fa növény

Felix Salten: Bambi
Nemes Nagy Ágnes: Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei
Raana Raas: Kiszakadtak
Fekete István: Az erdő ébredése
Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország
Faludy György: Test és lélek
Lázár Ervin: Hét szeretőm
Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály
Victor Hugo: A nyomorultak
Jónás Tamás: Önkéntes vak
Robert Merle: Két nap az élet
Biblia
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Wass Albert: Mire a fák megnőnek
Hamvas Béla: A babérligetkönyv / Hexakümion
Erlend Loe: Naiv.Szuper.
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Rudyard Kipling: A dzsungel könyve
Terry Pratchett: A mágia fénye
Terry Pratchett: Egyenjogú rítusok
Fekete István: Derengő hajnal
Philip K. Dick: Időugrás a Marson
Agatha Christie: Hétvégi gyilkosság
Konrad Lorenz: Mentsétek meg a reményt
Csukás István: Mirr-Murr, a kandúr
Robin Cook: Sokk
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes
L. M. Montgomery: Anne válaszúton
Salamon Gábor – Zalotay Melinda (szerk.): Ha volna sonkánk, csinálhatnánk sonkás tojást, ha lenne itthon tojás / If we had a little ham we could have some ham and eggs, if we had some eggs
Bálint Ágnes: Madárfürdő
Laár András: Laár Pour L'art
Bertolt Brecht: Bertolt Brecht versei
Nagy Lajos: Budapest nagykávéház
Upanisadok
Karl May: Az inka öröksége
Lengyel Dénes: Magyar mondák a török világból és a kuruc korból
Tea Stilton: A lángoló hegy
G. K. Chesterton: Az ember, aki Csütörtök volt
Louis de Bernières: Corelli kapitány mandolinja
Antal Balázs: Öreg
Lázár Ervin: Napló
Gerald Durrell: A véznaujjú maki meg én
Hamvas Béla (szerk.): Anthologia humana
Brian Bates: Az igazi Középfölde
Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság
Antoni Rozália – Nádas László: Filcből, fából
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei
Ruth Edna Kelly: Halloween
Dojcsák Győző: Amerikai magyar történetek
Jared Diamond: Összeomlás
Pilinszky János: Szög és olaj
Andrea Mertiny: Az esőerdő
Szendrő Szabolcs – Németh Géza: Fél lábbal a csúcson
Fritjof Capra: Leonardo és a tudomány
Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Reinhold Messner: A kristályhorizont
Kibédi Ervin: Kibédi variációk
Luigi Pirandello: Az ezerarcú ember
Voigt Vilmos (szerk.): A Laima és a két anya
Lemmy Kilmister – Janiss Garza: Lemmy – Fehércsíkláz
Szentendrey Géza: A madarak a biokertész növényvédői
Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt
Szatyor Győző: Faművesség
Rákosy Gergely: Latiatuc feleym…
Tömörkény István: Megöltek egy legényt
Sofi Oksanen: Tisztogatás
Jules Supervielle: Jules Supervielle versei
Teresa Moorey: The Fairy Bible
B. K. S. Iyengar: Jóga új megvilágításban
Paul Valéry: Füzetek
Marcus Tullius Cicero: Az öregségről / A barátságról
Ursula K. Le Guin: The Word for World is Forest
Maggie Stiefvater: Forever – Örökké
Anóka Eszter: Ostrom békében
Po Csü-ji: Po Csü-ji versei
Lucza Béla: Az első érintés
Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák
Nagy Pál (szerk.): Erdélyi elbeszélők
Kari Hotakainen: Az életkereskedő
Oldrich Syrovátka: A pórul járt farkas
Rhédey Gábor: Saját néző
Stefano Benni: Gyorslábú Achille
John Green: Csillagainkban a hiba
Zelk Zoltán: Nappali menedékhely
Tóth Viktória: A Kék
Gazda József: Így tudom, így mondom
David Wagner: Élet
Neil Gaiman: Szerencsére a tej
Vladimir Nabokov: Egy naplemente részletei
Elisa Medhus: Fiam és a túlvilág
Barbara Fredrickson: A pozitív érzelmek hatalma
On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom
Pablo Neruda: Óda a költészethez
Peter Wohlleben: A fák titkos élete
L. M. Montgomery: Anne of Green Gables Collection
Jávor Benedek – Várady Tibor – Toma Gábor: Mielőtt odaláncolod magad
Meik Wiking: Hygge
Pál Sándor Attila: Düvő
Szegő János (szerk.): Szép versek 2017
Thomas Mofolo: Chaka
Sarah Ivens: Erdőterápia
Garaczi László: Hasítás
Nancy Willard: Household Tales of Moon and Water
Karl Ove Knausgård: Játék
Tariq Ali: A gránátalmafa árnyékában
Csurgó Csaba – Kalapos Éva – Mészöly Ágnes – Miklya Luzsányi Mónika – Molnár Krisztina Rita – Sohonyai Edit – Turbuly Lilla: Plázafoglyok
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Libby Page: Strand
Lázár Ervin: Százpettyes katica
Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem
Anne Jacobs: A villa
Katherine Applegate: Kívánságfa
Mirtse Zsuzsa: Tizenhárom bűvös tükör
Tillinger Gábor: Évszakhömpölygés
Afonso Cruz: Időtlen napló
Nagy Lea: Kőhullás
Paolo Giordano: Ide nekünk a csillagokat is!
Piotr Socha: Fák
Richard Powers: Égig érő történet
Tom Phillips: A világ hülyéi
Szarvas Nikolett Diána: Természetgyógyász a családban
Alice Broadway: Spark
Buza Péter: Budapest 30
Marcus Rosenlund: Az időjárás és a történelem
Robert Macfarlane: Lennvilág
James Norbury: Nagy Panda és Kicsi Sárkány

Idézetek

Dün P>!

– […] Ezért érdemes néha fára mászni. A lelki egyensúly miatt. Ha már nagyon kicsinek érzed magad, ripsz-ropsz, fölmászol egy fára, és minden rendben van!

41. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fa · lelki egyensúly
20 hozzászólás
worsi P>!

Fát ültettek akik megházasodtak, fát ültettek, ha egy gyermek született, és fát ültettek a gyászolók is.
A jövőre gondoltak. Fát senki nem magának ültet.

227. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fa
1 hozzászólás
shandy>!

A fa, ha növekedésében nézzük – egy lassú, hosszú költemény.

56. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fa
1 hozzászólás
ritusss>!

A rét szélén egy nagy tölgyfáról lassan hullott a levél. S hullott a többi fáról is. A tölgy egyik ága, magasan a többi felett, egész a rétre nyúlt ki. Legszélsőbb ágán két levél kuksolt egymás mellett.
– Már nem úgy van, mint régen – mondta az egyik levél a másiknak.
– Nem – ismételte a másik. – Ma éjjel is annyian elmentek közülünk… Már jóformán csak mi maradtunk ezen az ágon.
– Nem lehet tudni, melyikünkön van a sor – mondta az első. – Amikor még meleg volt, és a Nap forróságot árasztott, olykor egy-egy vihar vagy felhőszakadás tört ránk, és sokan közülünk már akkor elsodródtak, holott még fiatalok voltak. Nem lehet tudni, melyikünkön a sor.
– Most a Nap csak ritkán süt – sóhajtott a második levél –, és ha süt is, már nincs ereje. Új erőre volna szükségünk.
– Vajon igaz-e – kérdezte az első –, vajon igaz-e, hogy helyünkbe újak jönnek, ha mi leperegtünk, és aztán újra mások, és mindig újra?
– Biztosan igaz – suttogta a másik. – El se tudom képzelni… Ez már meghaladja a mi fogalmainkat.
– És aztán olyan szomorúak leszünk tőle – tette hozzá az első.Egy ideig hallgattak, aztán az első csöndesen mondta maga elé:
– Miért kell elmennünk?
A második kérdezte:
– Mi lesz velünk, ha lehullunk?
– Lehanyatlunk…
– Mi van ott lenn?
Az első felelte:
– Nem tudom. Az egyik ezt mondja, a másik azt… De senki se tudja.
A második kérdezte:
– Vajon érzünk-e még valamit? Vajon tudunk-e még valamit magunkról, ha ott lenn leszünk?
Az első ismételte:
– Ki tudná megmondani? Aki lehullott, még sose tért vissza, hogy erről beszéljen.Újra hallgattak. Aztán az első levél gyöngéden így szólt a társához:
– Ne bánkódj olyan nagyon, hisz reszketsz már.
– Hagyd csak – felelte a másik. – Mostanában olyan könnyen reszketek. Már nem érzem magam olyan biztosan a helyemen.
– Ne beszéljünk többé ilyen dolgokról – mondta az első levél.
A másik felelte:
– Nem…, hagyjuk…, de… mi másról beszélhetnénk?… – Hallgatott, és kis szünet után folytatta: – Vajon ki megy el közülünk elsőnek?
– Ezzel még ráérünk – csillapította az első. – Emlékezzünk inkább a múltra. Milyen szép volt. Milyen csodálatosan szép! Amikor a Nap oly forrón tűzött ránk, hogy majd kicsattantunk az egészségtől. Emlékszel még? És aztán reggel a harmat… És az enyhe, pompás éjszakák…
– Most iszonyatosak az éjjelek – panaszkodott a másik –, és nem akarnak véget érni.
– Nem szabad panaszkodnunk – mondta az első szelíden –, hisz tovább éltünk, mint sokan-sokan közülünk.
– Ugye, nagyon megváltoztam? – érdeklődött a másik levél félénken, de sürgetőn.
– Szó sincs róla – erősítette az első. – Te persze azért gondolod, mert én olyan sárga és csúnya lettem, ó, nálam az egészen más…
– Ugyan, ne tréfálj! – vágta el szavát a másik.
– De igazán úgy van – ismételte az első buzgón –, higgy nekem! Olyan szép vagy, mint az első napon. Itt-ott egy-egy vékony, sárga csík, alig lehet észrevenni, és csak még szebb leszel tőle. Higgy nekem!
– Köszönöm – suttogta a másik levél meghatottan. – Nem hiszek neked…, legalábbis nem egészen…, de köszönöm, hogy olyan jó vagy…, te mindig olyan jó voltál hozzám. Most értem csak meg egészen, mennyire jó.
– Hallgass! – mondta az első, és maga is elhallgatott, mert a bánat szavát vette.
Most hallgattak mind a ketten. Az órák múltak.
Nedves szél húzott hidegen és ellenségesen a fák felett.
– Ó…, most… – mondta a második levél – én… – Megtört a hangja. Lassan levált ágáról, és kerengélve lehullt.
Itt volt a tél.

53-55. oldal (Móra,1998)

Kapcsolódó szócikkek: fa · falevél · öregedés · ősz
5 hozzászólás
Dün P>!

Fák

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.

És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

Kapcsolódó szócikkek: emlékezet · fa
2 hozzászólás
Uzsonna>!

Április 28.
Nem kell tudósnak lenni, hogy értsem a fákat,
elég, ha madár vagyok.
Vagy április.

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: április · fa · madár
4 hozzászólás
Amrita I>!

A druidák szent fája a tölgy volt, a teuton papoké a kőris. Úgy hitték, hogy a lapos földet a hatalmas kőrisfa, a Yaggdraszil támogatja. […] A kőris mellett más fáknak és bokroknak is tulajdonította különleges erőket, és ezek némi jelentésváltozással a mai napig fennmaradtak. A bodza (tündérek sírja), a galagonya és a boróka mind szent volt, a természetfeletti erők számára fenntartva.

83-84. oldal

Ruth Edna Kelly: Halloween Mindenszentek könyve

Kapcsolódó szócikkek: bodza · boróka · druida · fa · galagonya · kőrisfa · tölgyfa
n P>!

Különös, hogy minden nagy fának saját egyénisége van, amely az egészen egyedi helyzetében és a gyökerek, a kéreg, az ágak, a fény- és árnyékviszonyok alkotta kisugárzásában nyilvánul meg. Mintha beszélnének. Persze nem hallható hangon, hanem a lényükkel, amely mintha kinyújtózna azok felé, akik nézik őket. És csak arról beszélnének, hogy mik ők, semmi másról.

77. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fa
csuriburi>!

Van valami nagyon emberséges abban, amikor valaki szeretni tudja a fákat, olyan sok vágyakozás van ebben első, elragadtatott örömeink után, és olyan sok erő, hogy merjük jelentéktelennek érezni magunkat a természet kebelén… igen, ez az: a fák megidézésének, közömbös nagyságuk megidézésének és az irántuk érzett szeretetünknek fényében hirtelen megérezzük, milyen átmenti, hitvány, nyüzsgő kis élősködők vagyunk a föld felszínén, de ugyanakkor méltóvá is válunk az életre, mert képesek vagyunk csodálni egy szépséget, amely nem tartozik nekünk semmivel.

186. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fa
Sonnenstrahl>!

– A fa az öröklét jelképe. Koronáján a lelkek járnak táncot, a gyökerei a halottakhoz érnek, a törzse az út, amin járunk.

40. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fa