farkasember személy

– Mikor forgattad utoljára Fragarachot?
– Az maradjon az én titkom. – Az istennő arca megnyúlt a csalódástól, amiért nem vált be a trükkje. Elmosolyodtam: – Ha arra vagy kíváncsi, formában tartom-e magam, a válaszom: igen.
– Oh? És vajon kivel gyakorolsz? Kétlem, hogy túl sok képzett kardforgató maradt volna a földön.
– Jól látod a dolgot. Leif Helgarsonnal szoktam vívni, az izlandi vikinggel.
– Úgy érted, hogy az ősei izlandi vikingek voltak?
– Nem. Ő egy igazi viking. Vörös Erikkel érkezett a kontinensre.
[…]
– Hogyan lehetséges ez? Valamiféle egyezséget kötött a valkűrökkel?
– Nem. Ő egy vámpír.
[…]
– Nem mondanám, hogy egy húron pendülök az élőhalottakkal, mivel ez azt feltételezné, hogy a minimális üzleti kapcsolatnál több van köztünk. Én egyszerűen csak alkalmazom Mr. Helgarsont. Ő az ügyvédem.
[…]
– A Magnusson és Hauk iroda munkatársai. Hauk is az ügyvédem, de ő egy farkasember. Ő nappal foglalkozik a kliensekkel. Helgarson inkább az éjszakai műszakot kultiválja.
[…]
– Én csak alkalmanként igénybe veszem a jogi segítségét [Helgarsonnak], továbbá edzem vele, mert nincs nála jobb kardforgató a környéken, és gyorsabb sem.

– […] ráadásul közös ellenségük is van.
[…]
– Thor, a mennydörgés norvég istene.
– Oh – nyugodott meg Flidais némileg. – Akkor mindent értek. Vele szemben még egy szirén is összeállna egy szalamandrával. Mit követett el ellenük?
– Helgarson nem beszél erről, de valami rosszat. Már Thor nevének említésétől előugranak a tépőfogai, és ácsokra vadászik, mert kalapácsot használnak. Magnusson és Hauk annyit mondott, hogy Thor megölte az egyik Falka-tagot tízegynéhány éve.
– Magnusson is farkasember?
– De még mennyire! Ő az alfahím. Hauk a béta.
– Thor támadott rájuk?
– Hauk az állítja, éppen nyaraltak egy háborítatlan, norvég erdőben, és hogy Thor részéről az egész nem volt több puszta szórakozásnál. Az addig teljesen tiszta égből nyolc jól célzott villám lövellt ki. Szóval nem lehetett véletlen. – Ugyanis nem csak ezüsttel lehet megölni egy vérfarkast, de az embereknek egyszerűen nincs hozzáférésük az olyan fegyverekhez, mint a villám, hiszen megsütné szerencsétlen flótásokat, mielőtt kettőt pislognának.

– G-g-lamour – mondta Bill, majd betűzte. Elmesélte nekik, hogy a témáról talált egy címszót az enciklopédiában, és megemlítette, hogy Az éj igazsága című könyv – ezt korábban olvasta – egyik fejezete is erről szól. Glamour, mondta, a gael neve annak a teremtménynek, amely Derry-ben kísért; más népeknek és más kultúráknak más korokban más és más szavuk volt rá, de mind ugyanazt a dolgot jelölték. A síkvidéki indiánok manitounak hívták, amely hol puma, hol jávorszarvas, hol meg sas alakját öltötte. Ezek az indiánok úgy hitték, hogy egy manitou szelleme néha beléjük költözhet, és ilyenkor képessé válnak arra, hogy ők maguk formálják olyan állat alakjára a fellegeket, amelyekről a házaikat elnevezték. A Himalája népei tallus-nak vagy taelus-nak nevezték, amely gonosz varázslóféle lényt jelentett, amely olvasni bír az ember fejében, s aztán képes annak a dolognak az alakját magára ölteni, amitől az ember leginkább fél. Közép-Európában eylak-nak hívták – ő volt vurderlak fivére –, vagy vámpírnak. Franciaországban ez a le loup-garou volt, vagyis alakváltó, s a fogalmat durván farkasembernek fordították, de – mondta Bill – a le loup-garou bármi lehet, bármi az égvilágon: farkas, sólyom, birka, de még bogár is.