falevél tárgy

Felix Salten: Bambi
Ivan Szergejevics Turgenyev: Apák és fiúk
Kim Edwards: Az emlékek őrzője
Lázár Ervin: Kisangyal
Gárdonyi Géza: Isten rabjai
L. M. Montgomery: A Mesélő Lány
Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-III.
Maggie Stiefvater: Shiver – Borzongás
Rabindranath Tagore: A növekvő hold / A kertész
Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert
Babics Imre: A Kék Ütem Lovagrend
Gyimesi László: Aquincumi ősz
Széphalminé Szeghy Éva (szerk.): A kert öröme
Lackfi János – Ijjas Tamás: A világ legrövidebb meséi
Jhumpa Lahiri: Mélyföld
Cheryl Strayed: Vadon
Samuel Bjørk: A bagoly röpte
Beszédes István: Égvizi séta, déli tükör
Søren Sveistrup: A gesztenyeember
Tiszlavicz Mária: Mellékhatás
Beke Sándor: Tüntető magnóliák

Idézetek

ritusss>!

A rét szélén egy nagy tölgyfáról lassan hullott a levél. S hullott a többi fáról is. A tölgy egyik ága, magasan a többi felett, egész a rétre nyúlt ki. Legszélsőbb ágán két levél kuksolt egymás mellett.
– Már nem úgy van, mint régen – mondta az egyik levél a másiknak.
– Nem – ismételte a másik. – Ma éjjel is annyian elmentek közülünk… Már jóformán csak mi maradtunk ezen az ágon.
– Nem lehet tudni, melyikünkön van a sor – mondta az első. – Amikor még meleg volt, és a Nap forróságot árasztott, olykor egy-egy vihar vagy felhőszakadás tört ránk, és sokan közülünk már akkor elsodródtak, holott még fiatalok voltak. Nem lehet tudni, melyikünkön a sor.
– Most a Nap csak ritkán süt – sóhajtott a második levél –, és ha süt is, már nincs ereje. Új erőre volna szükségünk.
– Vajon igaz-e – kérdezte az első –, vajon igaz-e, hogy helyünkbe újak jönnek, ha mi leperegtünk, és aztán újra mások, és mindig újra?
– Biztosan igaz – suttogta a másik. – El se tudom képzelni… Ez már meghaladja a mi fogalmainkat.
– És aztán olyan szomorúak leszünk tőle – tette hozzá az első.Egy ideig hallgattak, aztán az első csöndesen mondta maga elé:
– Miért kell elmennünk?
A második kérdezte:
– Mi lesz velünk, ha lehullunk?
– Lehanyatlunk…
– Mi van ott lenn?
Az első felelte:
– Nem tudom. Az egyik ezt mondja, a másik azt… De senki se tudja.
A második kérdezte:
– Vajon érzünk-e még valamit? Vajon tudunk-e még valamit magunkról, ha ott lenn leszünk?
Az első ismételte:
– Ki tudná megmondani? Aki lehullott, még sose tért vissza, hogy erről beszéljen.Újra hallgattak. Aztán az első levél gyöngéden így szólt a társához:
– Ne bánkódj olyan nagyon, hisz reszketsz már.
– Hagyd csak – felelte a másik. – Mostanában olyan könnyen reszketek. Már nem érzem magam olyan biztosan a helyemen.
– Ne beszéljünk többé ilyen dolgokról – mondta az első levél.
A másik felelte:
– Nem…, hagyjuk…, de… mi másról beszélhetnénk?… – Hallgatott, és kis szünet után folytatta: – Vajon ki megy el közülünk elsőnek?
– Ezzel még ráérünk – csillapította az első. – Emlékezzünk inkább a múltra. Milyen szép volt. Milyen csodálatosan szép! Amikor a Nap oly forrón tűzött ránk, hogy majd kicsattantunk az egészségtől. Emlékszel még? És aztán reggel a harmat… És az enyhe, pompás éjszakák…
– Most iszonyatosak az éjjelek – panaszkodott a másik –, és nem akarnak véget érni.
– Nem szabad panaszkodnunk – mondta az első szelíden –, hisz tovább éltünk, mint sokan-sokan közülünk.
– Ugye, nagyon megváltoztam? – érdeklődött a másik levél félénken, de sürgetőn.
– Szó sincs róla – erősítette az első. – Te persze azért gondolod, mert én olyan sárga és csúnya lettem, ó, nálam az egészen más…
– Ugyan, ne tréfálj! – vágta el szavát a másik.
– De igazán úgy van – ismételte az első buzgón –, higgy nekem! Olyan szép vagy, mint az első napon. Itt-ott egy-egy vékony, sárga csík, alig lehet észrevenni, és csak még szebb leszel tőle. Higgy nekem!
– Köszönöm – suttogta a másik levél meghatottan. – Nem hiszek neked…, legalábbis nem egészen…, de köszönöm, hogy olyan jó vagy…, te mindig olyan jó voltál hozzám. Most értem csak meg egészen, mennyire jó.
– Hallgass! – mondta az első, és maga is elhallgatott, mert a bánat szavát vette.
Most hallgattak mind a ketten. Az órák múltak.
Nedves szél húzott hidegen és ellenségesen a fák felett.
– Ó…, most… – mondta a második levél – én… – Megtört a hangja. Lassan levált ágáról, és kerengélve lehullt.
Itt volt a tél.

53-55. oldal (Móra,1998)

Kapcsolódó szócikkek: fa · falevél · öregedés · ősz
5 hozzászólás
robinson P>!

Sárga és vörös levelek szállingóztak lassan a napfényben a nedves aszfalt felé, amely sötét, tükörsima folyóként haladt keresztül az erdőn.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: erdő · falevél
krlany I>!

Nem is, a világ legrövidebb meséje egy falevélről szól, ami csak repülni akart a szélben, de beleragadt valaki frizurájába, azután meg könyvjelző lett.

51. oldal · Ijjas Tamás

Kapcsolódó szócikkek: falevél · könyvjelző
worsi P>!

Rosszkedvű, mint egy bedőlt fenekű hordó, bánatos, mint egy üres éléskamra, lelombozott, mint egy tűzvész utáni lucfenyő, mord, mint egy kiszuperált gőzmozdony, zord, mint egy elhagyatott várrom, keserű, mint az avas olaj, savanyú, mint egy vödör almaecet, letört, mint az elhányt őzagancs, konya, mint egy lehullni készülő falevél, levert, mint egy láz tépte nagybeteg, gyászos, mint egy sebesült holló…

237. oldal (Jó napot)

Kapcsolódó szócikkek: almaecet · falevél · holló
3 hozzászólás
robinson P>!

A hűvös, kora októberi szombaton a nap elragadó fényben fürösztötte a tájat, lágy fénysugarak hullottak a sárga és piros őszi falevelekre, melyek készültek lepotyogva helyet szorítani a télnek.

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: falevél · október
4 hozzászólás
Lunemorte P>!

Az éjben, mikor az esőverte falevelek sírnak a szélben, az én suttogásom hallod az ágyon, és a nyitott ablakon át a villám fényében az én kacagásom villan be hozzád.

54. oldal

Kapcsolódó szócikkek: éjszaka · falevél · villám
TiszlaviczMarcsi I>!

Francnak vettem meg neki azt a mobilt! – gondolta Viktor Martinek hadnagy, miközben ránézett a szélvédőre tűzött sárga juharlevélre. Feltámadt a szél, tucatnyi levelet sodort magával, teleszórta a járdát és a parkoló autókat. Viktor lesöpört párat a Citroën motorháztetejéről, majd felvette azt az egyet, amit egy gondos kéz betett az ablaktörlő lapátja alá. Fekete filccel apró, nyelvet öltő emotikont rajzoltak rá.

Kapcsolódó szócikkek: Citroën · falevél · Viktor Martinek
Lunemorte P>!

Érzem, hogy lehullok én is, mint a falevél.

Kapcsolódó szócikkek: falevél
Belle_Maundrell>!

A falevelek ismét elveszítették klorofiltartalmukat, és a helyükbe olyan árnyalatok kerültek, amilyeneket ő odahaza hagyott: a cayenne bors, a kurkuma és a gyömbér élénk színei, ezeket a fűszereket minden reggel frissen aprították a konyhában, hogy megízesítsék az ételt, amelyet az édesanyja készített.
Úgy látszott, hogy ezek a színek ismét átjutottak a világon, megjelentek a fák csúcsain, az utakon, ahol elhaladt. A színek néhány hét alatt egyre erősebbek lettek, amíg a levelek hullani nem kezdtek, levélhalmok gyűltek össze itt-ott az ágak között, mint a pillangók, amelyek ugyanannál a forrásnál táplálkoznak, mielőtt lehullanak a földre.

103. oldal

Kapcsolódó szócikkek: cayenne bors · falevél · fűszer · gyömbér · kurkuma · ősz
Lélle P>!

– Nézd csak – mondta hirtelen Arkagyij –, leszakadt egy juharlevél, és most lefelé szállong; a mozgása éppen olyan, mint a pillangó csapongása. Hát nem különös? A legszomorúbb és legélettelenebb dolog hasonlít a legvidámabbra és legelevenebbre.
– Jaj, barátom, Arkagyij Nyikolaics! – kiáltott fel Bazarov. – Csak egyre kérlek: ne szépelegj.
– Úgy beszélek, ahogy tudok… De hát ez már zsarnokság. Eszembe jutott valami, miért ne mondhatnám ki?
– Na igen; és miért ne formálhatnék én véleményt róla? Szerintem szépelegni illetlenség.
– És mi nem illetlenség? Káromkodni?
– Aha! Látom, a nagybátyád nyomdokaiba akarsz lépni. Hogy örülne az az idióta, ha most hallana!
– Minek nevezted Pavel Petrovicsot?
– Annak, ami – idiótának.
– Ez már egyszerűen tűrhetetlen! – kiáltotta Arkagyij.
– Lám, lám! Megszólal a rokoni érzés – válaszolta nyugodtan Bazarov. – Észrevettem, hogy ez igen makacsul tartja magát az emberekben. Mindent hajlandók megtagadni, minden előítélettel hajlandók leszámolni, de elismerni, hogy például a testvérük, aki ellopta valakinek a zsebkendőjét, tolvaj – ez meghaladja az erejüket. Vagy éppen: a testvérem, az én testvérem – ne lenne géniusz… hogy lehetséges ez?

187-188. oldal, XXI. fejezet (Helikon, 2019)