Gabriel Allon személy

Az európaiak azt hitték, hogy a muzulmán világ legszegényebb millióit csak úgy befogadhatják, és egy nemzedéknyi idő alatt jól fésült szociáldemokratákká változtathatják őket. És lásd az eredményt! Európa muzulmán lakossága legnagyobbrészt gettókban él, és forrong a dühtől.

Két világ közé szorítva, gondolta Gabriel. Már nem egészen arabok, még nem teljesen hollandok. Elveszve az idegenek földjén.

A takfir olyan eszme, amit az iszlamisták fejlesztettek ki a hetvenes években Egyiptomban. Tartalmilag teológiai dupla csavar, amit azért találtak ki, hogy a terroristáknak megszentelt engedélyt adhassanak ki, és ők kedvük szerint bárkit megölhessenek azért, hogy elérjék kettős céljukat: a saría bevezetését és a kalifátus visszaállítását. Eredeti célpontjai más muzulmánok voltak. Az olyan világi muzulmán vezető, aki nem a saría szerint kormányzott, könnyedén a takfir áldozatául eshetett, amiért elfordult az iszlámtól. Nem voltak ez alól kivételek a világi muzulmán országok vagy a nyugati demokráciák muzulmán polgárai sem. A takfirok számára a demokrácia eretnekségszámba megy, mivel értelmezésük szerint Isten törvényét fölcseréli azzal, amit az ember alkotott. Ennek következtében a demokráciák muzulmán lakói hitehagyókká váltak, akiket kardélre kell hányni. Oszama bin Ladent a takfir eszméje jogosította fel arra, hogy repülőgépeket küldjön az ikertornyokba, de arra is, hogy külképviseleteket robbantson föl Észak-Afrikában, holott az áldozatok között sok muzulmán vallású is van.

Memóriájának szobáiban kutatott, próbált egy nyugodt helyet találni, ahol megpihenhet. De túl sok kinyitott ajtó mögött talált vért és tüzet, nem lelt békére. A kezében tartotta a fiát, szeretkezett a feleségével. A szoba, ahol az asszonyt meztelenül találta, bécsi hálószobájuk volt, és a szeretkezés, amelyet újból átélt, az utolsó szeretkezésük. Barangolt a festmények között, amelyeket ő restaurált – át az olajon, a pigmenten és a puszta vásznak sivatagán míg meg nem érkezett egy teraszra. Egy teraszra, amely aranyló levelek és sárgabarackok tengerére nézett, és amely fürdött az alkonyi nap vörös sugaraiban és a fluidumként áradó hegedűhangokban.

Az igazság az volt, hogy Hivatalban senki nem tudta, hogyan is néz ki. Tariq. Hosszú évek óta most fog alkalom nyílni rá, hogy jól megnézze magának. Vajon magas vagy alacsony? Jóképű vagy átlagos? Vajon úgy néz ki, mint egy könyörtelen gyilkos? Hát persze hogy nem, gondolta Gabriel. Olyasvalaki lesz, aki teljesen beleolvad a környezetébe. Olyan lesz, mint amilyen én vagyok. Aztán elgondolkozott. Vagy vajon én is olyan vagyok, mint ő?

Sokkal szívesebben harcolok esküdt ellenségeim ellen, mint az olyan ellenség ellen, aki barátként tetszeleg, miközben a megfelelő alkalmat lesi.

– Nem beszéltünk a díjazásodról – szólalt meg az öreg.
– Ne aggódjon, sokat kérek.
– Mostantól költségszámlán vagy, de ne feledd, hogy a pénzszórással még soha nem oldottak meg egyetlen ügyet sem.
– Ez a gondolatgyöngyszem fog az eszemben járni, miközben megveszem az első osztályra a jegyemet Londonig.