Fenrys személy

Fenrys rákacsintott.
– Megígérem, hogy ő nem lesz olyan gyászos, mint Lorcan. – Elide rácsapott a karjára, mire Fenrys feltartott kézzel, nevetve odébb ugrott. – Kedvelni fogod – ígérte Aelinnek. – Minden hölgy kedveli – tette hozzá, és rájuk kacsintott, Aelinre, Lysandrára és Elide-ra.

II. kötet, 118. fejezet, 435-436. oldal

– Egyébként épp ebédelni készültünk – mondta Fenrys villogó szemekkel, és nem is várta meg a választ, egyszerűen kisétált a folyosóra.
A tetovált Gavriel halkan sóhajtott egyet.
– Hosszú történet, Rowan, és Adarlan királyával együtt mind a kettőtöknek tudnotok kell róla. – A folyosó felé intett, és így folytatta: – Tudod, hogy Fenrys milyen morcos, ha éhes.
– Innen is hallak – szólt egy mély férfihang a folyosóról.

„I can shied myself and others, but can't summon an element.” […]
„What's your shields made of, then?” […]
„Arrogance.”

“You could have used the door,” Fenrys said, arms crossed—a bit too casually.

“Why bother when a dramatic entrance is so much more fun?” Aelin countered.

243. oldal

Rowan már éppen fel akarta ajánlani a segítségét, amikor Lysandra zihálása hallatszott az árnyékból.
– Valaki elintézi, vagy rám bízzátok?
Az ilk tényleg a távoli part felé repült, alig látszott többnek, mint egy fekete pöttynek a sötét égbolton: Morathba igyekezett, hogy jelentést tegyen.
Rowan felkapta Fenrys leejtett íját és tegzét a fekete végű nyilakkal.
A korlát felé ment, a vér fröcskölt a csizmája talpa alatt. Csak a hullámverés hallatszott, a sebesültek nyögései és az erős íj nyikorgása, ahogy belehelyezett egy nyilat, és megfeszítette. A távolodó sötét foltra irányította.
– Fogadjunk egy aranyban, hogy nem találja el! – hörögte Fenrys.
– Most ne beszélj, a gyógyulásra koncentrálj! – szólt rá Aelin.
– Legyen kettő! – szólalt meg Aedion mögülük. – Szerintem eltalálja.
– Menjetek a pokolba! – morgott Aelin, de aztán hozzátette: – Legyen öt, sőt tízet teszek arra, hogy az első lövéssel eltalálja.
– Megegyeztünk – nyögte Fenrys fájdalmas hangon.
Rowan a fogát csikorgatta.
– Hogy én mit keresek köztetek!

– Mit jelent az, hogy már nincsenek itt? – gondolkozott Gavriel hangosan, ahogy a nap első sugarai elkezdték bearanyozni szőke haját. – Van most egy pokolbéli világ, aminek trónja üresen áll?
– Túl korán van még az ilyen filozofikus baromságokhoz – vágta rá Fenrys, és félmosolyt vetett Aelinre, de a tekintete komor maradt.

Fenrys megtört hangon, suttogva szólalt meg.
– Ölj meg! Ha így szól a parancsod. Ölj meg, Rowan, mielőtt nekem kell ezt megtennem.
– Meghalsz, ha közel merészkedsz hozzá.
Nem fenyegetés volt, hanem ígéret és egyszerű ténymegállapítás. Fenrys megkönnyebbülve engedte le a vállát.

559. oldal

Odafent, Chaol mellett elszánt arccal, magabiztosan álltak az emberek.
De itt, ezen a szinten… Sápadtak voltak. Tágra nyílt a szemük.
– Valaki lelkesítse már őket! – szűrte Fenrys összeszorított fogain keresztül, miközben újabb nyilat lőtt ki az ellenségre. – Vagy egy percen belül összehugyozzák magukat.
Merthogy egy percük maradt csupán, olyan közel járt már az első ostromtorony.
– Te vagy a szépfiú – vágott vissza Lorcan. – Neked jobban menne.
– Már késő – vágott közbe Rowan, mielőtt Fenrys válaszolhatott volna. – Jobb, ha megmutatjuk, mire vagyunk képesek.
Megálltak a falnál. Épp ott, ahol a híd lecsapódik majd a várfalra.
Rowan előhúzta a kardját, majd kiszabadította az oldalára erősített bárdot is. Gavriel előrántotta ikerkardjait a hátáról, és megállt Rowan mellett jobb oldalt. Lorcan a bal oldalán vetette meg a lábát. Fenrys maradt hátul, ő vág majd le mindenkit, aki túljut a hármason.

582. oldal

But the dark-eyed, bronze-skinned male […] smirked at the dagger shivering beside his head. „Was your aim that shitty when you cut your own hair?”