fecske állat
Idézetek
Súlyosan környezetszennyező és nem szelektív volta miatt a kémiai szúnyogirtás védett területen nem alkalmazható (csak biológiai) – ugyanakkor lakott területek közelében igen! Emiatt a településeken csökken a rovartáplálék mennyisége, illetve a méreganyagok a szennyezett legyeket, méheket, szúnyogokat elfogyasztó állatokra (a ragadozó rovaroktól a kétéltűeken, hüllőkön és madarakon át az emlősökig) hatnak. Minden bizonnyal ez az egyik oka annak, hogy leginkább városlakó, rovarokra vadászó molnárfecske hazai állománya 50 %-kal csökkent 1999–2012 között. A szúnyogirtást követően országszerte tapasztalnak konkrét madárelhullásos eseteket is, elsősorban fekete rigók és széncinegék esetében, amelyeknél egyik napról a másikra teljes fészekaljnyi fióka pusztul el.
165. oldal
– De vajon igaz-e? – kiáltott fel Mokanina. – Hol lehet az a fecske?
– Mondtam, hogy itt jelent meg, Mandzsilariban!
– Fehér?
– Hófehér!
Mokanina csodálkozva nézett körül, aztán az országútra tekintett. Minden áldott nap erre a legelőre hajtotta ki a nyájat, de csak most vette észre, hogy a telefonhuzalokon mennyi fecske ül. De ilyenkor megszokott látvány ez: közel az Úr Színeváltozásának ünnepe, s ilyentájt már összegyűlnek, összesereglenek a gólyák meg a fecskék is, útrakészen. Oly sok volt a fecske, s olyan sűrűn ültek egymás mellett, hogy a huzal megereszkedett alattuk, s lelógott, mint egy rózsafüzér. Se szeri, se számuk, de mind fekete.
– Hát ezért jöttem ide is – mondta a paraszt, bátrabban, megkönnyebbülten. – Mondom magamban, megkérdezlek téged is, talán láttad a fehér fecskét, talán hallottál róla valamit…
– Nem hallottam, jó ember, semmit sem hallottam… Fehér fecske? Hírét sem hallottam, s nem is láttam soha egyet sem…
Aztán hirtelen észbe kapott, hogy szavai talán végleg kétségbeejtik ezeket az embereket, s hozzáfűzte:
– De lehet, hogy ilyen is akad. Van fehér bivaly, fehér egér meg fehér holló is. Akkor talán fehér fecske is akad. Biztosan van, ha hallottál róla…
– Ki tudja? – jajdult fel a paraszt. – Ami engem illet, nem hiszek én benne, de hát tudod, milyenek az asszonyok…
133-134. oldal, A fehér fecske
Jordan Jovkov: Albena Válogatott elbeszélések
Mr. Farraday reggeli kávéját szolgáltam fel éppen a reggelizőszobában, amikor munkaadóm megjegyezte:
– Remélem, nem maga hallatta azt az éktelen károgást ma reggel, Stevens!
Kitaláltam, hogy arra a két cigányra gondol, akik szokásuk szerint ócskavasért csöngettek be a kastélyba kora reggel. Történetesen aznap is sokat töprengtem, vajon nem kívánja-e meg munkaadóm, hogy tréfálkozására tréfával válaszoljak, és fölöttébb nyugtalanított, hogy esetleg rossz szemmel nézi sorozatos mulasztásaimat e téren. Ezért valami szellemes válaszon törtem a fejemet, olyan válaszon, amelyben keresve sem lehet bántó élt felfedezni, ha mégis rosszul ítéltem volna meg a helyzetet.
– Inkább fecskéknek mondanám őket, uram, nem varjaknak – jegyeztem meg egy-két pillanatnyi habozás után. – Mivelhogy vándormadarak – tettem hozzá illendően szerény mosollyal, amely nem hagyott kétséget afelől, hogy tréfának szántam a mondottakat, ugyanis nem szerettem volna, ha Mr. Farraday tévesen értelmezett tapintatból elfojtja spontán derültségét.
Ő azonban épp hogy fölpillantott.
– Mit mondott, Stevens? – kérdezte.
Csak ekkor jutott eszembe, hogy tréfás megjegyzésemet aligha méltányolhatja az, aki nem tudja, hogy cigányok jártak erre. Így viszont nem láttam módot arra, hogy a tréfát tovább szőjem; az igazat megvallva, elhatároztam, hogy véget vetek a dolognak, ezért úgy tettem, mintha eszembe ötlött volna valami sürgős elintéznivaló, és elnézést kérve távoztam, Mr. Farraday pedig némiképp értetlenül nézett utánam.
23-24. oldal, Prológ: 1956 júliusa - Darlington Hall (Európa, 2015)
– Régóta azon gondolkozom, mi a bűnöm, miért vagyok itt?
– Jutott valamire?
– Keresve a múltamban egyetlen egy bűn jutott az eszembe.
– Mi?
– Egyedül voltam a nagyapám házában. Hatalmas kúria, ahol rengeteg a látnivaló. Mi mindent lehetett felkutatni a padláson! Nagypapa kilovagolt, én a fecskéket nézegettem az istállóban. Először csak integettem a tátogó szájú, éhes fiókáknak, de ez nem elégítette ki a kíváncsiságomat. Bottal piszkálni kezdtem a fészket, míg az le nem esett. A madárkák keservesen csiripeltek, szerencsére életben maradtak. Mi lesz, ha meglátja őket a nagypapa? – estem kétségbe, mert már hallottam a lovak dobogását. Nagypapa megérkezett, a lovász bevezette a lovakat az istállóba… és vége. Nagypapa lehajolt, kezébe vette a szétroncsolt kis madárkákat. Ujjai véresek lettek. Rám nézett, megvetően mondta:
– Ezért a bűnödért felelned kell, fiam! Emlékezz a szavaimra!
146-147. oldal - Isten madárkái
A május: madárdal,
virágillat,
harsogó zöld fűben,
arany pitypang,
éneklő csalogány,
gólyakelep,
nyújtózó ágakon
zöld levelek,
zümmögő bogárkák,
lepkék tánca,
fürtjeit kínáló
dús orgona,
tóparti békáknak
esti dala,
madarak bölcsőjét
szél ringatja,
erdőben kakukk szól,
kis gyík surran,
kék égen fecske száll
a magasban…
139. oldal, Május
Weinrauch Katalin: Kunkorodó kutyahang Versek, mesék iskolásoknak
Mert a fecske nem követi örömestebb a nyarat, mint az ilyen természetű emberek a nagyok jószerencséjét, de a telet se kerüli örömestebb, mint ahogy ezek visszariadnak a balsors első megjelenésétől: ilyen nyári madár az ember.
Athéni Timon
Egyetlen madarat sem kell emberi értelemben megtanítani a repülés művészetére, ez a tudomány öröklődik és a kis veréb vagy fecske akkor is vígan szárnyra kap, amikor ennek ideje érkezett, ha soha nem látták szüleiket, és más madarakkal sem találkoztak.
Schmidt Egon: Miért énekel a fülemüle? Madaraink viselkedése
Asszuán fecskéi
Fecske csivog. Fecske lehet februárban?
Kapom a szemem a hangja után: van,
van bizony, itt repül elegánsan
a Nílus nagy árja fölött Asszuánban,
hol izzik a háttér sivatagnyi homokja,
most fecskék ülnek a rom-pilonokra,
mint tört félmondat után is a pontok
s a drótra ( épp metszi a tág horizontot )
egybefogni eget, évezredeket, fényt
piciny ruhaszárító-csipeszekként:
csak a látvány nekem, az maga ünnep,
hogy sírok, romok fölött odagyűlnek
búcsuzni, mivel megint hazatérnek,
s óh – örökös ingázói az égnek –
a hírt csicsergik, amit a drót diktál,
kis távirászok, hogy tavaszodik már
otthon is lassan; megy a hó, fogy a tél –
s azt meg, hogy a létnek egy röpte a sorsunk
és Afrikában így összefutottunk,
vigye meg közülünk, ki előbb hazaér…
218. oldal