Ethan Marks személy

– Egyébként már nagyon kíváncsi vagyok az Átokföldje-dolgozatra, amit Ethannel írtok. Ti vagytok a két legokosabb tanítványom. Szép reményekkel tekintek a munkátok elébe.

Dickens következik a tananyagban, szóval ez egy irodalmi szóvicc volt. Nem csoda, hogy Mrs. Pollackot kicsinálták a többiek a gimiben.
– Szeretnénk üvöltő szeleket felkorbácsolni vele – felelem.

327-328. oldal (GABO, 2017)

Ethan az Ethan az Ethan.

202. oldal

Szomorú vagy, dühös vagy csak tizenhat?

71. oldal

Ez a srác verseket olvas. Szórakozásból.
Elájulok.

Tizenharmadik fejezet

– Liam elég jó – bólint Ethan. Belekortyol a kávéjába, aztán újra. Gondolkodik és megenyhül. – Nem, igazad van, tényleg jó.
– És te? – kérdezem. Igyekszem feldobni a hangulatot, mert kicsit mintha leült volna. Két lépés előre, egy hátra, így megy ez ezzel a sráccal.
– Én sem vagyok túl béna – feleli Ethan, és már megint kiül az arcára az a bolondos mosoly. Olyan ragyogó, annyira szép, mintha egyenesen a Napba bámulnék.

Miért vagyok képtelen lépést tartani vele? Okos vagyok, és legalább hét és fél órát alszom minden éjjel. És olyat lehetne, hogy megint hozzám érjen a
válla? És ha szépen kérem?

165. oldal

– Ethan az Ethan az Ethan, akárki legyen is ő

    – Tényleg megtanultad kívülről az egész verset?
    – Az első részét igen. Tetszik az a sok különböző hang. Mondhatni, hangos, ha érted, mire gondolok.
    Elképzelem, ahogy Ethan az Orgazmussal próbál, pengeti a gitárt, és kiénekli a lelkét. A zaj gyógyír. Suli után minden nap végtelenítve hallgatom a számaikat, és igyekszem kihallani Ethan hangját, mint valami általános iskolás, aki mániákusan rajong egy fiúbandáért. Erősebb a hangja, durvább, mint Liamé. Reszelős. Dühös, ugyanakkor beletörődő.

316-317. oldal