Fokváros helyszín

Jack Cope: A hajnal kétszer jön
Oswald Spengler: A nyugat alkonya I-II.
Daniel Vernet: Berlin regénye
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
Greskovits Endre (szerk.): Huszadik századi indiai novellák
Jennifer E. Smith: Létezik térkép a szerelemhez?
Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje
S. L. Grey: Az apartman

Idézetek

SteelCurtain>!

Magnus 1905-ben érkezett Fokvárosból Kuala Lumpurba, s a Guthries cég egyik ipohi gumiültetvényén kezdett dolgozni igazgatóhelyettesként. Előszeretettel mondogatta, hogy csak azért alkalmazták, mert a felvételi elbeszélgetést vezető férfi rájött, hogy Magnus tud rögbizni.

Kapcsolódó szócikkek: 1905 · Fokváros · Kuala Lumpur
Richard_the1st>!

Ami Lutherből hiányzott – s ez Németország örök végzete –: a tények figyelembevétele és a gyakorlati szervezőerő. Sem tanítását nem fejlesztette világos rendszerré, sem a nagy jelentőségű mozgalmat nem irányította, sőt meghatározott célt sem adott neki. Mindezt nagy követője, Kálvin tette meg. Miközben a lutheri mozgalom Közép-Európában spontán módon terjed, Kálvin a maga genfi uralmát olyan kiindulópontnak tekinti, ahonnan a világot tervszerűen a protestantizmus következetesen végiggondolt rendszere alá vetheti. Ezért vált a kálvinizmus és egyedül a kálvinizmus világhatalommá. Ezért volt a Kálvin és Loyolai szelleme közti harc a döntő küzdelem, amely a spanyol Armada pusztulása után a barokk államrendszerében a világpolitikát és a tengerek feletti hatalmat egyértelműen meghatározta. Miközben Közép-Európában a reformáció és az ellenreformáció egy-egy jelentéktelen birodalmi városon vagy egypár vacak svájci kantonon marakodott, addig Kanadában, a Gangesz-torkolatnál, Fokvárosnál és a Mississippinél -vagyis Franciaország, Spanyolország, Anglia és a hollandok közti világpolitikai döntésekben – a Nyugat kései vallásának e két nagy szervezője állt egymással szemben.

Oswald Spengler: A nyugat alkonya I-II. A világtörténelem morfológiájának körvonalai

loveQhuay>!

A fiú felült, hogy közelebbről is szemügyre vegye őket, egyesével rájuk világított, elolvasta a lapokon álló helységneveket: Firenze, Fokváros, Prága, Barcelona, Cannes, Szentpétervár.
– Hűha!- szólt.- Ilyen sok helyen jártál?
Lucy elnevette magát.
– Szerinted saját magamnak küldözgetek képeslapokat?
– Nem- felelte Owen elpirulva.- Csak azt hittem…
– Mind a szüleimtől jöttek. Csodálatos helyekre utaznak, én meg kapok egy darab kartont- magyarázta Lucy, és vállat vont.- Ez a hagyomány. Az egyik bátyámnak mindig mágnest hoznak, a másiknak meg hógömböt. Állítólag én egyszer, még kiskoromban képeslapot kértem, úgyhogy ez lett a szokás.

50-51. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Barcelona · Cannes · Firenze · Fokváros · Lucy Patterson · Owen Buckley · Prága · Szentpétervár
5 hozzászólás
psvianne>!

Járt már Fokvárosban? Fura egy hely. Képzeljen maga elé egy nagy, modern shopping centert, melynek belső tereit magas pálmafák díszítik. Gyönyörűek ezek a pálmák. Műanyagból készültek, amit csak akkor lehet észrevenni, ha megfogja őket az ember. […] Lenyűgöző város, én mondom magának, nagyon tiszta, rendezett.

95. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Fokváros
Amapola P>!

De a németek aligha találták volna ki a „németek vitái” kifejezést, ha nem volna különös tehetségük ahhoz, hogyan tegyék még bonyolultabbá az egyébként is bonyolult dolgokat. A Berlin-Bonn alternatíva túlontúl egyszerű. Az újraegyesítési szerződésbe Észak-Rajna-Vesztfália tartomány – amelyhez maga Bonn is tartozik — jövendőbeli miniszterelnöke jóvoltából egy talányos kis mondat is bekerül: „Berlin Németország fővárosa. A parlament és a kormány székhelyéről a törvényhozási szervek határoznak.” Másképpen fogalmazva elméletben lehetségessé válik egy holland típusú megoldás, ahol az ország székhelye Amszterdam, a parlament és a kormány viszont Hágában székel. A dél-afrikai gyakorlatot szerencsére eleve kizárják: ott hat hónapig Pretoria, másik hat hónapig pedig Fokváros a főváros, a kormány, a parlament, a minisztériumok és a diplomáciai testületek pedig a váltólegeltetés rendszerében működnek. Egy kicsit úgy, ahogyan az európai képviselők vándorolnak Brüsszel, Luxembourg és Strasbourg között. Némi habozás után a németek végül letesznek a salamoni megoldásról. A főváros Berlinbe költözik, és vele minden, a státushoz kapcsolódó attribútum is.

199. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bonn · Fokváros · Pretoria
Gothic I>!

Fokváros mindig is derűs, higgadt város hírében állt, mostanában azonban elözönlik a feszült üzletemberek, akik azt hiszik, hogy Los Angelesben vannak.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: dr. Mark Sebastian · Fokváros · Los Angeles
Nazanszkij >!

Ismeretlen barátom (vagy ellenségem), kit Babanangónak neveztem el, gondolataimban végigkísért a Fokvárosba visszavezető ezer mérföldnyi úton. Valamikor Nkandlában dolgoztam tanoncként egy fűrészmalomban, asztalosmunkához nyesegettem a fát; a társaim a vidék törzseiből toborozott férfiak voltak, és viselkedésükből is megmutatkozott csatáik, győzelmeik, vereségeik egész története. Hallás után megtanultam a zulu nyelvet, de olyan jól nem, hogy e fiúk jókedvének, szívélyességének, nagyvonalúságának felszíne alá tudtam volna hatolni. Persze fogalmam se lehetett róla, hogy nagy fekete szemük mögött, milyen gondolatok szövődnek, hogy milyen indulatok kerekednek ott, amelyek aztán éjjel is velük maradnak vagy álmukban is elővillannak. Csak annyit mondhatok, hogy úgy éreztem, hogy ezek a fiúk a teljes realitást, a teljes valóságot érzékelik, s hogy olyan szilárd jellemű férfiak, amilyenekkel csak kivételesen – néhány igen közeli barátom esetében – találkoztam. Igaz, fiatalabb voltam akkor, s talán indokolatlan következtetésekre jutottam ezeknek az embereknek a megítélésében. De úgy gondoltam, s ez a hitem csak erősödött azóta, hogy ilyen jó anyagból új reményekre jogosító, reményt sugárzó embereket fog kicsiholni a jövő. Most egy ádázul elszánt sarjuk tér meg házi tűzhelyeihez, olyan fiú, akit keserűvé pácolt az erőszak élménye, s aki már új zsargon szavait szajkózza. Vajon hogyan fogadja, hogyan olvasztja magába őt népének kollektív bölcsessége?

92-93. oldal, Hatodik fejezet (Kriterion, 1980)

Kapcsolódó szócikkek: Fokváros
Nazanszkij >!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

[…] Nagy Billy most már a mamát szólongatta:
– Yvonne, hé, Yvonne, há nem vót neked jó velem az ágyban?
– Mér nem vót jó, he? – énekelte Kicsi Billy.
Nagy Billy elfintorodott, és befogta az orrát.
– Azt kell mondjam, irtó büdös van ezen a buszon.
– Pfuj!
– Mer ezek a jóisten se tudja, hányan zsúfolódnak össze abban a lakásban, aztán a karis rizsájukkal mindenkit kikergetnek a világból.
Való igaz, hogy zsúfoltan éltek. Az egyik hálószobában a nagyapja aludt, a nyugalmazott doktor, a másikban Azhar, a nővére meg a szülei, a nappaliban meg a két nagybátyjuk. Hatalmas tepsikben rotyogott a tűzön az indiai étel egész nap, hogy mindenki akkor ehessen, amikor akar. A konyhában a tapéta felhólyagzott, itt-ott el is szakadt, a foszlányok ókori papirusztekercsként lógtak a falról. De a mama mindig is tagadta, hogy ők „olyanok” volnának. A leghatározottabban visszautasította, hogy a papát „bevándorlónak” titulálják, mivel az ő szemében ez a szó kizárólag azokra a törpenövésű, írástudatlan emberekre vonatkozott, akik lesütött szemmel járnak az utcán, és mindenféle szedett-vedett ruhákat hordanak.
A mamának mozgott a szája, de a torka biztosan kiszáradt, mivel egy hang sem jött ki rajta. Végül nagy nehezen kipréselte magából:
– Nem vagyunk zsidók.
Nagy Billy kihasználta a hirtelen támadt csöndet.
– Mit mondtál? – Az egyik kezét hosszú, sötét barkó takarta füléhez tapasztotta, a másikkal pedig lekevert egy nyaklevest Kicsi Billynek, aki időközben füttyögni kezdett. – Nyisd ki a szád! Hé, kurva, nem hallottuk, mit mondtál!
A mama megismételte kijelentését, de képtelen volt felemelni a hangját.
Azhar nem egészen értette, mit akar ezzel mondani a mama. Zavarában eszébe jutott egy beszélgetésük Dél-Afrikáról, ahová a legjobb barátjának a családja emigrált. Megkérdezte, hogy ha költözni akarnak – mert a költözés gondolata időről időre terítékre került otthon –, miért nem mennek ők is Cape Townba. A mama szomorúan azt felelte, hogy azért nem, mert ott a fehér bőrű emberek kegyetlenül bánnak a fekete és barna bőrű emberekkel, alacsonyabb rendűeknek tartják őket, és kitiltják őket onnan, ahová a fehérek járnak. A színes bőrűeknek külön helyeik vannak, és nem ülhetnek egy asztalhoz a fehérekkel.
Az élő történelemnek e tananyagban nem szereplő, különös ténye szédítő irracionalitásával főbe kólintotta, mint egy pöröly, és éjjelenként ott visszhangzott az álmaiban. Hogy lehetséges ilyesmi egyáltalán? Mit jelent? És mit tegyen ő ellene?
– Nem – mondta Nagy Billy. – Bibsi, az nem vagy. Közülünk való vagy. De annál rosszabb, hogy összeállsz egy pakival.
Kicsi Billy pisszegett, és szélütött módjára remegtette a fejét.
Azhar azt hallotta apjától, hogy nem is olyan régen elgázosítottak embereket. Hogy voltak, akik tulajdon szomszédaikat mészárolták le, és hogy még ma is élnek ilyen gonosz emberek. Ilyenkor a papa a feleségére, a fiára és a csecsemőkorú lányára mutatott, és azt mondta:
– Most mi vagyunk soron!
Az efféle beszélgetések általában azzal végződtek, hogy papa kijelentette, „hazamennek” Pakisztánba. Ott majd nem lesznek ilyen gondjaik. A mamát ezen a ponton elfogta a nyugtalanság. Hogyan mehetne haza, ha egyszer otthon van? Különben is a melegtől feldagad a lába, a fűszeres étel kikészíti a gyomrát, és magányosnak érzi magát az olyan emberek között, akik nem tudnak angolul. Épp elég az neki, hogy Azhar nagyapja és nagybátyja urdúul beszélget egymással, Ászif bácsi felesége pedig, amikor látogatóba jött, több lépésre lemaradt mögöttük az utcán, pedig senki sem kényszerítette rá. Mivel egyik táborhoz sem kívánt csatlakozni, a mama Azharral együtt a különös menet közepén maradt, úgy mentek bevásárolni.

448–450. oldal, Hanif Kureishi: Nem vagyunk zsidók (Noran, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: Dél-Afrika · Fokváros · Pakisztán