Finn személy

Valami életben maradt. Ám nem vagyok biztos abban, hogy én vagyok az.

75. oldal

– Beszéltél már valaha az Incarceronhoz, Maestra? Az éjszaka kellős közepén, amikor mindenki alszik? Imádkoztál már suttogva hozzá? Könyörögtél neki, hogy vessen véget a nemlétezés eme rémálmának? Mert ez az, amit a cella–szülöttek tesznek. Mert nincs senkijük e világon. Számukra az Incarceron a világ.

– De hol vannak? . kérdezte Finn nyugtalanul. – Keiro, Attia és a Börtön?
Jared elgondolkodva nézett a kockára.
– Közelebb, mint gondolnád, Finn – felelte rejtélyesen.

537. oldal

– A szavamat adtam neki. Megígértem, hogy biztonságban lesz.
Keiro egy darabig nézte őt, aztán megszólalt:
– Mi vagyunk a Söpredék, Finn. A mi szavunk nem jelent semmit. Ezt ő is tudta.

A szíve nagyot dobbant. Lassan görgette tovább a képeket. […] Növekszik, változik. Közben pedig valami elvész belőle. Szinte már látni vélte, ahogy elveszít valamit magából, a folyamatosan változó képek mutatták, ahogy másvalakivé változik, valakivé, aki keményebb, éberebb, haragosabb tekintetű […]

– Mióta is vagy velünk? – kérdezte tőle a Nagyúr.
– Három éve.
– Akkor már nem vagy az az ártatlan kis bárány többé. Eltűnt az üresség a tekintetedből. Nem rezzensz meg, ha valaki felsikolt. Nem kezdesz zokogni, ha kialszik a lámpa.