etruszk fogalom
Az etruszkok ókori nép Közép-Itáliában, a Római Birodalom felemelkedése előtt a legjelentősebb civilizációt hozta létre. Saját elnevezésük mek volt, de egyes kutatók szerint rasz(e)na, ami inkább országrészt, tartományt jelenthetett. Latin nevükből (ETRUSCI > *TRUSCI > TUSCI) ered a mai Toszkána régió neve. Származásukról már az ókor óta számos elmélet született. Hérodotosz szerint Kis-Ázsiából vándoroltak be, a Halikarnasszoszi Dionüsziosz szerint őslakók voltak, egy modern elmélet szerint pedig (Pallottino, ill. Altheim) az etruszk nép a bevándorló indoeurópai népek és az őslakó mediterrán népesség egybeolvadásából jött létre. A 20. század második felében egyre több mítoszról derült ki, hogy nagyon is valós történeti magja van. Így az etruszkok származására nézve fontos momentumnak tűnik, hogy a Vilusza állammal kapcsolatos hettita dokumentumok ta-ru-ú-i-ša vagy ta-ru-i-ša nevet használnak Trója városára. Ez a névalak pedig kapcsolatot teremt az egyiptomi turusa népével, amely az ógörög nyelvben türszénosz lett. A Trója → etruszk kapcsolat az Aeneis-féle eredetmítoszt erősíti meg.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Etruszkok
Idézetek
[…] a magyar nyelv sumer, etruszk, hun, szkíta, japán, ujgur, stb. származásában hívő elméletek testvéri közösséget alkotva többnyire jól megférnek egymással, akár ugyanannak a szerzőnek a munkáiban is. Az egy akolba tartozás feltétele ugyanis már régen nem az, hogy ki mit állít, hanem hogy mit tagad: a lényeg nem az, hogy sumerek, hunok vagy egyiptomiak-e a magyarok, hanem hogy „finnugorok” biztos nem.
61. oldal, Kis csodabogár-határozó (Typotex, 2011)
Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány 92% Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet
Az etruszkok asszonyaik sírkövére virágot faragtak, se nevet, se mást, se kort, se rangot. Mit mond a sírkő? Aki itt fekszik, virág volt, élni tudta azt, amit a bölcsek csak gondolni.
Fák
XXXII.
Az ókor leghíresebb, legerősebb és főleg legbölcsebb nemzetei: az egyiptomiak, az etruszkok, a spártaiak és a rómaiak alkotmánya minden elemében vallási ihletettségű volt, és a birodalmak időtállósága attól függött, hogy a vallási alapelv milyen mértékben érvényesült a politikai alkotmányukban: a legrégibb, az emberi dolgokban a legbölcsebb államok és népek a leginkább istenfélők… az emberek legnagyobb bölcsességet érlelő életkora sarkall leginkább az istenek tiszteletére.*
*Xenophón:Emlékeim Szókratészról, I.,4,16. In Xenophón: Filozófiai és egyéb írások. Budapest, 2003, Osiris.
247. oldal, Tanulmány a politikai alkotmányok és más emberi intézmények rendezőelvéről (Századvég Kiadó, 2020)
Odamentem hozzá, és megkérdeztem, csakugyan az etruszkok történetét olvassa-e, és hogy valamennyi tekercsre szüksége van-e a kutatásaihoz. A hangom gúnyos volt, bár jól tudtam, hogy sok jól nevelt leány igazi könyvmoly. Nem olvasnak ugyan történelmet, hanem Ovidiuson kívül fantasztikus szerelmi történeteket és útleírásokat.
87. oldal
Az ostrom azonban mégsem maradt abba, sem a gabonahiány, sem a drágaság; Porsenna pedig reménykedett, hogy ha tovább tart a gyűrű, végül elfoglalja a várost. Ekkor C. Mucius, egy előkelő ifjú, méltatlannak ítélve, hogy a római népet, melyet szolgasága idején, a királyok alatt, háborúban egyetlen ellensége sem tartott ostrom alatt, most fölszabadultan éppen az etruszkok zárják körül, akiknek hadseregét oly gyakran szalasztotta meg – ez a C. Mucius tehát elhatározta, hogy valami nagy és vakmerő cselekedettel megbosszulja ezt a méltánytalanságot, és nyomban saját elhatározásából behatol az ellenség táborába; később azonban tartván tőle, hogy ha a consulok egyetértése és mindenki tudta nélkül indul útnak, a római őrség elfogja és szökevényként visszaviszi; mert a város akkori helyzete elfogadhatóvá tette ezt a vádat. Elment hát a senatusba. „Az a szándékom, Atyák – mondta –, hogy átkelek a Tiberisen, s ha sikerül, behatolok az ellenség táborába, nem a zsákmány kedvéért, se nem azért, hogy pusztításaikért bosszút álljak; nagyobb tettre vállalkozom, ha megsegítenek az istenek.” A senatorok megadják az engedélyt. Ő pedig fegyvert rejtve ruhájába, útnak indul.
Megérkezik s megáll a tömeg sűrűjében a királyi trón emelvényéhez közel. Történt pedig, hogy ott éppen zsoldot osztottak a katonáknak, s az írnok a királyéval egyforma öltözékben s mellette ülve foglalatoskodott, a katonák meg csoportosan eléje járultak; Mucius nem merészel kérdezősködni, melyikük vajon Porsenna; hiszen azzal, hogy nem ismeri a királyt, fölfedte volna magát; így aztán vaktában szerencsét próbálva, az írnokot öli meg a király helyett. Miközben vértől csepegő fegyverével a rémüldöző tömegben utat vágva menekülni igyekszik, a zajra odacsődülő királyi csatlósok megfogják, visszahurcolják és odaállítják a királyi emelvény elé; ő azonban még ebben a fenyegető helyzetben is inkább félelmetesen, semmint félve, ezeket mondta: „Római polgár vagyok, C. Mucius a nevem. Ellenség az ellenséget megölni jöttem, lelkem éppúgy el van szánva a halálra, mint a gyilkolásra: cselekedni, de tűrni is egyaránt római erény. Nem egyedül én táplálok ilyen érzést irántad; hosszú a sora azoknak, akik utánam ugyanerre a dicsőségre szomjaznak. Ezentúl, ha úgy tetszik, vértezd föl magad a lehetőségre, hogy bármely órában életedért küzdj, s hogy királyi csarnokodban ott találd ellenségedet fegyverrel a kézben. Mi, a római ifjúság így üzenünk néked hadat. Sose félj te fegyveres erőtől vagy ütközettől: egymagadnak lesz találkozásod mindegyikünkkel.” A király a veszedelemtől megrettenve haragra lobban, fenyegetőzve parancsot ad, hogy gyújtsanak tüzet körülötte, ha egykettőre föl nem fedi a cselszövést, amire kétértelmű célzásokkal utalt: „Nos hát, hogy meglásd – mondta Mucius –, mily silány dolog a test azok szemében, akik nagy dicsőségre tartanak igényt”, jobbját beletartja az áldozat számára meggyújtott tűzbe. És mintha semmit sem érezne, elégeti a kezét; e csodától megdöbbenve felugrik székéről a király, és megparancsolja, hogy távolítsák el az ifjút az oltártól. „És most menj – mondja Porsenna –, mivelhogy önmagad ellen kegyetlenebb dolgot műveltél, mint énellenem. Dicsőíteném bátorságodat, ha az hazám szolgálatában állana; most pedig a hadijog következményei alól fölszabadítva, épen és sértetlenül bocsátalak el.” Mire Mucius mintegy viszonozva a nemes tettet, így szólt: „Mivelhogy becsülete van szemedben a bátorságnak, jó szóért megkapod tőlem, amit fenyegetéssel hiába próbáltál kivenni belőlem: háromszázan vagyunk előkelő római ifjak, akik esküvel fogadtuk, hogy ily módon törünk az életedre. A sors engem választott elsőnek; a többi, bármi történjék is az elsőkkel, megjelenik mindahány, ha eljön az ideje, míg csak téged kezünkre nem juttat a szerencse.”
Mucius elbocsátása után – attól fogva jobb keze elvesztése miatt a Scaevola* melléknevet kapta – Porsenna követei is megérkeztek Rómába; a királyt annyira megdöbbentette az első életveszély, amelyből csak a merénylő tévedése miatt menekült meg, továbbá az annyiszor elkövetkező küzdelem lehetősége, ahány összeesküvő életben marad, hogy önszántából kínált békeföltételeket a rómaiaknak.
* Scaevola – balkezes.
102-104. oldal, 1. kötet, Második könyv (Európa, 1963)