Frédéric Chopin személy
Idézetek
És most itt vannak az oroszok. A belépő három katona közül az egyik lány, hozzám fordul, miután a kitárt karomba esve összecsókoltuk egymást.
– Patyifon – mondja, és mutatja is a kezével a lemez forgását, és dúdol hozzá. Ó, istenem, micsoda hadsereg – gondolom –, hihetetlen! Jön be az „ellenség", s első kívánsága az, hogy zenét hallgasson, hiszen köztudomású, hogy milyen zenekedvelő nép.
– Gyere, szívem – fogom meg a lány kezét, s odavezetem Aczél pompás, legmodernebb gramofonjához, amin eddig a nyilasok csak a Gyöngyhalászt és egyéb divatos slágereket játszottak, s felnyitom az ágyamat, ahová Aczél csodálatos lemezgyűjteményét dugtam el előlük, népzene, preklasszikusok, Bach, Chopin, Mozart, teljes operák, minden, körülbelül kétszáz darab, s intek a lánynak, hogy válassza ki, mit tegyünk fel. A lány odapillant, aztán szép rendesen lecsukja a készüléket, hóna alá csapja, a tűtartó külön dobozt zsebre vágja, s kisétál az ajtón, kedvesen mosolyogva int vissza. Tátott szájjal bámulok utána. Elég kövér kislány, az első katonalány, akit életemben láttam. Kitűnő, puha csizma, könnyű, vastag kabát (pufajka) s katonasapka, alatta látszik, hogy a haja vastag koszorúba fonva keretezi a fejét. Utánalépek, valami önmagamat nyugtatni akaró zavaros érzéssel, hogy biztosan csak itt a kapualjban vagy az utcán akar játszani, a társaival együtt, és ott a lemez is, de mire a kapuhoz érek, már nyoma sincs, s egy dzsip éppen elpöfög.
41. oldal
Emlékszel-e arra az estére?
Ott csókolózott egy pár.
S te egyedül voltál.
Valahonnan, Isten manzárdszobáiból
zongoraszó hallatszott, Chopin.
Tarkón ütött, örökre megjelölt,
naggyá tett és boldogtalanná.
145. oldal
– Gyakran tanakodtam azon, vajon a hangolók tudnak-e zongorázni. Már úgy értem, profi szinten.
– Ritkán – felelte Jasper Gwyn. – De ha a kérdése arra vonatkozik – folytatta –, hogy a hosszú órákig tartó hangolás befejeztével vajon miért nem ülnek le egy Chopin-szonátát eljátszani, hogy kiélvezzék szakmai tudásuk és odaadó munkájuk eredményét, a válaszom az, hogy még akkor sem tennék meg soha, ha képesek lennének rá.
– Nem?
– Aki felhangolja a zongorát, az nem szívesen hangolja le – magyarázta Jasper Gwyn.
59. oldal
– A festők nagyon szeretik a szigeteket, ugye? – kérdezte Miss Marple. – Chopin… ő Mallorcán élt, nemde? Persze, ő zeneszerző volt. Gauguinre gondoltam. Szomorú élete volt, elpazarolta a tehetségét, az az ember érzése. Én nem nagyon szeretem a bennszülött nőket ábrázoló festményeket – bár tudom, hogy Gauguint sokan csodálják –, de én sohasem kedveltem azt a rikító mustársárgát. Az ember szinte gyomorrontást kap, amikor a képeit nézi.
154. oldal, Tizenharmadik fejezet (Európa, 2007)
Kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, amikor Chopin szólalt meg a zsebében. Mármint Chopin zenéje, nem maga Chopin, hál' istennek.
30. oldal
Zene árad a tudatomba hirtelen, zongoramuzsika. Szelíd, egyenletes, szervezett hangzás… becsukom a szemem, újra lazítok. Beugrik a név: Chopin. Egy etűd. Az etűd amolyan tanulmány… nem, hagyjuk áradni a zenét; ne gondolkodjunk.
300. oldal
Mozart természetesen szóba sem jöhetett, nagyon is valószínű, hogy tőle meggondolná magát, olyan a szépsége, olyan életörömmel tölti el a hallgatót, míg Chopin és Bach elmossa a határokat élet és halál között.
52. oldal
Jón Kalman Stefánsson: Ásta 90% avagy Hová menjen az ember, ha nincs kiút?
Composers often dedicate their works to specific people – patrons, benefactors, lovers, friends, family, even pets. (Chopin’s famous ‘Minute’ Waltz, for example, was originally known as ‘The Little Dog Waltz’ in honour of Marquis, the beloved pet of his lover George Sand.)
27 April
Clemency Burton-Hill: Year of Wonder Classical Music for Every Day
The polonaise, uniting as it did all strata of Polish society, from nobles to townsfolk, was inextricably linked to the tradition of his homeland, and Chopin remained deeply patriotic to the end.
6 January (Headline, 2021)