!

Friedrich Nietzsche személy

Hamvas Béla: Patmosz I-II.
Elias Canetti: Feljegyzések
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Ladik Katalin: Élhetek az arcodon?
Milan Kundera: Elárult testamentumok
Thomas Mann: Naplók 1940–1955
Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög
Martin Walser: Egy kritikus halála
Kertész Imre: Gályanapló
Azár Náfíszí: A Lolitát olvastuk Teheránban
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Tizenkét szék
Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland
Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások
Osho: Zarathustra
Moldova György: A napló
Karinthy Frigyes: Mennyei riport
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska
Jostein Gaarder: A történetárus
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet
Erich Fromm: A szeretet művészete
Kertész Imre – Esterházy Péter: Egy történet
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia
Albert Schweitzer: Életem és gondolataim
Hermann Hesse: A pusztai farkas
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert
Amélie Nothomb: Hódolattal esengve
Erich Fromm: Az Önmagáért való Ember
Feldmár András: Szabadság, szerelem
Hamvas Béla: A láthatatlan történet
Lion Feuchtwanger: Az Oppermann testvérek
Irvin D. Yalom: Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek
Dean R. Koontz: Rettegés
Alekszandr Etkind: A lehetetlen Erósza
Garaczi László: Mintha élnél
Sławomir Mrożek: A túlvilág titkai és más történetek
Paolo Santarcangeli: „Pokolra kell annak menni…”
William Styron: Sophie választ
Marilyn Manson – Neil Strauss: (Nehéz) út a pokolból
Radnóti Miklós: Orpheus nyomában
Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete
Viktor Pelevin: Kristályvilág
Lev Sesztov: Dosztojevszkij és Nietzsche
Christian Morgenstern: Akasztófa-énekek
Tibor Fischer: A Gógyigaleri
Thomas Bernhard: A menthetetlen
Hamvas Béla: A világválság
Abraham Antoine Moles: A giccs, a boldogság művészete
Földényi F. László: A fiatal Lukács
Philip Roth: Düh
Sopotnik Zoltán: Az őszinteség közepe
Camilo José Cela: Méhkas
Gergely Mihály: Röpirat az öngyilkosságról
Tom Wolfe: Amerikai kapcsolat
Theodor W. Adorno – Max Horkheimer: A felvilágosodás dialektikája
Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love 2. – Hűség
François Furet: Egy illúzió múltja
Franz Fühmann: Bajtársak
Wolf Haas: Jöjj, édes halál
Esterházy Péter: Esti
Hankiss Elemér – Lengyel László: Kétszög – Idegen világban? / A távol közelében
Hellmuth Benesch: Pszichológia
Eperjessy László (szerk.): Modigliani
Vaclav Nizsinszkij: Füzetek
Viv Croot – Jane Moseley – Owen Sherwood: Dracula gróf: Egy vámpír naplója
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
José Ortega y Gasset: A szerelemről
Alain de Botton: A filozófia vigasza
Erdős Renée: Végzetes vonzalom
Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
Erich Kästner: Notabene 45
Patrick Ness: Válasz és Kérdés
Jack Kerouac: Úton – Az eredeti tekercs
Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt
Laini Taylor: Füst és csont leánya
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Glen Duncan: Az utolsó vérfarkas
Rajsli Emese (szerk.): [csevegőszoba]
Irvin D. Yalom: A terápia ajándéka
Irvine Welsh: Skagboys
Vezér Erzsébet: Szeretném magam megmutatni
Robert Kirkman – Jay Bonansinga: A Kormányzó színre lép
Krasznahorkai László: Megy a világ
Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó
Jules Renard: Jules Renard naplója
Nagy Abonyi Árpád: Budapest, retour
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka
Leiner Laura: Akkor szakítsunk
Nigel Warburton: A filozófia rövid története
Florian Illies: 1913
David Foenkinos: Emlékek
Helena S. Paige: Egy lány belép a bárba
Irvin D. Yalom – Ginny Elkin: Minden nappal közelebb
Czinki Ferenc: Egy kocsma város
Afonso Cruz: Kokoschka babája
Rick Yancey: Der Monstrumologe
Stephen King: Mr. Mercedes
Michel Houellebecq: Behódolás
Charles Stross: Pokoli archívum / A Betontehén-akció
John Buchan: Greenmantle
Borisz Akunyin: A fekete város
Irvin D. Yalom: Terápiás hazugságok
Jonathan Franzen: Tisztaság
Ruby Wax: Mindfulness-kalauz
Buda László: Mit üzen a lelked?
Wendy Holden: Túlélőnek születtünk
George Bernard Shaw: The Perfect Wagnerite
Dan Brown: Eredet
Michael Finkel: Az Északi-tó fantomja
Paul Murray: A domonkos lelkiség új bora
Daniel Kalder: A pokoli könyvtár
Victoria Schwab: Egy sötét duett
Frank Schätzing: A pillangó zsarnoksága
!

Friedrich Nietzsche


Idézetek

>!
krlany I+SMP

Az úgynevezett nagyság eljutott arra a pontra, hogy már csak meghatódni tudunk nevetséges és szánalomra méltó voltán. Ha jobban megnézzük, Shakespeare is nevetségessé zsugorodik, mondta, gondoltam. A csodálat az ostobák kiváltsága, mondta, gondoltam. Az úgynevezett szellem emberét felemészti a mű, amelyet korszakosnak vél, míg végül kiderül, hogy csupán nevetségessé tette magát, akár Schopenhauernak hívják, akár Nietzschének, egyre megy, lett légyen akár Kleist, akár Voltaire, csupán egy szánalmas alakot látunk, aki kizsigerelte saját agyát, s végül ad abszurdum vitte magát. Akit legázolt és túlhaladott a történelem. A nagy gondolkodók bezárt könyvszekrényeinkből bámulnak ránk, örök nevetségességre ítélten, mondta, gondoltam.

61. oldal

>!
krlany I+SMP

Könyvtáraink, úgymond, büntetőintézetek, ahova szellemóriásainkat zártuk, Kantot természetesen magánzárkába, éppúgy, mint Nietzschét, mint Schopenhauert, mint Pascalt, mint Voltaire-t, mint Montaigne-t, az egészen nagyokat magánzárkába, a többieket tömegzárkába, de valamennyit egyszer és mindenkorra, bizony, kedvesem, örökre és a végtelenségig, ez az igazság. És ha egy főbenjáró bűnös menekülni próbál, ki akar törni, hát jaj neki, mert, ahogy mondani szokás, kikészítik és nevetségessé teszik, ez az igazság. Az emberiség meg tudja védeni magát mindezekkel az úgynevezett szellemóriásokkal szemben, mondta, gondoltam. A szellemet, akárhol bukkan is elő, kikészítik és bezárják, és természetesen azon nyomban rossz szellemnek bélyegzik,

61-62. oldal

>!
Frank_Spielmann I

Goethe költő volt, és Nietzschét halálig gyötörte a félelem, hogy ő is csak költő.

284. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Friedrich Nietzsche · Johann Wolfgang Goethe · költő
3 hozzászólás
>!
tasiorsi

Mindig és minden egyetemen akad egy-két szellemileg koraérett ifjú, az értelmiségi elit önjelölt tagja, aki szükségét érzi, hogy önmagát diáktársai, sőt tanárai fölé helyezze, s ezért olyasfajta tekintélyrombolót vagy lázadót választ példaképének, mint Russell vagy Nietzsche vagy Schopenhauer.

90. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bertrand Russell · Friedrich Nietzsche · Schopenhauer
>!
Kkatja P

     – Már az előbb is mondtam, hogy egy szóval nem tudom megfogalmazni, de Nietzsche mondott valami olyat, hogy az unalom előtt még az istenek is meghajtják és összecsavarják a zászlóikat.

44. oldal harmadik fejezet 1| Cetfa(llo)sz, lány háromféle foglalkozással

Kapcsolódó szócikkek: Friedrich Nietzsche · unalom
>!
latinta SP

FRANCIS JAMMES: MINT EGY LÁRMÁS BOGÁR

Mint egy lármás bogár, kaszálógép szaladgál
a széna közt. Donog s hangjára rekkenő
kábultság terjed szét s mindenre átragad már,
az óra lassan jár, a szőllőfürt se nő.
Nem érdekel ma semmi, hagyjatok. Unalmas,
hogy folyton Nietzschéről s az Életről fecsegnek,
s hogy vakbélgyulladása volt ennek meg ennek.
Az ökrök szarvai szilajon fénylenek
s az érett búza közt kéknyelvü láng lebeg.
A kert rózsáiból félelmes illat árad,
s mint perzselő homok, a szirmuk oly kiszáradt.
S a kis diákleány, ki tikkadtan tanult, —
elszunnyadt s atlasza a forró földre hullt.

106. oldal

Radnóti Miklós: Orpheus nyomában Műfordítások kétezer év költőiből

Kapcsolódó szócikkek: élet · Friedrich Nietzsche
Hirdetés
>!
Kkatja P

    Ha Isten meghal, mi történik? Nietzsche erre azt válaszolta, hogy Isten halálával megszűnik az erkölcs alapja is. A jóról, a rosszról, a gonoszról alkotott elképzeléseink csak egy olyan világban értelmezhetők, amelyben létezik Isten. Ha nincs Isten, annak a lehetősége is elvész, hogy valamiféle iránymutatással rendelkezhessünk az életvezetéssel és az értékekkel kapcsolatban. Ez bizony meglehetősen keményen hangzik – Nietzsche kortársai nem is akartak hallani róla. Nietzsche „immoralistaként” határozta meg magát, nem olyasvalakiként, aki szándékosan tenne rosszat, hanem olyasvalakiként, aki túl akar lépni minden erkölcsön, ahogy egy könyve címében írja: Túl jón és rosszon.

194. oldal Isten halála/ Friedrich Nietzsche

Kapcsolódó szócikkek: erkölcs · Friedrich Nietzsche · Isten
>!
Kkatja P

     – Strindbergben nem az úgynevezett demokratizmusa a legfontosabb, még csak nem is mégoly zseniális művészete – mondta szabad kezével élénken gesztikulálva Jurij –, hanem ahogy elképzeli az új embertípust. Hiszen a mostani kultúra a pusztulás határán van, és mint minden pusztulófélben lévő lény, kétségbeesett kísérleteket tesz az életbe maradásra, miközben furcsa homunculusokat hoz létre a lélek alkímiai műhelyeiben. A felsőbbrendű ember egyáltalán nem az, aminek Nietzsche gondolta. A természet még maga sem ismeri, és a férfiasságot és nőiességet – és figyelem, nem egyszerűen a férfi és női elemet – különböző arányban keverve, ezerszámra végzi kísérleteit. Vehetjük úgy is, hogy Strindberg egyszerűen lépcsőfok, állomás. És ezzel megint eljutottunk Spenglerhez…

45. oldal Kristályvilág

>!
Chöpp 

Freud meggyőzően igazolta Nietzsche felvetését, mely szerint a szabadság korlátozásával az emberi ösztöntörekvések „visszájára, maga az ember ellen fordulnak”. Az ellenséges érzület, a kegyetlenség, az üldözés, a rajtaütés, a változás, a rombolás élvezete – mindez az ilyen ösztönök birtoklói ellen fordulva: ez a rossz lelkiismeret eredete.

132. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Friedrich Nietzsche
>!
Carmilla 

(…) Két évvel elborulását megelőzően, 1887-ben Nietzsche „a szerelem mélabús pillantását” fedezte fel a Parsifal nyitányának taktusait hallgatva.

Földényi F. László

16. oldal, Az elvesztett egyensúly. A szerelemről (Akadémiai, 1991)

Kapcsolódó szócikkek: Friedrich Nietzsche