Franz Kafka személy
Idézetek
Thomas Mann kölcsönadta Kafka egyik regényét Einsteinnek, aki azzal adta vissza: „Nem tudtam elolvasni; az emberi gondolkodás nem ennyire bonyolult".
10. oldal
Az a Kafka azt hitte, hogy az is valami, ami vele történt. Franz Kafkára gondolok, az irodalmárra, aki rovarrá változott, és ezt meg is írta egyik művében. Nagy kunszt, mindenki át tud változni valami undorítóvá, de ezzel még nem kéne dicsekedni. Én például egyszer hüllő lettem, de eszembe nem jutott, hogy ezt meg is írjam. Most már bánom, mert Kafka híres lett, én meg…
48. oldal, Az átváltozás
Kafka minden délután sétál a parkban. Gyakran Dora is vele tart. Egyik nap találkoznak egy kislánnyal, aki úgy zokog, a szíve szakad meg. Kafka megkérdezi tőle, mi baj, a lány pedig azt feleli, elvesztette a babáját. Kafka azonnal kitalál egy magyarázatot, mi történt. „A babád elutazott”, mondja. „Honnét tetszik tudni?”, kérdezi a kislány. „Onnét, hogy írt nekem egy levelet”, feleli Kafka. A kislány azonban gyanakszik. „Itt a levél?”, kérdi. „Sajnos nincs, otthon hagytam, de holnap elhozom”. Olyan meggyőzően adja elő, hogy a kislány nem tudja, mit gondoljon. Lehetséges, hogy ez a fura ember igazat mond?
Kafka egyenesen hazamegy és megírja a levelet. […]
Másnap Kafka visszasiet a parkba a levéllel. A kislány már vár rá, és mivel még nem tanult meg olvasni, Kafka olvassa fel neki. A baba nagyon sajnálja, de megunta, hogy mindig ugyanazokkal éljen. Világot akar látni, új barátokat szerezni. Nem arról van szó, hogy nem szereti a kislányt, de változatosságra vágyik, ezért egy időre el kell válniuk. A baba megígéri, hogy mindennap ír és tájékoztatja a kislányt a dolgokról.
Itt kezd a történet igazán szívszorító lenni. Nemcsak az a bámulatos, hogy Kafka megírta az első levelet, de még el is kötelezte magát, hogy mindennap ír egy újabbat, csak hogy megvigasztaljon egy kislányt, egy vadidegen kislányt, akibe véletlen botlott bele a parkban. Miféle ember csinál ilyet? Három hétig folytatta, Nathan. Három hétig. A valaha élt egyik legragyogóbb író arra áldozza idejét, egyre értékesebb és fogyatkozó idejét, hogy egy baba képzeletbeli leveleit írja meg.
Úton északra
Abban hiszek ugyan, hogy az irodalom nemcsak olvasókat feltételez, hanem magyarázókat is, társas sokaságot és kötődést, viszont azt nem hiszem, hogy az irodalomba be kell avattatni. Még az sem valószínű, hogy Kafka, a legnagyobb, beavatott volt, hiába próbálják fogságban tartani körök és baráti koszorúcskák. […] Én a gyerekeimnek és egy mindenesünknek is odaadtam Kafkát és Faulknert, olvassák, de nem fennen hirdetve, hogy a művészet a népé, hanem azért, mert tisztelem Faulknert és Kafkát: nem hiszem, hogy a beavatottaknak írtak volna. A „nehezen érthetőség” pedig viszonylagos: a Grimm-mesék szintén nehezen érthetők; író nem rekeszt ki olvasót, és nem szerénységből nem teszi, hanem gőgből.
16. oldal
Arra ébredtem, hogy a végtagjaim helyén rovarlábak nőttek, és a súlyos kitinpáncél miatt képtelen vagyok a hátamról a hasamra fordulni, hogy segítségért az ajtóhoz mehessek. Szerencsére ez a nyomasztó állapot csupán néhány óráig tartott, ám oly mély benyomást tett rám, hogy megírtam az egészet egy prágai ismerősömnek, bizonyos Kafka úrnak, aki azt javallotta, forduljak azonnal orvoshoz.
367. oldal, 14. Az emberbogár (Könyvmolyképző, 2015)
Az abszolútum természetében benne rejlik az elillanás, a mienkben meg az, hogy nem hagyunk fel a keresésével. Innen származnak a regényben mindenütt felbukkanó belső ellentmondások. […] Kafka így határozta meg ezt az ellentmondást: „Mindig a közölhetetlent vágyom közölni.” A vágy, hogy a közölhetetlent közölje, csak akkor teljesül, ha az író a közölhetetlenül belül legalább egy kivételt tesz, a regényt magát, ez pedig annyit jelent, hogy a regény megsemmisíti tárgyát. A közölhetetlenségről szóló abszolút realista regénynek közölhetetlennek, olvashatatlannak, illetve megfejthetetlennek kellene lennie. Ez pedig megsemmisítené a regényt.
138-139. oldal
Kafka valahol azt írja: „Meggyőződésem, hogy csak olyan könyveket szabad olvasnunk, amelyek harapnak és csípnek. Amelyik könyv nem vág mellbe, azt minek elolvasni?”
347. oldal