fényképezés fogalom
Idézetek
Miért kezdtem fényképezni? Mert nem találtam szavakat…
292. oldal
Sosem szerettem a fényképezést. Visszataszítónak éreztem a fényképezőgépekkel felfegyverzett turistákat; mások albumait untam lapozgatni; a diáikat pedig kínos volt nézni. Mindig úgy gondoltam a fényképezésre, mint valami szemtelenségre, s amikor először fotóztam, perverznek éreztem magam, írja Diane Arbus amerikai fotográfusnő.
Egy külföldi tartózkodásom alkalmával vettem egy olcsó, automata fényképezőgépet, s ha már megvolt, kilőttem néhány filmet. Egy idő után átnéztem a fotókat és megállapítottam, hogy abból az utazásból csak a lencsevégre kapott látványokra emlékszem. Megpróbáltam visszaemlékezni valami másra, de az emlékezet szívósan a fényképek tartalmához kötötte magát. Azon tanakodtam, hogy mi mindenre emlékeznék, ha nem fényképeztem volna…
A negatívjait és a fotográfiáit valami csoda folytán nem kobozták el, pedig felmerült a tisztben, hogy nem normális, ha valaki az eget fényképezi. Kell ott legyen a felhők mögött valami. Amire Apám mondta, hogy persze hogy van, Isten van a felhők mögött. Azért is fényképez, hogy egyszer felbukkanjon, és meg tudja mutatni az őrnagy elvtársnak. Amire előttem és Anyám előtt, visszakézből kapott egy úristenes pofont. De szerencsére legalább a képeit nem vitték el. Látták, hogy nincs rajtuk semmi. Csak a három év börtön után már nem lehettem ugyanolyan biztos benne, mint régen, hogy még mindig meg akarná mutatni az Úristent egy belügyes tisztnek.
19. oldal Első rész (a cédula)
A fotográfia nem lát a jövőbe. Meg persze a múltba sem. Egy kép mindössze az a pont, ahol a jövő összeér a múlttal. Ha úgy tetszik: a folyamatos jelen.
Különös, de valahányszor ügyetlennek vagy kétbalkezesnek érzem magam, elég csak kézbe vennem a fényképezőgépemet, belenézni a keresőbe, és máris érzem, hogy én irányítom a dolgokat: a fókuszt, a fényeket, a beállítást. Tudom, hogy képes vagyok megragadni a látványt, mégpedig úgy, ahonnan azt más nem láthatja.
33. oldal
Egy fotó megfellebbezhetetlen bizonyítéka annak, hogy egy bizonyos dolog megtörtént. A kép torzíthat; mégis mindig megmarad a föltevés, hogy létezik, vagy létezett valami olyasmi, ami a képen látható.
13. oldal
Olyan ez, mint mikor a vadász meglát egy egzotikus állatot, és rögtön azt akarja, hogy a feje a falat díszítse, csak persze kevésbé undorító: amikor valami vizuálisan érdekeset látok, szinte leküzdhetetlen a vágy, hogy képet készítsek róla.
11. oldal
A fényképezőgép lencséjének segítségével gyerekkorának völgyei és dombjai absztrakt festményekre kezdtek emlékeztetni a sárga és zöld széles csíkjaival, a folyton változó kék és narancssárga égboltnak feszülő levendulamezőkkel. Csak később ébredt rá, azzal ad jelentést a tájnak, ahogyan keretbe foglalja. Azok az első fotók olyanok voltak, mint üveg alatt tárolt pillangótetemek.
[…] nincs két személy, aki egyforma képet készítene ugyanarról a dologról […].
104-105. oldal
Szeretem az ilyen képeket, legalább nyoma marad egy-egy múlékony, boldog percnek, napfényes délutáni sétának… Nem kell elutasítani ezeket az őrszemeket vállukon a fényképezőgéppel, hogy megörökítsék a pillanatot számunkra. Az emlékezet őreiként teljesítenek szolgálatot az utcákon. Tudom, miről beszélek. Magam is fényképész voltam.
86. oldal