Fabricius Flóra személy

Olyan gonosznak láttam, mint egy fekete boszorkányt, aki képes szemmel verni, szavaival ölni, kinek nyelve egy kígyóé, szépsége pedig a sátán műve.

244. oldal

– Kész – hallottam az ágy felől. – Megfordulhatsz, be is takartam. Jobb is, hogy nem láttad – morogta.
– Miért? Olyan ocsmány meztelenül?
Mariani rám meredt, majd hevesen bólogatott.
– Nem tudnál aludni tőle, annyira. […]

– Nahát, látom már, a féfiaknak folyton a szerelmeskedésen jár az eszük – pillantottam fel a nagydarab emberre.
– Mi máson járjon, kisasszony? Hisz a világot a szerelem és a kéj mozgatja. Hát nem vette még észre?

Én is csak a konspiráció része voltam, egy apró szeg, mely az összeesküvésvárat építi, semmi több.

172. oldal

– A bosszú hidegen a legédesebb…- suttogtam, és megcsókoltam a nyakát a füle mellett.

309. oldal

Valószínűleg senki sem számítana arra, hogy egy fiatal nő tőrt hord a csizmája szárába dugva.

302. oldal

A vér, a halál valóban követ engem. Ahová lépek, holttest terem, ahol csak megjelenek, történik valami szerencsétlenség.

8. oldal

Szemei kékje sötétebb volt a legviharosabb tenger színénél is, elvesztem benne, kavargó mélységnek éreztem. De a mélység most megijesztett, nem szívesen vetettem volna bele magam.

244. oldal