érezte az illatokat, melyek egyedi eleggyé összeállva jelentették számára a szeretetet és az ételt, a kényelmet és a biztonságot, de mindenekelőtt az otthont.
első fejezet, első bekezdés
Garion aznap éjjel nyugtalanul aludt. Bár fiatal volt és tapasztalatlan, ostobának egyáltalán nem lehetett nevezni, és könnyedén átlátta Ce'Nedra hercegnő tervét. A csatlakozása óta eltelt hónapokban a lány iránta tanúsított viselkedése megváltozott, míg végül egy igen különleges barátság alakult ki közöttük. Ő kedvelte a hercegnőt, a hercegnő pedig kedvelte őt. Eddig nem is volt semmi baj. De miért nem volt ez elég Ce'Nedrának? Garion gyanította, hogy a probléma kapcsolatban lehet a női elme működésével. Amint a barátság elért egy bizonyos pontot – valami rejtett és titkos határvonalat –, a nőkön azonnal úrrá lett a mindent elsöprő vágy, hogy megbonyolítsák a helyzetet.
Harmadik fejezet
A bekövetkező néma csendben a két farkas egymásra nézett a szörnyeteg halott arca felett. A kéken derengő vadállat mintha kacsintott volna, és egy női hang, melyet Garion tisztán hallott, ezt mondta: „Ez igazán pompás harc volt.” Aztán elmosolyodott – már amennyire erre egy farkas képes –, majd egy utolsó villanással eltűnt.
Az öreg szürke farkas az égnek emelte az orrát, majd felvonyított, és ebben a hangban annyi gyász és keserűség sűrűsödött össze, hogy Garionnak könnybe lábadt a szeme. Aztán csak egy villanást látott, és a következő pillanatban már Belgarath térdelt az állat helyén. Az öreg lassan talpra állt, és visszasétált a tűzhöz; ősz szakállal borított arcán könnyek csorogtak.
Tizennegyedik fejezet.
A bejelentést követő zűrzavar közepette, a vibráló kórus harsogásán keresztül, amely mintha millió hangon zengte volna felszabadult, dicsőítő énekét a világegyetem egyik végétől a másikig, kísérteties, fémes kattanás hallatszott, mintha rozsdaette ajtó valami távoli, sötét sírkamrában felpattant volna, és ez a hang megdermesztette Garion szívét. A sírkamrából hallatszó mély hang nem csatlakozott az általános örvendezéshez. A több évszázados álmából kiszakított lény tombolva ébredt, és üvöltve követelt vért magának.
Tizenegyedik fejezet
Dél körül Selyem megrázta magát, és körülnézett; szeme ismét éber volt, bár némileg véreres.
– Nem hozott valaki magával egy kis innivalót? – kérdezte.
– Múlt éjjel nem ittál eleget? – nézett rá Belgarath.
– Az időtöltés volt. Most gyógyászati céllal lenne rá szükségem.
– Víz? – vetette fel Garion.
– Szomjas vagyok, Garion, nem koszos.
Huszadik fejezet