Fabricius Flóra személy

Azt mondják, a dühöt, bánatot hagyni kell kiáradni, különben elégeti a szívet, a lelket, észrevétlen pusztítja el az embert.

17. oldal

– Az alvás gyógyít.
– Nem vagyok beteg.
– A lelke beteg. A szív fájdalmát is enyhíti az alvás.

363. oldal

A lángolás nem múlik el, ha táplálják a tüzet, ha erős a szerelem, ha erős a sorsközösség.

70. oldal

– Amióta csak ismerem, mindig bajba keveredik, aztán mehetek megmenteni. Velencében nem akarom, hogy galibát csináljon- morogta.
– Én? Galibát? Miről beszél kegyelmed?
– Arról, hogy a baj kegyeddel jár.

11. oldal

– És honnan szerez nekem ruhát kegyelmed?
– Azt bízza csak rám – vigyorgott elégedetten.
Felhúztam a szemöldökömet.
– Leszedi tán valami nőről? – Magam is meghökkentem a merészségemen, és elvörösödtem.
– Micsoda pajzán gondolat! – nevetett fel, aztán mélyen a szemembe nézett. – Nem, hölgyem. Nem kell leszednem. Örömmel megszabadul tőle, ha én kérem rá.

15-16. oldal

– Én most a jövőmre figyelek, mert ha a múlton töröm a fejem, az életem fabatkát sem ér.

13. oldal

Arra gondoltam, bizonyára azért osztja nekem a jóisten a bolondokat és a rejtélyeket, hogy ne lustuljak el.

75. oldal

– Min nevetsz?
– Látnod kellene az arcodat! – kacagott tovább. – A féltékenységtől egészen elsárgultál.
– Nem vagyok féltékeny! – kiáltottam fel.
– Dehogynem! – vigyorgott.

65. oldal

Akartam őt, és nem szégyelltem magam miatta.

23. fejezet, 316. oldal

Nélküle félember voltam, de ha ezt mondom neki, az kevés.

24. fejezet, 273. oldal