Ezra Pound személy

Ernest Hemingway: Vándorünnep
Paolo Santarcangeli: „Pokolra kell annak menni…”
Sükösd Mihály: Hemingway világa
Paula Mclain: A párizsi feleség
Edward Rutherfurd: Párizs
Karl Ove Knausgård: Halál
Ramona Ausubel: A Guide to Being Born: Stories
Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete
Solymosi Bálint: Vakrepülés

Idézetek

Véda P>!

– Mindenki azt mondja, hogy az Ulysses remekmű – mondta Ernest. – Olvastam belőle néhány fejezetet, egy folyóirat közölte folytatásokban. Nem ehhez vagyok szokva, de valami fontos történik benne.
– Egészen zseniális – felelte Lewis. – Joyce mindent meg fog változtatni, ha hihetünk Poundnak. Járt már Pound lakásán?
– Hamarosan elmegyek hozzá – válaszolta Ernest, bár még oda sem küldte el az ajánlólevelet.
– Jóember, el kell mennie. Nem mindenki bírja elviselni Poundot, de kötelező találkozni vele.
– Mi olyan nehéz Pounddal kapcsolatban? – kérdezte Ernest.
– Az igazat megvallva, ő maga – nevetett Lewis. – Majd meglátja. Ha Joyce szakasztott olyan, mint egy halk szavú professzor a kopott kabátjában és a sétabotjával, Pound maga az ördög, arcátlan és félőrült, folyton a könyvekről és a művészetről magyaráz.
– Én találkoztam az ördöggel – felelte Ernest-, és az ördög nagy ívben tesz a művészetre.

105. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ezra Pound · James Joyce
SDániel P>!

– Fura – jegyezte meg Claire –, ha Marc bácsikámat hallgatom, aki három-négy évtizede él a fősodorban, úgy beszél Párizsról, mint francia metropoliszról, a francia kultúra fellegváráról, itt mégis mindenki másként látja: a művészek játszóterének. Vajon melyik lehet az igazi Párizs?
Hemingway újratöltötte a poharát.
– Talán a szemlélőtől függ. Párizs azóta büszke kulturális szerepére, amióta csak megépült itt az első egyetem, de manapság, hogy a világ minden tájáról vonzza a látogatókat, sokkal nemzetközibbé lett, mint hajlandó lenne elismerni…roppant organizmus, mely egyszerre lehet a legkülönfélébb. A történelem talán rövid úton elfeledi a francia elnököket, de külön-külön és együtt is emlékezni fog az impresszionistákra, az Orosz Balettre, Sztravinszkijra és Picassóra. Hogy mi lesz Párizsból? Mindezen csodálatos dolgok kollektív emléke. Napóleon, a korzikai, Eiffel, az elzászi, s mint azt többen tudjuk, Ben Franklin, az amerikai. – Elvigyorodott. – Párizs immár a világ fővárosa, ezért mindnyájan idetartozunk. A világon mindenki.
(…) – Egyetért velem?
– A festészet, a tánc, és a divat terén feltétlenül – bólintott Claire. – A színházi élet fővárosa London, de mi a helyzet a zenével?
– Sztravinszkij itt van – vont vállat Hemingway. – Mit kívánhatunk még?
– Dzsesszt – adta meg a választ Frank. – Csupa friss ütemet, izgalmat, rögtönzést, ami csak New Yorkban van meg. Mellesleg – fordult Clairehez –, tudom, hogy a londoni színház magába ötvözi a legnemesebb hagyományokat, de manapság New Yorkban is hihetetlen dolgok történnek. Eugen O'Neillnek csak ebben az évadban öt darabja jelent meg a Broadwayn.
Hemingwayt nem lehetett meggyőzni.
– Ha színművet akarsz írni, Frank, akkor talán, de egyetlen jó író vagy költő se lenne most szívesen New Yorkban. Mindenki Londonban és Párizsban van. Eliot, Pound, Fitzgerald. Mindenki idejött, Európába.

Huszonkettedik fejezet - 1924, 557. - 558. oldal

Edward Rutherfurd: Párizs Egy város fényei és árnyai

Véda P>!

Ezra Pound-ra azért haragudott [Gertrud Stein], mert egyszer régen túlságosan hirtelen ült rá valami apró, törékeny és kétségkívül kényelmetlen székre, amit – nagyon is meglehet – szándékosan adtak éppen alája, s azt megrepesztette, vagy tán összetörte. Az, hogy Ezra nagy költő, gyöngéd és nagylelkű férfi, s az, hogy tisztességes székben nem tett volna semmi kárt, meg se fordult az agyában. Ezra iránti ellenszenvének okát később eszelte ki, agyafúrtan és kajánul.

29. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ezra Pound · Gertrude Stein
1 hozzászólás
Carmilla >!

Gertrude Stein nem féltékeny francia művészbarátaira, összehozza őket honfitársaival. Hemingway az ő szalonjában ismeri meg Picassót, Matisse-t, Braque-ot, Cocteau-t. Itt barátkozik össze F. Scott Fitzgeralddal, a húszas évek „jazz-korszakának” látványos írójával, Dos Passosszal, a keresztmetszet-regények majdani szerzőjével, Ezra Pounddal, a később fasisztává lett ezoterikus költővel és másokkal.

35. oldal, Műhely és készülés (Európa, 1969)

Chöpp >!

Belelapoztam az Adornóba, olvastam pár oldalt Banjamintól, görnyedtem néhány napot Blanchot fölött, vetettem egy pillantást Derridára és Foucault-ra, próbálkoztam egy ideig Kristeva, Lacan és Deleuze írásaival, valamint Ekelöf, Björling, Pound, Mallarmé, Rilke, Trakl, Ashbery, Mandelstam, Lunden, Thomsen és Hauge verseivel, amelyekre sohasem szántam többet néhány percnél, úgy olvastam őket, mint a prózát, mint MacLean vagy Bagley egy-egy könyvét, és nem tanultam semmit, nem fogtam fel semmit, de már maga a tény, hogy kapcsolatba kerültem velük, hogy a könyveik a polcomon sorakoznak, egyfajta tudateltolódáshoz vezetett, már azáltal gazdagabb lettem, hogy tudtam a létezésükről, és ha nem is töltöttek el új meglátásokkal, annál több sejtéssel és benyomással gazdagítottak.

326. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ezra Pound · Mallarmé · Rainer Maria Rilke
Belle_Maundrell>!

Szabadnapjaimon fogtam egy könyvet, és kiültem a napra olvasni. Kortárs írókat olvastam, Gertrude Stein, Ernest Hemingway, Ezra Pound és Scott Fitzgerald műveit.

83. oldal

Hirdetés
balagesh IP>!

William Carlos Williams sokat köszönhet annak, hogy heteken, hónapokon át igyekszem az Eliot és Ezra Pound elleni, érzéketlennek mutatkozó litániáimba egy hozzájuk méltó opponenst elhelyezni; ő lett William Carlos Williams. Valami miatt sem Ginsberg, sem Gregory Corso nem jöhetett számításba ebben az esetben. Nem különbözött a helyzet Nagy Lászlót és Pilinszkyt illetően sem, ki kellett valakit állítani a szent költőink ellenében, nem lehetett így tovább élni. Elfordítod a fejed a Vigadó bádogasztalánál, valaki Nagy László versét szavalja, visszafordítod, valaki Pilinszkyt ájtatoskodik – istenem, de szép! Hátamat a vasszék támlájához szorítom, aztán felugrok, a pultnál kevertet kérek, ennél nem lehet rosszabb az se. Hasonlít. Adja magát Weöres Sándor, az újak közül meg Marsall László és Tandori. Tandori! Na, hát ővele csajozni. Nem próbáljuk ki. Kipróbáljuk, nem megy. Megutáltatják velem az édesded nyári napfény ölelését is a kerthelyiségek bádogasztalainál, ami pedig a legtöbb, mi ebből az életből kihozható; Nagy László meg Pilinszky, Eliot meg Ezra Pound, ezek az utóbbiak az éjszaka pincéiben leginkább. Nem tudsz előlük hova bújni! Na és kik művelik ezt; azok az idióta, sznob egyetemisták, főiskolások; több zavart individuum lejár közénk, ennyire futja tőlük. Nem csoda. Semmi baj, semmi baj, más nevekkel kell előállni. Már Gregory Corso fölött is elsikkad a figyelmük, a fene lesz a többivel, Szentjóby, Erdély, Hajas, Rimbaud, Tolnai Ottó, Edgar Allan Poe…, ó, ó, ó! Sokba van ez, de nem bánkódom, Mircónál például már átjött a Corso, a filozófiát tekintve meg Nietzsche. Annál inkább nem olvassa senki az én óriási prózaírómat, William Faulknert, és Szentkuthyt se, hál’ istennek az egyetemisták, főiskolások se. Akkor ez megvolna. A prózával könnyű. Az élet az – na mondd, mondd, amit hallasz, az élet az mi? Az élet betegségek áhítata és kéje!

224. oldal

Véda P>!

– Mi a véleménye Pound elméletéről a szimbolizmusról? – tette fel a kérdést Ernest Steinnek. – Tudja, hogy a sólyom mindenekelőtt legyen sólyom.
– Ez elég nyilvánvaló, nem? – felelte Stein. – Egy sólyom mindig sólyom, kivéve, ha – itt felvonta egyik vastag szemöldökét, és titokzatos mosoly jelent meg az ajkán –, kivéve, ha a sólyom egy káposzta.
– Micsoda? – kérdezte Ernest vigyorogva, vidáman és láthatólag elképedten.
– Hát ez az – felelte Gertrude.

112. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ernest Hemingway · Ezra Pound · Gertrude Stein
SDániel P>!

A szürrealizmusról beszéletek, amit akkoriban bősz indulatok öveztek. Gyagilev Orosz Balettjéről.
– Általában Párizsban működik, de télre leköltözött Monte-Carlóba. – Nagybátyja látta a L'Aprés-midi d' un faune színpadi botrányát, miként azt a csődület is, amit Sztravinszkij művének, a Tavaszi áldozatnak első előadása keltett. – Meg kell ugyanakkor értened – tette hozzá –, hogy Párizs nemcsak a festészet, a zene, a balett, legyen ezek bármily érdekesek. Ennél sokkal mélyebb tartalomról van szó. Nemrég fejeztük be a háborút. A Német Császárságnak, az ősi Habsburg-királyságoknak, de még a törökök Oszmán Birodalmának is leáldozott, az Orosz Birodalom pedig egyenesen a bolsevik forradalom martaléka lett. Felbomlott a régi világrend. Olyan ipari léptékekben zajlott a vérontás, hogy nem csupán milliók estek áldozatául, de a társadalomba és az emberi természetbe vetett hitünk is megkérdőjeleződött. A legtöbben természetesen azt várják, mikor talál újra magára a kényelmes régi világrend, a társadalmi rétegződés, az urak és szolgák rendszere, az a világ, ami a mi fajtánknak kedvez, csakhogy az avantgárd egészen új szemmel tekint a jövőbe. Ezek a művészeti irányzatok, amelyekről olvashatsz, az orosz konstruktivisták, az angol vorticisták, az olasz futuristák, valójában kiáltványokon alapuló művészeti mozgalmak, ugyanakkor erre az új valóságra reflektálnak, ahol az emberiség minden megszokott értéke megkérdőjeleződik, s az általunk létrehozott pusztító, ipari gépezetek szinte már önálló életre kelnek. Ha valóban meg akarod ismerni e bizonytalan világot, olvasd ezt. – Kis verses kötetet nyújtott felé. T. S. Eliot Átokföldjét. – Nemrég jelent meg. Eliot amerikaiként él Londonban, de szerintem éppúgy angollá válhat, mint Henry James. Pound barátja adta ezt nekem, aki viszont amerikaiként él Párizsban.

Huszonkettedik fejezet - 1924, 506. oldal

Edward Rutherfurd: Párizs Egy város fényei és árnyai

Véda P>!

Végül Anderson leült az íróasztala mellé, és ajánlóleveleket írt Ernestnek több neves Párizsban élő külföldihez, akikkel nemrég ismerkedett meg, többek között Gertrude Steinhez, James Joyce-hoz, Ezra Poundhoz és Sylvia Beachez.

92. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ezra Pound · Gertrude Stein · James Joyce · Sylvia Beach