Faith NightStar személy

Nalini Singh: Visions of Heat
Nalini Singh: Caressed by Ice
Nalini Singh: Látomás
Nalini Singh: Tangle of Need
Nalini Singh: Borzongás
Nalini Singh: Feloldozás
Nalini Singh: Heart of Obsidian

Idézetek

Kiera>!

– Köszöni, hogy figyelmeztetted.
– Na és a beszélgetés vége? – vonta fel a szemöldökét Lucas.
Vaughn felmordult.
– Az a farkas szeret veszélyesen élni.
– Mit mondott? – kérdezte Faith, akinek felkeltette az érdeklődését a mosoly Sascha arcán. A lány, úgy tűnt, már előre tudta, mit is mondhatott Hawke.
– Semmit. – A férfi beleharapott Faith fülcimpájába, olyan erősen kifejezve ezzel, hogy birtokolja őt, Faith majdnem elpirult. Az ilyen helyzetekben nagyon nagy hasznát vette a mentál tréningjének.
– Mondd el! – a körmeivel végigszántotta Vaughn mellkasát. – Mit mondott?
– Az a rohadt farkas megkérdezte, hogy csinos-e a J-mentálunk, szemét Lucas meg azt mondta, az. – Vaughn hangja minden szóval veszített emberi tónusából. – Erre Hawke azt mondta, köszönetképpen megcsókolja majd a csinos szádat, ha legközelebb találkoztok.

379. oldal, 27. fejezet

Sunshine>!

– Selyemlepedők, plüsstörülközők. – Nem volt hozzászokva ilyen élvezetekhez. – Szereted a kényelmet.
– Macska vagyok. A lágy, puha dolgoktól dorombolhatnékom támad.

Kapcsolódó szócikkek: Faith NightStar · Vaughn D'Angelo
Sunshine>!

– Most macska-egér játékot űzöl velem?
Vaughnt meglepte, hogy a lány ilyen hamar rájött. Megvonta a vállát.
– Elvégre macska vagyok.

Kapcsolódó szócikkek: Faith NightStar · Vaughn D'Angelo
Virág_>!

– Már képes vagyok néha kimerészkedni, de nem hiszem, hogy valaha képes lennék egy sűrűbben lakott területen élni.
– Kicsim, úgy nézek én ki, mint egy nagyvárosi vagány?
Faithből kibukott a nevetés.

370. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Faith NightStar · Vaughn D'Angelo
Virág_>!

– Valószínűleg soha nem töri meg az Elcsendesedést. Túl sok mindent látott és tapasztalt ahhoz, hogy valaha érezni merjen.
– Nem. – Ezt Brenna nem akarta elhinni. – Ki tud törni.
– De az fájni fog. Mindkettőtöknek. – Ezt a nő tapasztalatból tudta. – És Brenna, neked nem ilyen férfira van szükséged ahhoz, hogy meggyógyulj.
Brenna dühösen felkiáltott.
– Mindenki vattába akar engem csomagolni és babusgatni akar, pedig valójában nem is sajnál senki! De én nem vagyok egy szelíd házimacska! Soha nem is voltam az, és ezen semmit sem változtatott az, ami történt velem. Engem vonz Judd ereje. Egy kedves és gyengéd kiskutyát egy órán belül az őrületbe kergetnék.
Faith ajka mosolyra húzódott, a szeme sarka ráncokba szaladt.
– Akkor majdhogynem sajnálom Juddot. – Közelebb hajolt és suttogva folytatta. – Zavard meg, hogy kényelmetlenül érezze magát melletted! A nemet ne fogadd el válasznak soha! És hajtsd őt, kényszerítsd, amíg el nem veszti az önuralmát! Ne feledd: a jeget a tűz olvasztja fel!
Faith felegyenesedett, Brenna pedig mélyen belenézett abba a furcsa, éjszakaiégbolt-színű szemekbe.
– Ez veszélyes játéknak tűnik.
– Te nem tűnsz olyan nőnek, akit kielégíti a könnyű és biztonságos játék.
– Nem is vagyok az.

65-66. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Brenna Shane Kincaid · Faith NightStar · Judd Lauren
Pandalin>!

A jaguár kinyitotta a száját és felmordult, olyan mélyen, hogy az alig volt hallható.
– Ez kérdés volt? Mert én nem beszélek jaguárul.

120. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Faith NightStar
Virág_>!

– Nem is vagy kíváncsi rá, mi vagyok?
– De igen. – És az alakváltó emberi arcára is nagyon kíváncsi volt. – Megfordulhatok?
A férfi felkacagott, Faith érezte, ahogy a nevetéstől megrázkódik a teste és ez minden figyelmét lekötötte.
– Annyira azért nincs sötét, Vörös. Nem hoztam magammal ruhát.
Eltartott néhány pillanatig, amíg Faith feldolgozta a helyzetet. Amint megértette, azonnal érezni kezdte a hátának feszülő férfitest égető forróságát. Az elméjének az a része, amely új dolgokat akart megtapasztalni, arra sarkallta, hogy megforduljon. De Faith tudta, hogy ez nagy bolondság lenne: ez a férfi valószínűleg nem nézné el neki a teste iránt tanúsított, pusztán intellektuális érdeklődést Már azért is majdnem leharapta a lány fejét, mert a mentál rossz fajba sorolta.

42. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Faith NightStar · Vaughn D'Angelo
3 hozzászólás
Szelén>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Hét gyermek fog meghalni.
Vaughn megdermedt, amikor meghallotta ezeket a szavakat. Kisimította a párja homlokából a haját, hogy lássa az arcát. Faith szeme csukva volt, arcán megfeszített összpontosítás látszott, éles ráncokat vájt a lány krémszínű bőrébe.
– Faith?
– Hét gyermek. Nem macskák. Farkasok. Hét farkaskölyök.
– A lány Vaughn karjaiban volt ugyan, de a képessége valahová messzire, egy másik időbe vitte el éppen. – Az alagút egy szakasza beomlik. Ma este. Vagy holnap kora hajnalban.
Mindenki lélegzet-visszafojtva figyelt. Sascha már Lucas kezébe is nyomta a telefonját. […]
– Hol, kicsim? Az alagút melyik része?
Faith hunyorogni kezdett, mintha valami távoli képet akart volna megfigyelni. – A sziklafalon van egy festmény. Egy farkaskölyök alszik egy fa alatt. Ő, és még egy kölyök, aki a bokrokból felé lopakodik, és egy harmadik az ágak között.
– Jézusom! – suttogta Clay. – Az a bölcsőde, a legkisebb kölykök vannak ott.

Łexa>!

Faith szemei tágra nyíltak. Bólintott. – Vaughn? – Igen? – Ha nem tudom ezt befejezni, az neked fájni fog? – Rohadtul. De nem fogok belehalni, csak a heréim kékülnek el.

Kapcsolódó szócikkek: Faith NightStar · Vaughn D'Angelo
Szelén>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Vaughn morcos arca jelent meg a képernyőn. A haja zilált volt, látszott rajta a párna nyoma.
– Valami baj van?
– Beszélnem kell Faithszel.
Az őrszem arca még barátságtalanabb lett.
– Azért rángattál ki az ágyból, hogy beszélj a párommal? Az ilyesmi egész biztosan törvénybe ütközik. – Vékony kéz érintette meg a férfi meztelen vállát, majd Faith arca jelent meg a képernyőn Vaughné mellett.
– Clay? Mi a gond?
– Azt szeretném, hogy hagyd békén Talint. – A lány tudott ugyan vigyázni magára, de ez nem jelentette azt, hogy mindenáron ezt kellett tennie. Egész életében mást sem csinált, és ideje volt, hogy most már valaki más gondoskodjon róla. Faith arcán nem megbántottság, hanem aggodalom tükröződött.
– A barátod vagyok, Clay. – Úgy tűnt, meg kell küzdenie a gondolataival, mielőtt hozzátette: – Aggódom.
– Vaughn! – mordult fel Clay.
A férfi egy csókot nyomott a párja halántékára.
– Gyere, Vörös, elmagyarázom neked, hogyan működnek az élet dolgai.

Kapcsolódó szócikkek: Clay Bennett · Faith NightStar · Vaughn D'Angelo
1 hozzászólás