fürdőszoba helyszín

Kikászálódtam az ágyból, be a fürdőszobába, és egy darabig álltam a zuhany alatt. Mel Gibson és Joe Morelli járt az eszemben. Vajon melyiknek van jobb segge? Azután eszembe jutott még Mike Richter, a Rangers kapusa. Az sem gyenge eresztés.

50. oldal

RENESZÁNSZ ÉS REFORMÁCIÓ

Mintegy válaszként a hagyományos európai civilizáció válságára, a 15-16. században két nagy, a civilizációt megújító, új fejlődési pályára állító szellemiség és mozgalom bontakozott ki. A reneszánsz és a reformáció. E kettő nemcsak a „nagy hagyománnyal”, hanem egymással is szemben állt; küzdött egymással, de közben bonyolult módon össze is fonódott. Mindkettő jelen volt és meghatározó szerepet játszott a következő évszázadokban. A reneszánsz megfogalmazott és – kis körben – egyszeriben érvényre is juttatott egy új világfelfogást, életszemléletet, életprogramot. Ez a reneszánsz szellemiség fontos áramlatként mindvégig jelen volt a következő évszázadokban, és jelentős szerepet játszott az életszemlélet, a gondolkodásmód, az emberi magatartásformák alakításában. De csak a huszadik század második felében vált – egy sajátos mutációja – a nyugati társadalmak életének, életszemléletének, magatartásformáinak domináns meghatározójává.
A reformáció annak idején a hagyományos európai kultúra ugyanazon válságából keresett kiutat, s valahol a mélyben sok minden összekötötte a reneszánsszal (például az emberi autonómia, az emberi személyiség fontosságának a hangsúlyozása). De más úton indult el. Nem a kevesekhez, hanem a sokak­hoz, a társadalom széles rétegeihez szólt. Évszázadokon át meghatározó szerepet játszott, s csak a közelmúltban, a huszadik század második felében adta át a vezetést a reneszánsz szellemiségnek, illetve e szellemiség egy sajátos, kései változatának.
Más szóval: a hagyományos európai civilizációt majdan felváltó új civilizáció, vagy civilizációs korszak körvonalai már a 14-15. században kezdtek kirajzolódni, majd a reneszánszban egy nem előzmények nélküli, de gyökeresen új világkép, világértelmezés, erkölcs, magatartásrendszer, érzelemvilág fogalmazódott meg. De akkor még csupán a nagyon gazdag kevesek köreiben hódított, hódíthatott, és csak négy-öt száz év múlva, az elmúlt ötven évben árasztotta el a világot és lett közkinccsé, a tömegek civilizációjává. Mert az általa megfogalmazott életideál megvalósításához akkor, a 15-16. században még nem voltak meg az anyagi és társadalmi feltételek. Csak nagyon kevesen tudták finanszírozni maguknak a reneszánsz életstílust; e privilégiumukat ráadásul még társadalmi, politikai és kulturális normák sokasága védte a társadalom többségével szemben. Az elmúlt néhány évtizedben bontakozott, bontakozhatott csak ki az, amit – talán tiszteletlenül, de minden rosszindulat nélkül – „proletár reneszánsz”-nak nevezek. Egy olyan kor, amelyben a reneszánsz eszméi és magatartásformái gesunkenes Kulturgutként, lesüllyedt kultúrkincsként általános normává váltak, és immár meghatározzák a társadalom szinte minden tagjának eszme- és vágyvilágát, magatartásformáját, életstratégiáját.
A többség számára a – Max Weber értelmezése szerinti – protestantizmus és a vele összefonódó kapitalizálódás nyitotta meg azt az utat, amely négy évszázad elmúltával napjainkban elvezetett oda – már ami a világértelmezést, élet- és magatartásmodellt illeti –, ahova annak idején a kevesek, a Mediciek, Sforzák és Gyula pápák, a főúri és főpapi udvarok boldog (és boldogtalan) lakói már a 15-16. században eljutottak.
A maga módján a protestantizmus is az önmegvalósítás új eszme- s eszközrendszere, ideológiája volt, akárcsak a reneszánsz. Az egyén, az emberi személyiség kitört a „nagy tradíció” eszmei s társadalmi korlátai közül, és volt bátorsága egyedül szembenézni Istenével. Ez a találkozás óriási öntudattal és egyben óriási bűntudattal, az ember önnön esendőségének s bűnösségének kínzó tudatával járt együtt. Szó sem lehetett boldog kiteljesedésről és azonnali diadalmas „önmegvalósításról”, mint a reneszánsz udvarokban. Isten katonájaként előbb meg kellett hódítani a Földet, s ehhez a korábbinál még szigorúbbra kellett húzni a hagyományos morál kötelékeit, az önmegtartóztatás, az önfegyelem, az aszkézis, a szolgálat, az önfeláldozás normarendszerét. Csak évszázadok múlva, a huszadik században jött el annak az ideje, most már nem a kevesek, hanem a sokak számára, hogy munkájuk gyümölcsét gondtalanul és lelkiismeret-furdalás nélkül élvezzék. Hogy a „proletár reneszánsz” korában immár reneszánsz módon valósítsák meg önmagukat.

A PROLETÁR RENESZÁNSZ

Hangsúlyozom újra: óvatosan kell bánnunk ezzel a fogalommal és ezzel a 15-16. századi reneszánsz és a késő huszadik századi civilizáció között feltételezhetően meglévő analógiával. A hasonlóságok szembeötlőek, de lehet, hogy csak látszólagosak, vagy csak a felületet érintik. A téves azonosítások veszélye nagy. Ha azonban kiderül, hogy tényleges és lényegi a hasonlóság, akkor nagyon is oda kell figyelnünk rá.
Lássuk először a felületes, triviális, nagyon is triviális hasonlóságokat. Sokan felfigyeltek már arra, hogy manapság emberek milliói és százmilliói élnek úgy, mint annak idején csak a nagyon gazdag kevesek éltek, élhettek. A reneszánszban például csak a kiváltságosak, a nemesurak, magas rangú papok jártak hintón vagy lóháton. A polgárok többségének és a parasztoknak legfeljebb szekérre tellett, de többnyire gyalog jártak. Ma az emberek többsége olyan hintóban ül, amelyet a reneszánsz leggazdagabb és leghatalmasabb urai is megirigyelnének. Úgy hívják ezt a hintót, hogy automobil. De a hajdani hintó emlékét azért az még őrzi, hogy a karosszériát karosszériának hívják, a hintót meg annak idején „carosse”-nak nevezték. Ma van népautó, Volkswagen. A reneszánszban nem volt Volkspferd vagy Volkscarosse.
Emlegetni szokás azt is, hogy folyóvizes, melegvizes fürdőszobája a 15-16. században még a leggazdagabbak közül is csak nagyon keveseknek lehetett, és egész szolgahadra volt szükség működtetésükhöz. Száz évvel később, XIV. Lajos Napkirály lehetett ugyan, de fürdőkabinetjéért nem szívesen adnák cserébe a maguk hideg-meleg vizes, etázsfűtéses fürdőszobáját egy kispesti vagy jászberényi családi ház lakói (hacsak azért nem, mert az előbbi márványlap borította mosdójáért és aranyfogantyús billikomaiért Mercedesre cserélhetnék öregecske Wartburgjukat).
A reneszánszban csak arisztokraták és főpapok hordtak finom kelmékből, gyolcsvászonból, selyemből, bársonyból készült, színes-tarka ruhákat. Csak ők tudták megvenni, és sok helyen csak nekik volt joguk viselni ezeket a méregdrága, színes-díszes ruhákat. A köznép jobbára csak darócból, lenvászonból, esetleg posztóból készült szürke, fekete vagy fehér gúnyában, ruhában járt. Ma ezzel szemben a szegényke kamaszlány is (mű)selyemben, trikóban, finom vászonban, tarka színekben járhat és jár. Ruhatárát megrökönyödve, de azért ámulva-bámulva s nem minden irigység nélkül nézegetnék az akkori kor divatkirálynői, a Medici Katalinok és Stuart Máriák.
S hogy még mindig a felületes – bár nem föltétlen felületes – hasonlóságoknál maradjunk, ha unatkoztak, annak idején csak a királyoknak, hercegeknek és főpapoknak állt a rendelkezésére lantos, mesemondó, udvari bohóc, pojáca. Ma, gombnyomásra, bármelyikünk elé odasereglik a tv képernyőjén a hajdaninál százszorta tarkább és előkelőbb komédiáscsapat. Hatalmasabb s kíméletlenebb zsarnokok vagyunk, mint a leggőgösebb reneszánsz urak voltak: nemtetszésünk első pillanatában menesztjük, elhallgattatjuk, a semmibe száműzzük őket.
A zene is ritka csemege, királyi, főúri és főpapi udvarok és patrícius háztartások kiváltsága volt. Csak őket kísérték el mindenhova hivatásos zenészeik, csak ők ebédeltek s vacsoráztak úgy, hogy a háttérben zene cincogott. Az egyszerű ember nem engedhette meg magának ezt a luxust (legfeljebb csak ünnepnapokon táncolt egyszál dudás vagy a helybeli malacbanda zenéjére). Ma már a legszegényebbeknek is a zsebéből szólhat Beethoven Kilencedik szimfóniája vagy a legújabb (nem velencei vagy firenzei, hanem hollywoodi vagy New Orleans-i) sláger, és gombnyomásra rendelkezésére áll a világ valamennyi zenésze, zenekara, sztárja.
Könyve a 15-16. században még a leggazdagabbaknak sem volt valami sok. Mátyás könyvtárában mindössze két-háromezer corvina szerénykedett, illetve büszkélkedett, mert akkor ez már fényes és nagy könyvtárnak számított. A szegényebbeknek legfeljebb Bibliára tellett, ha nem is a 15., de a 16-17. században. Később, vásárfiaként, egy-egy ponyvakiadványra is szert tehettek; ezek ugyanolyan rémtörténetekkel borzasztották és szórakoztatták őket, mint ma a bulvársajtó és a bulvártelevízió az utódaikat.
Mindez persze csak a felszín (bár ha sokáig soroljuk még ezeket a felszíni hasonlóságokat, lassan kitöltik az emberi életet). A hasonlóság azonban sokkal mélyebb s lényegibb e két korszak között. Ami akkor, a 15-16. században, a gazdag keveseket állította szembe a hagyományos európai civilizációval, a „Nagy Tradícióval”, az ma világszerte emberek százmillióit s milliárdjait állítja szembe vele. Ami a 15-16. században elkezdődött, az napjainkban teljesedik ki. E kontraszt a hagyományos európai civilizáció és a most kialakuló globális civilizáció között élesen kirajzolódjék, egy pillanatra kiiktatom a képből az átmenet négy évszázadát, és a hagyományos civilizációt közvetlenül szembeállítom a késő huszadik századi civilizációval. Igaz ugyan, hogy a közbülső négy évszázadban fokozatosan alakultak ki azok a feltételek, amelyek a huszadik század második felében lehetővé teszik a reneszánsz tömegkultúra, a proletár reneszánsz kirobbanását. És igaz az is, hogy a reneszánsz eszmék térhódítása, tömegkultúrává válása és torzulása különböző utakon és módokon a közbülső négy évszázadban is folyt. De az emberek többsége, elsősorban a falusi és kisvárosi nép, évszázadokon át élt még a lényeget tekintve hagyományos kultúrában. Az igazi nagy ugrás, civilizációs robbanás csak az elmúlt néhány évtizedben következett be. A két korszak, a hagyományos és a késő huszadik századi civilizáció éles szembeállítása így bizonyos fokig indokolt.
A következő táblázaton fogalmak szembeállításával próbálom jelezni, leírni ezt a történeti jelentőségű, drámai civilizációs váltást. A bal oldali oszlopban lévő fogalmak a hagyományos európai civilizáció, a jobb oldali oszlopban lévők a késő huszadik századi civilizáció alapparancsai, alapértékei, magatartásformái, eszméi. A két oszlop fogalmai élesen ütköznek, gyakran pontosan egymás ellentétei. Radikális, sok tekintetben 180 fokos változásra utalnak.

A NAGY ÁTALAKULÁS

Célok, értékek, magatartásformák

HAGYOMÁNYOS ÚJ
Szeresd felebarátodat! Szeresd önmagadat!
Áldozd föl magad! Valósítsd meg önmagad!
Korlátozd vágyaidat! Éld ki szabadon vágyaidat!
Légy becsületes! Légy sikeres!
Homlokod verítékével keresd Keresd a könnyű, a gyors sikert!
meg a kenyeredet!
Dolgozz! Élvezd az életet!
Élj takarékosan! Fogyassz!
Becsüld meg azt, amid van! Szerezz minél többet!
Teljesítsd kötelességedet! Védd meg jogaidat!
Engedelmeskedj! Légy független, autonóm!
Fogadd el azt a helyet és sorsot, Törj ki az adott keretek közül!
amely kiszabatott neked! Hódítsd meg a világot!
Hallgass az idősebbekre! Keresd az újat!
A tisztes szegénység: erény! A gazdagság az igazi siker!
Törődj az elesettekkel! Mindenki a maga szerencséjének
a kovácsa!
Az élet szenvedés! Az élet jó! Az élet nagyszerű kaland!
Az élet célja az üdvösség! Az élet célja a boldogság!
Gondolj a halálra, az örökké- Az élettel törődj! Egyszer élünk!
valóságra!
Bűnös vagy! Ártatlan vagy!

Ez a táblázat magáért beszél. Két gyökeresen más kultúra áll itt egymással szemben.
A hagyományos kultúrában a megélhetés kényszere és állandó erőfeszítése töltötte ki az életet, szinte semmi másra nem hagyva időt és energiát, döntő mértékben meghatározva az ember életét, életmódját, magatartását, vágyait, világlátását. Az egész civilizáció erre a megélhetésért folytatandó küzdelemre szocializálta tagjait, ezt szolgálta a kor erkölcse, ezt tanította a család, az egyház, az iskola. Aszkézisra, a vágyak megzabolázására, munkára, kötelességeinek teljesítésére ösztönözte, kényszerítene az embert. Ma, ezzel szemben, nem a puszta megélhetés a lehetőség és a parancs, hanem a „Valósítsd meg önmagad” programja.
A hajdani alapparanccsal, az önkorlátozás és önmegtartóztatás parancsával szemben a vágyak (és ösztönök) szabad kiélésének, mindenféle elfojtás és önkorlátozás elvetésének, önnön lehetőségeink és jogaink érvényesítésének, az élet élvezetének programját harsogja az egész civilizáció. Százmilliók vagy akár milliárdok igyekeznek manapság lázasan megvalósítani önmagukat, a popzene és az aerobic, a farmernadrágok és parfümök, a futballmeccsek és a televíziós szappanoperák s kalandfilmek segítségével. Lázasan folyik a teljességnek ez a keresése. Mert a mai ember már nem a túlvilágon, hanem ezen a világon, ebben a rövid életében akarja megtalálni önmagát és a teljességet.
A hagyományos kultúrában és a benne élő emberek mindennapjaiban és lelki életében központi szerepet játszott a bűn-bűntudat-vezeklés-megváltás drámája. A mai fogyasztói kultúra ezzel szemben az ember édenkerti ártatlanságát zengi; nincs benne helye a bűnnek és bűntudatnak mint erkölcsi és pszichikai szabályozó elvnek. A bűnt betegségnek, torzulásnak, a bűntudatot neurózisnak tartja. „Furdal a lelkiismeretem azért, mert furdal a lelkiismeretem” – visszhangozza az amerikaiak millióinak dilemmáját Zizzy, a vicclapfigura.
A hagyományos társadalom hierarchikus rendben, az engedelmesség, a türelem, a fogadd-el-azt-ami-osztályrészedül-adatott jegyében élt. Ma, ezzel szemben, csaknem minden ennek az ellenkezőjére ösztönzi az embert. Arra, hogy ne fogadja el azt a helyet, amelybe beleszületett, törjön ki az adott keretek közül, vállalja a versenyt, törjön magasra, győzzön le mindenkit és minden akadályt. A hagyományos társadalomban a hagyomány volt az igazi érték, ma az újdonság az.
Mindezek a változások – bizonyos fokig, és nem egyértelműen – rokonítják a mai „proletár” reneszánszt a hajdani „igazival”.

22-27. oldal

For the animal collector, there is no more useful room than the bathroom.

325. oldal, Book Three - Beasts in the Bathroom (Two Roads, 2018)

Szerinte, az emberi faj legmélyebb rejtélyei a fürdőszoba eldugott szegleteiben lakoznak […]

90. oldal

Ha száz évvel ezelőtt Pestről
Debrecenbe akartál menni, ez egy hét volt. Most gyorsvonaton négy óra. Rakétarepülőn húsz
perc lesz…

A római birodalom nem tudott megküzdeni a sötétséggel. Leszállt az este, vége volt az életnek. Most a villany az éjszakát is nekünk adta… és nézd meg a szakmádat. El tudjátok ma képzelni a gyógyító munkát adrenalin, inzulin, sztrofantin, novocain nélkül? Vagy transzfúzió nélkül? Tessék, mit csinálnál, ha nem volna injekciós tűd?

– Adj még egy kávét – mondta a körorvos. – Amit mondasz, az érvényes a föld lakóinak egy százalékára. Mit, egy százalékára? Egy ezrelékére. A kínai kuli gramofonlemezen hallgatja Beethovent? A kínai kuli, jó vicc, itt a baracskai parasztot kérdezd meg, vagy menj át ide a szomszédba Martonvásárra. Te tudod, hogy itt járt maga Beethoven is valaha, de találj három
parasztot, akinek a dédapja tudott is róla… És villany? Kívüled még hány ember házában van
itt villany? És fürdőszoba? Ne nevettesd ki magad. A kultúra egészen egyszerűen nem kell a
tömegeknek. Ha valaki ismeri itt a népet, hát én ismerem. A sebre tehéntrágyát raknak, és az
egész szomszédság ott leskelődik az ablak alatt, amíg a beteg tüdejét kikopogtatom. És még el
se mentem, már biztatják a családot, hogy meg ne csináltassa a receptet! Megkérded az öregasszonyt, hogy hány éves, nem tudja. Hányszor szült, nem tudja. De a csirkéit számon
tartja. Könyvet nem látsz, legfeljebb egy kalendáriumot az ablakdeszkán, az is széttépdelve…

– Mert drága a könyv… mert drágán termelünk, mert nem használjuk fel az ország kincseit,

CSUTI LÓRÁNT

…a fürdőszoba egy olyan pasasnak, aki elveszítette a fél lábát, kiváló helyszín, hogy eltörje a másikat!

144. oldal, Hasznos próbatétel (Ab Ovo, 2005)

SZÁMOLD FEL AZ ÖRÖMTELENSÉGET!

Legalább annyira fontos az örömtelen dolgok felszámolása, mint a több öröm hozzáadása. Ezalatt azokat a dolgokat értem, amik egyáltalán nem töltenek el örömmel, mert azok csupán idegen, oda nem tartozó dolgok. A vékony, átlátszó zárócsík, ami az audioeszközöd kijelzőjét fedi, vagy a fodros celofán csomagolóanyag az ajándékba kapott szárazvirág-kompozíción például pontosan a „jól-megvagyok-nélküle” dolgok közé tartozik.
Ugyanez vonatkozik a „magas nyomás” szavakra a rizsfőző címkéjén, a költöztető cég logójára, amit a szekrényben lévő kartondobozokra nyomtak vagy a „vattapálcika” szavakra a vattapálcikás dobozra nyomva. Minél több a szöveges információ a környezetedben, annál zajosabbá válik az otthonod.
Azzal, hogy ezeket eltávolítod az otthonodból, elegáns helyet alakíthatsz ki. A hatása felbecsülhetetlen. Ha a csúcsörömet tűzöd ki célul, akkor ezt nagyon ajánlom.

218. oldal, Változtasd a fürdőszobád örömteli hellyé (Bookline, 2016)

    Kinél nem fordult elő, hogy például a fürdőszoba villanylámpáját, az ajtón kilépve, önkéntelen, beidegzett, „feltételes reflexként” akkor is leoltotta feledékenységből, – ha történetesen ugyanott valaki hozzátartozója még bent tartózkodott s így semmi értelme nem volt a villany leoltásának.

333. oldal (Dante, 1940)