Fülöpke személy

– Mazsola, játsszunk színházasdit! – ajánlotta Fülöpke. – Az a tuskó lesz a színpad, amin én énekelek. Te leszel a közönség.
– Én akarok énekelni! – mondta Mazsola, és már nyargalt is a tuskó felé. Fülöpke két ugrással utolérte, és mire Mazsola odaért, ő már fent is volt a tuskón.
– Én énekelek előbb! – jelentette ki büszkén.
Mazsola nagy nehezen fölmászott a tuskóra, Fülöpke mellé.
– Mit akarsz itt? – nézett rá Fülöpke mérgesen. – Ez a színpad, és én itt most énekelni fogok.
– Hogyisne, én énekelek! – röfögte Mazsola, és gyorsan ledobta magáról a sálat meg a sapkát. – Először én énekelek!
– Én találtam ki, hogy színházasdit játsszunk! – érvelt Fülöpke.
Mazsola egy pillanatra zavarba jött, azután kivágta magát:
– De a mi házunkhoz van közel a tuskó.
– Tessék innen lemenni! – kiabált Fülöpke. – Mondtam, hogy most én énekelek!
– Úgyis lelöklek! – visította Mazsola.
A nagy lármára Manócska is előjött a házból.
– Mi van itt? – kérdezte csodálkozva. Mazsola megörült:
– Manócska, lökd le a Fülöpöt! – kiáltotta torkaszakadtából.
Fülöpkének sem kellett több. Olyan sivalkodásba kezdett, hogy visszhangzott tőle az egész rét.
– Azt a lobogós, lidérces lángját neki! – ripakodott rájuk a manó. – Hallgattok el tüstént?
Váratlanul csend lett. Manócska elmosolyodott:
– Csak annyit akartam mondani, hogy mindig az okosabb enged… azzal sarkon fordult, és visszament a tökházba.
Mazsola csodálkozva nézett Fülöpkére:
– Te, Fülöp! Melyikünk az okosabb?
– Ó, amelyikünk előbb abbahagyja a veszekedést – mondta Fülöpke.
– Én már abba is hagyom! – jelentette ki Mazsola, és sietve kászálódott le a tuskóról.
Fülöpke csak egy pillanatig gondolkozott, azután ő is leugrott, és azt mondta:
– Ó, én már réges-régen abbahagytam.
– Akkor mind a ketten okosak vagyunk? – kérdezte Mazsola. Fülöpke egy darabig gondolkozott, azután megnyugtatta Mazsolát, hogy mind a ketten nagyon okosak.

5-7. oldal, A tavasz hírnöke (Holnap, 2019)

Manócska már ott várta Mazsolát a tökház ajtajában. A kismalac csodálkozott:
– Jé, Manócska, honnan tudtad, hogy jövök?
– A cuppogásból – magyarázta Manócska. – Hallottam, hogy ahány tócsa volt az úton, abba mind beleléptél.
– Hóvirágot szedtünk Fülöpkével – sietett Mazsola másra terelni a szót. – Fülöpke mondta, hogy a hóvirág a tavasz hírnöke.
– No és hol a tavasz korai hírnöke? – nézett körül Manócska kérdőn.
– Megettem – mondta Mazsola. Manócskának torkán akadt a szó. Nem is szólt semmit, hanem hozta a dézsát, és belekészítette a melegvizet a fürdéshez.
– Baj, hogy megettem a hóvirágot, Manócska? – kérdezte Mazsola tanácstalanul.
– Dehogy baj! – nevetett a manó.
– De most akkor… most te honnan tudod, hogy tavaszodik?
– Onnan, hogy rád nézek – mondta Manócska. – Ennyire csak tél végén, hóolvadáskor képes egy malac összesározni magát.
Mazsola csillogó szemmel fordult Manócskához:
– Akkor egy sáros malac ugyanúgy… ugyanúgy…
– Ugyanúgy a tavasz hírnöke, mint a hóvirág – egészítette ki Manócska a félbeszakadt mondatot. Azután beledugta Mazsolát a melegvizes dézsába. Mazsola visított és rúgkapált:
– De ha lemosol… ha lemosod rólam a sarat… akkor már majd hiába nézel rám, Manócska, nem fog eszedbe jutni a tavasz.
– Hát legfeljebb nem jut eszembe – mondta Manócska határtalan nyugalommal, és hiába volt minden tiltakozás, tisztára súrolta a tavasz kis sáros hírnökét.

9. oldal, A tavasz hírnöke (Holnap, 2019)