!

Födöri Sándor személy

Lakatos Levente: Megrepedt álarc
Lakatos Levente: Elillanó remények
Lakatos Levente: A tiltás gyönyöre

Idézetek

>!
Cicu

Azt hiszem, hogy a reménytelenség az, ami úgy istenigazából feldühít. Az amikor látom a szakadékot, és hiába húzom be a kéziféket, az nem fogja a kereket. Rohanunk a vesztünkbe, én egyre hevesebben rángatom a kart, ami éppen a zuhanás előtt kitörik, és a kezemben marad.
Most sem történt ez másként.
Sándor telefonja üzenetet jelez.

267. oldal Szétcsókolt szavak

Kapcsolódó szócikkek: Födöri Sándor · Liza
>!
B_Viki23 P

– Jó reggelt, drágám! – köszönt Sándor. Az ebédlőasztalnál kávézik, táblagépen a napi sajtót lapozgatja. – Borzalmasan festesz!
– Milyen kedves az én vőlegényem! – kacagom, majd megölelem és cuppanós csókot nyomok a homlokára.

20. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Födöri Sándor · Liza
>!
luthienlovemagic IP

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Megállapodásunk szerint öt évig kell játszanom a valójában homoszexuális Sándor kedvesét. Hogy ne derüljön ki a turpisság, nem ismerkedhetek férfiakkal. Ez a mi nagy, közös titkunk.
– Megnézhetnénk valamelyik nap azt az új filmet. Tudod, amelyikkel teleplakátolták a várost – kortyol a kávéjából Sándor.
– De csak azért, mert dögös a főszereplő, mi? – ütögetem meg a vállát, amire ő széles vigyorral válaszol.

21. oldal, 2. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Födöri Sándor · Liza
>!
evelin0317

Mindenki megtalálja a saját párját. Ahogy mi is egymásra akadtunk. A két szerencsétlen.

156. oldal, 14

Kapcsolódó szócikkek: Födöri Sándor
>!
Szimirza P

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Miért más az én Istenem, mint azé, aki nővel osztja meg az ágyát?

Kapcsolódó szócikkek: Födöri Sándor
>!
Bertwad

Mit tesz az ember, ha élete két legjelentősebb vágya éppen szemben áll egymással, miközben ő nem okolható az összeférhetetlenségért?

Kapcsolódó szócikkek: Födöri Sándor
Hirdetés
>!
vikcs P

– Te választottad ezt az életet, ne tégy úgy, mintha bárki rád kényszerítette volna!

Kapcsolódó szócikkek: Födöri Sándor · Liza
>!
bibrizz

– Mit tesz az ember, ha élete két legjelentősebb vágya éppen szemben áll egymással, miközben ő nem okolható az összeférhetetlenségért?
– Választ a lehetőségek közül.

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Födöri Sándor · Liza
>!
MariannaMJ

De a konzervatív eszmék tisztelete nem hinném, hogy megegyezik a középkorhoz ragaszkodással. Mármint lehet úgy komoly és hagyománytisztelő valaki, hogy korszerű.

Kapcsolódó szócikkek: Födöri Sándor
3 hozzászólás
>!
MariannaMJ

Szerintem azért nem sikerül meggyőznünk az embereket, mert egy alakulása óta vaskalapos pártra nem húzhatsz tüllszoknyát anélkül, hogy nevetség tárgyává tedd.

Kapcsolódó szócikkek: Födöri Sándor