futball fogalom
Idézetek
[…]
Betűket rajzolni a futballpályára a játékosok mozgása által,
talán ez lenne a stratégia lényege. Rilke-idézetekkel
szántani fel a gyepet – ennek ekkor még senki sem
tulajdonított nagyobb jelentőséget. Ma, fél évvel később,
amikor a Mesternek még mindig nincs csapata, már sokkal
komolyabb tétje van ennek a megfigyelésnek. A félelmet
gömbszerű, továbbrúgható anyagként kezeljük. A test érintését
egy idegen anyag helyezi rá a másik testre. Legyen ez szeretet.
Legyen ez az írás mintája egy másik testen. A kéz mozdulatai
a futballpályán: emberi hang, a láb mozdulatai: írás. A láb,
amely szonettet ír a pályára, feltételezi a kezet, amely ódát
rajzol a levegőbe. A kéz, amely ódát rajzol a levegőbe, feltételezi
a lábat, amely regényt ír a fűbe. A fű történelme a láb történelme.
Futball, te tiszta ellentmondás, gyönyörűség, annyi temérdek
játékos alatt egy labda sem alszik. A labda indulata, a labda érzelmei,
a labda jogai. A labda ébredése. Már a mérkőzés előtt színt vallunk.
Saját szívét rugdossa minden futballista a pályán. Jéglándzsa a fű.
Huszonkét szív, egyetlen véres labdában. Egy fűszál Isten:
hálóba továbbítja a labdát. A futballpálya mint egy méter magas
akvárium: labda írta hálózatok az üvegfalú edényben. Betonba öntve
a balhátvéd mozgása: kilencven perces mozdulatlan tömb.
Mozgásszobrok: két méter magas labirintusok, amelyeket egymásba
helyez a láthatatlan mozgató. Futballtölcsér, amelybe lefolyik az
életünk. A haza egyetlen kerek bőrbe varrva. Egy gumiszalag,
amely az edzőhöz köti a játékosokat, mint véres köldökzsinór.
Huszonkét futballista, akik saját bőrükből készült labdát rúgnak.
Gyökértelen, beteg fák a pályán. Kilencven perces folyamatos
vajúdás, amely felfalja gyermekét. A pálya akvárium, fuldokló
emberekkel. És a nézők vizet visznek nekik. Mourinho kinéz,
szemében ott a felismerések tömege, de a szem sosem beszél,
csak befelé, vak gömb, a némaság jeleivel, mérhetetlen.
40-41. oldal (José Mourinho Rilkét olvas)
Furcsa, de eddig még eszembe sem jutott arról beszélni, hogy milyen csodálatos sport a futball. Pedig az, de még mennyire! A gólok a ritkaságuk folytán rendkívüli értékkel bírnak, amivel nem vetekedhetnek semmiféle pontok vagy szetek vagy „futások” (a krikett pontokat érő akciója – a ford.), s ezért mindig megmarad a különleges izgalma, amely abból fakad, hogy valaki a szemed láttára olyat csinál, amit egy egész meccs alatt csak háromszor vagy négyszer lehet csinálni, ha szerencsés vagy, de ha nem, akkor egyszer sem sikerül. És szeretem a lendületét, szeretem, hogy nem sablonok szerint folyik, szeretem, hogy a kis emberek eldöngölhetik a nagy embereket, ami más, test test elleni küzdelmet jelentő sportágakban nem lehetséges, és szeretem azt is, hogy nem feltétlenül a jobb csapat győz. Szeretem a játékosok atletikusságát (megadva a kellő tiszteletet Ian Bothamnek és az angol válogatott támadósorának, nagyon kevés jó kövér futballista akad), és azt is, ahogy az erőnek és az intelligenciának össze kell kapcsolódnia. A futball lehetővé teszi, hogy a játékosok szépek legyenek, ahogy szép egy balettművész, s ahogy sok más sportágban sohasem lehet szép az ember: egy tökéletesen időzített felhőfejes vagy egy tökéletesen eltalált kapáslövés pillanatában a test olyan kecses egyensúlyban van, amely sok sportember számára elérhetetlen.
De van még valami! Az olyan meccseken, mint az Everton elleni elődöntő, bár az ehhez fogható esték természetesen ritkák, az embert elfogja egy roppant erős érzés, hogy pontosan a megfelelő helyen van a megfelelő időben; egy-egy nagy meccsen a Highburyben, vagy egy még nagyobb meccsen a Wembleyben, úgy érzem, az egész világnak én vagyok a közepe. Mikor történik még ilyen az életben? Mondjuk, szerzel egy jegyet az új Andrew Lloyd Webber-mű premierjére, de akkor is tudod, hogy még hosszú éveken át fogják játszani ugyanezt, úgyhogy később majd el kell magyaráznod az embereknek, hogy te előbb láttad, mint ők, ami valahogy snassz, és mindenképpen rontja a hatást. Vagy, mondjuk láttad a Stonest a Wembleyben, de manapság még egy ilyen koncertet is megismételnek néhány egymást követő este, vagyis hiányzik belőle az egyszeriségnek az a varázsa, ami egy futballmeccsen megvan.
243-244. oldal (Európa, 2010)
Puskás Ferenc, a hongkongi csodacsatár.
Színészként:
Teljesen szabályos gólt rúgott Bernben, ’54-ben, de nem adták meg!
14-15. oldal
Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok 83% három dramolett
Csak ülök és mesélek… Vitray Tamás remek műsortalálmányában most „párhuzamos arcképeket” mutatott be. Láttuk Spanyolországból egykori nemzeti büszkeségünket, Puskás Öcsit is. Kiderült, hogy már akadozva őrli szájában a magyar nyelvet (Szent-Györgyi Albert ma is kitűnően beszél magyarul), nem igen érdeklik az óhaza eseményei, s nincs honvágya sem. Csalódtam volna az „aranylábú fiúban”? – Puskás kontraszt-arcképét egy idős masinisztáról készítették, aki a háború végén tizenhét mozdonyt mentett meg a pusztulástól, az ország egész villamosmozdonyparkját, később becsülettel dolgozott, s 56-ban sem szállt le a gépéről. Kérelmező levelére a Magas Hivatal mégis azt válaszolta, hogy elégedjék meg a 2100 forintos nyugdíjjal, mert nem szolgált rá a „kivételes bánásmódra”… – Ez a második portré megdöbbentőbb volt.
202. oldal, Háló 1978. január-május
1966. június 13.
[…]
A Ferencváros 3:1-re győzött a Honvéd ellen, Földi Imre új világrekordot állított fel. Mindennap két alkalommal hallgatom a „Szülőföldünk” adásait. Nagyon elégedett vagyok a műsorral. A rövid adásidő arra kényszeríti a műsor szerkesztőit, hogy röviden közöljék mondanivalójukat, mégis meglepően jó keresztmetszetet kap a hallgató a hazai eseményekről.
172. oldal
1966. április 18.
A reggeli felszállás után ismét a készülék mellé ültem, és most már igazi örömmel, mert “mirnij”-i idő szerint 8 óra 10 perckor a Ferencváros-Tatabánya labdarúgó mérkőzést közvetítette Szűcs Ferenc, majd a Honvéd-Vasas mérkőzést Szepesi György. Nagyon izgalmas volt a közvetítés, mert a Tatabánya vezetett 1-0-ra. Egy szurkoló számára nem jó az, ha kedvenc csapata vesztésre áll. Fenyvesi beadását Varga a kapuba fejeli 1:1! A tatabányai Csernai lő: 2:1! Albert maga mögött hagyja a tatabányai védelmet, és védhetetlen gólt lő, 2:2-es eredménnyel ér véget a mérkőzés.
9 óra 53 perckor az adás hirtelen véget ér. A bemondó csak ennyit mondott: “Szülőföldünk magyar nyelvű adása véget ért, búcsúzunk hallgatóinktól.” Sajnos sem a hullámhosszat, sem az adások időpontjait nem sikerült megtudnom.
“Mirnij” és Budapest között hat óra az időkülönbség, valószínű, hogy a hallgatott adás közép-európai időben 15-16 óra között volt. Az adást 9,8 MHz-en fogtam.
167. oldal
Nem sajnáltam se a csapatot, se a többi szurkolót, csakis magamat sajnáltam, és most már tudom, hogy a futballbánat mindig ilyen. Amikor a csapatunk kikap a Wembleyben, a kollégáinkra vagy az osztálytársainkra gondolunk, akikkel hétfő reggel szembe kell néznünk, és az eufóriára, amelytől az élet megfosztott bennünket, és ilyenkor megfogadjuk, hogy soha az életben nem leszünk még egyszer ilyen sebezhetők.
77. oldal - Wembley II - a rémálom folytatódik (Európa, 2010)
– Azt gondolom, hogy követitek a katonai hagyományt… Verekszenek négy évig, harminc évig, száz évig, aztán mindenki tönkremegy és a győztes kölcsönadja maradék vagyonát a legyőzöttnek… Alapjában véve, látod, ez volt a nagy tévedése minden nagy nemzetgazdásznak Ricardo és Bentham óta egészen Marxig, mikor azt hitték, hogy az ember azért csinál üzleteket, hogy pénzt keressen. Az olyan embernek, mint a te nagyapád, nem az a célja, hogy meggazdagodjon, hanem az, hogy vetélytársával való harcban gazdagodjon meg. Ha a vetélytárs eltünik, vége a játéknak… Hogy is mondja az az angol, azt hiszem Russell…: »Ha két futballcsapat egyetértene, akkor sokkal több gólt lőhetne, csakhogy akkor már nem volna többé futball.«
209. oldal, XXXIII. fejezet (Cserépfalvi, 1934)