fóka állat
A fóka a valódi fókafélék (Phocidae) és a fülesfókafélék (Otariidae) családjába tartozó tengeri ragadozó emlősállatok összefoglaló neve. A fókák legközelebbi rokonai a rozmárok.
A fókák életmódja egyaránt vízhez és szárazföldhöz kötött, a szárazföldön esetlenül mozognak. Testük orsó alakú, áramvonalas. Mellső végtagjaik úszólábakká alakultak, a hátsók elcsökevényesedtek. Orrlyukaik teljesen elzárhatók. Halakkal, rákokkal táplálkoznak.
https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B3ka
Idézetek
A berlini állatkertben, az élő elefántfóka medencéje mellett különös vitrin áIl. Az üveg mögött az 1961. augusztus 21-én elpusztult, Roland nevű elefántfóka bendőjében talált tárgyak láthatók, azaz:
rózsaszín öngyújtó, négy jégkrémes pálcika (fából), pudlikutya alakú fém kitűző, sörnyitó, női karkötő (valószínűleg ezüst), hajcsat, ceruza, műanyag vízipisztoly, műanyag kés, napszemüveg, nyaklánc, rugó (kisebb fajta), gumikarika, ejtőernyő (játékszer), cca 40 cm-es vaslánc, négy csavar (nagy), zöId műanyag játékautó, fémfésű, műanyag jelvény, játék baba (kicsi), sörösdoboz (Pilsner, 0,33 l), gyufásskatulya, gyerekpapucs, iránytű, autókulcs, négy db fémpénz, fanyelű kés, cumi, kulcscsomó (5 db-os), lakat, műanyag tűtartó cérnával.
A látogató inkább elbűvölten, mint megrökönyödve áll a különös kiállítási tárgyak előtt, mintha régészeti leleteket szemlélne. A látogató tudja, hogy muzeális-kiállítási értéküket a véletlen határozta meg (Roland szeszélyes étvágya), mégsem állhat ellen a költői gondolatnak, hogy a tárgyak idővel finomabb kapcsolatokba kerültek egymással. E gondolat csapdájába kerülve aztán megpróbál fölállítani bizonyos jelentéshordozó koordinátákat, megpróbálja rekonstruálni a történelmi keretet (eszébe jut például, hogy Roland halála és a berlini fal felhúzása között mindössze nyolc nap telt el), és így tovább.
Az olvasónak is hasonló módon kellene olvasnia az előtte fekvő regényt. Ha úgy érzi,hogy a fejezetek között nincsenek szorosabb, értelemhordozó kapcsolatok, legyen türelemmel, a kapcsolatok idővel maguktól kialakulnak. És még valami: a kérdés, hogy önéletrajzi jellegű-e ez a regény, legföljebb a rendőrségre tartozhat, nem pedig az olvasóra.
5. oldal
FÓKA:
Elhízott, bajuszos, rekedt úszómester.
39. oldal
A Föld egyetlen társadalmában sem létezik ma „élethez való jog”, és korábban sem létezett soha. Haszonállatokat tenyésztünk levágásra, elpusztítjuk az erdőket, beszennyezzük a folyókat és a tavakat, míg végül már nem él meg bennük a hal, sportból vadászunk őzre és jávorszarvasra, a prémjéért a leopárdra, a kutyaeledelért a bálnákra, belegabalyítjuk a tátogó és vergődő delfineket a hatalmas tonhalhalászhálóinkba, és agyoncsapjuk a fókakölyköket „a szaporulat szabályozása” céljából. Mindezek az állatok és növények ugyanúgy élőlények, mint mi. Amit sok emberi társadalomban óvnak, az nem az élet általában, hanem az emberi élet.
248. oldal
Carl Sagan: Az éden sárkányai 91% Tűnődések az emberi intelligencia evolúciójáról
Eszkimóka
Grönlandban
egy
jeges tóba,
párás, forró
forrás mellett
fürdött egyszer
két szép
fóka.
A gleccserről
nézte őket
három
apró
eszkimóka.
Ebből
lett a
csuda
móka:
pengett a jég,
zengett a szél..
Táncolni kezd
a két
fóka.
Fütyült nekik,
dalolt nekik
a három
kis
eszkimóka.
Békességben
élt a
világ.
Az eszkimók
hahotáztak,
a fókák
bukfencet
hánytak.
Pengett a jég,
zengett a szél…
Grönlandban
a
gleccserek közt
vígan így
eszkimókáztak.
34. oldal (Móra, 1981)
– Ugye, papa, te úgy gondolod, hogy ez így nem helyes?
– Nem tudom. Most még sok a fóka, de amíg a bálnák is rengetegen voltak, az ő sorsukkal sem törődött senki, az emberek puszta fogyasztási cikknek tartották őket. Előfordult, hogy megöltek egy rakás bálnát, és csak a legvastagabb bálnazsírcsíkokat vágták le róluk, a többit csak úgy otthagyták, nem foglalkoztak vele. Egészen addig, amíg alig maradt bálna a tengerekben. Mostanában kezdem úgy érezni, nem az a fő kérdés, hogy ki fogjuk-e végleg irtani a bálnákat és a fókákat. Az a legfontossabb, hogy az embernek csak annyit lenne szabad elvennie a természettől, amennyi a saját táplálásához elég.
– Tehát mi a véleményed?
– Az utóbbi napokban egyre csak az jár a fejemben, hogy talán nem is az egyes fajok fennmaradása a probléma. Hanem az, hogy az embereknek miért kell mindig a saját szükségleteinél többet elvennie?
318. oldal
Zach, ha ez egyáltalán lehetséges, még jobban zavarba jött.
– Szeretem a fókákat – dünnyögte, mintha ez megmagyarázná, hogy miért viszi állatkertbe a szomszédék au pairjét.
41. oldal
Meg Cabot: Jinx 84% A balszerencse átka
…próbálok valami másra gondolni. Bármi másra.
Jöjjenek a jegesmedvék! Jegesmedvék az Északi-sarkon. A hóban az anyjuk után csetlő-botló jegesmedvebocsok. Coca-Colát ivó jegesmedvék.
A férfi rám mered.
Jegesmedvék férkőznek át a jégen, hogy a fókabébikhez jussanak. Hosszú, hegyes jegesmedvefogak. Rózsaszín pofájú és tappancsú jegesmedvék.
[…]
Éhen pusztuló jegesmedvék. Fáradhtatalanul úszó, szárazföldet kereső jegesmedvék. Fuldokló jegesmedvék, a testük hánykolódik a vizen. A szemük üveges, élettelen. Szegény kimúlt jegesmedvék!
405. oldal
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
A bika behunyta a szemét, aludni készült. De a feleségének, aki alig látszott ki ura hatalmas teste alól, más elképzelései voltak. Oldalra csúszott, úgyhogy a bika hordószerű teste lesiklott a hátáról, és hangos csikordulással megállapodott a kavicson. A tehén előre hajolt, és lassan, epekedve harapdálni kezdte párja száját és állát. A bika szorosan csukva tartotta a szemét és tűrte a kedveskedést, csak néha horkant föl, mintha zavarban lenne. A nőstény szerelmi játéka végül is felgerjesztette, kinyitotta a szemét, és harapdálni kezdte felesége fényes nyakszirtjét. A nőstény ura szeretetének ezen jelétől olyan izgalomba jött, mint egy kölyökkutya, hempergett és fickándozott a hím nagy feje alatt, harapdálta széles mellkasát és halk, ugatásszerű hangokat hallatott, amitől bajusza mint egy üvegszálú legyező terült szét csinos pofája körül. Miközben a kavicson vonaglott, a hím lehajolt és finoman megszaglászta a hátsó fertályát, akár egy vén kéjenc, aki valami ritka konyak illatát élvezi. Aztán lassan, nehézkesen rámászott és beléhatolt. A nőstény most felemelte fejét a híméhez, bajuszuk összeért, pofáját, az orrát és a torkát harapdálta, míg a hím vad, de mégis óvatos harapásaiban szinte eltűnt felesége nyaka és torka. Hátsó részük együtt hullámzott, nem olyan gyorsan, erőszakosan és durván, mint a legtöbb állatnál, hanem lassan és óvatosan, a mozdulatok olyan selymesek és pontosak voltak, mint amikor méz csordul egy csuporból. Nemsokára szorosan összetapadva elértek a csúcspontra és ellazultak. A bika legördült a nőstényről és elvetette magát a kavicson; kedveskedve, figyelemre méltó gyengédséggel harapdálták egymás száját és arcát. Jó volt nézni az egészet; olyan leckét adott ráérős szerelmeskedésből, amelyet sok ember megszívlelhetne.
69-70. oldal, Sörényes fókák
