fecske állat
Idézetek
Egy éjszaka elszállt a város fölött egy kis fecske. Társai már hat hete útnak indultak Egyiptomba, de ő hátramaradt, mert szerelmes volt a legszebb nádszálba. Még a kora tavaszon ismerkedett meg vele, amint egy nagy sárga pillét kergetett a folyó mentén, és a nádszál karcsú alakja úgy elbűvölte, hogy megállt és megszólította.
– Szeresselek? – kérdezte a fecske, mert kedvelte az egyenes beszédet, mire a nádszál mélyen meghajolt. Így aztán a fecske újra meg újra körülrepülte a nádszálat, a szárnya meg-megérintette és ezüstösen fodrozta a vizet. Ez volt a vallomása, s így udvarolt egész nyáron át.
– Micsoda nevetséges kapcsolat – csivitelte a többi fecske –, nincs a menyasszonynak pénze és túlságosan sok a rokona – és csakugyan, a folyót szinte elborította a nád. Azután beköszöntött az ősz, és a fecskék elrepültek.
Távozásuk után a kis fecske nagyon egyedül maradt és unni kezdte kedvesét. – Örökké csak hallgat – mondta –, és félek, hogy ingatag természet, mert szüntelenül kacérkodik a széllel. – És valóban, a nádszál a legkisebb szélre is a lehető legkecsesebben hajladozott.
– Elismerem ugyan, hogy otthon ülő teremtés – folytatta a fecske –, én viszont szeretek utazni – szeressen hát utazni a feleségem is!
– Eljössz-e velem? – kérdezte végül a nádszáltól; de az csak fejét rázta, annyira ragaszkodott az otthonához. – Hitegettél csak! – kiáltotta a fecske. – Indulok a piramisokhoz. Isten veled! –
És elrepült.
A fecskék ugyan csak márciustól szeptemberig csiviteltek a gerendákhoz ragasztott fészek peremén, de a verebek végigsanyarogták a telet is, éjjel vagy a fészek mélyén, vagy a széna között, mert ilyenkor borotvával járt a szél, a csillagfény csípett, mint a dermedés, a hold hideg gödreiből úgy csorgott a hideg, hogy szinte hallani lehetett.
19. oldal (Nesztor, 1992)
És azt mondták a kis fecskék: bármi történjék is, millió tőr és csapda leselkedjék rájuk, tűzön-vízen keresztül is visszajönnek ide, nemcsak azért, mert itt születtek, nem csak azért, mert itt a fészek és az itthon, de elsősorban most azért is, mert ebben az országban béke van.
A karácsonyfa
Érdekes fészekfoglalást figyeltek meg az NDK-ban, amikor a házi verebek, ezek az élelmes madarak télen a sarlósfecskék által használt fali üregekbe költöztek be. Ismeretes, hogy a házi veréb télen is szokott építeni, és ezeket a réseket is telehordták a tőlük megszokott sok gizgazzal. Május elején megérkeztek afrikai szálláshelyükről a sarlósfecskék, elzavarták a verebeket, csőrükkel kihúzogatták a behordott fészekanyagot, és nyugodtan költöttek megszokott üregeikben. A következő télen azonban a verebek ismét beköltöztek, és amikor a rákövetkező tavaszon a sarlósfecskék újból nekiláttak, hogy „verébmentesítsék” fészkelőhelyeiket, óriási csiripelés közepette csapatostul ellenálltak, és úgy eltömték a nyílásokat, hogy a sarlósfecskék gyenge csőrükkel nem tudták azokat többé megtisztítani és kénytelen-kelletlen más tanya után néztek. A szorosan eltömött nyílásokat viszont a verebek sem használhatták többé, s így azok végképpen gazda nélkül maradtak.
115. oldal, Egymással szemben
Schmidt Egon: Miért énekel a fülemüle? Madaraink viselkedése
Apám Isten kakukkja,
anyám kakukk szárnya.
Bátyám Isten fecskéje,
néném fecske szárnya.
Süvem Isten lepkéje,
ángyom lepke szárnya
Hát én, tudod, mi vagyok?
Kis kölesmag, az vagyok.
113. oldal (Cseremisz (mari) népmesék és népköltések)
Dornbach Mária (szerk.): Erős mackó 86% A finnugor népek meséi, dalai
A reggel aztán hűvösen ébredt, mert az éjszaka didergése beleharapott fűbe, fába. A nap egy darabig csak nézte ezt a dermedtséget, aztán tüzes seprűjével végigvágott a világon, amitől búgni kezdtek a galambok, csicseregni a fecskék, s a nyár is kigombolta ingét a kakukkfüves domboldalon.
47. oldal, Toronyban